XCOM 2 (PS4, One)Teszt

Talán volt, aki elhitte, hogy az XCOM 2 - visszatérve gyökereihez - kizárólag PC-re készül el, valójában azonban háromnegyed évet sem kellett várni arra, hogy megérkezzen Xbox One-ra és PS4-re is az év egyik - ha nem "a" - legjobb stratégiai játéka. A portolást nem a Firaxis Games végezte, hanem kiszervezte egy kisebb amerikai cégnek, a The Workshopnak, így hát joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen lett az átirat, ha már maga az eredeti is hemzsegett a technikai problémáktól. Akit az érdekel első lépésben, hogy milyen játék az XCOM 2, annak ajánlom szeretettel Oldern szigorú, de teljes mértékben igazságos írását az év elejéről. Az átirat a játékmechanika irányából szemlélve ugyanezt az élményt nyújtja, és bár egy-két savanyú kritikus megírta, hogy sokkal rosszabb benne a mesterséges intelligencia, az útkeresés és a random találati százalékok működése, ez nem igaz, gyakorlatilag egy az egyben ugyanazokat az alapokat kapják a konzolosok, mint korábban a pc-sek. Amiről tehát érdemes értekezni az nem más, mint a port technikai oldala, emiatt kérlek nézzétek el nekem az írás esetleges szárazságát.

Ahogy szó esett Oldern idézett cikkében is erről, a néhány hónappal ezelőtt megjelent számítógépes változat tele volt kisebb-nagyobb bugokkal, és az a helyzet, hogy ezeknek csupán egy részét javították azóta. Talán nem meglepő, hogy a konzolos verzió készítésekor is erős kompromisszumokat kellett kötniük a készítőknek. Ahhoz, hogy vizuálisan nagyjából ugyanazt a minőséget kapjuk, be kellett áldozni az eleve nem túl acélos képfrissítést. Alapból maximum 30 fps körül indul a legtöbb pálya, amit egészen addig képes is tartani, amíg valami akció be nem indul, de ahogy elkezd szanaszéjjel rombolódni a környezet vagy egy magas pontról túl nagy területet látunk be, jóval alacsonyabbra zuhan ez az érték. De még rosszabb a helyzet a filmes kameranézetekkel, amiknek az lenne a célja, hogy a hangulat fokozása mellett még közelebb hozza a játékoshoz az akciót, csak éppen a váll mögötti nézettel még kevésbé képes megbírkózni a hardver, és össze-vissza szakad ilyenkor a kép. Ugyanez a helyzet azok alatt az átvezető jelenetek alatt, amelyek csupán azért kerültek be, hogy elfedjék a háttérben zajló masszív töltést, de az egész fordítva sül el, minden és mindenki elkezd rángatózni és darabossá válik az összes animáció. A különféle kamerázásokról egyébként sincs jó véleményem, szinte minden másodiknál belelóg a képbe valamilyen objektum, és pont azok a bénázásokat hozza felszínre, amelyeket inkább érdemes lenne elfedni, például amikor egy jobbos sarok mögött állva a balkezes katona rossz irányba fordul be célzásnál. És ha már belelendültem, nem hallgathatom el, hogy a semmiből bepoppoló tereptárgyakat és ellenfeleket is az előző generáció elején láttunk utoljára ennyit.

