Sherlock Holmes: The Devil's DaughterTeszt

Sherlock szívesen látott figura konzolos berkekben, játékaival életben tartja a nappalikba szánt kalandjátékot, ráadásul a készítők epizódról-epizódra próbálnak tenni azért, hogy a sorozat állandó fejlődésen menjen keresztül. A legutóbbi rész a Devil's Daughter alcímet kapta a keresztségben, a játékmenet pedig apró finomításokkal és fűszerezéssel ugyan, de megmaradt tipikusan Sherlockosnak.

Lássuk is, hányadán állunk a Frogwares legújabb próbálkozásával, drága Watsonom!

Röviden elmondjuk a tutit, ha nem ismernétek a játékmenetet: a Sherlock Holmes széria vérbeli kalandjáték, amely a környezet felfedezését nem a szokásos point and click irányítással, hanem a belső nézettel vagy TPS kameraállással oldja meg. Tipikus mechanikai húzásként gyilkosságok következtében eltorzult hullákat elemezgetünk, vagy magát a bűncselekmény közvetlen környezetét kell végigkeresgélnünk a kurzorunkkal, hogy megtaláljuk a fontos részleteket. Máskor a velünk szemben álló mellékszereplőket kell „leprofiloznunk”, hogy bővebb információt kapjunk róluk. Fontos eleme a nyomozásnak a dedukciós háló is, ahol a tények alapján kell kiokoskodni az események láncolatát. Végül pedig a következtetéseket is aszerint kell levonnunk, ahogyan a tények alapján a kirakós összeáll. Néha persze akadnak ettől direktebb rejtvények, megoldandó puzzle feladványok is, és sok dialógus is színesíti a kalandokat. Nem titok, hogy a készítők egy viszonylag izgalmas és változatos formulát találtak ki a játéksorozatuknak, amely képes a mai napig elvinni a hátán a játékélményt.

A jelenlegi kalandban ismét különálló epizódokban kell nyomoznunk, de a sztorit bizonyos időközönként egy átívelő szál is megszakítja, a sztori második felében pedig egyre hangsúlyosabb lesz ez a vonal. Az ügyek változatosak, de picit néha már mintha túl is lennének gondolva a bűntettek, amelyeket a detektívvel kell felgöngyölítenünk. Az Unreal motor alkalmazása óta a széria kifejezetten jól fest, már ami a cukormázas helyszíneket és a karaktermodellek általános kidolgozottságát illeti. De a felhasználói felület, a lovaskocsis utazgatás, a Baker utcai lakás és úgy en bloc a játék szervezettsége is ismerős lehet a korábbi epizódokból.

Az atmoszféra is közel tökéletes, és a készítők olyan apróságokkal próbálták meg feldobni az ügyeket, mint például a nyitott utcák forgataga, az itt-ott fellelhető minijátékok, vagy a történetben szerepet kapó elfoglaltságok (mint például a Boules golyósport bajnokság). A Devil's Daughter egy nehezített módot is kapott, de ez csak abban mutatkozik meg játék közben, hogy bizonyos jeleneteknél pl. adott idő alatt kell a velünk szembe jövő gyanúsítottat végigmérnünk. Lesznek picit elvontabb szekciók is, és szerencsére kevés olyan pont van, ahol hosszasan el lehetne akadni. (Azért megnyugtatom az ős-kalandorokat, akik pedig direkt ezekre gerjednek: lesz ilyen galád szekció is a történet során, he-he!)

A Sherlock sorozat fő gondja mindig is az volt, hogy egy picit próbált többet markolni, mint ami végül a markában maradt. A grafika már néhány epizóddal korábban is látványos volt, de csak a felszín volt igényes. Az animációkra például most sem jutott már komolyabb pénzösszeg, így korunk AAA játékai után rettentő gagyinak tűnnek az átvezető jelenetek. A történetvezetés is izgalmasan indul, de hiányoznak a Frogwares gárdájából azok, akik a "szimplán érdekes"-ből "zseniálissá" fokoznák a forgatókönyvet és a dramaturgiát, így ha nem is hullik szét a mese varázsa, azért csorbul az összkép a darabos megoldásoknak köszönhetően… (Mintha csak egy korábbi Sherlock cikkemet írnám, bakker! - a szerk.)

