Destiny: Rise of IronDLC

Ha röviden kéne jellemeznem a Rise of Iront, azt mondanám, hogy a Taken King Dark Below-ja. Elsőre kicsit képzavarnak tűnhet ez a megfogalamzás, de ha jobban belegondolunk és megnézzük, mit is kínál nekünk a Destiny harmadik évének első kiegészítője, láthatjuk, hogy a fenti hasonlat nagyon is helytálló. A vanilla Destiny-hez érkező első DLC-hez, a Dark Below-hoz hasonlóan a Rise of Iron is inkább a már rendelkezésre álló repertoárt mélyíti és finomhangolja, semmint drasztikus és nagy változtatásokat kínál a játékosoknak a Taken King tartalmához képest.

Ezúttal is kapunk egy újabb történeti részletet, most a Guardianek elődeinek tekinthető Iron Lordokra fókuszálva, megismerve a velünk történt tragikus események fő mozzanatait. Mindezt azonban rendkívül lóhalálában tesszük meg, így mire feleszmélünk, már mi is az Iron Lordok dicső tagjainak sorát erősítjük, miközben épp csak két mondatot váltottunk Saladinnal és megtudtuk például, hogy ki is volt Jolder.

Emiatt pedig a Rise of Iron legnagyobb ellensége pont önmaga, vagy inkább a Taken Kinggel kontrasztba állítva minden, amit elénk tár. Mielőtt azonban félreérthető lennék, ez nem azt jelenti, hogy az új kiegészítő alapjaiban rossz lenne, pusztán csak annyit, hogy az elődjéhez képest némileg visszalépés mind történetvezetés, mind lehetőségek tekintetében. Utóbbival még nem is lenne feltétlenül probléma, hiszen azt előre lehetett tudni, hogy tartalom tekintetében kevesebbet fog kínálni, mint a Hive királyi család elleni támadás legutolsó fejezete, a cselekmény tálalására azonban nincs jó magyarázat, főleg azt szem előtt tartva, hogy milyen szuperlatívuszokkal nyilatkozott róla a megjelenés előtt a Bungie.

Hasonlóan felemás érzés a történet után a játék további lehetőségeiben elmélyedni. Egyrészről a már ismerős újrafelhasználás ezúttal sem maradhat el, gondolva itt helyszínekre, ellenfelekre és fegyverekre (rád gondolok elsősorban, Thorn exotic bounty - komolyan megint ugyanaz lesz a menet, mint Year 1-ben, Bungie? Ez még viccnek is rossz.), másrészről az új elemek elképesztően hangulatosak és merőben eltérőek a már megismertektől, pedig ugyanazon a helyszínen találhatóak. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Bungie-nál valószínűleg megint nem teljesen tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, ugyanis olyan megoldásokkal is előálltak, ami a Taken Kinghez képest kicsit visszalépés, de legalábbis furcsa.

Miután rohamléptekben túljutunk a történeten, rá kell döbbennünk, hogy a főszál után meglehetősen kevés quest áll még rendelkezésünkre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem találhatnánk elfoglaltságot, ezt pedig a Year 3 record book biztosítja számunkra, ami hasonló a korábbi két év végén megismert Triumph könyvhöz, vagyis előre meghatározott kihívásokat kell teljesítenünk, ezért cserébe pedig szintén fix jutalmakat kaphatunk. Ezen kívül most is kapunk egy új raidet, a Taken Kingben debütált Court of Oryx eventgenerátor utódját, az Archon's Forge-ot, valamint a multiplayer is egy alapos bővülést kapott. Mindezeket tetézendő a strike-ok esetében is történt néhány változtatás: megjelentek a Skeleton Chestek és néhány régebbi strike kapott egy-egy új vagy átalakított variánst.

Ideje rátérni a fekete levesre, ugyanis az újdonságok egynéhány bosszúságot is hoztak magukkal. Kezdjük rögtön a strike-okat övezőket, ugyanis a kezdeti játékórák jelentős részét ezek fogják kitenni. Ennek pedig az az oka, hogy a Bungie-nál kicsit lassították a fejlődést, így az egyik leghatékonyabb (és talán leggyorsabb) módja ennek a strike-ok folyamatos ismétlése, hiszen innen fogunk legkönnyebben magasabb szintű felszerelést kapni, amivel erősíthetjük karaktereinket. Ehhez jó kiegészítés lenne a korábban már említett Skeleton Chestek használata, melyek a strike-ok végén jelennek meg és a strike-specifikus dropokat tartalmazzák, kinyitásukhoz pedig az erre rendszeresített Skeleton Key-ekre van szükségünk. Ezeket azonban csak a strike-ok alatt tudjuk begyűjteni, ráadásul az előfordulásuk elképesztően kiszámíthatatlan. Ezzel pedig egy elég hosszadalmas és unalmas hurokba kerülünk, végső soron ugyanis mindenképpen a strike-okra kényszerülünk.

