Metroid Prime: Federation ForceTeszt

Miféle elfuserált szereplők ezek? Mi ez az átlagos mércét is alulról súroló máz, melyhez bár lelkes, de a sorozat szempontjából összeegyeztethetetlen tartalom társul ? Spinoff, amit nem spinoffnak szántak, és mégis más akar lenni, mint ami valójában? Hol van Samus, hol vannak a fejvadászok, a felfedezés öröme, a távoli kietlen világok szépsége és a science fictionbe oltott metroidvania szekvenciája? Hol van a lelkesedés és miért a fejcsóválás ? Nos ha valami, akkor a Metroid Prime: Federation Force 3DS az igazi kiotói fekete bárány - a szőrét lenyírták, a fülét megbélyegezték, egy isten háta mögötti ketrecbe lökve sikeresen vásári bohócot faragtak belőle.

Bő három hét telt el az internetet keresztben áthasító Metroid fiaskó óta (a részleteket a premierrel kb. egyidőben már fejtegettük a Retroid blogunkon, IDE érdemes kattintani érte), amely a megosztó jelenség ellenére mégis arra sarkallt, hogy a franchise iránti tisztelet és lelkesedés jeleként egy példánnyal hozzájáruljak a sorozat kvázi-„megmentéséhez”. (Igen, afféle suicide mission ez, amelyben bármennyire is küzd a rajongás a valóság ellen, rendre alulmarad az üdvözülésért vívott harcban.) Akkor azt írtam, hogy - idézem:

„A Metroid Prime: Federation Force 3DS nem feltétlenül ROSSZ játék. Csak Metroid játéknak az.”

Nos, három hétnyi „küzdelem”, illetve egy javítópatch után elárulom miért marad ez egy örökké csúf fekete folt a Márióbajuszos Zelda pajzson.

Miért Federation Force ? A szövetségi erők a legnagyobb katonai szervezet a Metroid univerzumban, melynek elsődleges feladata a fajok közti béke fenntartása: aktív és komoly szeletét képviseli a galaktikus társadalomnak és emiatt a játék is próbál valamiképp beilleszkedni a már ismert kánon profiljába. Ez alapján a rövidke, szinte semmitmondó „sztori” valahová a Metroid Prime 3: Corruption cselekménye után pozícionálja magát, ahol a mutagén Phazon már megsemmisült, és „csak” az Űrkalózok jelentik a legnagyobb fenyegetést a békére. A PED nyomdokán titokban megszületik a Golem projekt, amelynek célja egy olyan tűzerejű szuperkommandó létrehozása, amellyel véglegesen felszámolható az Űrkalóz fenyegetés. Nincs túlzottan elbonyolítva a dolog, a kiválasztott Golem osztag egyik tagjaként küldetéseink gerincét az adja majd, hogy a három Űrkalóz-aktivitást mutató bolygó felszínén végigmasírozva egyszerűen kitakarítsuk azokat.

Tekintsünk el a Federation Force Metroid párhuzamtól egy pillanatra, akármennyire is izzadtságszagú az egész és rugaszkodjunk el a klasszikus értelemben vett tesztektől is. Fogtam a játékot és a sorozathoz abszolút laikusként álló, ám alapvetően multis játékokon szocializálódott cimborám kezébe nyomva, kisvártatva beszélgetni kezdtünk az első benyomásokról. Nagyvonalakban felvázolva neki az „elfeledett” 30. évfordulós franchise alapjait, mindössze csak néhány alap infóval engedtem útjára, amely már elégséges az öt random misszió megértéséhez.