Ezeket az apróbb problémákat a végtelenségig lehetne sorolni, de - és ez egy fontos de - ezek a kellemetlenségek a hangulatot ugyan rombolhatják, de egy körökre osztott játéknál egyáltalán nem végzetesek. Ennél sokkal nagyobb gond lenne az, ha az irányítást és a kezelőfelületet nem tudták volna “konzolosítani”. Apró érdekesség, hogy míg az első rész a megjelenés napján közel tökéletes kontrolleres támogatással bírt, addig a második a mai napig nem kapta ezt hivatalosan meg. Nem tudom, hogy ezzel is erősíteni akarták-e azt a képet, hogy ez most aztán teljes egészében a master race-nek szánt hardcore stratégia, amit egérrel és csakis egérrel lehet irányítani, vagy más oka volt ennek, ugyanakkor látható, hogy a kezelőfelület már eredetileg is úgy volt megtervezve, hogy minimális átalakításokkal elbírja a kontrollert. A bázison és a térképen a jobb kar emulálja az egérmozgást, a gombokra tett shortcutok segítségével pedig pillanatok alatt eljuthatunk bárhová. A központ egyszerűen nem áll annyi részből, hogy képesek lennénk elveszni, és úgyis fél óra alatt készség szinten elsajátítjuk, hogy melyik gomb hova visz. A küldetések során egy kicsit árnyaltabb a helyzet, a pálya folyamatos pásztázását, a saját és ellenséges egységek kényelmes kiválasztását és a különböző parancsok közötti váltást egész egyszerűen nem lehet annyira jól megoldani, mintha egérrel végeznénk el ugyanezeket. A scroll egy kicsit lassú, ha túl messzire nézelődünk a karaktereinktől, néha nehéz visszatalálni, az egységek közötti váltogatás pedig kényelmetlen. Nem tudunk kiválasztani egy konkrét karaktert, hanem elkezdjük nyomkodni az R1-et/RB-t, amíg az nem kerül a középpontba, akit szeretnénk, de háromból egyszer tutira túl is nyomjuk és lapozgathatunk tovább, amíg ismét sorra nem kerül. A keményebb helyzetek áttekintéséhez nagyon hiányzik az egérgörgős zoomolás, másik oldalról viszont jó ötlet volt a d-padra tenni az emeletenkénti ugrálást, konkrétan a nagyobb épületekben így sokkal precízebben el tudjuk találni azt a szintet, ahova menni akarunk.

Az irányításról persze ugyanazt lehet elmondani, amit a vizuális problémákról, ahol bármi kényelmetlenség adódik, az sokszor magából a koncepcióból következik, és aligha lehetett volna sokkal jobban megoldani. Aki nem próbálta a PC verziót egérrel, annak maximum helyenként lesz egy kicsit idegen a kezelőfelület, de valószínűleg az elejétől kezdve adottságként fogja fel, hogy ez így működik, változtatni úgysem lehet rajta. Szinte nem tudnék olyan szituációt említeni, ahol ez komolyan belerondítana a játékélménybe.

Van azonban a portnak egy olyan pontja, ami nagyon közel sodorja az XCOM 2-t ahhoz, hogy konzolon csak fenntartásokkal lehessen ajánlani. Ez pedig a töltési idők kérdése. Bizonyára mindenki találkozott már olyan játékokkal, amelyek nagyon hosszan töltöttek. Azt hiszem kockázat nélkül kijelenthető, hogy egyik sincs sehol ehhez képest. Természetesen nagyban függ az éppen játszott pályától, hogy mennyi időt kell várni a betöltődésre, de körülbelül kettő-négy perces szünetekre számítson mindenki. Namost az XCOM 2 nehéz. Sokkal nehezebb, mint az első rész, és bár nyilván vannak, akik vasember módjára töltögetések nélkül képesek boldogulni vele, a legtöbb szituációt nem lehet elsőre, veszteségek nélkül megoldani. És a veszteségek nem megengedhetők, mert soha ennyire még nem büntette a sorozat a sima sérüléseket, amíg nem kapjuk el a fonalat, addig olyan emberekkel fogunk visszajönni a küldetésekről, akik utána huszonöt napot pihennek. Már ha azokban a kritikus helyzetekben meg tudtuk őket egyáltalán menteni, és halál helyett csak sérüléseket szedtek be.

Szóval legyünk őszinték, ilyenkor visszatöltünk. Sokszor. Aztán előbb-utóbb bekészítünk egy könyvet vagy egy mobiljátékot magunk mellé, mert a három perces töltéseket máshogy nem fogjuk kibírni, így lesznek a húsz perces pályákból másfél órásak. Két fajta játékos kezdjen csak bele konzolon az XCOM 2-be, az, aki nagyon ügyes és vakmerő, valamint az, aki végtelenül türelmes. Mindenki más ha teheti, válassza a PC verziót, ami bár elméletben semmivel sem jobb, mégis folyamatosan bent tartja a játékost, nem rántja ki abból a jóleső állapotból, amibe a kemény kihívás és a megfelelő jutalmazás egyensúlyának köszönhetően kerül. Mert nem attól fogsz félni, hogy túl hatékonyan használják ki az ellenfelek a hibáidat, sokkal inkább attól, hogy ezért több perces kizárással bűnhődsz.