The Turing TestTeszt

Emlékszem, mikor az iskolában tanultuk Alan Turing munkásságát, akkor szinte kivétel nélkül egyikünkben sem a matematikára vagy még inkább a számítástechnikára kifejtett hatása ragadt meg, hanem egyrészt életének a kódtöréssel kapcsolatos része, másrészt az egészen misztikusnak hangzó Turing-teszt. A gondolatkísérlet, mely arra hivatott, hogy megállapítsa egy gépről, hogy képes-e emberinek látszó válaszokat adni nem csak a mi fiatal képzeletünket fogta meg, kulturális hatását viszontláthatjuk akár könyv, akár film formájában és most egy játéknál is.

Az időpont a közepesen távoli jövő, a helyszín a Jupiter egyik holdja, az Európé, a főszereplő pedig a hibernációból éppen magához térő Ava Turing, akinek egyrészt a nevén kívül semmilyen kapcsolata nincs a fent említett tudóssal, másrészt azért rántotta ki a frizsiderből a TOM nevű fedélzeti számítógép, mert minden kapcsolatot elvesztett a hold felszíne alatti bázison tanyázó csapattal. Ava tehát kénytelen fogni az Elektrobogyó Manipuláló Pisztolyát, majd alászállni, hogy kiderítse, mi is történt a többiekkel és a hellyel. Nos, első pillantásra két fontos dolog is: egyrészt valóban totál kihalt az egész bázis, másrészt a szobák mindegyikét logikai feladványokká (vagy ahogy a játék egyébként pontatlanul nevezi, Turing-tesztekké) alakították.

Ha ebből még nem lenne mindenkinek tiszta, a Turing Test egy, nagyjából a Talos Principle vagy a Portal vonalán mozgó logikai játék: kapunk néhány tucat logikai feladványt, melyet egy sci-fi történet fog össze. És milyen történet! Megmondom őszintén, voltak félelmeim (főleg miután a csapat előző játéka, a Pneuma enyhén szólva se volt túlságosan acélos alkotás), de leszámítva néhány apróbb logikai bukfencet egy egészen kellemes körítést kerítettek, olyan témákba nyúlnak bele (kezdve természetesen a mesterséges és emberi intelligencia kapcsolatával, de említhetném a halhatatlanságot is), melyek érdekesek és jól működnek az adott környezetben.

Ez az egyik fele a játéknak, mely nem baj, ha jól működik, de ennél a stílusnál csak a körítést biztosítja a jóval fontosabb elemnek, a logikai feladványoknak. És jelen esetben, szintén néhány apróbb problémát leszámítva, ezek is egészen jól működnek. A fent említett energiamanipuláló eszköz lesz hűséges társunk, (többek közt) vele tudunk majd paneleket és platformokat mozgatni, lifteket emelni és így tovább. Aztán valahol a sztori közepén egy újabb eszközt is kapunk, mely egy egészen érdekes és egyedi színezetet ad a játéknak, nagyjából ezen a ponton lép át az egész az „n+1 logikai játék” szinten és lesz valami egészen különleges dolog. A fejlesztők viszonylagos tapasztalatlansága inkább olyan dolgokban nyilvánul meg, hogy eléggé hullámzó a játék nehézsége, egyenletes ív helyett néhány durva csúcsot képes az arcunkba tolni.

A Pneumához hasonlóan a Turing Test is az Unreal motort használja, viszont attól eltérően igencsak ügyesen. Oké, a hold bendőjében lévő bázis nem éppen az az ingerdús környezet, de ami ott van, az egészen rendben van, a néhány „külső” helyszín pedig pláne ügyesen sikerült. Van néhány furcsaság benne, például a bevilágítás mintha kicsit túlvezéreltnek tűnne és hősnőnk képes durván elvakulni tőlük, de ez tényleg tisztességes iparosmunka lett. Nálam a PC verzió járt, melynek a teljesítményével nem voltak gondok, de a konzol tulajok figyeljenek arra, hogy az első élménybeszámolók alapján elég masszív töltési időket tud a játék produkálni. A sztorit jellemzően Ava és Tom párbeszéde viszi előre, mindkettő határozottan kellemes szinkront kapott, különösen az utóbbi, kitűnően hozza a kedvesen fenyegető számítógép „karakterét”.

Az erős közepes Pneuma után számomra teljesen meglepő volt, mennyire összeszedett, kellemes játék lett a Turing Test. Néhány apróság miatt nem feltétlen fog felemelkedni a stílus legnagyobbjai közé, azonban feladványai jól működnek, karakterei, főleg Tom határozottan érdekes lett, különleges témaválasztása miatt pedig a komolyabb sci-fi történetek kedvelőinek kitűnő választás lehet.