[Előzetes + Interjú] Dead Rising 4

Dead Rising 4

mcmackoGéczy Attila2016.09.25. 18:00

Eltelik tizenhat év, Frank West pedig kanonikus történettel tér vissza Willamette-be, hogy ismét nyomozzon, túléljen, és zombik sokaságát aprítsa hűvös halomba. A Dead Rising 4 vérbeli folytatás, amely egyszerre próbálja az ősrajongók kegyeit megnyerni, valamint az újgenerációs konzolokon nevelkedett fanokat is kielégíteni.

Lehet csak az én figyelmetlenségem az oka, de kifejezetten meglepődtem, mikor megláttam az első Gamescom napon az Xbox stand ékeként publikusan kiállított Dead Rising 4 demót. Örömöm tovább fokozódott, mikor pár perc múlva már Frank Westtel (a nagybetűs Dead Rising Hőssel) aprítottam a zombikat. Igen, Frank apó visszatér, és ügyesebb, képzettebb, mint valaha. A rátermett riporter hivatalos sztorijának pedzegetése már korábbi DLC-knél is elkezdődött, és Frank vicces formában tért vissza az Off The Record kampányában (valamint a Marvel Vs Capcom harmadik részében is). Adta magát tehát, hogy a felemás sikereket elért hármas epizód után visszatérjenek az origóba. Frank új küldetésében már nem újságnak dolgozik, de az oknyomozást megtartotta fő foglalkozásnak. Willamette pedig ismét tárt karokkal várja a zombikatasztrófa eredeti hősét.

Szóval ott tartottunk, hogy rápörögtem a publikus standon a játékra, így nyilvánvaló volt, hogy kerestünk egy üresedést a Microsoft business részlegén a belsős előadásokra is. Odabenn Joe Nickols stúdióvezér és Geoff Coates fő művészeti vezető prezentálta elsöprő lelkesedéssel és kellemes humorral a játékot, ami kifejezetten passzolt a DR4 dilis hangulatához.

Az amerikai kisváros ezúttal nem csak a plázájával képviselteti magát, hanem bizony a külterek, csatornák, épületek és katonai létesítmények is a díszlet szerves részét képzik. Természetesen a bevásárlónegyed is visszatér, de csak részleteiben lesz azonos a régi térképpel. A demózott szekcióban (amelyet mi is kipróbáltunk) Frank a szokásos combo-fegyvereket vetette be a zombik ellen, akiknek különböző testrészeit dinamikusan szeletelhetjük majd a csetepaték során. A harc nem csak látványos, de a DR3 után még dinamikusabbnak, ritmusosabbnak is tűnik. Aztán egy ponton Frank belebotlik egy katonaság által hátrahagyott exo-suit ruhába, amely egyfajta mini-mechává változtatja a hősünket. Egy pillanatra beugrik Tony Stark vasembere és némi Marvel-esztétika, pláne akkor, mikor Frank addig statikusnak tűnő pályaelemeket kap fel (pl. parkolóautomata). Ezekkel úgy vág rendet az élőhalottak között, mint egy vérbeli szuperhős. Mielőtt túlságosan beleélnénk magunkat az elektroboogie-ba, a ruci lemerül, mi pedig gyalog folytatjuk.

A kalandban az idő szerepét elvetik (ekkor picit azért felsírt bennem a hardkór DR fanatikus…), a megmentésre váró mazsolák pedig különböző helyzetekben, mini missziók kíséretében random mód bukkanhatnak fel a pályán. Ezek megmentése/teljesítése nem olyan kulcskérdés, mint mondjuk az első két játékban volt, de nyilván előnyünkre válik, ha bezsebeljük a megmentésükért járó lootot. Ezután hamarosan folytatódik a sztori, előkerül a kamera (IGEN!), Frank zombikkal szelfizik, és széttrancsírozott katonákat dokumentál. Minden király, ez igazi Dead Rising hangulat, kérem!

