Warhammer: End Times - VermintideTeszt

Korábban már beszámoltunk a béta tapasztalatokról, és a véleményünk azóta sem változott: a Vermintide egy meglepően élvezetes kooperatív túlélő játék, ami véget vet a Left 4 Dead éveken át tartó egyeduralmának. Röviden és tömören ez a lényeg, de lássuk azokat az ördögi részleteket.

Kezdjük a háttérrel: öt harcos lelkű egyén sorsa fonódik össze, miután Übersreik városában elszabadul a cincogó pokol. A patkányemberek, nevezetesen a Skaven egyik klánja tör váratlanul a felszínre, hogy kikövezzék az eljövendő végidő útját. Jellemzőik nem meglepő módon közösek a patkányok, valamint a rosszindulatú, erősen alulművelt emberek sajátosságaikkal: ízléstelenül szőrösek (legalábbis a legtöbb), agresszívak, már látványra is büdösek, csak túlerőben támadnak, a nyelvtanuk pedig csapnivaló.

Nem nehéz tehát gyűlölni őket, és szerencsére meglehetősen sok mód kínálkozik a populáció kordában tartására. Minthogy egy multikulti hős csapatról beszélünk, a tűzmágia, puskaporos fegyverek, bombák, íjak, és mindenféle szúró-,vágó- és zúzóeszközök állnak a játékosok rendelkezésére. Ami pozitívum, tekintve, hogy a játékmechanika egyik alappillére a fegyverek sokoldalúságában rejlik. Sebzés, gyorsaság, célpontok száma, hatótávolság, valamint az ellenfél pillanatnyi megállításának képessége az az öt tulajdonság, ami az alapjait adja egy fegyvernek. Ehhez adódnak még olyan sajátosságok, mint a plusz sebzés fejlövés esetén, páncélütő képesség, égés, valamint mérgezés. És ha ez nem elég, a jobb minőségű tárgyak fejlesztésével további egyedi vonásokat kaphatnak, amiket felsorolni is nehéz lenne (no meg értelmetlen). Vagyis jól látható, hogy bár a leginkább középkorira hasonlító repertoárnak aránylag szűk keretet ad az univerzum, ettől függetlenül nagyon is célszerszámok, amikhez sok esetben egyedi játékstílus párosul. Például ha valaki egy kétkezes pallost hord magánál, jobb, ha megtanulja, hogy mi a tömegoszlatás koreográfiája: lassú fegyver lévén nagyon fontos a pozicionálás és a ritmus. Mintha bécsi keringőznél… csak itt a párod egy hatalmas penge. A lényeg, hogy saját, valamint csapatunk erősségeit és gyengeségeit kompenzálva válasszunk játékszereket. Persze az sem árt, ha élvezzük a használatát, ugyanis a kis lélegzetvételnyi pihenőket leszámítva állandóan forgatva lesznek. És hogy mitől tud élvezetes maradni ez az első ránézésre monoton cséphadarás? Többek között a célzott csonkítás lehetősége miatt. Talán szörnyen hangzik, de ez egy Warhammer univerzum. Brutalitás nélkül nem is lenne az.

A balansz persze még nem tökéletes: a katona muskétája jelenleg az egyik leghatékonyabb fegyver az egész játékban, ahogy elfeket sem igazán látni mérgező nyilak nélkül. De ezek olyan dolgok, amiket megjelenés után lehet csak (és fognak is) érdemben javítani. Ami sokkal inkább probléma, hogy tutorial híján a kezdő játékos egyből a mélyvízben találja magát. A mechanika nincs elmagyarázva, ami bár egyszerűnek tűnhet, valójában annyira mégsem az. Blokkolni néha muszáj, a dodge használata is erősen ajánlott, kijelölni (ping - alapból T gomb) tárgyakat és különleges patkányarcokat az egész csapat számára hasznos (például ha bűzbomba felhő takarja az ocsmány rágcsálók csoffadt testét), mégis nagyon kevesen teszik. Ahogy az sem magától értetődő, hogy a special attack miért nem csinál semmit a legtöbb fegyver / karakter esetében, de a boszorkányüldöző vívótőrével például pisztolyt ránt és lő egyet. A varázsló túlmelegedési rendszerét is magadtól kell kitanulnod, ahogy azt is, hogy a pályákon található könyvek és grimoire-ok hol vannak és mire jók (sikeres küldetés esetén jobb eséllyel kapsz erősebb tárgyat). Apropó loot: ízlés szerint lehet fohászkodni mindenféle entitásokhoz, ugyanis tome-ok ide, nehézségi szint oda, a végén minden a kockákon múlik. Még egy hibátlanul, minden grátisszal megrakott küldetés után is mutathat fityiszt az RNG isten, és nem is feltétlenül ahhoz a karakterhez kapunk kézzel fogható elismerést, amelyikkel játszottunk. Ettől függetlenül viszont muszáj megjegyeznem, hogy nem érdemes, és hosszútávon nem is szabad egyetlen karakterre fókuszálni. Egyikük sem annyira egyedi, hogy nélküle teljesíthetetlen legyen egy küldetés, és mivel egy misszió csak négy embernek ad helyet, előfordulhat, hogy kedvencünk már foglalt. Ez elsőre talán rosszul hangzik, de a gyakorlatban nem frusztráló. Az viszont baromira - és tessék figyelni, ugyanis ez a játék egyetlen igazán nagy negatívuma -, hogy ha a játék házigazdájának (host) kapcsolata megszakad, vagy épp kilép, az egész pályát lehet elölről kezdeni. Nem mondom, hogy gyakori jelenség, de elég egyetlen alkalom, amikor jól megpakolva, fél órát vért izzadva, a finishez közeledve ez bekövetkezik, hogy a szelídebb emberből is kihozza a dühöngő alt+f4-ezőt. És ez bizony olyan technikai sajátosságból fakadó probléma, amit nem fognak egyhamar javítani. Ha egyáltalán fognak valaha.

