Gamescom játékszemle - harmadik felvonás

Gamescom játékszemle - harmadik felvonás

Gamer3652016.10.03. 12:00

Civilization VI

Sid Meier idén 25 éves sorozatát minden idők legjobb PC játékai között tartják számon, a hamarosan megjelenő Civilization VI pedig egy sor olyan újdonsággal érkezik, amelynek hallatán az összes világuralomra készülődő stratéga elégedetten csattint (vagy inkább kattint) majd.

Az egyik nagy változás, hogy a városoknak immár kiterjedése van a térképen azáltal, hogy mi döntjük el, hova építjük fel az egyes kerületeket és helyi csodákat, de nyilván bizonyos megkötésekkel, így például az egyiptomi piramisokat csak sík és sivatagos terepre kerülhetnek. Minden kerület egy-egy olyan feladatra van specializálódva, mint például a kutatás, termelés, vagy kultúra, némely városok pedig egyedi kerülettel is rendelkeznek. Az elhelyezésük is nagyon fontos, hiszen amit egyszer megépítettünk, azt később már nem tudjuk csak úgy arrébb rakni, illetve kaphatnak bónuszokat, ha különösen jó helyen húzzuk fel őket.

A városokban kiképzett építők segitségével fejleszthetjük a földeket és hozhatunk létre farmokat, vagy bányákat, hogy a különböző nyersanyagok bevételére bónuszt kapjunk, de akár a technikai fejlődés mértékét is megdobhatják. Az építőket csak háromszor lehet fejlesztésre használni, ezért alaposan át kell gondolni, hol és mire használjuk fel őket a térképen, cserébe viszont nem kell köröket várni, hanem ténykedésüknek azonnal van eredménye. Az utakat a kereskedő karavánok építik meg úton egyik városból a másikba, ezért meg kell válogatni, kivel bizniszelünk, hiszen ha később ellenségesre fordul a viszony, kikövezett úton vonulhatnak az hódító seregek városunk ellen.

Vezetőknek igyekeztek minél érdekesebb, igazi egyéniségnek számító történelmi személyeket megtenni a készítők, és erősen átdolgozták a diplomáciai rendszert, amelyet befolyásol a vezető személyisége is (példa: Roosevelt elnök különösen ellenséges minden amerikai kontinensen hadat viselő néppel szemben). Figyelni kell a pletykákat is, amikből megtudhatjuk, kinek mi a pontos célja, mi motiválja, mi a legnagyobb erőssége, és így tovább.

Az állampolgári ismereteken belül kormányuknak négy fő államvezetési kategória áll rendelkezésére (hadsereg, gazdaság, diplomácia, és aduász), amelyekbe döntéseink és kulturális fejlődésünk során megnyitható kártyák formájában tehetjük a nekünk megfelelőt, hogy még személyre szabottabb legyen a civilizációnk. Vallás terén is nagy változások történtek, hiszen ezentúl a világvallások a korábbi panteonra és egyéb kulturális örökségre épülnek, ha pedig a vallásunk világszerte uralkodóvá válik, akkor vallásos győzelmet is arathatunk.

A teljesen új, moddolást támogató motort kapott Civilization VI multiplayer és egyéb játékmódok terén is tartogat még meglepetéseket, aki pedig kiváncsi a részletekre, látogasson el a hivatalos honlapra, ahol rengeteg videót és blogbejegyzést olvashat mindarról, amit a hónap végén már ki is próbálhat. (siklara)

***Civilization VI | PC

Fejlesztő: Firaxis Games | Megjelenés: 2016 okt. 21.***

Lapozz tovább, hiszen a következő oldalakon további játékokkal ismerkedhetsz!

Ride 2

A Milestone csapata az elmúlt években licencelt versenyjátékaival várt ismertté, mostanában azonban már elkezdtek ráállni a "saját gyártású" tartalmakra: a Sébastien Loeb Rally EVO és a Valentino Rossi: The Game is erről árulkodik. Ott volt emellett az olasz stúdió első igazi saját IP-je, a Ride is, mely "a motoros játékok Gran Turismója" szeretett volna lenni. És bár ez az álom egyelőre még nem teljesült, a hamarosan megjelenő második résszel picit közelebb kerülhetnek hozzá.

