Human: Fall FlatTeszt

A litván No Brakes Games alkoholista és/vagy félig leengedett Michelin-figura szimulátora ránézésre egy Grow Home-hoz, vagy Gang Beasts-hez hasonló alapötletű mókának tűnik, a megvalósításban azonban mutat egészen sajátos vonásokat, kezdve a testreszabható hérosztól a rengetegféleképpen teljesíthető pályákig. A készítői által nyílt végű fizikai fejtörőkre épülő logikai játékként definiált Human: Fall Flat főhőse Bob, aki álmában folyton zuhan, és amikor éppen nem, akkor esetlen rongybabaként dülöngélve próbálja megfejteni a hétköznapjait tükröző bizarr álmait. Bob nem túl jóképű, mi több, igazából képe sincs. Neve ellenére ránézésre se nem férfi, se nem nő, és hacsak nem pingáljuk ki, vagy vetítjük rá webkamerával a saját arcunkat (hisz ki ne akarná életképtelen rongybabaként irányítani magát egy játékban?), egy meglehetősen steril pofa. Idétlen mozgása és megbízhatóan tapadós kezei teszik igazán hasznos és szimpatikus figurává, amelyek ügyes használatával bármit úgy megragad, mint egy veterán bolti raktáros, vagy bármin úgy felragad, mint légy a légypapíron.

Habtestű humanoidunk eleinte még frusztrálóan ügyetlen irányításának finomságaira az egyre hosszabb, és szép fokozatosan nehezedő pályák mellett saját találékonyságunk is rávezet, az igazi élvezet pedig ott kezdődik, amikor megtanulunk MÁSZNI. Igen, viccet félretéve, a párkányokra felhúzódzkodó mászás egyszerűen mindent visz, pedig már az olyan egyszerű műveletek is elképesztő sikerélményt tudnak okozni, mint jobb és bal kezünk teljesen tudatosan történő egymástól független mozgatása. A bal egérgomb lenyomásával bal kezünket, a jobb egérgomb lenyomásával jobb kezünket mozgathatunk, mozdulatunk irányát pedig a kamera forgatás határozza meg, igy ha futás közben megpróbálnánk lefelé nézni, emberünk négykézláb kezdi el vonszolni magát. Az egérgomb lenyomva tartása egyben azt is jelenti, hogy amihez emberkénk hozzáér, azt megragadja, legyen az perem, láda, vagy bármilyen mozdítható tárgy. A mászás például úgy történik, hogy először nekifutsz a párkánynak, de felfelé nézel a kamerával, hogy Bob felemelje a karjait, majd ugrás és megtapadás után lefelé fordítod, hogy felhúzódzkodjon, de ha túl sokáig csinálod, Miley Cyrust megszégyenítő pucsítás a végeredmény. Apropó Miley - a Demolition pályán előadható a Wrecking Ball c. ballada videoklipje is. És tudjátok, mi a teljes eufória? Amikor már ezeket ötvözve akár teljesen véletlenül is olyan formabontó megoldásokat alkalmazol, mint a lenti liftet mellőző, helyette rángatózást és gravitációt kihasználó szakadékon átkelés:

A csodás szemléltető gif-ért köszönet backstab-nek!

A Human: Fall flat tehát egyszerű játékmenete ellenére nem csak meglepő mélységekkel bír, hanem szokatlan mértékű szabadságot is biztosít, csak győzd türelemmel és koordinációs képességgel. Az egyértelműnek tűnő útvonalról letérve érdemes néha kizárólag a magad szórakoztatására törni-zúzni, mert ezzel új utak nyílhatnak meg, és hiába vannak eleve több megoldási lehetőségre kihegyezve a pályák, garantáltan tudsz olyat produkálni, ami még a játék apukájának, Tomas Sakalauskasnak sem junta eszébe. Nem véletlen, hogy a Youtube-on hatalmasat futottak a Human: Fall Flat streamek, hiszen próbálkozás közben számtalan teljesen röhejes szituációba lehet keveredni, és ettől minden végigjátszás meglehetősen egyedi. Bár sajnos a tesztírás pillanatáig nem sikerült kipróbálnom, két kontrollerrel az osztott képernyős kanapé-kooperációt is támogatja a játék, ami lehetővé teszi, hogy szerencsétlen társadat virtuálisan húzzad-vonjad, vagy akár kihajíts a pályáról, mint bármelyik más tereptárgyat, de persze párban dülöngélve olyan páros produkciók is kivitelezhetőek, amelyekről szólóban csak álmodozhatunk (és a teljesen agyatlan acsik egy része is elég nehezen megnyitható egyedül).

Bob egyik álmából a másikba menekülni egész egyszerűen baromi szórakoztató, és ahogy a pályák egyre nagyobbak, látványosabbak és összetettebbek lesznek, a többszöri nekifutás (vagy profik/mazochisták számára a speedrun) is egyre élvezetesebbé válik. Ennyi gyermeki lelkendezés után felmerül a kérdés, hogy hol a csapda, mi benne a buktató? Indie játék, tehát biztos nagyon rövid, gondolod magadban, de még ez sincs így, hiszen az első végigjátszás a bénázás mértékétől függően 6-8 órába simán beletelik. Összesen nyolc pálya várja, hogy végigszerencsétlenkedjük, és bár az első három még meglehetősen rövid, a továbbiakon nem nehéz akár bő két órát is elökörködni, és bár annyira nem színesek, mint a Grow Home, azért a Castle a minimalista látványhoz mérten is egy nagyon jópofa helyszín. A várostromon kívül bejárhatunk egy kúriát, húzkodhatunk vonatkocsikat, borogathatunk kukákat, rombolhatunk falakat, vagy a sport jegyében barlangászhatunk és csónakázhatunk is, ami meg a tereptárgyakból való építkezést illeti, minden olyan vadhajtás lehetséges, amit a játék engine-je lehetővé tesz. Ha nincs kedved „rendesen” játszani, építhetsz magadnak törmelékből lépcsőt, csak rengeteget fogsz közben anyázni.

A Human: Fall Flat a nyakánál fogva rángatott döglött csirkééhez hasonló mozgású karakter, illetve az ebből következően nehézkes irányítás miatt elképesztően vicces, de egyben kihívás is, és mivel az agytekervényeket is megdolgoztatja, mégsem olyan, mintha szilveszterkor részegen Goat Simulatoroznál a haverokkal. Sokkal több van benne, mint első ránézésre hinnéd!