For Honor - BétatesztElőzetes

Érdekes játék ez a For Honor. Méghozzá azért, mert nehéz bekategorizálni. Első körben egy jó kis Hack 'n Slash-nek tűnik, és igazából az is, egy meglepően komfortos többjátékos köpenybe bújtatva. Állítólag lesz egyszemélyes móka is, de már így a béta környékén is teljesen egyértelmű, hogy az nagyjából annyira lesz tartalmas, mint bármelyik újkori Battlefield kampány. Természetesen ne legyen igazam, hiszen nem is olyan rég volt szerencsénk végig zúzni a Titanfall 2 abszolúte pazar egyszemélyes élményén, ami bár hosszú nem volt, cserébe viszont annál intenzívebb. Szóval remény azért lehet a magányos harcosoknak is, de főleg az olvasson tovább, akinek mindene a PVP.

Kezdésnek három, mindenki által jól ismert és együtt jól mutató kaszt közül választhat a becsületet szerezni vágyó harcos palánta. Itt vannak a vérszomjas Vikingek, a brutális Lovagok és a hidegvérű Szamurájok. A Kasztokon belül pedig egyedi stílussal és természetesen egyedi fegyverzettel ellátott karaktereket találunk, akik megalkotásakor azért követték a már jól bevált, „könnyű de gyors”, „közepes de semmi extra”, és a „ha odacsap, ottmaradsz” nehéz fegyverzetű receptet. A formula, bár régi, viszont annál időt állóbb. A karakterek már megjelenésükben is rögtön különböznek, de ha még esetleg az helyzet állna is elő, hogy mindenki ugyanazzal a harcossal lenne, akkor is segít a rettentő részletes karakter cicomázó, aka customizáció. Harcosunk (majdnem) minden testrészére tudunk aggatni páncélokat, és a fegyverek akár 3 különálló részből is összeállhatnak, arról már nem is beszélve, hogy már a kezdéskor egy elég bőséges és változatos szimbólum- és szín kollekció áll a rendelkezésünkre. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy mindenki meg fogja találni a számára megfelelő stílusú és megjelenésű hőst.

Na de térjünk rá a lényegre, ami gondolom, mindenkit a leginkább izgat: a harcrendszer. A tutorial alatt rögtön beugrott egy játék, ami pedig nem volt más, mint az Infinity Blade, az Epic games epikus iOS csapkodós kalandjátéka. Aki nem játszott vele, annak mondanám, hogy annyi volt a játék lényege, hogy helyszínről helyszínre haladva, a csodálatos grafika mellett nem volt más dolgunk, mint különböző lovagokkal, szörnyekkel egy az egyben megküzdenünk, méghozzá úgy, hogy a megfelelő időben a megfelelő irányba húztuk a csöpp kis ujjunkat.

Na, most a For Honor harcrendszerét pontosan így kell elképzelni, azzal a különbséggel, hogy azért az irányítási metódus felsőbbrendű mivoltából adódóan (azaz a kontrollernek köszönhetően) jóval komplexebb és egyben élvezetesebb a dolog. Van egy alap „lock” funkció, ami megkönnyíti az ellenfél körülötti „táncot” és a jobb kar megfelelő irányba húzásával tudunk a két szélső irányba valamint fölfelé védekezni. Ehhez elég nyomva tartanunk a lockot és csak az analógkart használni. Ha már támadni is szeretnénk, akkor ugyan úgy a jobb oldali kar lesz a barátunk, leszámítva azt az apróságot, hogy a R1 és R2 gombok megnyomásával indíthatunk egy gyengébb vagy egy erősebb támadást. Van még a négyzet/X amivel az ellenfél támadását tudjuk egy pillanatra megakasztani és/vagy akár lökni vele. Amikor az ellenfél támad, akkor a három irány valamelyike pirosan felizzik és lesz pár századmásodpercünk, hogy reagáljunk. Ezt megtehetjük a már fentebb említett védekezéssel, esetleg ellentámadással, vagy egy jól időzített Parry mozdulattal. Harc közben az életerőnk mellett van a stamina csíkunk is, amire pont annyira érdemes és muszáj vigyázni, mint az egészségünkre, mivel ha teljesen kifáradunk, akkor a karakterünk nem lesz képes hatékonyan védekezni és egy nagyobb ellenfél ilyenkor akár egy ütéssel is képes minket kivégezni. Apropó kivégzés, igen olyan is van. Ha az ellenfelet egy jól irányzott nagy ütéssel küldjük át a vallásának megfelelő túlvilágra, akkor egy pár másodperc erejéig felvillan egy két gombos menü, ahol választhatunk a kezdésnél alapból elérhető két kivégzésből. Mondanom sem kell, hogy ez az egyik legjobb része a játéknak, remélem, ezeket az animációkat majd folyamatosan bővítik. Van még egy úgy nevezett „revenge” rendszer is, ami akkor töltődik fel, ha már elég sok ütést beszívtunk és nem álluk túl jól. Ezt a háromszög/Y gombbal aktiválhatjuk, és elképesztő hasznos tud lenni, konkrétan megfordíthatja egy meccs menetét.