Már a rövid Gamescomos próba alapján is nehéz vitatni, hogy a Ride 2 magasabb színvonalat képvisel, mint a stúdió bármely másik alkotása az elmúlt években. Talán azért, mert nincsenek keretek, amik korlátozzák a fejlesztőket? Jó kérdés, ám az biztos, hogy tartalmilag egyáltalán nem lehet panasz a játékra. 230 motor 18 gyártótól, 30 versenypálya, 300 verseny, részletes testreszabási lehetőség 1200 féle alkatrésszel és 12 játékmód: a Ride 2 minden elemét tekintve jelentőset bővült az elődhöz képest, ami bevallottan az egyik fő célja volt a fejlesztőknek. Olyan legendás helyszínek is bekerültek a játékba, mint a Nürburgring, Makaó vagy az Ulster GP.

A vezetési élményt tekintve is biztató a helyzet, hiszen a Gamescomos demó alapján nagyon könnyen az elmúlt évek legszórakoztatóbb motoros játéka lehet a Ride 2. A testreszabhatóság természetesen megvan az irányítás és a segítségek terén is, de összességében elmondható, hogy élvezetes vezetni a Ride 2 kétkerekűit. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a látvány tekintetében is egyértelmű az előrelépés, illetve hogy a fenti tartalmakat egy minimum 20, de inkább 40 órás karrier mód fogja közrefogni, akkor összességében joggal reménykedhetünk. Itt az esély, hogy a Milestone megmutassa, tudnak ők többet is a futószalagon gyártott, felejthető iparosmunkáknál! (drag)

***Ride 2 | PC, PS4, One

Fejlesztő: Milestone | Megjelenés: október 7.***

Lapozz tovább, hiszen a következő oldalakon további játékokkal ismerkedhetsz!

Q.U.B.E. ²

A Toxic Games Portal-szerű belső nézetes fejtörőjének, a Q.U.B.E. Director's Cut-nak a folytatását az idei Gamescomon lehetett először megnézni és kipróbálni. A Q.U.B.E.² főszereplője egy hatalmas, öntudattal rendelkező monolitszerű építményben bolyongva old meg fizikára, vagy térlátásra épülő, kreatív gondolkodást igénylő fejtörőket egy különleges high-tech kesztyűvel, amely lehetővé teszi számára különböző színű és tulajdonságú kockák manipulálását.

Habár a háromfős fiatal csapat jelen lévő tagja, Daniel Da Rocha a pre-alpha demó kapcsán nem győzte hangsúlyozni, hogy még közel sem olyan látványos, mint a majdani végleges verzió, az Unreal 4 engine már most gondoskodott róla, hogy csak úgy ragyogjanak azok a kockák. Elmondta továbbá, hogy a játékmenet alapvetően az előző rész továbbcsiszolt változata a részben már ismert eszközökkel (a kék, piros és zöld kocka például ugyanazt tudja, mint korábban), ám sok újfajta, fokozatosan nehezedő és gyakran halálos veszélyt tartogató fejtörővel, illetve a történetből ezúttal több is kiderül majd a Q.U.B.E. világáról.

A játék kb. 20 perces tanítószakaszát magába foglaló demó kezdetleges formájában is nagyon élvezetes volt (amíg be nem pánikoltam a vörös lézercsapdától és meg nem haltam), egyelőre azonban vajmi keveset tudni a játékról azon kívül, hogy az érkezése valamikor jövőre várható, és ha minden igaz, VR-támogatást is kap. (siklara)

***Q.U.B.E.² | PC, PS4

Fejlesztő: Toxic Games | Megjelenés: 2017***

Lapozz tovább, hiszen a következő oldalakon további játékokkal ismerkedhetsz!

Skylanders: Imaginators

Az Activision aranybányájaként és a kisgyerekes szülőket anyagi romlásba döntő pénznyelőként funkcionáló Skylanders sorozat legújabb része menetrendszerűen októberben érkezik. A Skylanders: Imaginators ezúttal úgy buzdítja kreativitásra a gyerkőcöket, hogy Alkotó Kristályok és egy rendkívül részletes karaktergeneráló képernyő segítségével létrehozhatják saját idétlen külsejű harcosukat (és most jött a hír, hogy akár 3D-ben is kinyomtathatják őket).

