A harmadik személyű lövöldék birodalmában az Epic által trónra ültetett Gears of War több szempontból is lehengerlő alkotásnak számított: egyrészt hihetetlenül finom arányérzékkel csempészte bele a taktikai elemeket a hátulnézetes akciójátékok műfajába; másrészt tette mindezt olyan élvezhető eleganciával és ragyogó körítéssel, amely miatt méltán válhatott az X360 akkori legnagyobb húzócímévé. A játék óriási népszerűségét természetesen más fejlesztők is megirigyelték, és számítani lehetett rá, hogy hamarosan felbukkan a piacon valami igencsak hasonló jellegű mű, amely megpróbálja majd a GeoW által definiált stílus szerelmeseit elcsábítani egy vásárlás erejéig. Nos, a kis huncut hamarosan megérkezik, Dark Sector a böcsületes neve, és egy előzetes verzió keretében volt szerencsénk megvizsgálni őkelme ambícióinak alapjait.
A kezünkbe került változat vajmi keveset árult el a játék háttértörténetéről, annyi azonban bizonyos, hogy a cselekmény Lasriában, egy fiktív szovjet tagköztársaságban játszódik valamikor a közeljövőben. A kelet-európai ország lakosságát megfertőzték egy vírussal, amely erős testi mutációk tünete mellett őrjöngő szörnyetegekké változtatta az ártatlan népeket. Az elkövető egy velejéig romlott erkölcsű úriember, aki annyira gonosz, hogy még a biológiai fegyverek használatát tiltó ENSZ konvencióra is öblös fityiszt mutatott. Azt még nem tudjuk, hogy ezt a szépet és jót miért cselekedte, azt viszont igen, hogy az Egyesült Államok kormánya szerint tettéért meg kell pusztulnia. Nagyon úgy tűnik, hogy a vérengzésbe belefásult, meggyötört, de csakis az emberöléshez értő és utolsó küldetésre visszahívott szuperkommandós porcogóig lerágott figuráján a fejlesztők még találtak némi emészthető hússzármazékot, hiszen pontosan egy ilyen karaktert tettek meg főhősnek. Hayden Tenno, a CIA tehetséges likvidátora szerepében kezdjük meg tehát ügyködésünket a vegyivédelmis öltözetben strázsáló katonák és a csökkent értelmiségi-, ám végletekre pörgetett agresszivitási szinttel bíró, olykor némi Silent Hill-es és B-sci-fi-s ihletettséget is mutató fémes-rozsdás monszták hordái közepette.
Ami a játékmenet részleteit illeti, a fejlesztő urak le sem tagadhatnák, hogy honnan sikerült inspirációhoz jutniuk: a kamerakezelés és az irányítási szisztéma alapkontúrjai, valamint a fedezékbe bújós, kihajolgatós, gránátdobálós koncepció egyaránt ismerős lesz a GOW-ot kedvelők számára. Taktikus vénával rendelkező lövölde révén eme produktum sem tolerálja túl jól azt a Schwarzi-féle klasszikus hollywoodi manővert, melyet talán a Kommandó című hőseposzában sikerült tökélyre vinnie (nevezetesen: beállok a tér közepére, szóróm az ólmot mint' állat, feszítek bickóra és mindenki lefekszik), ezért Tenno barátunk kalandjainak zömét a takarást biztosító tereptárgyak, hordók, falak mögött való guggolás és ki-ki pislogás/tüzelés kombinációja fogja kitölteni. Hősünket - kinek hangját a Smallville című sorozatban a kölyök Lex Luthort alakító színész, Michael Rosenbaum kölcsönözte - egyedül indítják útnak, ezért az ellenségek leküzdésében senki más segítségére nem számíthat. Magányos farkasunk egyszerre háromféle fegyvert birtokolhat: egy maroklőfegyvert, egy gépkarabélyt illetve géppisztolyt, valamint az elengedhetetlen gránátokat. A társak teljes hiánya mellett ez így elsőre nem tűnik valami komoly arzenálnak, azonban rögtön az első fejezet végén egy új, mindennél hatékonyabb gyilkoló eszközzel bővül a repertoárunk: héroszunk ugyanis egy durvulens mutánssal való roppant kellemetlen fizikai kontaktus eredményeképpen megfertőződik a vírussal, és jobb karja elkezd átalakulni. Mivel Tenno egy nagyon ritka, öröklődő betegségben szenved, és nem érez fizikai fájdalmat, ezért a többi halandóval ellentétben nem sorvad el az agya a fertőzést kísérő borzalmas testi kínoktól, sőt képes lesz a saját javára fordítania újszerű végtagját.
