Gallian Chronicles - előzetes

Gallian Chronicles - előzetes

antaru2008.04.18. 20:21

A Sega hamarosan - április 24-én - dobja piacra új PlayStation3-as játékát, a Senjo no Valkyria-t - vagy ahogy Nyugaton ismeretes: a Gallian Chronicles: Valkyrie of the Battlefield-et.

A stratégiai és 3rd person akció elemeket ötvöző játékból már tavaly ősszel bemutatásra került egy videó, melynek segítségével megmutathatta első, különlegles tulajdonságát, azaz vízfestményeket életre keltő, egyedi grafikáját. A Segán belül a Sakura Taisen (Sakura Wars) sorozatért is felelős csapat végezte a fejlesztést, akik még Saturnon és Dreamcaston szereztek nevet maguknak. Internetes információk szerint, eredetileg az Xbox360 volt belőve célplatformként, amit a munka első fázisaiban végül elvetettek és a játék PS3-exkluzivitást kapott.

ALTERNATÍV '30-AS ÉVEK


A CANVAS MOTOR

A játék szó szerint úgy néz ki, mintha a festővásznon kézzel, vízfestékkel készített festményeket mozgatna. A grafikai motor azonban sokkal inkább művészeti oldalon számít előrelépésnek, semmint technológiában, erőben.

A látvány létrehozása a szokásos alapokon nyugszik, azaz a karakterek kontúrjaira vízfestékkel készültnek tűnő textúrákat húztak. Eddig minden rendben is ment, azonban a hátterek elkészítése problémákat vetett fel. 3D grafikában a kamera távolodásánál (kizoomolásnál) annyi történik, hogy az addig virtuálisan közel lévő objektumok mérete lecsökken. Méretben kisebbek lesznek, hogy ezáltal kisebbnek látszódjanak, azonban részletességük nem változik. A valódi festményeknek viszont megvan az a tulajdonsága, hogy a hátterek közelről sem tűnnek aprólékosan kidolgozottnak. Nincs olyan festő, aki a távoli háttereket részletesre készítené és az ember szeme is úgy működik, hogy a távolabbi dolgokat csak elmosódva látjuk. Egy köd-effekt hozzáadásával a távoli objektumokat el lehet halványítani, de részletességük nem változik, ezért a Sega hozzáadott a képhez még egy újabb szűrőt a festményes hatás eléréséhez. Egy CG grafikus számára az efféle szándékos grafikarontás, részletességcsökkentés minden bizonynal kerülendőnek számít, nem is gondolnak rá, hogy alkalmazni kellene. Sőt, a plusz szűrő a szoftver futásának szempontból is negatív, lassító tényező, ezért korábban nem is alkalmaztak ilyesmit.

Ez alkalommal azonban az általánossal teljesen ellentétesek mondható megoldások, mint a vonalszámcsökkentés, színtelítettség visszafogása arra lett felhasználva, hogy minél közelebb kerüljenek a festményes hatáshoz. (mondja mindezt a fejlesztőcsapat főnöke egy interjúban)

A játék történeti hátterét tekintve egy alternatív univerzum 1930-as éveit élő Európájában kapott helyet. Ebben az Európában a világ majdnem tökéletesen két részre szakadt, a két szembenálló fél: a nyugaton elhelyezkedő Atlanti Föderáció és a vele szemben álló Kelet-Európai Birodalmi Szövetség.

A két hatalmas között lokalizálható Gallia, az aprócska köztársaság, egyben a történések helyszíne. Megjegyzendő, hogy bár a név ismerős, valójában semmi köze sincs az egésznek sem Franciaországhoz, sem Asterixhez vagy a kelta mitológiához, egyedül a szereplők ruházata hoz be francia motívumokat.

1935-ben kitör a II. Európaháború és a Birodalmi Erők Galliába is benyomulnak. Az óriás mellett paránynak számító nemzet serege nem képes ellenállni, s már minden elveszettnek tűnik, mikor is egy remek, fiatal stratéga tűnik fel a hadszíntéren kis csapatával (ez lesz maga a játékos), s a harc új fordulatot véve, kimenetelét tekintve bizonytalanná válik.

