Dragon Quest VIII: Journey of the Cursed King (3DS)Teszt

Amikor eszembe jut a Dragon Quest sorozat nyolcadik epizódja, egy nosztalgikus emlék ugrik be. Egy emlék, ahogy lágy zene kíséretében ott állok egy hegy tetején, körülöttem fák, gyönyörködöm a hullámzó tengerben, miközben a lassan narancsba váltó égboltot nézve a naplementét várom. Több mint tíz évvel ezelőtti ez a kép, de még mindig jó visszagondolni rá, mert kifejezi azt a nyugodt tökéletességet, amit a Dragon Quest VIII áraszt magából. A PS2-es korszak legjobb klasszikus JRPG-jéről van szó, ami az egyik személyes kedvencem. A 3DS változattal szemben így volt egy határozott elképzelésem. Arra számítottam, hogy megkapom a defenitív DQVIII-at. Hogy teljesült-e az elvárásom? Ha egy szóval kellene válaszolnom, azt mondanám: majdnem. De ne szaladjunk ennyire előre.

A DQVII-ről szóló tesztemet azzal zártam, hogy a játék az igazi hardcore DQ rajongóknak szól. Akik még csak ismerkednek a sorozattal, jobb, ha megvárják a nyolcadik részt. A Dragon Quest VIII ugyanis tökéletes ellenpontja a hetedik résznek, és most itt leginkább a PS1-es eredetire gondolok, de valamennyire a 3DS-es remake-re is igaz ez az állítás. A hetedik ugyanis egy rendkívül komplex történet, amely lassan folydogál, linearitását pedig folyamatosan megtöri az időutazás, és a shardok gyűjtögetése. Szimbolikus, hogy míg a hetedik epizódban az első harcra órákat kellett várni, addig a nyolcadik részben fél perc után ránk támadnak az első slimek. A hetedik résszel szemben a nyolcadik figyel arra, hogy ne csak a rajongóknak szóljon. Nézzük csak meg a játék tartalmi részét. A DQVIII pontosan annyit nyújt, amit kell. Fura ezt mondani, de a hetedik epizód már-már túl hosszú, túlságosan is tartalmas volt egy átlagos játékosnak. Ezzel szemben a DQVIII valamivel rövidebb, kompaktabb. Na megijedni nem kell, a hetven óra így is meglesz, de aki teljességre törekszik annak ez még több is lehet. A siker azonban más okokra is visszavezethető.

A DQVIII-at játékosbarát megoldásaival szerette meg a közönség. A történet könnyedebb, a világ megismerésének folyamata pedig tanítanivalóan profi. Adott egy főhős, akit egy kisebb csapat kísér, célunk pedig a Dhoulmagus nevű gonosz varázsló megállítása, aki átváltoztatta a társaságunkban kalandozó királyt és lányát. Miközben Dhoulmagust követjük, haladunk városról városra, helyszínről helyszínre, csapatunk egyre több taggal bővül, miközben a világ kinyílik előttünk, a háttértörténet pedig apró darabokból és flashbackekből lassan összeáll. Ismerős ez a formula? Számtalan sikeres JRPG épül fel így. Hogy csak a legismertebbet említsem, ott van például a Final Fantasy VII; emlékezzünk, amikor Sephiroth-ot követtük végig az egész világon.

Azt is mondhatnám, hogy a DQVIII ugyanazt a szerepet tölti be a DQ sorozatban, mint a FFVII a Final Fantasy szériában, a DQVIII szerethető lineáritása azonban soha nem válik terhessé. A játék leginkább az elején fogja a kezünk, amin aztán szépen lazít, ennek hála nem érezzük elveszve magunkat. Szerencsére ez nem sérti a játék monumentalitását, ami a DQ sorozat egyik legnagyobb erénye. A siker másik titka, hogy a történetnek, és leginkább a szereplőknek és a játék világának van egy semmihez sem hasonlító bája. A DQVIII dolgozik a legjobb karakterekkel a sorozatban, a szereplők mind fantasztikus egyéniségek. A címszereplő Trode király, de Yangus, vagy akár Angelo és Jessica is kiemelkednek az átlagos Dragon Quest karakter színvonalból. A történet is sokkal letisztultabb, nem akar több lenni egy kalandos fantasy sztorinál, és ez nagyon jót tesz neki. A játékot ennek hála nagyon könnyű megszeretni és nagyon nehéz tőle elszakadni.

A történet, a világ és a karakterek mellett a harci - klasszikus körökre osztott - és a fejlesztési rendszer is annyira letisztult, hogy könnyen megszereti a játékos. Abban az értelemben egyszerű, hogy gyorsan átlátható a fejlesztések iránya, és nem kell órákat töltenünk a megtanulásával. Ám mélysége is van, így nem mindegy, hogy melyik emberünknek milyen fegyvereket és skillpontokat adunk. A DQVIII sikerrel szeretteti meg a konzervatív DQ-s JRPG elemeket az új belépők számára. Olyan, mint egy jó kapudrog, mert ha egyszer megkedveljük, nehéz róla lejönni, ráadásul kinyitja előttünk a sorozat többi részét, miáltal könnyebb lesz elfogadni azok ultrakonzervatív megoldásait. Ez már csak azért is szerencsés, mert az elmúlt harminc évben megjelent tíz DQ játékból hatot is élvezhetünk 3DS-en (a japánok még az MMO X. részt is).

