World of Warcraft: LegionTeszt

Kevés fájdalmasabb élmény van számomra a Gamer365-ös teszteket böngészve, mint amikor valamelyik régebbi World of Warcraft-kiegészítő tesztjét újraolvasom. Elképesztő tévedéseket tudok megejteni, ha valami olyanról van szó, ami közel áll hozzám - de szerencsére ezzel nem vagyok egyedül. Alapvetően a WoW és a WoW kiegészítői olyan témának számítanak, amiről tényleg nem lehet higgadtan beszélni, ha az ember játszott, játszik a játékkal.

Vérre menő küzdelmekben, hihetetlen szövegáradatokban szoktak összecsapni a játékosok, amikor a kiegészítők rangsorolásáról van szó, és tulajdonképpen a Burning Crusade kivételével már mindenben lehet komolyabb hibát, problémát találni. Utólag könnyű bölcsnek lenni, ez persze biztos: a jövőt pedig kevesen láthatják előre. Mit tegyek hát? Pontozzak? Ne pontozzak? Húzzam le? Bízzak benne? Jó kérdés.

TE VAGY A FŐSZEREPLŐ, TE VAGY A VEZÉR!

A World of Warcraft: Legion teljes sebességgel menetel tovább a vidámpark-jellegű MMORPG világba, ezúttal olyan megközelítéssel élve, amely eddig nem nagyon volt jellemző a játékra. Már nem csupán hősök vagyunk, akik többedmagukkal segítettek a WoW világának legnagyobb fenyegetéseit legyűrni. Nem, most már mi vagyunk a Paladinok, a Demon Hunterek, a szerzetesek, a mágusok rendjének vezetői, legmagasabb rangú főmuftijai, és tulajdonképpen ezért meg is illet minket az adott kaszt legritkább, legegyedibb ereklyéje, az az Artifact, amiből Csupán Egy Van a világban. Jó, most már darabonként van belőle 4-500 ezer, de ez már csak egy ilyen show, nem? A történetben pedig egyenlő félként állunk olyan karakterek mellett, mint Khadgar, Jaina, Thrall, vagy éppen Malfurion Stormrage. Ez normális? Ez jó?

Nos, ez egy nagyon jó kérdés. Ennek megitélését rád bízom. Mint koncepció, nem tetszett. Papíron olvasgatva keserűen ízlelgettem a dolgok következményeit. Ennek azonban semmi köze ahhoz, ami a játékban fogadott. Ott ugyanis már én irányíthattam a karaktert - azt a karaktert, akivel jó eséllyel már hosszú éveken át kalandoztam Azeroth világán. (Vagy épp a launch előtt készítettem, mert az új kasztba tartozik, de ne legyünk illúziórombolók!). És onnantól kezdve ami fogadott, az egy döbbenetesen jól összerakott single-player RPG volt. Hatalmas bejárható területekkel, egészen izgalmas átvezető animációkkal, alaposan kigondolt témákkal, és temérdek tennivalóval, már ami a “végjátékot” illeti.

A LÉGIÓ MOST NEM VICCEL

A Burning Legion ugyanis ezúttal tényleg nem viccel. Egyik kiegészítő, de még Deathwing őrült ámokfutása is semmi ahhoz képest, amit a Legion erői művelnek. A Blizzard gyorsan, még a kiegészítő megjelenése előtt - SPOILER - megölt két kulcsfontosságú szereplőt a WoW világában, majd az új kiegészítő első pillanataitól kezdve olyan hangulatot tart fenn, amit néhány dráma is megirigyelhetne. Senki és semmi nincs biztonságban: szomorkodtam, ha valaki megint eltávozott, és örültem, ha valaki mégis megmenekült. A World of Warcraft Legion ezúttal több hatalmas (nem mértem le, de szerintem úgy négyszer akkora, mint anno Outland volt) zónában meséli el ezeket a történeteket, a végeredmény erről az oldalról nézve olyan, mintha egy Bethesda-rpg-t vettem volna meg, csak épp sokkal kompetensebb játékmenettel. Ez ugyanis a WoW-nak olyan erőssége, amit nehéz külső szemlélőként, Youtube videókat megnézve átérezni. A harc tempója fantasztikus, az új képességek (és az új kaszt) egészen zseniálisra sikeredtek - pedig én magam egészen szkeptikusan álltam hozzájuk a megjelenés előtt! A Wow úgy rántott vissza a grindelés (nem pejoratívan!) és a questelés világába, hogy amúgy már körülbelül két éve eszem ágában sem volt visszanézni ide.

Nincsenek azonban illúzióim. Az előltöltős, korán kifulladó kiegészítők után már tudom, hogy nem szabad elalélni csak azért, mert első nekifutásra hihetetlenül jól szórakoztam. Van egy olyan sejtésem, hogy ez a bombasztikus sztori másodjára, harmadjára, sokadjára inkább fog fárasztani, semmint fellelkesíteni, és azt is érzem rajta, hogy a kiegészítő általános minőségét hosszú távon úgy sem ez fogja eldönteni. Azt majd az idő, és a fejlesztők erőforrásai, támogatása fogja megadni. De: miközben a WoW Legion tovább csiszolta a játék prezentációját és játékélményét, ettől még nem biztos, hogy minden a jó irányba ment a kiegészítővel. Sőt.