Az alternatív univerzum mássága nem csak abban mutatkozik meg, hogy a térképet - remegő kezű, láncfűrészes gyilkos módjára - enyhén átszabták, különlegességei közé tartozik a Ragnite nevű, kristály formában bányászott energiaforrás, melynek számos felhasználási területe van és jelentős szerepet kap a hatalmi harcokban. A háborúban elsősorban harckocsik energiaforrásaként, gránátok robbanóanyagaként, de gyógyító energiaként is alkalmazzák. Az ősi időkből maradt valkűr fegyverek, a lándzsa és a pajzs is feltehetően ebből az anyagból készült és már-már isteni erővel ruházzák fel hordozójukat. Akárkit persze nem, csak a kihaltnak vélt, ősi nép vérvonalába tartozókat.

Érdekesség, hogy a játékban nem a titokzatos valkűröket kell / lehet irányítani, hanem a leghétköznapibb emberekből verbuválódott csapatot. A csapat vezetője és egyben a játék főszereplője Welkin Gunther, egy fiatal hazafi, kinek célja, hogy egyszer, ha a háború véget ért, tanárként dolgozhasson.

Hozzá csatlakozik Isara nevű fiatal húga, akivel féltestvérek és az eddigi információk alapján az egyik tank vezetésének szerepe hárul majd a lányra. A többiek: Alicia Melchiott a mindig segítőkész és várhatóan Welkinbe belehabarodó vidéki parasztlány; Rosie a közelről sem szívbajos ex-bárénekesnő; Largo Potter, a veterán katona; és Zaka, a társadalom megvetését 'élvező' népcsoport sarja, mindemellett kiváló technikus, a második harckocsi vezetője.

A játékban (az alapján ami eddig kiderült) egyetlen valkűr jelenik meg, ő is az ellenséges, birodalmi oldalon. A neve Selvaria Bles, legfőbb jellemzője, hogy hatalmas lökhárítói..., hogy ősi időkben készült, fúró szerű lándzsája pusztító erejű sugarat lövell, pajzsa pedig kék aurát vonva köré, játszva hárítja el a fegyvertüzet.

A játék rendszerének, típusának meghatározása ”aktív stratégiai rpg”. Legkönnyebben úgy lehet elképzelni, mint egy Final Fantasy Tactics szerű, körökre osztott stratégiai játékot, ahol a mozgás nem négyzeteken történik, hanem szabadon végezhető a rendelkezésre álló akciópontok által meghatározott kereteken belül. Ha a részletekbe is bele kívánunk menni, a történet már koránt sem ennyire egyszerű. A fejlesztők BliTZ név alatt (Battle Live Tactical Zone) határozták meg a játék harcrendszerét, ami a legnagyobb jóindulattal is erőszakosan ráagattot keresztségnek tűnik. De miről is van szó?

HARCRENDSZER

A harc körökre osztott, vagyis a játékos és ellenfél egymást váltva mozgathatja egységeit, akár a többi (táblás) stratégiai rpg-ben. A játékos saját körében (player phase) először parancs módban (Command mode) kiválasztja a mozgatni kívánt egységet, amit ezután akció módban (Action mode) önmaga kezel, csakúgy, mint egy 3rd person akciójátékban (mozgat, támad vele).

Command Mode

Parancs üzemmódba lépéskor a képernyőn egy stratégiai térkép jelenik meg, melyen az ellenséges és szövetséges egységek pozíciója látható. A képernyő felső részén kerül kijelzésre a CP (command point), amely az osztag vezérének (Welkin) vezetési képességét fejezi ki. Így érthetően a játék kezdetén még csak kevés cselekvésre lesz lehetőség egy körben, a történet előrehaladtával azonban egyre többre. Ahány arany színű érme van a CP mellett, egy körben annyi parancs adható ki, magyarán ennyiszer mozgathatja a játékos az egységeit. A többi stratégiai rpg-től eltérően, egy egység nem csak egyszer mozgatható körönként, egymás után többször is adható nekik parancs.

Action Mode

A parancs kiadása nem más, mint egyszerű kijelölés. A kijelölt egység azonnal akció módba kerül, a képernyő átvált a tényleges játéktérre, azon belül pedig a kiválasztott egységre. Az egység cselekedetei akciópontokkal (AP) vannak korlátozva. Ezt a képernyő alsó részének közepén látható narancssárga, mozgáskor és támadáskor fogyó csík jelzi.