A maga idejében a DQVIII sok szempontból progresszívnek számított, legalábbis a sorozaton belül. Először is ott volt a szinkron. A DQ volt az első rész a sorozatban (és máig az utolsó), amely fantasztikusan jól sikerült szinkront kapott. Az egyes szereplők beszédstílusa tökéletesen leképezi az adott karakter társadalmi helyzetét, lásd például a bandita Yangus és Trode király stílusát, hogy a két végpontot említsem. Nekem nagyon tetszett a rendkívül stílusos brit akcentus, amelynek hála párbeszédek fantasztikusan szórakoztatóak. Az egyedüli változás, hogy Jessica egy teljesen új hangot kapott, mert vannak új jelenetei a 3DS változatban, és a korábbi szinkronszínésznő (Emma Ferguson), nem vállalta a munkát.

A szinkron mellett ez volt az első rész, ahol láthattuk csatában az embereinket. Ezt még a DS-es részek remakejében sem változtatták meg a készítők. Aztán ott volt a világtérkép, aminél szebbet PS2-n nem láthattunk. PS2-n kezdtek kimenni a divatból a világtérképek a JRPG-kben, és megtapasztalhattuk azt a bizonyos csőhatást, lásd FFX. Ezzel szemben a DQVIII-ban már-már open world jellegű térképet kaptunk, óriási bebarangolható területtel, ami még ma, több mint tíz év után is jól néz ki. Grafikailag a játék a PS2 korszak legszebbjei közé tartozott, és az eredeti cel-shaded grafika annyira jól öregedett, hogy még most is megállja a helyét. A 3DS változat nagyon szép, talán az egyik legszebb játék a gépre, még jobban néz ki, mint a DQVII remake-je, ennek azonban az az ára, hogy le kell mondanunk a 3D-ről.

De milyen lett a 3DS változat? A legfontosabb, hogy sokat javult a játszhatóság. Végre nincsenek random harcok, hanem az ellenfeleink ott mászkálnak a terepen, ami nagyon megkönnyíti a haladást. További könnyítés, hogy a skillpontokat nem kell azonnal, szintlépéseknél szétosztani, hanem gyűjtögetve egyszerre is felhasználhatjuk őket, ezenkívül a program nem kevés tartalmi boostot is kapott. A történet során két karakterrel (Red, Morrie) többet fel tudunk venni a csapatba, akiket aztán harcban váltogathatunk, így a harcok menete is más egy kicsit. A történet ennek és még számtalan plusz jelenetnek hála tovább gazdagodott. A végigjátszás után két új labirintust is felfedezhetünk, de vannak új jelenetek, tárgyak, receptek és szörnyek is, sőt, ami a legizgalmasabb, hogy egy teljesen új befejezést is behozhatunk. Van ezenkívül egy teljesen új fotós minijáték, amelynek keretében képeket kell készítenünk a világon mindenféle dologról (szörnyek, tárgyak, helyszínek), extra jutalmakért. Nagyon hasznos, hogy van térkép, mind a városokról, mind a labirintusokról, ami szintén megkönnyíti a dolgunkat. Összességében tehát a 3DS változat tényleg sokkal tökéletesebb élményt nyújt.

Az nem is lehet kérdéses, hogy ha valaki még nem játszott a játékkal, akkor mindenképpen a 3DS verziót javallott elkezdenie a PS2-essel szemben, de akik annak idején kimaxolták, azok is tehetnek vele egy próbát. Vannak azonban dolgok, amikben a program visszalépett az eredetihez képest, és ezért nem vagyok 100%-ig megelégedve az átirattal.

Kezdjük talán a legkellemetlenebbel, a zenékkel. Az eredeti PS2-es változat nyugaton nagyzenekari hangszerelésben jött ki, akárcsak a japán 3DS változat. Ehhez képest a mostani nyugati kiadásban visszatértek a midihez (megjegyzem, hogy a PS2-es japán eredetinél sokkal jobb a midi minősége). Már csak azért is sajnálatos ez, mert a DQVIII-nak vannak talán a legjobb zenéi a sorozatban. A zeneszerző Koichi Sugiyama zsenije itt érzett rá a legjobban, hogyan kell a legszélesebb közönségnek dallamosan fülbemászó DQ-s muzsikát írni, ami még a midi ellenére is csodálatos. Fájó ez a változás, mert a zene a legfontosabb része egy JRPG-nek, a DQVIII esetében pedig a nagyzenekari hangzás mélységet adott a játéknak és a sztori egyes pontjainak.

A másik kellemetlenség, hogy a terepről a harci képernyőre váltásnál sokszor 3-4 másodpercet is várni kell - addig nézhetjük a fekete képernyőt -, ami egy 70 órás JRPG-nél, ahol folyamatosan harcolni kell, ez órákban mérhető mennyiségű üresjáratot jelent. A hetessel nem volt ilyen jellegű probléma, és még PS2-őn is gyorsabban jöttek be a harcok. Nekem hiányzott a PS2 változat nagyon szép menüje, mert ebben is visszatértek a korábbi részek minimalista, és kicsit kuszább megoldására. A cenzorok is dolgoztak. Jessica szexi bikinje eltűnt, és egy-két erőszakosabb jelenet is kivágásra került a játékból.

A fenti problémák miatt kedvem lett volna pontokat is levonni a játéktól, de két okból nem tettem végül. Egyrészt a játék még így is tökéletes, másrészt a 3DS változat pozitívumai ellensúlyozzák a hiányosságokat. A negatívumok sem változtatnak azon a tényen, hogy a Dragon Quest VIII egy nagyon hangulatos, bájos játék, az egyik legjobb, ha éppen nem a legjobb JRPG a gépre. Bátran ajánlom tehát mindenkinek, aki egy kihagyhatatlan klasszikust akar pótolni.

Veres Miki