Assassin's Creed Chronicles: ChinaTeszt

Az Assassin's Creed Chronicles a széria azon része, melyre senki sem számított. Azzal persze tisztában voltunk, hogy az Ubisoft azt csinálja amit szokott és az utolsó használható molekuláig próbálja fejni a sikeres sorozatot és az se volt meglepetés, hogy készül egy Assassin's Creed Chronicles China nevű játék, mivel ez eredetileg része lett volna a Unity szezonbérletnek. De arra szerintem kevesen fogadtak volna, hogy ez egy letölthető, kétdimenziós (oké, kettő és fél dimenziós) trilógia első epizódja lesz, melyet ráadásul még csak nem is házon belül fejlesztettek, hanem az angol Climax Studiost bíztak meg vele. De így történt és utólag belegondolva ez nem is feltétlen baj, a Chronicles ugyanis hosszú idő óta a sorozat legüdébb része lett.

Mely üdeség annak tudható be, hogy a Chronicles egy olyan Assassin's Creed játék, ami történetét, szereplőit leszámítva a legkevésbé se hasonlít a többi AC játékra. Nincs nyitott világ, nincs egy vagy több hatalmas város, nincs egy rakás apróbb időtöltő tevékenység és ami a leginkább szembetűnő: nincs harmadik dimenzió. Emiatt a Chronicles nem is hasonló nevű elődjei, hanem inkább mondjuk a klasszikus Prince of Persia, vagy még inkább a Klei mesterműve, a Mark of the Ninja kategóriájában versenyez. Az utóbbihoz való hasonlóság talán a leginkább szembetűnő, ebben a részben ugyanis lényegesen komolyabb szerepet kap a lopakodás, mint szinte bármely elődjében, mind a pályák elrendezése, mind a játékmenet felépítése arra fókuszál, hogy ügyes játékkal soha ne vegyenek észre. A helyszínek többsége tömve van különböző búvóhelyekkel, az ellenfelek pedig viszonylag könnyen megtanulható útvonalakon mozognak és látványosan jelzett látótérrel rendelkeznek, szóval minden adva van egy taktikus, lopakodós játékhoz.

Ezek a pályák azonban nem két dimenziósak és ez egyszerre egy nagyon érdekes dolog és néhány idegesítő pillanat okozója. Minden helyszín több rétegből tevődik össze, melyek között bizonyos pontokon átkelhetünk, de még egy-egy adott réteg is rendelkezik elő- és háttérrel, ezt pedig ügyesen ki kell használnunk felismerve, hogy ellenfeleink a fentiek ellenére csak két dimenzióban látnak. Emiatt lehet majd például szépen lopakodni a falhoz lapulva úgy, hogy közben felettünk katonák járőröznek. És mi miatt bosszantó? Amiatt, hogy a fix, oldalnézetes kamera miatt néha nagyon bele lehet keveredni az irányokba, a plafonon lógva nem mindig egyértelmű, hogy a „fel” irány hatására előre indulunk-e el, esetleg a háttérben lévő falra, vagy az előtérben lévő kiszögellésre kapaszkodunk. Hadd ne mondjam, hogy egy-egy éles pillanatban az ilyen kérdés mennyire nem az, amin az ember gondolkodni akar…

Dióhéjban

## Mi ez?

Két és fél dimenziós Assassin's Creed Kínában játszódó történettel, fókuszban a lopakodással.

## Mire hasonlít?

Mark of the Ninja

## Mire jelent meg?

PC, Xbox One (tesztelt), PlayStation 4

## Mennyibe kerül?

Steam: [9.99€](http://store.steampowered.com/app/354380/), PSN: [3090 Ft](https://store.playstation.com/#!/en-hu/games/assassin's-creed-chronicles-china/cid=EP0001-CUSA01329_00-ACCHRONICLESEP01), Xbox: [2990 Ft](https://store.xbox.com/hu-HU/Xbox-One/Games/Assassins-Creed-Chronicles-China/c17776cb-b119-4eb1-a6b2-e5c28b107d76)

Szerencsére legtöbbször akkor sincs vége a dalnak, ha észrevesznek: Shao Jun, ezen rész hősnője ugyanis határozottan jó harcos lehet a megfelelő irányítás mellett és egy-két katonával viszonylag könnyen tud végezni. A harc, ahogy az sejthető, kicsit másképp zajlik mint a nagytesóknál, van védekezés és támadás, de két dimenzióban kell gondolkodnunk, azaz egyszerre nem feltétlen tud ránk rontani több ellenfél. Ezt ellensúlyozandó viszont elég kevés életerőt kapunk és erős katonákat, viszonylag ritkán élünk túl két-három csapásnál többet. Újdonság, hogy blokkoláshoz nem csak a megfelelő időben lenyomott gombra, de a támadás irányába húzott karra is szükség lesz, ami elsőre kicsit bonyolultnak tűnhet, de később teljesen jól megszokható lesz. Nem mondom, hogy tökéletes, kicsit butácska tud hősnőnk lenni, mikor sokan, sokfelől és esetleg szablyák mellett lőfegyverekkel is támadják, de valamennyi gyakorlással túlélhető a dolog. Illetve elkerülhető: legyünk tudatában annak, hogy ha valahol harcra kerül a sor, akkor az általában azt jelenti, hogy valamit nem jól csinálunk. Ezt egyébként a játék nem is rest jelezni, ugyanis minden mozdulatunkat pontozza és három stílust ismer: legtöbbet a „ghost” ér, mikor nem is látnak minket, majd az „assassin”, mikor nem látnak, de holttesteket hagyunk magunk mögött, legkevesebbet pedig a „brawler” ér, mikor terminátorként rontunk ajtóstul a házba. A pontszámok pedig nem csak díszek, az adott helyszínek végén ennek függvényében kapunk igencsak hasznos fejlesztéseket, szóval tényleg, ahol lehet, ott lopakodjatok.

Sajnos ahol érezni lehet a „letöltős” minőséget az kicsit váratlan módon a játék története, mely olyan se füle, se farka, nem igazán fért bele az a rész, ahol megismerjük, urambocsá' megszeretjük a főhőst. Shao Jun lehet, hogy nagyon király karakter - a monológjai engem erre engednek következtetni - de a játék nem igazán tesz azért, hogy ezt kellően be tudjuk fogadni. Cserébe viszont művészeti oldalról telitalálat a kinézet, a pályák bámulatosan jól festenek ezzel a kicsit álomszerű, vízfestékkel felvázolt külalakkal, hősünk mozgása pedig nagyon szép, folyamatos, olyan, amit jó irányítani. Ráadásul a helyszínek egész változatosak is, mind kinézetben, mind feladatokban, az egyszer-kétszer fellelhető „csak menekülj” pályarészek pedig igazi hangulatbombák tudnak lenni.

Az Assassin's Creed Chronicles elképesztően távol esett a sorozat képzeletbeli fájától, de talán pont ez az, ami ennek a szériának kellett. A lopakodás és „asszasszinkodás” nagyon jól tud működni kétdében, a játék letöltős létére kellemesen tartalmas és ha kicsit dolgoznak az irányításon valamint a történetmesélésen, akkor a következő részek akár picit rendbe is szedhetik a sorozat utóbbi időben kicsit megtépett ázsióját.