Ha az akciópontok elfogytak, nem mozgatható tovább az egység. Parancs módba visszatérve azonban ugyanazon egység vagy bármely másik újra kiválasztható és tovább mozgatható, feltéve, hogy maradt még rendelkezésre álló CP.

A gyalogos egységek mozgatásánál a terep több módon is használható. A tereptárgyak mögé bújva megúszható az ellenséges tűz, a fűben kúszva elkerülhető, hogy mozgás közben kiszúrjon és megelőző támadással (opportunity fire) reagáljon az ellenfél, de fel lehet mászni a háztetőkre is, a jobb pozíciók megszerzéséhez.

A parancsképernyő térképén nem látszik azonnal az összes ellenséges egység, először észre kell venni őket. Az ellenfél felfedezése után az megjelenik a térképen is, és amíg a játékos egységeinek látóterében van ott is marad, mozgása nyomon követhető.

A pillanatnyilag mozgatott egység és azon ellenfelek között, melyek pozíciója ismert, egy összekötő vonal jelenik meg a képernyőn, akárcsak a Final Fantasy XII-ben. Az összekötő vonal irányából megállapítható az ellenfél helyzete, színéből pedig állapota: nem vett észre; észrevett, de lőtávolán kívül vagyunk; lőtávolán belül vagyunk, de nem támad; támadásra képes és kész, stb.

A játékban alapvetően 3 féle egység jelenik meg (a valkűrt leszámítva), ezek:

  • A gyalogos egységek

  • Harckocsik

  • Tankelhárítók (egyébként szintén gyalogosok)

Gyalogos egységből 4-féle áll rendelkezésre:

  • Felderítő (könnyen mozgatható egység)

  • Rohamosztagos (közepes mozgás, nagy tűzerő)

  • Mesterlövész

  • Ellátó technikus (gyógyításra, aknák, egyebek hatástalanítására)

A harckocsik támadó és védekezőereje nagy, azonban egyszeri használatuk azonnal két CP-t emészt fel.

A tankelhárító lassan mozog, de a gyalogos egységek közül neki van konkrét esélye az ellenséges páncélosok megsemmisítésére.

A kő, papír, olló analógiáját követve elmondható, hogy a gyalogos egységek ütik a tankelhárítókat, a tankelhárítók a harckocsit, a harckocsi pedig a gyalogost.

Célzáskor az idő megáll. A videókból kiderül, hogy a különböző fegyverek különböző célzási módszerekkel és pontossággal használhatók, az is, hogy a hatalmas páncéljárműveknek érdemes a gyenge pontját megkeresni és arra célozva támadni. Mindez igaz az emberi ellenfelekre is, egy jól irányzott fejlövés a normál testtalálatokhoz képest sokkal magasabb, kritikus sebzést okoz.

A harcban egyidejűleg 2 harckocsi és 8 egyéb, vagyis összesen 10 egység vethető be, de ezek a bázisokon bármikor cserélhetők a tartalékos listán lévő más egységekkel. A tartalékos lista (Reserve List) egyidejűleg 50 egységet tartalmazhat.

Bázispontok

A szó szerint multiplayer fps-ekből lopott bázispontok fontos stratégiai elemei a játéktérnek, játékmenetnek. Mindkét oldalnak van egy kiinduló alapbázisa, főhadiszállása, a többit ugyanúgy kell elfoglalni és kapaszkodóként használni az előrejutáshoz, ahogy az már az fps-ekben megszokott: középre bemenni és megvárni, míg a zászló átvált sajátra. A főhadiszállás elvesztése / elfoglalása dönti el majd legtöbb esetben a küldetések sikerét és kudarcát, de ezek mellett fel kell készülni a hatalmas gépszörnyekkel vívandó bossfight-okra is.

A rendelkezésre álló bázispontokra bármikor visszahívhatók a harctéren lévő egységek, melyek a zászló közelében körönként nagy mértékben gyógyulnak, lőszer- és egyéb készleteik feltöltődnek és a már fent is említetteknek megfelelően cserélhetők a tartaléklistán lévő egységekkel.

