BombshellTeszt

Az emlékekből nem lehet örökké megélni, valószínűleg erre jött rá a 3D Realms, vagy a gazdájuk, az Interceptor Entertainment is, így kénytelenek voltak a különböző antológiák és régi címek felmelegített változatai után valami újba fogniuk. A gondolatmenetet csak picit rúgja tökön az, hogy eredetileg a Bombshell se lett volna ennyire új játék, két éve még Duke Nukem: Mass Destruction néven indult a fejlesztése, csak időközben kiderült, hogy a jó öreg Duke papa jogai már a Gearboxnál vannak, így egy kis jogi huzavona után kicsit változott a terv: a játék új címet és új főhőst kapott. Ő lett az eredetileg mellékszereplőnek elképzelt Shelly "Bombshell" Harrison, a géppuska kezű hölgyemény. Hogy mi más változott az elmúlt évek alatt, azt nem lehet tudni, de egy dolog biztos: a Bombshell igen biztos befutó lesz az Év Legrosszabb Játéka versenyben.

Bár az is lehet, hogy a fejlesztők szánt szándékkal egyfajta antijátékként próbálták a Bombshellt bepozícionálni, ha így van, akkor tökéletes munkát végeztek, ennek a játéknak ugyanis egész egyszerűen nincs semmilyen pozitívuma. Hol is kezdjem? Először is tegyük túl magunkat a történeten, legalábbis azon részén, amelyre még hajlandó voltam odafigyelni. Szóval volt egy Kyrron bolygó, ahol a Kyrrek boldogan éltek, aztán a bolygó úgy döntött, hogy inkább belemegy egy napba, ami a Kyrreknek persze nem igazán tetszett, ezért úgy döntöttek, hogy a Kyronite alapú portál technológiájukkal inkább kyrrándulásokat szerveznek másik világokba, jól elrabolni a nyersanyagaikat. Valahogy így jutottak a Földre, ahol nyersanyag helyett az Egyesült Államok elnökét (oppardon, elnöknőjét) rabolták el és Shelly feladata lesz az, hogy őt visszahozza és ha lehet, akkor menet közben seggbe rúgja az összes alient is. A sztori még folytatódik, de megmondom őszintén én a második órára már belefáradtam abba, hogy figyeljek rá, az egész nem sokkal jobb annál, mint amit egy pubertásba érett kanos tini egy unalmas töri órán papírra vet.

Ahogy a karakterek és poénok se sokkal jobbak nála. Én értem, hogy Interceptorék Duke Nukem helyett inkább a Tökös Női Karaktert akarták megalkotni, de Bombshell ennek inkább egyfajta antitézise lett, nagyjából egy fémmelltartóba öltöztetett kocsmai tahóként lehet jellemezni. De még ha sikerült is volna Anita Sarkeesian eszmei játékhősét megalkotni, akkor is sikeresen rúgták az egészet tökön az utóbbi évek legprimitívebb poénjaival. Mármint olyan fegyvernevekkel, mint a Maxigunn, vagy a Personal Missile System (PMS - ééééérted!), vagy az olyan viccekkel, amit még a Móricka magazin szerkesztője is kirostált volna… És nem, a helyzeten az sem javít, hogy a fejlesztők szerint direkt lett ilyen a játék, mert innentől még azt se állíthatom, hogy egyszerűen nincs humorérzékük. Nem, van nekik, csak ritka gáz.

Viszont ezen még át tudnék lépni, ha maga a játékmenet jó lenne - de nem az. A Bombshell valami twin stick akciójátékba kevert platform-ARPG egy jó adag Alien Breed utánérzéssel, de mind az említett játékból, mind a két stílusból sikerült a legrosszabbat kihozni. A mozgás nevetséges (konkrétan csúszunk a pályán), a célzás pontatlan, a fegyverek erőtlenek, de utóbbi annyira nem nagy gond, mivel az AI, mint olyan, nem szerepel a játékban, nyugodtan megvárhatjuk azt is, hogy az ellenfelek maguktól a mélybe zuhanjanak. (Ne tegyétek, ilyenkor sokszor elfelejtenek meghalni és percekig egyfajta kísértetként halljuk még a beakadt hangjukat.) Ja és külön móka, az egészbe kevertek még egy kis platform elemet is, Bombshell is le tud zuhanni a szakadékokba, ami „kitűnő móka” egy ilyen oldalazó, ugráló, lövöldöző akciójátékban! Ráadásul még csak kitalálni se lehet, hogy az út közepén lévő lyuk csak dizájnelem, vagy gyilkos csapda, szóval bakkecskeként pattogva kell sokszor közlekednünk.

A látvány még talán elviselhető is lenne, vannak szebb pillanatai, de belegondolni se tudok, mekkora munka lehetett azt a színskálát összehozni, melynek használatával mind a főhős, mind az ellenfelek totálisan beleolvadnak mindhárom helyszín hátterébe. Szerencsére ha túl akarjuk élni a pályákat, akkor nem is kell annyit a képernyőt néznünk, sokkal hasznosabb a sarokban lévő térképet figyelnünk. Ennek oka egyszerű, a kamerát sikerült olyan brutálisan közel elhelyezni a főhőshöz, hogy mikor a képernyőn feltűnik egy ellenfél, általában már túl késő bármit is csinálnunk, így marad a minitérkép bámulása és az azon felbukkanó piros pöttyök lövöldözése. És akkor még ott a kis szerepjáték elem, ami tényleg csak díszként van a játékban: tudunk pénzt gyűjteni (KY a valuta neve, ami újabb szexista poén, bár az inkább nevetséges, hogy felvéve mágikus módon dollárrá konvertálódik), meg XP-t is, utóbbit a nagyjából féltucat alig használt képességbe, illetve tulajdonság növelésbe tudjuk beleölni, előbbivel pedig fegyvereinket fejleszthetjük. Túl sokat nem érdemes róla beszélni, nem igazán tesz hozzá semmit a játékhoz, nem javít és nem is ront róla. Csak úgy ott van.

Én őszintén megpróbáltam valami jót találni a játékban, egy kis pozitívumot, amit ide a teszt végére biggyeszthetek, de nagyjából annyit találtam, hogy nem különösebben bugos (bár Shelly képes durván beakadni a tereptárgyakba) és viszonylag gyorsan ki lehet belőle lépni. A Bombshell tényleg a tipikus rossz játék mintapéldája, az, amivel a most felnövő generációt az ágy alatti szörny helyett lehet ijesztgetni. Én kipróbáltam - ti ne tegyétek.

***Bombshell | PC (tesztelt)

Kiadó: 3D Realms | Fejlesztő: Interceptor Entertainment***