A Dead Island mindig is egy rejtély volt számomra, mivel egyfelől azt hallottam róla, hogy lényegében egy középszerű, félkész és bugos Left4Dead klón nyílt világgal és RPG elemekkel, másfelől mégis az egyik olyan játék, ami a Skyrimhez hasonlóan a legtöbb Steam-es barátomnak megvan. Emellett volt ugye A Trailer, ami elhitette velünk, hogy az egzotikus szépségű turistaparadicsomban elképesztő tragédiák és személyes drámák részeseivé válhatunk majd, aztán mégse így lett, de azért olyan rosszul se jártunk. Öt év elteltével a Deep Silver kiadó most látta elérkezettnek az időt, hogy a lengyel Techland 2011-ben nagyot futott zombis nyaralása némileg aktualizált formában elérhetővé váljon a jelenlegi konzolokon is, így hát nyár elején PS4-en, XBOne-on, és PC-n napvilágot látott a Dead Island Definitive Edition. Kérdés, hogy mitől definitív, és az-e egyáltalán? Nem igazán, de lássuk, miért nem feltétlenül baj ez.
A Deep Silver értelmezése szerint egy játék kiadása attól lesz definitív, ha látványosat csinosítunk rajta, illetve hozzácsapjuk az összes kiegészítőt, viszont gondosan megőrizzük, és a végső kiadással tulajdonképpen bebetonozzuk a félkészen kiadott eredeti játék valamennyi frusztráló hibáját, nehogy csorbuljon az eredeti élmény. Persze minden nézőpont kérdése, és végülis nem zsákbamacskát árulnak, mert a Dead Island-et tényleg a bugok definiálják, amelyek némelyike inkább fícsör, hiszen nem az A.I. kapcsol ki néha, vagy a hitbox pontatlan, hanem ezek buta és suta zombik, érted? Reálisabban nézve a dolgokat azért lássuk be, erősen lehangoló, hogy a nem túl polírozott Dead Island cselekményét folytató Riptide kiegészitő az alapjáték egyetlen marhaságát sem orvosolta, majd van képük Definitive címkével újra kiadni mindkettőt a “szedjünk ki gyorsan még egy kis pénzt a franchise-ból” alig burkolt szándékával. Ezt támasztja alá, hogy a játék bő egy hónapja megjelent, javítás viszont a minden eddiginél több bug ellenére még nem érkezett hozzá, illetve akadnak kisebb hiányosságai az eredeti kiadáshoz képest (hiányzó fegyverek, visszavett brutalitás), az erre vonatkozó kérdésekre azonban egyelőre nem reagált sem a kiadó, sem a fejlesztő.
Talán a PC-sek kapják a legkevesebbet a DE kiadástól, ugyanis míg konzolon kis túlzással ég és föld a különbség az eredeti, és a felújított Dead Island grafikája között, addig számitógépen még bőven kinéz olyan jól a 2011-es játék, hogy ne sok értelme legyen a látványt feltuningolni. Mivel ezt nyilván a a kiadónál is sejtették, Steamen limitált ideig egy igen kedvező ajánlat keretében mindössze 3 euróért lehetett frissíteni a felújított változatra, ám a lehetőséggel viszonylag kevesen éltek, ami elég jól mutatja, hogy a többséget nem mozgatja meg túlzottan a Dead Island újrajátszásának lehetősége. De miért is tenné, ha játszhatnak helyette a Dying Light-tal, a lengyel csapat tavalyi zombis játékával, ami a műfaj evolúciójának következő lépcsőfoka? Jár egyébként egy Retro Revenge című bónusz játék is a DIDE mellé, de tökéletesen felejthető, úgyhogy ha mégis a vásárlás mellett döntünk, ne emiatt tegyük, mert szerencsére tartogat helyette épp elég mókát Banoi szigete!