Alternatíva lehetne az Archon's Forge, azonban ez sem tökéletes erre a célra, mégpedig több okból kifolyólag. Az első és legfontosabb, hogy a használatához speciális tárgyakra van szükségünk, amikből egyszerre csak egy lehet nálunk, így a Court of Oryxnál megszokott rúnafelhalmozásnak búcsút inthetünk. A másik probléma pedig, hogy az itteni dropok jelentős része használhatatlan lesz számunkra, elenyésző százalékukat tudjuk infuse-ra használni.

Ott van még a multiplayer, ami részmegoldásként tökéletes, mivel itt csak az hátráltathat minket, ha a meccsek végén nem jut nekünk semmi, ha viszont kapunk, biztosan feljebb tornászhatjuk vele magunkat. Azt viszont szem előtt kell tartani, hogy innen elsősorban csak fegyverek ütik a markunkat, páncélokért mehetünk vissza a strike-ba ugrálni.

Végső lehetőségként meg kell említeni a különböző szintlépések (frakció, Vanguard, Crucible, stb.) után járó csomagokat, melyeknél ezúttal már eldönthetjük, hogy fegyvert, páncélt vagy chromát akarunk (ezidáig nem találkoztam olyan épeszű emberrel, aki a harmadikra szavazott volna). Ezekhez azonban a már korábban leírt lehetőségeken át vezet az út, tehát a fejlődés menete némileg lelassult.

Nem esett még szó a PvP-ben eszközölt nagy és kisebb változásokról. Az első és legfontosabb a Private Match megjelenése, mely már a Rise of Iron érkezése előtt elérhetővé vált, lehetőségeinek tárháza pedig méretes. A pályák jobb kiismerése mellett egyéni és csapatos taktikák kialakítására éppannyira alkalmas, mint néhány baráti, teljesen tét nélküli meccsen keresztüli marhulásra. A beállítási lehetőségek nem végtelenek, de annyi pont van benne, ami az alapokhoz szükséges. Az már csak hab a tortán, hogy a Crucible-ös bounty-kat is teljesíthetjük így. (Használja ki mindenki, amíg tudja, nem lepődnénk meg, ha hamarosan érkezne rá patch.) A második pedig az új játékmód, a Supremacy debütálása, ami a Kill Confirmed helyi megfelelője. Nyilván nem találja fel a spanyolviaszt, viszont az eddig megszokott játékmódok között üde színfolt lehet azok számára akik vevők rá (én az voltam, viszont Rumble-ben teljesen értelmetlen, a masszív frusztráción kívül mást nem nyújt). Végezetül pedig mindenképpen szót érdemel, hogy a meccsek végén jóval nagyobb mértékben és számban szórja a lootot Shaxx, viszont még mindig nem teljesítmény alapján osztja az öreg, ezt ne felejtsük.

A csúcspontnak számító raid most sem okoz csalódást, ráadásul a Bungie ismét tudott csavarni egyet a már jól ismert forgatókönyvön a SIVA fragmenteknek köszönhetően. Felhasználásuk kettős funkcióval bír, segítségükkel megváltoztathatjuk a raidből szerzett páncélok perkjeit vagy ha eleget felhalmozunk, beválthatjuk őket kulcsokra, amiket a raidben található ládák kinyitására használhatunk, hogy extra loottal gazdagodjunk. Elsőre nem tűnik világrengető újdonságnak és valóban nem az, viszont remek taktikázási lehetőséget biztosít, ahol eldönthetjük, hogy egy-egy felszerelést akarunk tökéletesre és a stílusunkhoz leginkább passzolóra alakítani vagy pusztán a nagyobb dropra hajtunk, amivel megkönnyíthetjük az infuse-olást.

A végére hagytam a DLC legjobb részét, ez pedig minden kétséget kizáróan az audiós részleg, elsősorban a zenei betétek. A Destiny-nek korábban sem kellett szégyenkeznie ezen a téren, most azonban úgy tűnik, még a korábbi szintre is magasan rátettek. Az új dallamok tökéletes kiegészítést adnak az új strike-oknak és a raidnek, még tovább emelve a hangulatot. Szintén elismerést érdemelnek az új helyszínek, amik észrevehetően eltérő képet festenek a már unalomig ismert lokációkkal szembe állítva, ezáltal elfeledtetve, hogy részben még mindig ismerős területeken kószálunk.

A Rise of Iron nem vállal fölösleges kockázatot, mindössze ügyesen használja fel mindazon elemeket, amiket a Taken Kinggel együtt a Destiny már a játékosok elé tárt, azonban nem képes túllépni önmagán és azokon a bejáratott alapokon, amik a mai napig végigkísérik a Guardianek életét. Sőt, néhol még kicsit maradi is, akárcsak az Iron Lordok, akik egy letűnt kor utolsó képviselői és hűen ragaszkodnak az örökségükhöz. A Rise of Iron a Taken King Dark Below-ja.