A történet szerint Kaos felfedezi a Mind Magic nevű ősi erőt, amelynek segítségével egy sor korábban sosem látott Doomlanderből álló hadsereget hoz létre, a Portal Masterek (vagyis a kedves játékosok) pedig a saját képzeletükből születő Imaginatorokat sorakoztatják fel ellenük, akik kiképzésére Eon nagyhatalmú tanítókat, Sensei-eket küld az Égvilág megmentése érdekében.

Kristályonként egy-egy karaktert lehet létrehozni, érkezik azonban melléjük 31 összegyűjthető Sensei karakter is, akik tíz különböző karakterosztályból kikerülő, nagy erejű harcosok. Bizonyos képességek, fegyverek, vagy területek csak az ő segítségükkel válnak elérhetővé, minden harmadik Sensei valamelyik korábbi Skylanders játék jó útra tért rosszcsontja (pl. Bad Juju, Golden Queen), ütőkártyaként pedig szupererős Sky-Chi képességekkel is rendelkeznek.

A változatos pályákat felvonultató Skylanders Imaginators valamennyi korábbi Skylanders figurát is támogatja, valamint visszahoz olyan népszerű szereplőket, mint Spyro, vagy Jet-Vac, helyi co-opban pedig bármelyik két saját karaktert, vagy Senseit lehet irányítani. Gamescomon a karakteralkotás mellett a huszadik évforduló alkalmából kizárólag Playstation-ön visszatérő Crash Bandicoot Senseit és a külön neki írt Thumpin' Wumpa Islands kalandot lehetett kipróbálni, amely a játék PS3-ra és PS4-re megvásárolható Crash Edition kiadásának része lesz.

A lehetőségekben (pénzköltés tekintetében is) bővelkedő Skylanders: Imaginators jövő héten érkezik. (siklara)

***Skylanders: Imaginators | PC

Fejlesztő: Toys for Bob | Megjelenés: 2016 okt. 13.***

Lapozz tovább, hiszen a következő oldalakon további játékokkal ismerkedhetsz!

Styx: Shards of Darkness

Styx, a bő kétszáz éves goblin bérgyilkos visszatér, a Styx: Shards of Darkness pedig első ránézésre a Master of Shadows alcímű előzmény nagyobb költségvetésű, és minden tekintetben továbbfejlesztett változata. A zöldes bőrű és bűnronda bűnöző sajátos színfoltot képvisel a lopakodós játékok palettáján és megtalálta a maga közönségét, a tavalyelőtti első rész azonban inkább volt bűnös élvezet, semmint átütő siker. Az Unreal Engine 4-nek hála jóval mutatósabb folytatásban az organikus pályatervezésé és a szabadságé a főszerep: a dark fantasy világ hatalmas helyszíneit fedezhetjük fel és sok eddig nem látott lakójával találkozhatunk, de persze ha igazán jók vagyunk, akkor nem találkozunk senkivel, legfeljebb arra a rövid pillanatra, amíg elnyiszáljuk a torkát.

Styx a tolvajok városában lapít, ahol egy nő felkeresi azzal a megbízással, hogy busás jutalomért cserébe lopjon el egy jogart a nagykövettől, amelyre gyanúsan sokan tartanak igényt, amikor azonban a sötét tündék városában megtartott diplomáciai csúcstalálkozó átverésnek bizonyul, a kapzsi goblin nagy slamasztikába kerül.

A gamescom demóban bemutatott pálya számos lehetőséget és lehetséges útvonalat biztosított ugyanannak a feladatnak a megoldására, és a jó mozgású Styx hol a klónjával teleportálva hidalt át távolságokat, hol pedig kötelet mászva, vagy félelmetes magasságokban egyensúlyozva jutott el egyik pontból a másikba. A Shards of Darkness teret függőlegesen is alaposan kihasználó monumentális pályái a legszebb Thiefes emlékeimet juttatták eszembe, még ha hangulatukban egészen mások is, hiszen tele vannak megannyi titokkal, kihívással és opcionális feladattal, de a Cyanide játékában a lopakodás mellett ismét több műfaj keveredik. A szintlépéssel megnyitható új képességeken és az egyre jobb felszerelésen túl Styx-nek lehetősége van a hozzávalók összelopása után saját készítésű eszközöket bevetni, és szüksége is lesz minden kreativitására ahhoz, hogy rejtve maradjon az egyes fajok képviselői előtt. Többek között emberek, tündék, törpök és repülő rovarok területén kell lopakodnia, és mind más módon jelentenek veszélyt a visszafogott mérete miatt számos helyen elrejtőzni képes goblinra, a törpök például egészen kiváló szaglással rendelkeznek.