A kezéből kinövő hatalmas dobópenge, az ún. glaive úgy hatol át az ellenségeken, mint gammasugárzás a gyanútlan kiscicán, és rendkívül előnyös tulajdonsága, hogy bumeráng módjára mindig visszatér a markába. Ahogy a vírus mindinkább elburjánzik harcosunk testében, eme különös fegyver használatában újabb és újabb lehetőségek tárulnak fel előtte. Megfelelő időzítés mellett képes lesz überbika parasztlengő módjára úgy odasózni a monszták arcába a szerszámot, hogy még a legkeményebb pokolfajzatok is egyből beadják a kulcsot. Később megtanulja lelassítani az időt, hogy ezáltal közvetlenül is átvehesse a repülő penge irányítását az akkurátusabb vagdalthús-készítés valamint a kapcsolók megnyomása céljából. Munícióhiányos vészhelyzetekben hasznos trükknek bizonyulhat az is, hogy egy jól irányzott dobással elcsórhatjuk a katonáktól a fegyvereiket, habár csak korlátozott időre, hiszen a beléjük épített biztonsági mechanizmus érzékeli a fertőzöttségünket, és pár másodperc elteltével használhatatlanná teszi őket. Óriás shurikenünk kellemes attribútuma továbbá, hogy egy darabig átveszi bizonyos közegek jellemzőit, így a tűzbe dobva lángoló, a jégbe hajítva fagyott, elektromos kisülések közelében pedig árammal telítődött pengéhez juthatunk - ezek kreatív módon történő felhasználása gyakran szükséges a továbbjutáshoz. A számos alkalmazási variáns ellenére könnyen elsajátítható a glaive kezelése, és összességében jópofa módon színezi meg a játékmenetet.
A hagyományos lőfegyverek kedvelői azért ne keseredjenek el, hiszen ők is megtalálhatják a számításukat a játékban, ugyanis a hosszabb pályaszakaszok után mindig betérhetünk a föld alatt tanyázó illegális fegyverkereskedőhöz, akinél kemény valutáért cserébe új harceszközöket vásárolhatunk, illetve felfejleszthetjük a már meglévő csúzlijaink különböző paramétereit. Ha végleg nem marad más kiút, Tenno úr spéci dobószikéjét közelharcban is képes hatékonyan bevetni: az ellenfelek hátát vagy oldalát megcélozva azonnali kivégző operációt hajthatunk végre a pácienseken. Ez utóbbiak nem gyerekszemnek való jelenetek, melyekben hősünk profi hentes módjára szeleteli kompaktabb darabokba a mutánsokat.
Az életünkre törő humanoidok és elfajzott kreatúrák AI-ja viszonylag korrektnek mondható: a távolsági fegyverrel halált osztó lények hozzánk hasonlóan mindig keresik a fedezéket, tüzelőállásokat váltanak, és igyekeznek több oldalról is fenyegetni a létünket; a közelharci teremtmények pedig értelemszerűen azon ügyködnek - néha kicsit esetlenül -, hogy kiosszanak néhány sallert a részünkre. A mesterséges intelligencia az említettek ellenére azonban igencsak sablonos, és a legtöbb pályaszakaszon már előre fogjuk tudni, hogy melyik az a fedezék, ami mögé beállva simán leszedhetünk mindenkit. Az ily módon ismétlődő szituációk magas száma hamar ásítást váltott ki nálunk - a végleges változatban éppen ezért szívesen tapasztalnánk egy kis finomhangolást ezen a téren.
A játék vizuális porcióját szemügyre véve vegyes érzelmek tolultak fel pszichénkben. A látványt meghajtó saját készítésű motor, az Evolution Engine tetszetős ingerekkel masszírozza látóidegeinket, és a pazar fényhatások valamint a többtucat ellenség mozgatása közepette is szinte teljesen stabil framerate értéket pumpál ki magából. A pozitívumok mellett azonban meg kell említeni, hogy a Dark Sector a nevéhez hűen igencsak sötét, talán túlságosan is az: a lepusztult folyosók, gyárak termei, csatornák bűzös labirintusai mellett örömmel vettük volna, ha néhanapján a szabad ég alatt is oldhatjuk kicsit a folyamatos bezártság-érzésünk okozta feszültséget - arról nem is beszélve, hogy ily módon rejtve maradt előttünk, hogy mire lenne képes az engine a tágasabb térségek kezelése esetén. A technikai szempontoktól függetlenül a vizuális tálalás teljesen betölti a funkcióját, és igencsak borzongató atmoszférát teremt: zseblámpánk pislákoló fénytócsájában gyakran találunk majd vegyihulladékos zsákokba bújtatott tetemeket, frissen kiontott emberi vér és mutáns testnedvek által borított felületeket valamint egyéb ocsmányságokat, amik a frászt hozhatják a gyengébb idegzetűekre. A főmenü tanulsága szerint a Sötét Szektorban helyet kap majd egy többjátékos módusz is, azonban a rendelkezésünkre álló verzióban ezt sajnos nem tudtuk kipróbálni.
A játékról szerzett benyomásaink összességében kellemesnek mondhatóak. A Digital Extremes terméke egy tisztességesen összetapasztott-lopkodott akciójáték - se több, se kevesebb -, ami a taktikai TPS-ek rajongóinak vérbő kikapcsolódást biztosíthat a március végi megjelenése után.