In medias res: A dolgok közepébe vágó kezdés. Eposzi kellék.
A God of War, mint koncepció erősségét azt hiszem remekül mutatja, hogy elhanyagolhatónak egyáltalán nem nevezhető külső hatások ellenére sem tudott veszíteni a színvonalából - sőt, talán épp ellenkezőleg. Konkretizáljuk: a váratlanul nagyot durranó nyitány vezető dizájnere és rendezője, David "The Fucking Man" Jaffe a második epizód készítésekor már egy fokkal hátrébb lépett, és átadta a stafétabotot a korábban az animációkért felelős Cory Barlog-nak, mindez azonban egy cseppet sem látszott meg a játékon - sokkal inkább egy lépés volt ez a tökéletesség persze igazából soha el nem érhető, idill pontjába. Most pedig újabb, még komolyabb kihívás elé néz a Háború Istene, a viszonylag újonc Ready at Dawn fejlesztői ugyanis teljesen ismeretlenek számára. Hogy kibírta-e a megmérettetést? A választ azt hiszem le sem kell írni - mi másért lett volna a recenzió felütése az, ami.
Propozíció: A tárgy meghatározása. Eposzi kellék.
Mielőbb érdemes tisztázni: a Chains of Olympus nem folytatás - a második rész epikus végkifejlete továbbra is csábítóan lengedezik a jelenleg még feneketlen szakadék felett -, de nem is mellékszál, hanem előzmény, méghozzá a minőségibb fajtából, még évekkel ezelőtt a franchise megteremtésekor ugyanis gondosan ügyeltek arra, hogy egy efféle történetszál probléma nélkül belesimuljon a fő sztorivonalba. Ahogyan azt az első részből megtudtuk, Kratos saját életéért cserébe tíz éves szolgálatát adta az Olümposz isteneinek, amit a későbbiekben láthatóan megbánt: a most tárgyalt hordozható felvonás pontosan ebbe az időszakba hajít bennünket, és nem mellesleg arra is fény derül benne, hogy mi okozta a legkomolyabb változást Spárta Szellemének érzéseiben az istenek iránt - ám ennek kiderítése már a játékos feladata lesz.
Enumeráció: A szembenálló felek ismertetése. Eposzi kellék.
Minden bizonnyal sokakat érdekel az, hogy pontosan mi változott a platformváltás következtében, hiszen el kell ismerni, hogy hiába ez az egyik első játék, amely kétszeres órajellel használja a hordozható masina processzorát, nem elhanyagolhatóak a hardvert, valamint az interfészt illető különbségek: a komolyabb vas, illetve a több gomb miatt ugyebár elméletileg mindkét esetben a PlayStation 2 élvez előnyt. Ahhoz, hogy az otthoni és a handheld változatok közé kitehessük az egyenlőségjelet, egy ismeretlenre lesz szükségünk: ez csak a RAD csapata lehet, ők pedig éltek a lehetőséggel, és megmutatták, hogy a játékipar elitjébe kívánkoznak. Az talán még várható volt, hogy a God of War esetében kulcsfontosságú második analóg kar, és két ravasz hiányát valahogy csak sikerül kiküszöbölni, de hogy a grafikai hátrányt is szinte teljesen ledolgozzák, az egészen parádés teljesítmény: a csapat saját fejlesztésű motorja olyan látványt pakol a masina LCD-jére, amit nyugodt szívvel odarakhatnánk a nagygépes változatok mellé.
Epitheton ornans: Állandó, díszítő jelző. Eposzi kellék.
Itt pedig egy másodpercre vissza is pillanthatunk az első bekezdésre: a RAD azt a feladatot, amit saját kútfőből kellett teljesítenie tökéletesen abszolválta, a maradék pedig már adja magát - csak a hozzávalók helyes arányára kell figyelni. A Chains of Olympus pedig hamar bizonyítja, hogy nem tűr semmiféle degradálást, túlzás nélkül teljes értékű God of War játékról van ugyanis szó, amiben minden megvan, amiért az előzményeket szerettük, egy cseppel sem gyengébb formában. Már-már klasszikus húzásként itt is a dolgok kellős közepébe csöppenünk (lsd. in medias res): Kratos kalandjai az attikai csatában kezdődnek, ahol a bivalyerős első benyomásokért és a kezdeti dinamuzmusért ezúttal is egy szekvenciákra bontott főellenfélharc felel - nincs negyedórás nyitó animáció, az ezúttal is zseniális narráció az esetek többségében hiányérzet nélkül elmond minden tudnivalót. Megmaradt emellett a stílusbéli riválisokéhoz képest lényegesen emberbarátabb játékmenet és pályatervezés, a látványos harcrendszer, valamint a remekül és jó mértékben alkalmazott QTE-k is, a sajátos kamerakezelés és az epikus zene mesteri párosa pedig továbbra is ritkán látott, monumentális jelenetekkel kényezteti érzékszerveinket - beleértve a hátunkon levő szőrszálakat is.
Deus ex machina: Isteni közbeavatkozás. Eposzi kellék.
Bevallom őszintén, folyamatosan az járt a fejemben a játék alatt, hogy fog-e tudni még többet mutatni a Chains of Olympus, ahogyan az elődök is növekvő játékélményt adtak az idő függvényében. A történet utolsó szeletében felszolgált, némileg előre sejtetett, ám összességében váratlannak nevezhető fordulat, és annak velejárói azonban eme utolsó kérdésemre is megadták a - természetesen pozitív - választ. Maga a történeti csavar önmagában nem is olyan komoly darab, de az egyedi, nem feltétlenül megszokott módon használt QTE-k, a tényleg példaértékű narráció, a zene, és Kratos borzasztóan erős személyisége összességében olyan jelenetsort teremtettek a végső összecsapás felvezetésére, amire tényleg nehéz szavakat találni. Ez, a főhősünk számára könyörtelen fordulat lesz egyben a korábban is említett utolsó csepp a pohárban, amely miatt a spártai véglegesen úgy hiszi majd, hogy istenei elárulták. Mindezeknek azonban sajnos egy negatív hozományuk is lesz, ami sajnos magára a játékra is ráhúzható: egy gyakorlottabb játékos normal fokozaton alig öt óra alatt eljuthat a stáblistáig. Önmagában persze nem érdemes hibának felróni a rövidséget, hiszen a játék így is kerek, teljes élményt nyújt, de a másik két résszel összevetve mégis fájó, hogy ezúttal csupán feleannyit kaptunk a mennyei matériából.
Epikus hasonlat: Hosszabb, leíró szemléltetés. Eposzi kellék.
Csalódottságra azonban így sincs ok, hiszen nem győzöm hangsúlyozni: a Chains of Olympus teljes értékű God of War epizód. Ugyanúgy más játékban nem igazán megtalálható élményt nyújt, mint az eddigi két rész, fő jellemvonásai sem gyengültek egy cseppet sem, Kratos pedig továbbra is minden idők legjobb antihérosza. Éppen ezért teljességgel biztos, hogy ha korábban már elnyerte tetszésedet az ógörög kaland, akkor most is pontosan ugyanolyan élvezettel fogod végigjátszani, mint azelőtt, Olümposz Láncai pedig könyörtelenül odakötöznek majd a hordozható PlayStation képernyőjéhez - még ha relatíve rövid időre is. Az a néhány óra azonban eposzba illő lesz - sőt, talán maga a játék is az...