A Shards of Darkness-ben ismét csak rajtunk áll, hogy szadista késztetéseinknek teret engedve végiggyilkoljuk, avagy a thief-i hagyományt követve diszkréten végigosonjuk az adott pályát, arra pedig mérget vehetünk, hogy Styx-nek mindenre lesz valami gúnyos megjegyzése. Kivételes mozgászabadság és számos új módszer biztosítja, hogy a nekünk leginkább fekvő játékstílust alkalmazva hajtsuk végre a megbízást, és ha kedvünk úgy tartja, másodmagunkkal együtt mászhatjuk, lophatjuk és ölhetjük végig a pályákat, hiszen manapság nincsen játék co-op multiplayer nélkül.

A magas újrajátszhatósága okán kiadós szórakozásnak ígérkező Styx: Shards of Darkness még idén érkezik. (siklara)

***Styx: Shards of Darkness | PC, PS4, One

Fejlesztő: Cyanide | Megjelenés: 2016***

Lapozz tovább, hiszen a következő oldalakon további játékokkal ismerkedhetsz!

Syberia 3

Az idei gamescomon is jártunk a Microïds háza (booth-ja) táján, hogy megnézzük, hogy állnak a december elsejére eltolt Syberia 3 munkálatai. Mivel tavaly egy nagyobb lélegzetvételű cikkben már kiveséztük mindazt, amit tudni érdemes, kitérve a fejlesztés megkezdéséig bejárt rögös útra is, ezért ezúttal főként az újdonságokra koncentrálunk.

Kate Walkert pontosan ott találjuk, ahol 2004-ben a második rész végén hagytuk: Syberia szigetén, a mammutok földjén. Mivel a csupaszív ügyvédnő a különc feltaláló Hans Voralberg-et úgy kisérte el utolsó útjára, hogy a saját hazajutására nem gondolt, a youkol törzs eszméletlenül és közel a fagyhalálhoz, egy összeeszkábált csónakban sodródva talál rá. Beviszik a legközelebbi város, Valsembor kórházába, később pedig egymást támogatva innen utaznak tovább kelet felé, hogy beteljesítsék a youkol törzs szent küldetését, Kate fő célja ezúttal ugyanis megmentőinek célba juttatása.

A Syberia mindig is a világról szólt és vizuálisan a korábbi részeknek is megvoltak a fő jellegzetességei: az első részben a francia Alpok és az automatonok, a második részben az orosz sztyeppék, a harmadikban pedig a Szovjetunió után hátramaradt műemlékek és beszédes épületek. Bár le kell mondanunk a gyönyörű pre-renderelt hátterekről, az új képek láttán nincs okunk aggodalomra, mert a Syberia 3 a megjelenés közeledtével csak egyre szebb lesz, miközben Benoit Sokal keze nyoma is ugyanúgy felfedezhető rajta. A Unity engine-t használó játék most először pompázik teljes 3D-ben, ami a hagyományosan 2D kalandjátékoknál gyakran sül el rosszul, itt azonban csodásan fest. A valamelyest fix, de sok helyszínen szabadon is mozgatható kamera lehetővé teszi, hogy mindent jó alaposan szemügyre vegyünk, pixelvadászattól azonban nem kell tartani, ugyanis egy gomb felfedi az interakciós lehetőségeket. A füst, köd, illetve a fény-árnyék hatások sokat fejlődtek, és az összhatás mind állóképen, mind mozgásban jóval élettel telibb, a karakterdizájn és az automatonok láttán pedig kétség sem férhet ahhoz, hogy hamisítatlan Syberia-játékhoz van szerencsénk.

