[Teszt] Zen Pinball 2: Aliens vs. Pinball

Zen Pinball 2: Aliens vs. Pinball

mcmackoGéczy Attila2016.05.08. 11:30

Ha popkultúránk fiktív szörnyetegei közül kellene királyt választani, sokan tennék a voksukat (és a képzeletbeli koronát) az alienekre. A tökéletes gyilkológép filmek, regények és játékok sokaságán át riogatta a kozmikus borzongásra vágyó geekeket. Szinte nem is furcsálljuk a gondolatot, hogy Zen-ék is tesznek egy kirándulást a xenók között, az Aliens vs. Pinball pedig nem meglepő módon ismét zseniálisan sikerült.

Kezdjük is mindjárt az első asztallal. Az Aliens garantált közönségkedvenc lesz, már csak azért is, mert a kitörölhetetlen emlékű Cameron mozi előtt tiszteleg. És micsoda tisztelgés ez! Már a betöltés után elfoghat minket az a gyermeki rajongás, amit az eredeti mozifilm híveinek nem kell különösebben részletezni. Indítás után maga Ripley köszönt minket az asztal bal felső sarkán, középen mintegy domináló látványelemként pedig ott a királynő is, ami a pálya fő attrakciója, természetesen a jól ismert mozgásdetektor mellett, ami közvetlenül a karok felett kapott szerepet. Bizony, a mozgásdetektor szerepe sem véletlen, hiszen a pálya több módja is a xenók inváziója köré van felfűzve. „Mit értesz az alatt, hogy lekapcsolták az áramot?”Azt, hogy a totális háború előbb vagy utóbb az asztalon is elkerülhetetlen, ilyenkor az alienek apró akadályok formájában zúdulnak előre a süllyesztő irányába, közben pedig az automata gépágyú, és Ripley tüzes lángszórója is besegít a küzdelembe. Praktikusan egy nagy probléma van a tömegekben áramló lényekkel, hogy hiába az egyik kései küldetés multiball lehetősége, még így is képesek az asztal alsó felében tartani a lasztit, gyakran váratlan irányokba pattintva a golyónkat. Persze, pont ez a lényege az inváziónak - aki viszont ezzel nem tud megbarátkozni, azok számára ott vannak a további küldetések is, amelyben Newt után kell kutatnunk, a Cheyenne hajót kell irányítgatnunk, vagy épp az M577 APC járgánnyal kell eljutnunk a légköri állomáshoz egy akadálykerülgetős minijáték keretein belül. A rámpákat amúgy nem túl nehéz becélozni, így viszonylag egyszerű a kombózgatás. Óriási extra, hogy az asztal a film hangmintáit használja, így Ripley is Sigourney Weaver hangján szólal meg, és Hudson hisztis beszólásai is ismerősek lehetnek azok számára, akik eredeti nyelven látták már a mozifilmet. Mondjuk a Bill Paxton által megformált karakter sorai egy idő után inkább idegesítőek, mint hangulatosak, de ez legyen a legnagyobb baj az asztallal. Különben addig nem is érdemes továbbmenni a többi pályára, amíg itt el nem jutunk jó néhány „It's Game Over, man!” beszólásig. A többi pálya ugyanis csak fokozza majd a kihívást.

A második lehetőség az Aliens Vs Predator mondakört dolgozza fel, a kibővített (vagy inkább kombinált) univerzumok bemutatására azonban nem a Dark Horse anyagokra, hanem a szélesebb körben ismert AVP filmre épít. Én személy szerint jobban örültem volna amúgy az érdekesebb és valamelyest színesebb képregényes lore-nak, de érthető a filmes referencia, elvégre a FOX-szal való együttműködésben adódik a téma mozis megközelítése. A pálya a Predator vadászt helyezi középpontba - nagyon helyesen! Itt az emberi karaktereket (legalábbis a főhősöket) nem látjuk, csak a kommentárjuk tarkítja a játékmenetet. Maga a pálya egy klasszikus leosztású flipperasztal, amiben nagy innovációk nincsenek, viszont a küldetések itt is jópofák és szerteágazóak. Az érdekességek közé tartozik egy templom, amely időbeli kirakós feladatot rejt, és elmaradhatatlan látványosság az asztal hasába rejtett alien csapda. Ezt a módot aktiválva a lasztit véletlenszerű irányokból lövöldözi a gép, nekünk pedig egy forgó egység nyílásaival kell elkapnunk a „xenókat”. A tábla másik két érdekes módja közül az alienek szemszögét mímelő küldetés nyerte el még a tetszésünket, ahol a látvány a feje tetejére fordul, de az sem kevésbé látványos, mikor az emberek-xenók osztagait a predi vadász termikus kamerájának látószögéből kell megtizedelnünk. Egyetlen sirámom, hogy az asztal közepén tanyázik a missziókat indító alien genya (akkor tudunk új küldetést választani, ha a fekete ördög markaiba lőjük egy oldalkarról a lasztit), de az oldalkaros célzás miatt egy fokkal macerásabb a missziókra hajtani, mint pl. az Aliens asztalon. Sebaj, a mágnessel tarkított fal (ami alulról védi a mocskot) idővel lebontható, az ilyenkor elstartoló Alien Frenzy során pedig pofozózsákként lövöldözhetjük szét a ravasz xenó pofázmányát. Figyeljetek a mókás multiball-lehetőségekre is!