A Bétában 3 fő többjátékos mód volt játszható: a klasszikus 1 vs 1, a 2 vs 2 és a 4 vs 4 ahol viszont már bejöttek a csak délutáni uzsinak használható töltelék katonák és a jól megszokott zászlófoglalás. Én megmondom őszintén, hogy a legjobban a 1vs1 és 2vs 2 módokat élveztem, egyszerűen, azért mert akkor jött ki igazán a játék lényegi része. A 4 vs 4 móddal az volt a baj, hogy nagyon hamar szembekerülhettünk 2 vagy akár 3 fős túlerővel, mert mondjuk a csapattársaim vagy mindenfelé elrohantak vagy simán tök bénák voltak, és ilyenkor konkrétan másodpercek alatt minden elveszik. Sem időnk sem pedig igazából esélyünk nincs arra, hogy egy ekkora túlerővel szemben meg tudjuk védeni magunkat. Ellenben a párbajoknál van időnk megismerni az ellenfelet, körbejárni, megszaglászni (a perverzek akár körbe is pisilhetik a delikvenst), a lényeg, hogy itt már igazán csak a tudás és a reflexek számítanak. Másodpercek alatt el tud dőlni egy meccs, de olyan is volt, hogy annyira jól védekeztünk mind a ketten, hogy hosszú percekig tartott a halálos tánc. Itt, ha van egy jó barátunk, akivel sokat tudunk együtt játszani és együtt fejlődni, rendkívül jó meccseket lehet tolni. Főleg ha az ellenfél is jó partner. Hamar kialakult egy olyan szokás az intelligensebb játékosok között, hogy a 2 vs 2 meccsben ugye a 4 játékos 1 vs 1 meccseket tol igazából a pálya két egymástól jó pár méterre lévő részén. Ha te gyorsan végzel a saját ellenfeleddel, rohanhatsz át a csapattársadhoz, hogy segíts neki. Ilyenkor vagy beszállsz a buliba és kvázi hátba támadod a társad ellenfelét, vagy borzasztó kulturáltan szépen megállsz, és mint minden becsületes harcos hagyod, hogy először egymás között rendezzék le a csatát. Ha nyer a csapattársad, akkor örülünk, ha viszont kikap, akkor a fair play jegyében mi is megküzdünk az ellenféllel.

Nagyon érdekes élmény volt a For Honor bétája, főleg azért mert cseppet sem érdekelt a játék az előzetes bemutatók, videók alapján. Viszont ahogy az ember egyre jobban megismeri a választott karakterét, szerzi az új fegyvereket, kiegészítőket, szépen lépkedi a szinteket, megtanulja a kombókat, nos, úgy kezdi egyre jobban beszippantani az amúgy kiváló hangulat. Mert a grafika az meseszép, a hangok animációk nagyon jók, a karakterek jól néznek ki, egyszerűen minden a helyén van. Egyetlen dolog volt, ami egy kis aggodalomra adhat okot, mégpedig, hogy meddig fog kitartani egy adott játékos lelkesedése. Bármennyire is jó a harcrendszer, azért nem merészkedik Street Fighter mélységekig, így lehet, hogy hamar kifullad. Félő, hogy a balansz miatt lesznek olyan karakterek, akikkel nagyon könnyű nyerni és emiatt csak velük fogunk online találkozni. A viszont vitathatatlan, hogy főleg egy jó baráttal a For Honor nagyon jó móka. Ajánlom azoknak is a mostanában induló nyílt bétát, akik a multiplayer szerelmesei, és azoknak is, akik csak szeretnének valami újat, valami mást kipróbálni a sok FPS mellett. Harcra fel, találkozunk a csatatéren!