Azt értem, hogy a három választható bolygó más és más szisztémát helyez előtérbe (jég, sivatag és a kicsit indusztriális gázlelőhely), de miért ennyire hullámzó a látványvilága? Egy-egy terület aprólékos (a korábbi Prime játékokkal párhuzamba állítható) építőkockái nyers kontrasztot jelentenek a puritán részegységekkel, amit elsőre nagynak érezhetünk, aztán persze hamar kiderül a turpisság, hogy nagyon is limitált lehetőségekkel van dolgunk. Nincs meg a felfedezés öröme, sokszor már előre gyanítható, hol lehet valami kis extra titokra bukkanni, ami életerőt vagy plusz felszerelést ad az egyébként testreszabható Gólemünknek. A 3D azért elég jól ellensúlyozza ezt, a megfelelő mélységgel elég meggyőző a „bakker, Mech-ben ülök” hatás, de a low-poly falakat ez sem szépíti meg.

Miért ilyen szegényes a karaktermodell felhozatal ? Oké, a Metroidban sohasem volt n+1 bad guy karaktertípus, de a Prime trilógiában azért szép számmal akadtak furcsaságok. Itt elég szegényes a felhozatal, amit leginkább a különböző szisztéma szerint felépített küldésekkel és hazárd-elemekkel próbáltak meg ellensúlyozni. Viharok, földrengés, sötétség, random ránk törő gonosz és szívós monszták, területfoglalás, objektumok eljuttatása A-ból B-be és a kooperatív szimultán feladatok teljesítése - klasszikus megoldások, amelyek elég jó csapatkoordinációt igényelnek, ezért a játék is alapvetően a multiplayer-orientált gameplay-ra lett kihegyezve. Egy biztos: ilyen tartalmas multi-FPS élményt 3DS-en eddig még soha semmi nem nyújtott, az fix.

Szerinted miért ennyire nehéz solo-ban? No, igen. Balansz az nem nagyon van - leszámítva azt a néhány segítő plusz drónt, illetve tűzerő- és védőfelszerelést - amit magunkkal vihetünk, ha épp egyedül vágnánk neki a kalandnak. Merthogy a FF solóra is alkalmas (vagy inkább alkalmatlan), csakhogy: egyedül túlontúl nehéz, ráadásul elveszik az egyetlen említésre méltó közös co-op gameplay nyújtotta csapatjáték is, amely elvinné a hátán az egész középszerű low-poly élményzuhanást. Nem mondom, hogy nincs pár élvezetes pillanat, de ezek javarészt a nagyobb bossokra korlátozódnak csak, az átlagos bóklászásban nem sok kiemelkedő pillanatot lehet felfedezni - leszámítva, mikor a valóban erőteljes fegyverekhez találunk muníciót, mert a default beam cannon nem éppen az erősségéről híres. Pedig kell a szívós cucc, mert az olyan gigantik csúfságok, mint a jégtüskékkel hadakozó Sawken angolna igényli az összehangolt és keményebb odacsapásokat, kell hozzá a megfelelő tűzerő. Kár, hogy a legtöbb spéci cucchoz egyszerűen nincs elegendő lőszer és az utánuk történő kutatás eléggé unalmas tud lenni egy idő után. Egyedül rettentően alultervezett a gameplay, frusztráló és nehéz is, garantáltan csak a legkitartóbbak jutnak át majd ezeken a pontokon. A fentieket figyelembe véve az FF valójában multiplayer javallott játék - legyen az local coop, vagy akár internet play - bár a jelenlegi felhasználói bázist elnézve érdemes sietni annak, aki még játszani akar. A Chibi Style is valahol emiatt lett végül a játék közutálatnak örvendő része (miérteket lásd a fenti fejtegetésben): a célzási nehézségeket segítendő érkezett a bubblehead ábrázolás, (illetve valószínűleg azért, mert az apró katonák viccesen festettek volna ekkora mechákban), de hiába a segítség, ha egyszerűen karakteridegen egy ilyen kvalitású játékhoz.

