[Teszt] The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited

The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited

WarhawkLusztig Zsolt2015.07.05. 07:30

Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy a tavaly megjelent Elder Scrolls Online nem lett a Bethesda legsikeresebb terméke. A fejlesztők érezhetően úgy kezdtek MMO-t gyártani, hogy a benne lévő tartalom inkább a korábbi, egy játékosra tervezett Elder Scrolls részekre hasonlított és többek közt emiatt nem igazán találta a helyét a piacon. Mi sem mutatja ezt jobban annál, hogy nem sokkal a nagyjából egy évet csúszó konzolos változatok előtt egész egyszerűen kidobták a havidíj rendszert, aki megvette, vagy megveszi a Tamriel Unlimited névre átkeresztelt játékot az onnantól kezdve (többé-kevésbé) minden tartalomhoz hozzáfér. És hadd mondjuk el valamit: ez a legjobb dolog, ami a játékkal történhetett.

Elmondom miért: ahogy írtam, a TESO csak amolyan félig-meddig MMO. Az alapok megvannak, adva van két megaszerver, ahol a három frakció egyikéhez csatlakozó játékosok ezrei kalandoznak egyszerre Tamriel igencsak méretes kontinensén, viszont igen hosszú ideig mindez a közösségi rendszer csak egyfajta körítés marad. Ennek oka az, hogy a fő sztorivonal, illetve a nagyobb céhek küldetései alapból csak egyetlen játékosra vannak tervezve és bár a többi küldetés jó része elvégezhető csapatban (néhány feltétel teljesülése esetén) egészen az endgame tartalomig (illetve nyilván a PvP csaták lehetőségéig) viszonylag ritkán érzi az ember, hogy szüksége lenne társakra. Valljuk be, egy tradicionális MMO esetében ezért minimum keresztre feszítés járna, viszont onnantól kezdve, hogy nincs havidíj az egészre úgy lehet tekinteni, mint egy új Elder Scrolls játékra, ami a széria történetében először több játékost is beenged egy világba.

És innen nézve viszont határozottan kellemes a tartalom, amit kapunk: a főszál, bár kicsit nehezen indul be, alapvetően érdekes történetet mesél el, a céhes küldetések is mókásak (bár kicsit sajnálom, hogy csak a Fighters és Mages Guild került bele, igazán elfért volna még mondjuk a Thieves Guild és a Dark Brotherhood is) és Tamriel világa szó szerint tömve van tennivalóval. Mármint tényleg, lényegében nem tudunk úgy menni néhány száz métert egy irányba, hogy ne találnánk valami felfedezni valót, vagy valakit, akinek van valami küldetése számunkra, ráadásul a viszonylag gyakran használt phasing miatt ezek a küldetések sokszor látványos hatással vannak a környezetünkre is. És „ráadásul” mindezt tudjuk többedmagunkkal játszani - látjátok, minden csak nézőpont kérdése.

Ezt az igen fontos változtatást leszámítva a konzolosok nagyjából ugyanazt a játékot kapják, mint PC tulaj társaik. A TESO érezhetően a kezdetektől úgy lett megtervezve, hogy konzolokon, kontrollerekkel is egyszerűen irányítható legyen - míg egy World of Warcraftban egészen addig kezdő vagy, míg a képernyő legalább háromnegyedét nem fedik gombok, makrók, életerő csíkok és hasonlók, itt szinte a teljes képernyő az akcióra fókuszál. Képességből maximum öt plusz egyet használhatunk aktívan (illetve annyi passzív képességet amennyit szeretnénk), ami azt jelenti, hogy még magas szinten is bőven elegek lesznek a kontroller gombjai, nem kell a Final Fantasy XIV konzolos változatához hasonlóan almenük almenüiben kutatnunk ha valamit elő akarunk keresni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyszerű lenne a fejlődés, TESO képesség rendszere határozottan tartalmas és változatos, így bár kasztokból igen kevés van, egy-egy „munkakörön” belül markáns különbségeket lehet elérni. Sajnos a Tamriel Unlimited néhány olyan dolgot is átemelt az elődökből, melyeket már illett volna kijavítani: ilyen például a harcrendszer, mely bár lényegesen dinamikusabb a a többi MMO hasonló rendszerénél sajnos továbbra is elég ügyetlen tud lenni, sokszor hajlamosak vagyunk „túlszaladni” egy-egy ellenfélen. Maga a célpont kijelölés se tökéletes - sőt, mondjuk inkább nem létezőnek, lényegében amerre nézünk, arra tüzelünk vagy csapunk. Igen, tudom, hogy ez lenne a természetes, de az MMO műfajban azért nem ritka, hogy társaik és ellenfelek tucatjai vannak egyszerre a képernyőn, ilyenkor jó, ha van valamennyi rásegítés. Ráadásul ilyen nagyobb tömegben viszonylag egyszerű összetéveszteni az „élő” játékosokat és az AI által irányított ellenfeleket - előbbieket nem tudjuk megtámadni, viszont kellemetlen élmény, ha az első csapás után derül ki, hogy akit bámulunk az nem WienerMeister1997, hanem egy ránk rontó bérgyilkos. Értelemszerűen billentyűzet hiányában kellett valamit kezdeni az MMO-k kötelező chat részével is, itt élőhangos beszélgetéssel váltották ki, alapból halljuk, ha a környezetünkben beszél valaki. Az ötlet nem rossz (lényegesen természetesebb, mint egy szövegdobozt olvasni), de ez azt is jelenti, hogy ha valakire rájön az üvöltési roham, akkor azt egészen addig kénytelenek vagyunk hallgatni, míg ki nem kapcsoljuk az adott csatornát. És valamiért egész sok emberre jön rá ilyen roham...

