[Teszt] Assassin's Creed Chronicles: India

Assassin's Creed Chronicles: India

WarhawkLusztig Zsolt2016.01.16. 09:00

Meglepően sok idő, nagyjából háromnegyed év telt el az Assassin's Creed akció-platformer-lopakodós spinoff trilógiájának első és második része között, ami mindenképp bizakodásra adott okot, hiszen a tavaly megjelent, Kínában játszódó epizód azért nem tartozott a stílusa élmezőnyébe. Ha pedig ennyi idő kellett ahhoz, hogy kijöjjön a következő rész, akkor csak sikerült a Climaxnak észbe kapnia és kijavítania azokat a zavaró hibákat, nem? Hát nem, az Assassin's Creed Chronicles: India pontosan ugyanazokban a gödrökben bukik el mint elődje, sőt, menet közben talán még talált is néhány újat.

Háromszáz évvel járunk a kínai események után (vagy ha a másik irányból nézzük: úgy huszonöt évvel a Syndicate cselekménye előtt), a helyszín pedig, minő meglepetés, India. Legalábbis a játék java részében, mert kivételesen a sztori folyamán teszünk egy apró túrát is, így például felbukkanunk az éppen az első angol-afgán háborút nyögő Afganisztánban is. Kapunk egy új főszereplőt, egy Arbaaz nevű asszasszint, aki természetesen megint összeakasztja a bajuszát a templarokkal, most éppen a híres Koh-i-Noor gyémánt tulajdonjoga miatt, amiről viszonylag gyorsan kiderül, hogy nem is csak egy szimpla méregdrága drágakő, hanem egyben egy Precursor masina része is. Szóval van itt minden ami Assassin's Creed játékba kell - a probléma az, hogy mindez soha, egyetlen pillanatra sem áll össze egy épkézláb történetté. A sztori darabos és szörnyen kiszámítható, a karakterek rémisztően kidolgozatlanok, egydimenziósak, fordulat pedig lényegében nincs a játékban - oké, az Assassin's Creed sorozatot (különösen az utóbbi részeket) nem is a mélyenszántó, profin megírt karakterekért és történetekért szeretjük, de itt még a sorozat átlagához képest is komoly lemaradást tapasztalhatunk.

Játékmenet tekintetében lényegében száz százalékban ugyanazt kapjuk, mint a korábbi részben, annak minden előnyével és hátrányával. Most is viszonylag szabadon választhatunk, hogy lopakodva, vagy asszasszinkodva járjuk be a pályákat, értelemszerűen (?!) az előbbiért több pont jár, majd a pálya végén az összeszedett pontok függvényében kapunk ilyen-olyan bónuszokat. Minimálisan változtattak az eszköztárunkon (értsd: kaptunk egy chakramot), de ugyanúgy a kicsit fura, két és fél dimenziós pályákon kell navigálnunk. Legutóbb megjegyeztem, hogy karakterünk könnyen eltéved a különböző dimenziók között, ez most is ugyanúgy van, a legkisebb javulást se tapasztaltam. Sőt, bár a kínai kaland se nagyon kedvezett a harciasabb lelkű játékosoknak, itt talán még tovább bünteti őket a játék azzal, hogy Arbaaz rémisztően lassú animációval, kicsit esetlenül kardozik, szóval most aztán tényleg ha csak lehet, érdemes elkerülni a konfrontációt.

Viszont egy dolgot el kell ismernem: ahogy a korábbi részben, úgy most is nagyon rendben van a játék látvány szempontjából. Nyilván nem itt kell keresni a dobozos címek brutálisan kidolgozott környezetét, azonban művészeti szempontból nagyon jól sikerült hozni az indiai szín- és látványvilágot. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy bár nem tartozom az fps számoló emberek közé, még számomra is zavaró volt, hogy egy ilyen, az ügyességre nagyban építő és cserébe látványban nem túl sokat kínáló játék inkább valahol a harmincas másodpercenkénti képkocka környékén tanyázik. Ahogy az is zavaró volt, mennyire lélektelenre, már-már amatőrre sikerült a játék szinkronja, rég láttam (vagyis hallottam) olyan, nagy kiadó egyik stúdiójából kikerült játékot, ahol úgy éreztem, hogy egyszerűen összeszedtek valakit az irodából, hogy ugyan mondja már fel ezeket a szövegeket.

Csalódott vagyok. Csalódott vagyok, mert bár az Assassin's Creed Chronicles kínai része korántsem volt a sorozat kiemelkedő darabja, elég stabil alapot biztosított ahhoz, hogy valamennyi plusz munka belefektetésével egy egészen hangulatos spinoffot tudjon a Climax felmutatni. Ehhez képest egész egyszerűen nem tudom, mit csináltak az elmúlt háromnegyed év alatt, mert látszólag csak annyi történt, hogy gyorsan kicserélték az előd assetjeit, majd összecsaptak valami történetet hozzá. Hát srácok, elárulok valamit: ennyi bőven kevés az üdvösséghez.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

12 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==