A harmadik és egyben talán leginnovatívabb asztal a 2014-es Alien: Isolation című SEGA remekműhöz köthető, gyakorlatilag a játék legizgalmasabb, legélvezetesebb pillanatait élhetjük újra a pálya segítségével. Továbbmegyünk, az ólálkodó-becserkésző xeno mechanikáját olyan frankón ültették át a készítők, hogy szinte nem is hittünk a szemünknek: itt egy flipperasztal ugyanis, amelyiknél rendesen parázol, hogy épp merre jár a lény, észrevett már vagy támad épp az elsőre csak díszletnek tűnő, éjfekete monszta. Javaslatunk: innentől ezt a módot hívjuk csak túlélő-flippernek! (Na ilyen se nagyon volt még a videojátékok palettáján…) Amint megjelenik a tökéletes organizmus, nagyon figyeljünk, hogy mit csinálunk, ugyanis egy óvatlan lövésnek köszönhetően az alien észrevesz minket. Ha nem bújunk el a szekrényben (ami elég messze van, és elég pontosan kell célozni ahhoz, hogy ez ne legyen egyszerű feladat), vagy nem raktunk össze egy lángszórót-zajdobozt, úgy az alien támad, a pontrendszer pedig egy szívatósabb stádiumba lép át. Egyébként az asztalon tonnányi a tennivaló, és még egy szokásosan elborult minijátékot is behekkeltek a készítők a játékmenetbe. Arkanoid-stílusban kell a lasztival az eredeti Isolationből is ismerős kódfejtős játékkal megküzdenünk. Persze vannak klasszikusabb jellegű küldetések is, ráadásul az androidokkal is meggyűlik majd a bajunk, szóval unatkozni nemigen fogunk. Sommázzuk: az Alien Isolation asztal a flippermechanikák határait feszegeti, de nehézsége miatt a profik fognak vele hamarabb sikerélményeket szüretelni. Aggodalomra semmi ok, hiszen az eredeti SEGA játék is pontosan ugyanígy működött. Elismerésre méltó, hogy egy ennyire speciális feladattal is remekül megbirkózott a Zen csapat!

Adott tehát három asztal, amely ismét a lehető legjobban használja a rendelkezésre álló licenszeket. Adott a pályánként jól elkülönülő játékstílus, ami miatt változatos és színes játékórákat rejt mindegyik leosztás. És adottak a korábbi problémák (unalmassá váló audio szekció, kicsit művi hatású látvány), amelyeket - amennyire csak lehet - próbáltak kreatívan és nosztalgiára építve (Sigourney eredeti hangsávjai mindent visznek!) megoldani a fejlesztők. Jelen teljesítmény így is egy kiváló osztályzatot érdemel, bár az aktuális pályák fokozott kihívása és a legutóbbi Force Awakens asztalok könnyed megközelíthetősége miatt talán a kezdőknek nagyobb falat lesz az Alien (most már írjuk nagybetűvel) elleni küzdelem. Beszerzése erősen ajánlott, bármelyik platformon is játszd a Zen flippereit!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

4 órája

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

12 órája
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

19 órája
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

1 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

2 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

2 napja
21

Heti megjelenések

2 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

4 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

5 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

6 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

6 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

7 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

7 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

7 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

8 napja
8

Heti megjelenések

9 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==