SUPERHOTTeszt

**SUPER

HOT**

Előttem egy ellenfél, pisztoly a kezében. Hozzávágom a vázát, a kezéből kieső pisztolyt elkapom, DURR, halott. Jobbról jön kettő, DURR-DURR, halottak. Közben balról is feltűnik egy, shotgunt szorongatva. Rám lő, a lövedékeket kikerülöm, hozzávágom az üres pisztolyt, megtántorodik, ideje előretörnöm, kitépnem kezéből a sörétest. Megvan, BUMM, az ellenfél darabokban.

**MÉG

KETTŐ

JÖN**

Fülem mellett süvít el egy lövedék, megfordulok, még ketten, pisztoly és gépágyú a kezeikben, a lövedékek repülnek felém. Jobbra, jobbra, balra, jobbra, a golyók sorban fütyülnek el a fülem mellett. Egymás mellett vannak, meghúzom a ravaszt, BUMM, halottak. Eldobom a fegyvert. Pálya vége.

**SUPER

HOT**

Vannak azok a játékok, melyeket egy-egy Game Jamre dobnak össze, jellemzően rövid idő (1-7 nap) alatt és általában egy ötlet köré fonva őket. Aztán egyik-másik annyira felkapott és népszerű lesz, hogy előbb-utóbb „teljes” játékot varázsolnak belőle, no így járt a SUPERHOT is, a 2013-as 7 Day FPS Challenge után 2014-ben Kickstarteren gyorsan megfinanszírozták az ötlet kifejtését, most pedig meg is érkezett a PC verzió, melyet hamarosan az Xbox One változat is követ.

Oké, de mi is az a SUPERHOT? Mutatom matek formában: adjátok össze a Hotline Miami őrületét, a Mátrix harcjeleneteit, meg mondjuk az X-Men ezen jelenetét, az egészet pedig rakjátok egy fekete-fehér-vörös világba és akkor nagyjából ezt a játékot kapjátok. Egy olyan FPS-ről van szó, melyben az idő alapból csigalassúsággal megy, viszont amint megmozdulunk, az is rágyorsít. Az egész brutálisan egyszerű és mégis őrülten jól működik: egyrészt balett táncosként tudjuk kerülgetni a lövedékeket, másrészt valamennyire előre kell kalkulálnunk, hiszen ha egyik pillanatban az orrunk elé kerül egy golyó, akkor még egy helyben toporogva is maximum szuperlassítva nézhetjük végig, ahogy az a fejünkbe fúródik.

És ez egészen sokszor megtörténhet, a SUPERHOT ugyanolyan kíméletlen, mint a fent említett Hotline Miami. Ahogy az ellenfeleknek, úgy nekünk is elég egyetlen golyó, egyetlen ütés és már kezdhetjük is újra a pályát, méghozzá villámgyorsan, egy gombnyomásra. A fegyverek se rendelkeznek végtelen tárral, két-három lövés és már dobhatjuk is el őket, kivételt ez alól csak a közelharci fegyverek jelentenek: a katanából nyilván nem fogy ki a tár, de az őrülten látványos vagdalkozás árnyoldala az, hogy közel kell kerülnünk az ellenfelekhez, ami nem túl egyszerű, ha három oldalról soroznak közben. A különböző játékelemek mértani pontossággal illeszkednek egymáshoz, a szabályok kristálytiszták, egyértelműek és ugyanúgy vonatkoznak ránk, ahogy az ellenfelekre, nem tudunk csalást kiáltani, ha lelőnek. Egy-egy pálya valós időben nézve ritkán éri el az egy perces hosszúságot (de sokszor a fél percet is), de nyilván ezt csak akkor vesszük észre, mikor azok sikeres befejezésekor a játék "valós időben" visszajátssza akcióinkat, melyet egyébként el is menthetünk, meg is oszthatunk másokkal. Előre látom, mennyi elképesztően látványos jelenetet fogunk még látni...

Az egész mellé pedig egy elképesztően stílusos minimalista, de nagyon jól érthető vizuális stílus kapcsolódik. Nem csak látványos, de rendkívül hasznos, ahogy a fehér háttértől markánsan elütnek a vörös ellenfelek, minden fontos dolog kitűnően látható és valahogy már-már hipnotikus állapotba löki az embert, ahogy a sikeres ütések, vágások, lövések hatására üvegfiguraként hullanak darabokra ellenfeleink. Ahogy az várható, a hanghatások is az idővel együtt gyorsulnak-lassulnak, érdemes is figyelni rájuk, hiszen elárulják, hogy lőttek-e ránk valahonnan, ahova esetleg nem néztünk. Ahogy az egész játékra, úgy a technikai körítésre is az elegánsan agresszív jelző illik, már előre vigyorgok, milyen őrületesen hatásos lesz ez az egész VR formában!

Az ilyen, egyetlen ötletből kialakuló játékok nagy kérdése, hogy miként oldják meg azt, hogy a tíz percig működő dolog hosszú órákra nyúljon el és úgy is működjön? A SUPERHOT esetében egészen jól sikerült a problémát abszolválni: a játék gerincét alkotó sztori mód ha nem is indul dramaturgiai nagydíjért, nagyon ügyesen van előadva, a fura körítéstől kezdve az egészen váratlan húzásokig nagyszerűen játszik a játékossal. A probléma egyedül az, hogy az egész nem hosszabb úgy két óránál, ami azért még barátok között is egészen karcsú. Bánatra azonban csak egy egészen kicsikét lehet okunk, ugyanis a sztori mód befejezése után megnyílik a challenge és az endless mappa, előbbiben a történet pályái vannak különféle új szabályokkal keverve, például nem lehet a pályát újrakezdeni, csak katanánk lehet, vagy ott a 'hardmode', amit csak a nagyon profiknak ajánlok. Utóbbi pedig ahogy a neve is sugallja, lényegében egy-egy pálya végtelen számú ellenféllel, ami őrületesen nagy móka, pláne hogy olyan klasszikus helyszínek is helyet kaptak, mint például a Mátrix híres-neves aulája. Én mondjuk még egy pályaszerkesztőt elfogadtam volna, azzal aztán örök időre garantálták volna a mókát, de azért így sincs túl sok okunk a panaszra, közel biztos vagyok benne, hogy végtelen mennyiségű brutálisan látványos videót fog ez a játék eredményezni.

*2016 Hotline Miami-ja? Ha nem is üt feltétlen akkorát, nem lehet letagadni, hogy a SUPERHOT nem csak kósza ötletként, de teljes értékű játékként is nagyon jól funkcionál. Talán egy kicsivel több tartalmat (pályát, fegyvert) elfogadtam volna, talán kicsit szűk réteget céloz, de az kétségtelen, hogy ha egyszer elkap ez a különleges játékmenet, akkor tényleg az lesz, amivel egyszer-egyszer kezdődik valamelyik pálya:

**CAN'T

STOP

WON'T

STOP***

***SUPERHOT | PC (tesztelt)

Kiadó: SUPERHOT Team | Fejlesztő: SUPERHOT Team***