Ehhez kapcsolódó volt a következő kérdés is: Miért ilyen nehézkes az irányítás? Nos, itt kicsit vitába szálltam, mert bár a 3DS-nek limitáltak a lehetőségei, ehhez mérten ezt relatíve jól sikerült megoldani. Van lock-on (auto becélzás), Jet strafe és a kamera is szépen mozog, azaz a sebességgel legalább nincsenek problémák: a gond inkább a precíziós célzással van, mert ahhoz a játék már a 3DS giroszkópját is használja, sőt! Megköveteli, így a Metroid: FF nem éppen bkv-barát játék. Annyi a Next Level Games javára írható, hogy a New 3DS modellek második analóg stickjét is képes ez esetben használni a játék, de az a pöcök szvsz mindenre alkalmas, csak prezíz célzásra nem... [Megj.: Circle Pad Pro-val nem volt szerencsém a játékhoz de gyanítom, ott kissé kézbe simulóbb a megoldás, ez anno a Metroid Prime: Huntersnél is tapasztalható volt!]

A bolygóközi téren átívelő összesen harminc különböző küldetés alatt szerencsére azért jó ötletekkel is találkozni - igaz, ha már a történet és a Metroid kánon szempontjából a játék ZÉRÓ szállal bővíti a meglévő univerzumot, legalább a fő gerincet adó multis lövöldözés lehetne érdekesebb. Az alternatív tűzerőt szolgáló tizenegy okosság, úgymint az elektromos sokkolóval operáló Shock Shot, a klasszikus Proximity Mine vagy pl. a rakéta expansion jópofa dolgok főleg, hogy a missziók előrehaladtával boostereket is találhatunk hozzájuk az időtartam, vagy a sérülési érték növeléséhez. Nájsz fícsör, hogy a Gólemjeinket minden küldetés előtt átvariálhatjuk és ez nem csak a külcsínre érvényes: trükköznünk kell a maximálisan felpakolható expanziók súlyhatárával is.

Az utolsó kérdés közben már összecsukva pihent a gép az asztalon és hosszas eszmecsere után sem volt ésszerű válaszunk, csak kósza feltételezéseink.

Bár címében Metroid és Űrkalózok elpusztítása a cél, miért nincs benne semmi a klasszikus Metroid faktorból, amiről annyit meséltél ? Jó kérdés. Az eleinte érezhető lelkesedés és az ígéretes felvezető hatására akár hihető is, hogy itt valami szuper metroidvaniaba kevert mission-based explore játék várható, de néhány óra elteltével szobáról-szobára telepszik a játékosra a fojtogató érzés: ez a játék még spinoffnak is gyenge, nemhogy teljes értékű folytatásnak. Némileg ugyan látni benne a Next Level Games árnyalatnyi elhivatottságát, hogy a nagy franchise jellegzetességeit próbálják valahogy átmenteni (gondolok itt a a visor, az ajtók és átjárók viselkedésére, a környezet építőkockáira, de még a fegyverek is az eredeti Prime trilógiát idézik), ám a látvány hullámzó minőségét, az irányítási problémákat, a balanszolatlan játékmenetet és a hamar kifulladó szavatosságot elnézve kivédhetetlen az BlastBall öngól, ami a Szövetség hálójába fúródik.

A rajongók és a franchise számára is rendkívül szomorú és fájdalmas élmény ez: amolyan igazi stigma-féle, amelyet már akkor sem lehet helyrehozni, ha egy tripla A kategóriás epizód érkezne a leleplezésre váró NX-re.

Fittyet hányva a reakciókra és a figyelmeztetésekre, a Nintendo felelőtlenül leírta a legendás, harminc éven át fényesen ívelő, talán egyetlen kultikus sci-fi sorozatát a low-end fiaskót megengedő játékok szintjére és látszólag tudomást sem akar venni róla. Épp ezért a Metroid Prime: Federation Force jelenleg nem éppen az erősen javallott kategórában versenyez, de ha valaha kicsit is kedvelted a széria páratlan univerzumát és mulatnál egy jót a Galaktikus Erők gyengélkedőjén - akkor neked kedves olvasó - fenntartásokkal ugyan, de ajánlható ez a csomag (ha nem is most, de egy későbbi leárazás alkalmával biztosan). A bizalom elmúlt, a remény kimúlt, de itt az ideje felébredni a rémálomból.

A végére már csak egyetlen üzenetünk maradt: Shame on you, Nintendo - ezt most te szúrtad el, méghozzá nagyon.