[Teszt] Breached

Breached

WarhawkLusztig Zsolt2016.06.22. 09:00

Nézzétek, én semmi jónak nem vagyok elrontója, ha valaki valami újdonságot akar keverni a manapság már amúgy is a könyökünkből csordogáló sétaszimulátor narratív kalandjátékok receptjébe, akkor én kapva kapok az alkalmon, hogy kipróbáljam. De akkor az az ötlet igenis legyen olyan, hogy leteszem tőle a hajam, pláne, ahogy például a Breachedben is, mindent köré építenek.

Mert miről is van itt szó? A megszokott "megyünk valahova, közben történik valami, amiből egy sztori kerekedik" receptet ott lövik le, hogy az általunk alakított, a hibernációból frissen felébredő főszereplő nem mozdul egy tapodtat sem. Nem is tehetné, a játék helyszínéül szolgáló bolygó valami miatt korántsem egy barátságos környezet, sőt olyannyira gyilkos, hogy ha nyolc napon belül nem szerzünk elég üzemanyagot a létfenntartó működéséhez, illetve nem javítjuk meg kapszulánk generátorát, akkor nekünk kapáltak. És ugye ez lenne az a nagy ötlet, hogy ezzel az időhatárral már-már olyan érzésünk lehet, hogy roguelike elemeket kevertek a játékba - de ez nem teljesen igaz és ami még ennél is nagyobb baj, nem is igazán működik.

A dolog úgy néz ki, hogy van tehát nyolc napunk, egyes napokon pedig három-négy tevékenységre elegendő energiánk (biztos fárasztó lehetett a hibernáció, mert egy szimpla "gondolkodjunk valamin" tevékenység leszippantja a napi energia egyharmadát). A tevékenységek száma viszonylag szűkös: elküldhetünk egy drónt felfedezni a három lehetséges helyszín egyikét, megpróbálhatunk üzemanyagot szintetizálni, illetve "felbonthatjuk" a begyűjtött kapszulákat a generátorhoz szükséges alapanyagok reményében. A drónok hátizsákja három zsebet tartalmaz, egy körrel tehát ennyi dolgot tudunk velük összeszedni, ezek lehetnek a három különböző alapanyagok egyike, vagy egy a fent említett kapszulákból. A dolog fonákja az, hogy az elérhető területek tele vannak szórva mindenféle anomáliákkal, melyek könnyedén elpusztíthatják a drónunkat, mely esetben feleslegesen használtunk el egy nagy adag energiát, egy-két félresikerült próbálkozás után pedig akár keresztet is vethetünk az egész misszióra. Ha sikerül összeszednünk megfelelő mennyiségű alkatrészt, akkor megjavíthatjuk a generátort, a három alapanyag keverésével pedig megpróbálhatunk üzemanyagot kreálni, ez egyfajta kisebb logikai játék, melyben a megfelelő arányokat kell belőnünk, inkább tippelés, semmint valamilyen logika alapján.

Sok melónak tűnik? Nem az. Ahogy említettem, összesen három (láthatatlan falakkal szegélyezett) területet fedezhetünk fel, ráadásul azokon semmilyen véletlenszerűség nincs, ami azt jelenti, hogy kettő, de maximum három nekifutásra gond nélkül meg tudjuk oldani a túlélést, mert pontosan tudjuk majd, hogy melyik alapanyag és kapszula hol lesz elrejtve. És mivel még mindig egy fix történetről beszélünk, így nagyon értelme sincs annak, hogy az első sikeres nekifutás után újra nekikezdjünk. És ha már a történetről beszélünk, igazából ott se kell hatalmas felismerésekre és érdekfeszítő fordulatokra számítanunk, a naponta feloldásra kerülő, természetesen (?) időrendben megkevert bejegyzésekből egy határozottan átlagos sztori kerekedik.

Ennyi lenne tehát a Breached, úgy másfél-kétórás kaland, amiből nagyjából annyi pozitívum maradt meg, hogy az a néhány terület határozottan kellemesen néz ki. Egy legjobb esetben is átlagos narratív kaland ez néhány érdekesnek tűnő, de a végeredményen nem túl sokat változtató újdonsággal. Íme a mai jó cselekedetem: én kipróbáltam, hogy nektek ne kelljen.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

55 perce

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

22 órája

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
16

Heti megjelenések

1 napja
1

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

4 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

5 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

5 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

9 napja
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==