Korábban a béta kapcsán azt írtam, hogy a látványvilág megállja a helyét, de nem is nyújt kiemelkedő élményt. Megkövetem magam, ugyanis látva mind a 13 pályát (ez bizony nem véletlen, a Skaven is nagyon szereti ezt a számot) azt kell mondjam, hogy igazán minőségi munkát végeztek. Nincs két egyforma pálya, és ez nem csak az eltérő feladatoknak köszönhető. Ami kiváltképp nagy szó annak tudtában, hogy az egész cselekmény egy városban zajlik. A környezet autentikus, szemmel láthatóan kézzel formált, és úgy nagy általánosságban kellemes a szemnek. Hátulütője viszont, hogy olyan helyszíneken, ahol nagy a látótávolság, a framerate hajlamos leesni. Ritkaságából fakadóan, valamint abból, hogy ezek ritkán történnek kulcs momentumokban (no és persze abból, hogy javítható), nem egy fatális hiba, inkább csak kellemetlenség.

Az atomszférát már korábban is ajnároztam, és ezt fogom tenni most is: sötét, vészjósló, haláltól bűzlő hangulatot áraszt mind vizuális, mind audio téren. Jesper Kyd ismét megmutatta, hogy miért ő az egyik legnagyobb név a szakmában. Bár itt jegyezném meg, hogy a bétában volt egy kifejezetten sötét melódia, ami a játékos halála után kúszott be, ez azonban valamiért a teljes verzióból kimaradt. Talán túl sötét volt, még egy Vermintide-ba is... másra nem tudok gondolni. A végítélet előtt azonban még gyorsan hadd jegyezzem meg, hogy aki egyjátékos móddal kokettál, az inkább másfelé nézelődjön. Egyelőre a botok mesterséges intelligenciája nem sokra jó, legjobb esetben is az öt fokozatból csak a másodikon (normal) járhat sikerrel, és ott sem garantált. Ezt a játékot kooperatívban KELL játszani, nincs apelláta. Személy szerint én ezt nem is éltem meg negatívumként, csak gondoltam jelzem. Ja, és ha már nehézségi fokozatok: nem egy egyszerű skáláról van szó. A két legnehezebb fokozaton már vigyázni kell a lőfegyverekkel, nehogy csapattársat találj el vele, az útközben felmarkolható készlet érezhetően megcsappan, ellentétben a patkányemberek számával és minőségével. Ezek a nehézségi fokozatok nem a megszokott trendeket követik. Csúnyán megtorolják, ha azt hiszed, veterán FPS játékosként egyből menni fog a hard fokozat. És ez még semmi a nightmare, vagy cataclysm szinthez képest. Szóval potenciális kihívás van benne bőven, emiatt nem kell aggódni.

Na de így is hosszúra nyúlt már az örömóda, a konklúziót nem lesz nehéz kitalálni. A Warhammer: End Times - Vermintide egy veszettül (értitek, veszettül!) élvezetes játék, műfajában pedig igazi trónkövetelő. Mindezt egy eddig névtelen fejlesztőcsapattól, a Fatshark-tól, ami most már a nagy cápák között úszkálhat. És ami talán a legjobb, hogy mind az univerzum, mind a sajtónál és közönségnél elért sikerei azt sugallják, hogy ez még csak a vég kezdete.