Itt van például a kasztok kérdése. Egy dolog kajánul vigyorogni, hogy mennyire döbbenetesen jó döntés volt részemről már vagy a harmadik kiegészítő során is tankként útnak indulni - és másik dolog valóban átgondolni, hogy mennyire pofátlan a Blizzard ezzel. Miről is van szó? Leginkább arról, hogy a tank karakterek mindegyike 8-10 szörnyet is képes egyszerre elkalapálni, veszélyben az élete alig van, és mivel már mindegyiknek van gyógyító képessége is (mert hát miért ne lenne?), ezért gyakorlatilag átrohanok a tartalmon, és kifejezetten fáj, ha le kell álljak egy-egy szörnnyel párbajozni, mert időpocsékolás. Eközben a DPS, tehát a kifejezetten a sebzésre építő karakterek komoly problémákkal szembesülhetnek, ha túlnyújtózkodnak a takarón - és cserébe nem nagyon van ennyi gyógyító, és pláne nincs semmilyen komolyabb tankoló (a sebzést tűrő/csökkentő) képességgel. Már elnézést, de én nem ahhoz a Blizzardhoz szoktam, amelyik nevetve tartja fenn a különféle kasztok közötti egyenlőtlenségeket, hanem ahhoz, amelyik igyekszik valamilyen egyensúlyt elérni. Erre most nincs esély, továbbra is a tankok a játék koronázott királyai - de miért?

EGY(?) PENGE MIND FELETT

Akkor ott van az Artifact Weapon rendszere. Mivel folyamatosan kaphatsz/találhatsz tárgyakat, amivel a fegyvered egyre erősebbé teheted, ezért mindent, amit “könnyen” kaptunk (például a kiegészítővel járó 100-as szintre boostolt karaktert, vagy az egyre könyebb szintezést), azt most itt szívunk meg: ember legyen a talpán, aki egyetlen fegyvert képes lesz a lehetőségeihez mérten brutál módon széttuningolni, hát még többet. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy ugye ha több feladatkörre is jó akarsz lenni egy karaktereddel, akkor két fegyvert kell szintezened - ez pedig még az Artifact Knowledge “segítő” bónuszaival sem lesz épp könnyű feladat.

Identitásválságban van a WoW? Nem is vagyok igazán biztos abban, hogy van már neki olyanja. Miközben a Blizzard megtett mindent, hogy a “kezdők” számára is egyre könyebb, egyre áramvonalasabb legyen a játék, megint telepakolták a játékot olyan büntetős mechanikákkal, komoly grindeket igénylő mesterséges falakkal, és iszonyatos költségekkel (Obliterum? Ez komoly?), amely egy régi, egészen másik korszakot idéz. Ez önmagában nem gond, mert tulajdonképpen mindenki azt kapja, amit megérdemel, nem? Hát....nem. Egy hardcore WoW-ban nincs helye a “te vagy a hős, CSAK te - és még az a nyolcmillió másik ugyanezzel a karddal” megközelítésnek. Egy vidámpark WoW-ban meg nincs helye annak a szivatásnak, amit akkor élsz át, ha rájössz, mennyi felesleges óra vár majd az altodra, ha vele akarnád inkább nyomni. Tulajdonképpen akármelyik aspektusát szeresd a játéknak, szinte biztos, hogy felüti majd fejét az a része az élménynek, ami viszont nem tetszik. Személyiségzavarossá vált a játék, a különféle irányvonalak egymással versengenek.

És akkor a szociális aspektusról nem is beszéltem. A general chatet ki kell kapcsolni, ez világos. Ott értelmes diskurzus nem születik. A PVP szerveren lévő karakteremmel azt is úgy-ahogy elviseltem, hogy beteg lelkek azon élvezkedtek, hogy 8-9 szinttel alacsonyabb társaikat (EGY nap után!) gankelték folyamatosan a zónákban, mert hát miért ne. Én hibám, mentem volna PVE szerverre, nem? És akkor ott vannak a dungeonök: egy gomb, hogy bekerüljek, valóban, de hogy senki ne szóljon egymáshoz.... az azért számomra még mindig kemény. Persze, tudom hogy ez nem egyedi eset: ugyanez történt az Aionban, vagy a Guild Wars 2-ben is, de akkor miért van egyáltalán ott a lehetőség, hogy írjunk egymásnak? A League of Legends pingekkel megoldotta, hogy ha szükség van rá, VALAHOGY tudjunk kommunikálni. Itt mintha igény sem lenne semmilyen meta-kommunikációra. Csak daráljunk. Tényleg kiveszett a közösségi élmény a guildeken túli WoW-világból?

EZ MÁR NEM AZ A WOW?

Hát hogy lenne. A World of Warcraft: Legion megint egy n+1-edik új irány a játék számára. A Blizzard egyszerűen nem tudja elszúrni a történetmesélést, még mindig elképesztően profi a játékmenet, a tartalom mennyisége és minősége (még akkor is, ha megint bekerült egy fárasztó zóna, köhhighmountainköh), és ezúttal tényleg több teendőnk lesz a 110-es szinthatár elérésekor, mint eddig bármikor. Mégis, van bennem egy olyan érzés, hogy a Blizzard minden akarna lenni, minden IS - és ez világosan látszik rajta. Az idő lesz a megmondhatója, hogy beválik-e a taktika: az biztos, hogy visszatérni, egy hónapig szórakozni a játékkal mindenképpen érdemes.

A World of Warcraft: Legion megint tovább tolja a WoW határait, megint technikailag, tartamilag és úgy általában igyekszik kihozni a játék lehetőségeiből a maximumot. A kérdés persze ezúttal is az, hogy ezt meddig tudják tartani és támogatni - és hogy az Artifactok rendszere előbb válik-e idegölő feladattá, semmint szórakoztató, a régi idők talentfáira emlékeztető fejlődési lehetőséggé.