Ha valamely egység életereje (HP-je) nullára csökken, összeesik és harcképtelenné válik. Ezután 3 kör áll rendelkezésre a megmentésükhöz. Ha 3 kör letelte előtt egy csapattag eléri a harcképtelent, akkor automatikusan behívásra kerül egy felcser, aki ellátja és elszállítja a sebesültet. Ezzel az visszakerül a tartalékos listára, harctéri helye megüresedik és így egy újabb egység válik behívhatóvá. Azonban ha 3 körön belül nem történik vele semmi vagy egy ellenséges egység éri el, akkor véglegesen meghal, helye természetesen ebben az esetben is megüresedik. A halál végleges, ez alól kivételt csak néhány, a sztori szempontjából nélkülözhetetlen karakter élvez.

A karakterek fejlődésük során szert tehetnek speciális képzettésgekre (zárótűz, célzás javítás, stb), a csapatvezérnek pedig van egy speciális képessége, az ”Order”, amivel a harc kimenetét tudja nagy mértékben befolyásolni. Ezek már komolyabb stratégiai képességek, használatuk CP-be kerül. (Ágyú támadás kérése, max lőszer növelése, gyógyítás, stb)

Fejlesztés

Két küldetés között, a megszerzett tapasztalati pontoktól függően erősíthetők a karakterek, új fegyverek fejleszthetők ki és javítható a harckocsik páncélozottsága, tűzereje.


Karakterdizájn egy pornómanga-rajzolótól?!

Nem tévedés, a karakterdizájn megalkotására a Sega nem mást, mint egy (többek között) erotikus képregényekben utazó grafikust kért fel. A Raita kódnevű rajzoló nem is tűnik rossz választásnak, tekintettel arra, hogy munkáiban rendszeresen tűnnek fel bonyolult harci gépek a lányok mellett. Mangáiban az akciójelenteket csöppet sem lehet nyögvenyelősnek tekinteni, sokkal inkább nyögős-nyelősek. Nevének hallatára a japán hardcore fórumok két részre szakadtak, akár a játékban megjelenő Európa. Egyik oldalon a Valkűrt várók, köztük néhány otakuval, akik Selvaria kebleiről, Isara ártatlanságáról vagy Alicia helyes pofijáról ábrándozva vágják már a centit, a másikon az őket és a játékot is végtelenül perverznek tituláló, PlayStation ellenes fanboyok. Minezek ellenére a játék természetesen mentes mindennemű perverziótól, a 12 éven felülieknek szóló kategóriába került besorolása.

A történet mélységeit tekintve, az eddig napvilágot látott információk alapján egyelőre sok mindenre nem derült fény, de a Sega drámai és megható jeleneteket ígér. A japán fórumok izzanak, az otakuk már most imádják a játék női karaktereit, elsősorban a harctéri kebelcsodát, Selvariát, akitől persze azt várják, hogy a sztori előrehaladta közben átáll majd a jó oldalra. A marketing gépezete is rég elindult: a telefonkártyával kezdve, a képregényen keresztül a műanyag figurákig minden be van jelentve, a játék limitált kiadásához többek között egy motoros, működő harckocsimodell is jár. Félő, hogy az online 2-játékos opció a japán játékoktól megszokott módon kimarad. Egyelőre semmit sem lehet tudni róla, annak ellenére, hogy a játék rendszere üvöltve kéri, hogy benne legyen.

Pillanatképek Raita felnőtteknek szóló munkáiból

Annak ellenére, hogy az április végi megjelenéskor nem kell szembenéznie semmilyen hazai fejlesztésű vetélytárssal Japánban, az hogy mekkora sikereket érhet el a Valkűr, vagy hogy egyáltalán sikeres lesz-e, jelenleg teljességgel megjósolhatatlan. Vízfesték és festővászon ide vagy oda, az srpg-ktől eddig idegenkedőket is megszólítani képes harcrendszer vagy sem, a Sega egy olyan címmel jön ki az eladott hardverbázist tekintve szűkös, japán PlayStation3 piacra, mely túl nagy eladásokat produkálni nem szokott, kisebb rétegeket megszólító zsánerbe tartozik.

Az angol nyelvterületre szánt kiadás hellyel-közzel be van lőve: az őszi bevesárlólistára lehet felírni a Harctéri Valkűr nevét. Pontos dátum azonban még nincs.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

5 órája
1

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

5 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

2024.04.10.
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

2024.04.10.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==