Az optimalizáció és a 30 FPS nem az igazi, de meg kell hagyni, hogy a Dead Island-nek piszok jól áll a Dying Light motorja, még ha a látványos külső alatt ugyanaz az idétlen katyvasz is maradt, ami miatt egyszerre lehet szeretni és utálni. Kár lenne tagadni, hogy baromira élvezem a bikinis-fürdőgatyás zombik darabolását a pálmafás tengerparton, olykor némi lootért belegázolva az égszínkék tengerbe, amit olyan szépen megfest a holtak alvadt vére. Valószínűleg sokat dob az élményen, hogy idén még nem vettem ki szabadságot, és ha majd lemegyek nyaralni a Balatonra, az sem pont így fog kinézni, ezért az elkövetkezendő meleg napok átvészelésére egyelőre marad Banoi, ahol a többi fürdőző felaprítása után büntetlenül belecsobbanhatok a hotel medencéjébe. El is szontyolódtam, amikor az első fejezet végére érve hátra kellett hagynom az üdülő-övezetet és a bungalókat, de hajt tovább a vágy, hogy szinteket lépve sorra nyitogassam meg a kínai Xian képességeit a Borderlands-os képességfán, miközben egyre jobb fegyvereket barkácsolva egyre nagyobb vérfürdőt rendezek szerencsétlen élőholtak soraiban.
Eleinte meglepően könnyű a játék, és még a legkezdetlegesebb fadarabokat lóbálva is órákon át hagy büntetlenül randalírozni, ami borzasztó szórakoztató, a második fejezettől felfelé azonban váratlanul bekeményít, és az esetlen közelharc miatt is egyre gyakrabban ad igazságtalanul nagy előnyt az egyre nagyobb hordákban özönlő zombiknak. Bár az eltérő képességeik ellenére a négy választható főszereplő bármelyikével tökéletesen lehet boldogulni, érdemes figyelmbe venni, hogy bizonyos fegyvertípusok gyorsabban használódnak el, és muszáj megbízható arzenált magunkkal cipelni, hogy kibírjuk a következő javítási lehetőségig. Apropó, amikor a karakterem megjavítja magának a fegyvereit, miért kell fizetni, a barkácsasztal használataáért? A folyamatos kukázás és gyanús ételek elfogyasztása a Bioshock Infinite-et juttatta eszembe, és azt sem hiszem, hogy több hektoliternyi energiaital benyakalása hosszútávon gyógyító hatású lenne, de épp az ilyen marhaságai miatt lehet szeretni a Dead island-et.
Az érzelmi manipulálós trailernek már régen is hiba volt bedőlni, mert a történet az a fajta, ami azért van, hogy legyen, viszont a nyílt világ a zónáival és a fő küldetéshez kapcsolódó külön helyszíneivel elképesztően tartalmas és hangulatos. A mellékküldetések java faék egyszerűségű, de a jutalmakért, és a helyszínek, vagy a vicces easter eggek felderítéséért érdemes megcsinálni őket. Persze ezektől még nem lesz kevésbé idegesítő, amikor a Thug ellenfél már harmadjára lök fel és nézheted végig a vontatott feltápászkodó animációt, mert az ütésed átment rajta, de sokat segít, akárcsak a túlélő társaság, hiszen ez a játék elsősorban coop-ra lett kitalálva. A menedékhelyeken összeverődött NPC-ktől ne várjunk sokat, ellenben nyaggasuk őket küldetésekért, ha pedig végeztünk velük, csatangoljunk, vagy kocsikázzunk el a sziget federítetlen szegleteibe is, mert garantáltan akad még feladat, vagy gyűjtögetnivaló. Hiába, a Dead Island sok hibáját bocsánatossá teszi, hogy a maga törött módján nem csak baromi szórakoztató, de ha nagyon elkap, simán bele lehet ölni 30-40 órát is.
A Dead Island Definitive Edition pontosan ugyanaz a félkész játék maradt, ami öt éve volt, sőt, itt-ott egy keveset veszített is vérgőzös régi bájából, cserébe viszont sokkal szebb! Mindent egybevetve jó szívvel csak azok számára ajánlható, akiknek eddig teljesen kimaradt, vagy akik szerették annyira, hogy a minden téren többet nyújtó Dying Light után is hajlandóságot éreznek egy generációt visszalépve még egyszer végigjátszani. Mivel ilyen emberből viszonylag kevés van, érdemes azt is számításba venni, hogy nehéz lesz három barátot összevakarni a kooperatív mókázáshoz, márpedig társakkal jóval könnyebb felülemelkedni a gyengeségeken. Azért minden kesergésem ellenére el kell ismernem, hogy az újdonság varázsa működik, és mivel nekem kimaradt, még többnyire egyedül játszva is berántott, így pótlásra tökéletesen alkalmas!
***Dead Island Definitive Edition | Platform: One, PC (tesztelt), PS4
Fejlesztő: Techland | Kiadó: Deep Silver***