Ahol egyértelműen szükség van a társakra, az természetesen a játék PvP módja. A TESO ezt egy teljesen külön színtérre kerítette el, azaz esélye sincs annak, hogy alacsony szinten folyamatosan a hátunk mögé kelljen nézni, nehogy levadásszon néhány megvadult harcos egy ellentétes frakcióból. Ráadásul tízes szint alatt be se enged a játék ebbe a módba, azaz mindenképpen kell valamennyit tanulnunk és erősödnünk ahhoz, hogy másokkal mérhessük össze a tudásunk. A Cyrodiil provinciában játszódó PvP mód lényegében egy nagyszabású háború, a három frakció csatázik egymással az uralomért, folyamatosan növelve a területeiket (nyilván a másikak kárára), majd próbálva megvédeni azt. Ez azt jelenti, hogy nincsenek elválasztva a szintek, lvl10 zöldfülűként gond nélkül szembe találkozhatunk egy lvl50 terminátorral, így amíg elég erősek nem vagyunk érdemes valamilyen támogató szerepet felvenni - szerencsére ezt ugyanúgy díjazza a játék. A PvP mód csúcspontjai mindenképp a nagyobb pontok elleni ostromok, mikor játékosok tömegei próbálnak egy-egy várat bevenni a korábbi teljesítményük díjazásául kapott pontokból vásárolt katapultokkal és hasonló szerkezetekkel. Bár a fenti harcrendszer miatt maga a csata kicsit kaotikus tud lenni, egyszer mindenképp érdemes megnézni egy ilyen csatát, Elder Scrolls játékban ilyenre még sosem láttunk példát.

Technikai oldalról lényegében nincs szembetűnő különbség a különböző platformok között. A TESO alapból is csak a legjobb pillanataiban ért fel a Skyrimhez kinézetben (ami valahol érthető számításba véve a világ és szereplők számának nagyságát) konzolokon se lett se szebb, se csúnyább PC-s elődjénél. Szerencsére azért messze vagyunk attól, hogy csúnyának kelljen nevezni, de tény, hogy nem ez lesz az, ahol túlpörgött japán turistaként fényképezünk mindent végig. Ellenben pont a komoly sztori tartalom miatt igen sokszor fogunk egészen látványos eseményekbe csöppenni, legyen az egy hatalmas démon feltámadása, vagy csata egy hurrikán közepében, ilyeneket azért viszonylag ritkán látni MMO földön. Zeneileg sosem kellett a szériának szégyenkeznie, most is igen magasra tették a lécet, a soundtrack bőven a „játék nélkül is érdemes meghallgatni” kategóriába esik és bár magát a játékot nem feltétlen teszi jobbá, még mindig pozitív élmény John Cleese, Kate Beckinsale, Malcolm McDowell vagy Alfred Molina hangját hallani a fontosabb szerepekben. Az egy éves csúszás technikai oldalon egy dologban látszik igazán meg: a PC-s megjelenés idejében elég sűrűn feltűnő programhibák nagy részével itt már nem lehet találkozni, valamint az év közben elvégzett balansz javítások is jótékony hatással vannak a játékmenetre.

Szóval az a helyzet, hogy így, a havidíj eltörlésével egy egészen fura szerzet lett ez a Tamriel Unlimited. Még mindig vesződik az MMO és a single player módok között, azonban innentől egyszeri kiadással lényegében egy nagyon-nagyon (és tényleg nagyon-nagyon) hosszú és egészen tartalmas Elder Scrolls játékot kapunk, olyat, amiért alap esetben nem kár kiadni egyszer azt a teljes árat, mert garantáltan hónapokra ellát tartalommal. Ráadásul tapasztalataim alapján egész népes tábor verődött össze a konzolos változatokban is, így még úgy is jó eséllyel találunk játékosokat, hogy a három platform tulajdonosait nem engedik össze. Én azt mondom, hogy ha valaki szerette a korábbi Elder Scrolls játékokat, akkor a Tamriel Unlimited ebben a formában egy egészen jó választás lehet, addig legalábbis mindenképp, míg egy normális, számozott folytatással nem térhetünk újra vissza ebbe az univerzumba.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

7 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

19 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

23 órája
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==