Szerencsére ezúttal is rendkívül mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött: volt minden új játékbejelentéstől kezdve, várva várt első traileren át, friss hardver-fejleményekig minden, amit egy jóravaló gamer kívánhat, így heti rovatunk megtöltése sem okozott komoly fejtörést.
Szokásunktól eltérően ezúttal kezdjük egy videóval, méghozzá nem is akármilyennel: Grand Theft Auto IV trailer, kérem szépen. Igen, napjaink legnépszerűbb franchise-ának legújabb, és egyben első nextgen felvonása végre felfedte magát egy nagyjából egy perces kedvcsináló keretein belül. Hogy mi derült ki? Túl sok minden egyelőre még nem, ám ami biztos: ismét Liberty City-ben garázdálkodhatunk majd, ha minden igaz, egy orosz főhőssel, a város pedig részletesebben van kidolgozva, mint valaha - nem is kell szépítgetni, ez már tényleg New York, és nem valami arra hasonlító. Egyelőre ennyi (na meg persze a már egy éve ismert, októberi megjelenési dátum), ám legkésőbb egy-két hét múlva többet is megtudunk majd az újabb Nagy Autólopásról.
Akárcsak a GTAIV trailerre, az új Xbox 360 modell bejelentésére is lehetett számítani. Lássuk, mit is nyújt pontosan az Elite: a masina fekete színben pompázik, a hátán egy, a Video Marketplace tartalommal baráti viszonyban lévő, 120 GB-os merevlemezt visel, és egy HDMI kimenet is helyet kapott rajta. Az új csúcsmodell az USA-ba április végén érkezik (479 dolláros árcédulával), nálunk pedig minden bizonnyal a nyár végén fog piacra kerülni.
A PlayStation 3 európai premierjét a múlt héten már kitárgyaltuk, most pedig a PAL régióra vonatkozó eladási adatokon a sor. Haladjunk időrendben: először Ausztráliából érkeztek számok, ahol 20 ezren érezték úgy, hogy az elsők között kell venniük egy példányt a fekete masinából, majd jött az Egyesült Királyság, ahol rekord mennyiségű, 165 ezer gép landolt a kosarakban, végül pedig a teljes Európára vonatkozó adatok is befutottak, melyek azt mutatták, hogy az egymilliós kezdőkészlet bő hatvan százaléka értékesítve lett a premiert követően. Konklúzió: a Sony-nál elégedettek lehetnek az itteni rajttal, és ha nem csökken drasztikus mértékben az érdeklődés, akkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy a késői kilövés ellenére hamar kontinensünkon lesz a legnagyobb felhasználótábora a PS3-nak.
Folytassuk új játékbejelentésekkel, mert hogy volt belőlük több is. Itt van mindjárt egy érdekes darab: Mario & Sonic at the Olympic Games. A cím azt hiszem mindent elmond: egy, a 2008-as pekingi olimpiát népszerűsítő produktummal van dolgunk, melyben a kilencvenes évek két nagy riválisa, Mario és Sonic ezúttal egyszerre kap majd helyet. Ennek megfelelően a többi karakter is a két franchise felhozatalából kerül majd ki, a tartalom pedig nagyjából az összes főbb sportágat lefedi majd, méghozzá minijátékok formájában. Felmerül a kérdés, hogy a két mascot-tulaj közül vajon melyik végzi majd a fejlesztést? Nos, ez a feladat a SEGA-ra hárult, ám még mielőtt a Nintendo hívek a kardjukba dőlnének: a játék elkészültét maga Shigeru Miyamoto fogja felügyelni. Ja igen, a legfontosabb nehogy lemaradjon: a két célplatform a Wii és a DS, őket támadja majd be a stuff az év végén.
A 2005-ös Pure óta nem igen hallatott magáról a WipEout széria, így - mondani sem kell - nagy örömet váltott ki a sorozat rajongóiból az új, Pulse alcímű felvonás bejelentése. A játék több finom újítást is tartalmazni fog majd: itt van például az új pályaelem, a Mag-Strip, amely lehetővé teszi, hogy döntött, vagy függőleges pályaszakaszokon, sőt, akár látványos hurkokon is átszáguldhassunk. Érdemes még megemlíteni a grafikát, ami...ami a képek alapján észveszejtően gyönyörű lesz, mindenképpen oda kell tehát majd figyelni a Pulse-ra - szerencsére a megjelenés sincs annyira messze, hiszen szeptemberben érkezik majd.
A WipEout-énál kategóriákkal nagyobb és meglepőbb visszatérés a NiGHTS into Dreams-é. Aki esetleg értetlenül vakarja a fejét: a NiGHTS a Sonic Team kultikus platformere, amely még 1996-ban jelent meg Sega Saturn-ra. Miután a Wii-re készülő második rész hivatalos bejelentése még nem történt meg, csupán néhány magazinban tűnt fel, így túl sok mindent nem tudunk mondani a sokak által várva várt folytatásról, ám ami késik, nem múlik - csak hogy a közelező közhelyt is letudjuk mára.
Zárásként jöjjenek a jól megszokott videók. Volt például egy trailerünk a Crisis Core: Final Fantasy VII-ről: a hetedik rész univerzumát kibővítő, PSP-s epizód még mindig csodásan néz ki - csak kapna már végre egy Japánon kívüli megjelenési dátumot.
Jó sokat foglalkoztunk a héten a Codemasters szép múltú rally-s sorozatának nextgen nyitányával, a Colin McRae: DIRT-tel. A vaskos hands-on mellett két trailert is leközöltünk, először egy renderelt, majd egy ingame példányt is.
Utolsóként - ahogy arra volt már példa - jöjjön egy újabb, szokás szerint baromi hangulatos teaser az általunk még mindig nagyon-nagyon várt Bioshock-ról. A képkockák azt hiszem magukért beszélnek: kihagyhatatlan lesz.
Ennyi lett volna az elmúlt hét, egy helyre sűrítve. Szívünk szerint sok mindenről ejtettünk még volna néhány szót, de a rétestésztát mi se nagyon szeretjük - na de ez legyen a legkisebb problémák. Viszlát egy hét múlva!