A Devil's Daughter esetében néhány régi maradandó igénytelenség is csak fokozódik, ami feltételezhetően az egyre csinosodó látvány és az időközben eltelt évek miatt tűnik fel. Az öt fő fejezet valójában négy esetet mutat be, amelyeket a már említett szállal fognak össze. Sajnos az egyes altörténetek önmagukon belül is képesek ellentmondásokat felvonultatni, és a teljes átívelő sztorivonal sem képvisel túl acélos színvonalat. Ott van az új Sherlock és Watson fizimiska. Sőt a szinkronhangokon is változtattak a készítők, hogy picit modernebb, Ritchiesebb legyen az összhatás. De ettől még az általános színvonal tökre ugyanolyan maradt, mint korábban - globális előrelépés nem igazán történt. Oké, hogy hősünk lazább fizimiskát, és picit eszelősebb tekintetet kapott, de ha egyszer úgy pislog a karaktermodellje, mint hal a szatyorban, akkor az is tök felesleges, hogy a hálószobában akár Robert Downey Juniorrá is maszkírozhatjuk őkelmét.

És az akciójelenetekről nem is beszéltünk még. Ezek teljesen új megoldásként jelennek meg a Sherlock játékok történetében, melyek során hősünk menekül, fut, űz, vagy épp lopakodik (vagy megbíz valakit a lopakodással). Ezek sem sikerültek túl áramvonalasan, de tény, hogy színesítik a játékmenetet. És akkor még a töltési időkről nem is beszéltünk, amelyek érzésre csak durvultak a Crimes and Punishmentshez képest. A QTE-t is elefelejthetnék már a készítők, ráadásul a kérdezz-felelek részeknél sokszor nehezen lehet rájönni a helyes válaszra, kevés a rávezetés, eldugott infók alapján kellene fejből, kapásból reagálni.

Természetesen vannak kifejezetten jól sikerült szakaszok is a játékban, de ezek is leginkább azért ütnek annyira, mert emlékezetes helyszíneken játszódnak, és ultra-atmoszferikus miliőbe ringatják a játékost. És a készítők alázata továbbra is hihetetlenül érződik a műfaj, valamint a popkultúra iránt. Továbbra is vannak kikacsintások más vonatkozó művekre, vagy a Sherlock-univerzum irányába, és egyes szemfüles detektívek még Herbert West (a hírhedt Reanimátor) hirdetését is megtalálhatják a helyi napilap sorai között.

Nos, ez a furcsa kettősség továbbra sem hagy minket nyugodni, és a negatív dolgok tárháza nem is engedi hogy a Frogwares-féle Sherlock sorozat kimásszon az „erős közepes/gyenge jó” skatulyából. Pedig a játék érdekes és izgalmas részletei üvöltenek azért, hogy egy picit nagyobb büdzsét, vagy néhány tehetségesebb designert pakoljanak a fejlesztőcsapat mellé.

*Nagy szerencséje a programnak, hogy praktikusan továbbra sincs ellenfele, és konzolokon (a KING Art csapat előretörése mellett is) az erőteljes hiánypótló kategóriában indul a játékosok kegyeiért. Az év eleji ABC Murderstől mondjuk így is jelentősen erősebb teljesítményt nyújt, a sorozat korábbi részeinek (valamint a teljes Frogwares-fejlődés ívének) ismeretében viszont picit savanykás szájízt hagy bennünk a program.

Rettentő kíváncsian várjuk, hogy merre tudnak továbblépni majd az ukrán fejlesztők, és az sem lenne már rossz, ha valamelyik nagyágyú a csapat mögé állna, hogy a tizenkettedik epizódnál járó Sherlock Holmes széria végre a megérdemelt ligákba verekedje magát. Én például nagyon bírnék egy Awakened epizód remastert (...a felpatchelt verziótól is frisebb felújítást - tudom telhetetlen vagyok...), amely az egyik legdurvább, legötletesebb crossover volt a kalandjátékok történetében. De addig is kiveszem a biliből a kezem, és megyek vissza elveszni a viktoriánus virtualitás andalító környezetében. *