THQ: ennyi volt

THQ: ennyi volt

dragCsető Zsolt2012.12.19. 21:59

Megtörtént az, ami az elmúlt egy évben szinte végig a levegőben lógott: eddig bírta a THQ, a kiadó ellen csődeljárás indult.

A cég a Clearlake Capital Group kezébe kerül, méghozzá 60 millió dollárért, a kiadó működése pedig folytatódik az eddigi kerékvágásban - legalábbis egyelőre.

A THQ hivatalos közleményében Brian Farrell vezérigazgató így nyilatkozott.

"Az eladás és a csődeljárás szükséges lépések a THQ átalakulásának befejezése érdekében, illetve ahhoz, hogy a cég jövőjét biztosítsuk. Továbbra is bízunk a készülő játékainkban, stúdióink erejében és a THQ rengeteg tehetségében."

A kiadó tehát bízik abban, hogy hosszú távú projektjei is megvalósulhatnak majd - a fejlesztői bündzsék üzleti év szerinti eloszlását az alábbi táblázat mutatja.

A fejlesztési büdzsé eloszlása a jelenlegi projektek esetében az üzleti évek szerint (az évszám az adott év március 31-én záruló üzleti évet jelöli)

A játékok között ott van a jövő év első felében érkező South Park: The Stick of Truth és Metro: Last Light, valamint a nemrégiben bejelentett Company of Heroes 2 is, mint ahogy olyan nyíltan beígért folytatások is szerepelnek a listán, mint a Homefront 2, a Saint's Row 4 vagy a WWE 2014.

Újdonságnak számít a Turtle Rock Studios (Left 4 Dead) eddig cím nélküli új projektje, az Evolve, valamint a márciusban levédetett 1666 is, amely a THQ Montreal fejlesztésében készül.

Kritikus hónapok következnek tehát a THQ életében: kíváncsian várjuk a rövid- és hosszú távú következményeket.

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

9 órája
12

Deathbulge: Battle of the Bands

1 napja
2

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

1 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

2 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

2 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

2 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

3 napja
2

Welcome to Kowloon

4 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

5 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

5 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

6 napja
2

Star Fox (2026)

7 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

7 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

8 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

8 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

9 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

9 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

9 napja
6

Biomechanical Toy

2026.07.11.
3