Persze a zárt ajtók mögött jóval többet mutattak, a demo folytatódott, és egy földalatti szekcióban csúcsosodott ki, ahol a készítők elővették a „Gandalf” nevezetű combo fegyvert. A kétméteres, tűzijáték alapú rúd kétféleképp tud funkcionálni: első módjában elsül, mint egy robbanópálca, másik esetben pedig „itt nem jutsz keresztül” mozdulattal Frank kertitörpéket idéz meg (!), amelyek aktívan segítenek a zombik tömegmenedzselésében. Kérdezem a srácokat, hogy mit szívtak, amikor ezt kitalálták. Erre az volt a cinikus mosollyal előadott válaszuk, hogy nem tudják, de ők aztán nem is tagadnak semmit. (He-he!) A hangulat ekkorra a tetőfokára hág a kis bemutatószobában. A fejlesztők szó szerint marhulnak a saját kreálmányukkal. Blanka ruhát hekkelnek, a klasszikus Street Fighter speckó mozdulattal pedig zombik hadát kényszerítik elektromos rángatózásra!

A móka egészen addig tart, míg fel nem bukkannak a szuperzombik, akik új fűszert visznek a Dead Rising receptbe. A masszív és gyors bestiák sok borsot törnnek majd a játékosok orra alá - de persze megfelelő fegyver, vagy kombóeszköz birtokában nem fog sokáig tartani a ficánkolásuk. (A megfelelő fegyver összetákolása mindig is fontos részét képezte a DR játékoknak.) A szuperzombik lehentelése után visszaáll a világ rendje, a demónak vége, a srácok pedig készségesen várják a kérdéseinket.

Ezen a ponton teljes a lelkesedésünk, és meg vagyunk győzve arról, hogy a Dead Rising 4 az ilyen-olyan kanyarok után visszatér a helyes útra. A DR4-et a Mikulás pottyantja majd a csizmánkba, december hatodikán.

A Capcom Vancouver stúdió vezetőjével, Joe Nickolls-szal készített interjúnkat pedig lentebb olvashatjátok.

*Gamer365:*****A mostani játék sokkal inkább tűnik a vérbeli, várva-várt Dead Rising folytatásnak, mint a harmadik rész.

Joe Nickolls: Köszi, igyekeztünk kihozni magunkból a maximumot. Rengeteg téren próbáltunk hű maradni az eredeti Dead Rising élményhez. Például a motor egyik legjobb dolga, hogy egyre több zombit tud megjeleníteni. Ez az egyik legjobb része a Dead Rising sorozatnak, és már az első résznél is nagy fegyvertény volt. A másik pedig Frank kamerája. Hősünk ismét magával hozza, mégiscsak egy fotóriporter. Most már lehet szelfizni is, sőt az arckifejezéssel is játszogathatunk. Több misszió, mellékküldetés és titok van a játékban, mint eddig bármikor. Kivettük az órát a főjátékból, de a hardcore játékosok számára is lesz meglepetésünk. Annyi minden van a városban, hogy nem akartuk az idő szűk keretei közé behatárolni a felfedezést. A város is óriási, egy sandbox játékról beszélünk, ahol oda mész, ahová akarsz. Beletúrhatsz a kamionok tárolójába. Lootolhatod az elhagyott táskákat. Viszont lesz online kooperatív mód, ahol az időkorlát szerepe ismét előkerül. Ez a mód teljesen önálló lesz, külön sztorival, küldetéssel, négy játékossal. A DR-őrület megmarad, öltözhetsz csirkének, használhatsz kombó fegyvereket. De az is fontos, hogy meddig jutsz majd el az idő szorításával, a társaid mellett okosan küzdve.

Imádjuk az Exo Suitot is, felkaphatsz vele méretes tárgyakat, erőteljes támadásokat indíthatsz. De az általános marhaságokat sem hagytuk ki. Ha összeakadsz egy Slurpy jégkása automatával, vajon mit akarsz majd vele kezdeni? Hát persze, hogy kombózni fogod az Exo ruhával, hogy fagyos, eperízű tornádót lőj a zombikra! Ahogy láthatjátok eléggé elengedtük a fantáziánkat.

*Gamer365:*****Imádtuk a korábbi részeknél, hogy tele volt Capcom utalásokkal. Most is várhatunk ilyet?