A Syberia sorozat szereplőinek közös vonása, hogy mind nagyon erős személyiség és igazi egyéniség. Egészen biztosan megtaláljuk közöttük Ayawaskavát, a pöttöm youkol sámánt, vagy Simon Steinert, a valsembor-i mogorva órásmestert, akinek a gamescomon látott demóban Kate megmenti az életét. Steiner egy enyhébb szívrohamot kap, Kate-nek pedig minél előbb elő kell kerítenie a gyógyszerét, ami azonban alaposan el van dugva az üzlet hátsó részében. Ez a rövid, fejtörőktől sem mentes részlet szépen megmutatta nem csak a választási lehetőségeket kínáló párbeszédrendszert, hanem a játék modernizált irányítását is. A készítők ezúttal mindenekelőtt a beleélésre törekedtek, hogy azt az érzetet keltsék a játékosban, mintha egy olyan játszható filmbe csöppenne, ahol mindent ő irányít. A kézzel készült animációk, amikor Kate interakcióba lép a környezetével, és megfogja, forgatja a tárgyakat ugyanúgy ezt az érzetet kívánják kelteni, mint Inon Zur eseményektől függően dinamikusan változó dallamai.

Bizonyára nem egyedül örülök annak, hogy Sharon Mann visszatér Kate szerepében, és már megjelenéskor több nyelv szinkonja közül választhatunk (angol, francia, és orosz egészen biztosan lesz). Régi rajongóknak gyönyörű, ám meglehetősen borsos árú gyűjtői kiadással is kedveskednek, míg az alapkiadás PC-n 40, konzolokon pedig 50 eurós áron lesz megvásárolható. Idén nekem garantáltan Syberia 3-at hoz a Mikulás! (siklara)

Frissítve: most jött a hír, hogy a játék megjelenését eltolták jövő év elejére, úgyhogy Mikulás helyett valószínűleg a húsvéti nyúl hozza.

***Syberia 3 | PC, PS4, One, iOS, Android

Fejlesztő: Microïds, Anuman | Megjelenés: 2017. eleje***

Lapozz tovább, hiszen az utolsó oldalon a WRC 6-ról olvashatsz!

WRC 6

Az ötödik résszel új kezekbe került a WRC széria, nem mondható azonban, hogy a Kylotonn Games különösen jó irányba terelte volna a rali-világbajnokság hivatalos játékát. Jön azonban a hatodik rész, ami kicsit egy új kezdet lesz számukra, újabb lehetőséget adva a bizonyításra: az előző generációs verziók elhagyásával nem csak továbbfejlesztett engine-t kap a játék, de a korlátozó tényezők száma is jelentősen lecsökkent, hiszen nem kell a gyengébb vasakhoz igazítani a WRC 6 egészét.

Ez látszik például a szakaszok hosszán is, találunk ugyanis 12 kilométernél is hosszabb etapokat a játékban, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző. Sokan hiányolták is ezt, és összességében is igyekeznek megfelelni a fejlesztők a játékosok visszajelzéseinek: nem csak hosszabbak a pályák, hanem szűkebbek is, jobban átadva ezáltal a sportág igazi hangulatát és veszélyeit. Külön öröm, hogy semmit sem használtak fel az előző részből, a nulláról modelleztek újra minden egyes pályát. Sőt, bekerültek az előző részből kínosan hiányzó szuperspeciálok is, méghozzá hivatalos formában: pont azok az SS Stage-ek lesznek a WRC 6-ban, melyben a világbajnokság résztvevői is versenyeznek a való életben.

Ami a fizikát illeti, a fő cél az volt, hogy kevésbé érződjön súlytalannak az autó, a játékkal tett próbánk alapján pedig valóban érezhető az előrelépés. A munkálatokat egyébként a francia ralipilóta, Sébastien Chardonnet segítette: havi tíz napot dolgozott együtt a Kylotonnal, hogy minél autentikusabb legyen a vezetési élmény. Tartalmilag nem tudni, hogy várható-e bármi változás a szokásos (és éppen ezért kicsit már unalmas) sémához képest, de ha a WRC-élmény és -hangulat tekintetében valóban meglesz az előrelépés, az már mindenképpen fél sikernek mondható. (drag)

***WRC 6 | PC, PS4, One

Fejlesztő: Kylotonn | Megjelenés: október 7.***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

6 órája
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

15 órája
4

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

23 órája
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

Heti megjelenések

2024.04.08.
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==