Joe Nickolls: Amikor az emberekkel beszélgetek a Dead Risinggal kapcsolatban, mindig ügyelek arra, hogy ne mondjak el fontos információkat. De azért mindig csepegtetek is. Legyen elég most annyi, hogy az Exo ruhát egy híres Capcom árkád játék hősének ruhájához hasonlóra tudjuk majd felturbózni. Plusz ott a Blanka maszk, amit már bemutattunk.

*Gamer365:*****Hogy álltok a Willamette-i plázával?

Joe Nickolls: Jóval nagyobbnak tűnik majd, mint korábban, és nem akartuk ugyanazt a helyszínt teljes mértékben újból elsütni. Az első incidens után az emberek ilyen „látványosságot” építettek a helyszínből, akár egy vidámparkban. Van karibi-öböl, kastély, hotel, Miami-sétány… szóval sok mindent belezsúfoltunk. A város pedig olyan, mint az első rész Willamette-szekciója. Mindenféle helyszínnel találkozhatunk majd, a városi lakónegyedtől a folyó gátjáig - de természetesen bejárhatjuk az egész kócerájt.

*Gamer365:*****A kamerával kapcsolatban várhatunk valami újdonságot?

Joe Nickolls: Bizony! Különböző vizuális módjai, úgynevezett filterei lesznek a kamerának, ami a nyomozást segítheti elő. Az alap módjával fotózni lehet. Aztán ott az éjjellátó lehetőség. Ha sötétben szeretnék felfedezőset játszani, akkor ezt kell választanunk. Ott van a spektrum analizátor is, amivel a történet számára (vagy épp Frank számára éppen) fontos dolgokat lehet kiemelni a díszletből. Vért, nyomokat, kinyitható szekrényeket, akár a CSI-ban.

*Gamer365:*****Oké, de ott azért spektrum analizátor kicsit mást jelentett.

Joe Nickolls: Hehe, most megfogtál! Oké, nem a tudományos oldaláról közelítjük meg a játék világát, de ez eddig is kiderülhetett. A lényeg, hogy a fontos dolgokat tudod majd vele kiemelni a környezetből.

*Gamer365:*****Bocsi, csak egy kicsit kötözködni akartunk. Láttuk ezeket a szuper-zombikat, mit kell róluk tudni?

Joe Nickolls: Okosabbak a többi zombinál, jól kifognak majd a játékoson. Trükközni kell majd, melyik fegyvert lehet ellenük majd effektíven bevetni. Vadásznak majd rád, sőt még képesek reguláris zombikat is megidézni, mintha erősítést hívnának. A csatákba egyébként te is be tudsz majd vonni másokat. Túlélőket, katonaságot… Soha nem lesz unalmas a zombik elleni harc. Sőt, a frissen megfertőzött zombikat meg is menthetjük, némi loot reményében.

*Gamer365:*****Összefoglalva, hogyan akarjátok a régi ősrajongók nehézségi elvárásait korunk játékosainak igényeivel összehangolni?

Joe Nickolls: Ezért vannak például a különböző felturbózott zombik. Ugyanúgy kutatni fogsz, ugyanúgy belefutsz majd a zombiseregekbe, sőt csinálhatod a szintlépésekhez szükséges tápolást is. A fényképezés is visszatér. De nem dolgozhatunk csak a régi játékosok számára. Elég problémás a videojátékoknál, ha semmi újdonság nincs a történetben, csak a régi dolgokra építünk. Sok olyan játékos van, akinek ez lesz az első Dead Rising játéka, számukra is modern élményeket kell hoznunk. Rengeteg odafigyelés volt a Microsoft részéről is. Sok-sok tesztelésen esett át a játékunk. Annyi féle inputot kaptunk, hogy alig tudtuk feldolgozni, de a végén a szuper-keményvonalasok és az amatőrök álláspontja is kezdett összeérni. A sztoriban eltelt 16 évnyi időt is megpróbáljuk betömködni. Frank és egy másik karakter bevezeti a játék elején a korábbi történésekbe a játékost. Sokszor beszélnek majd a múltról, így azok számára is megnyílik a Dead Rising univerzum, akik számára ez lesz az első élmény.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

7 órája
1

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

3 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

5 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

2024.04.10.
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

2024.04.10.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==