Titan SoulsTeszt

Ahhoz, hogy a helyén tudjuk kezelni a Titan Soulst fontos tudnunk születésének körülményeiről. A játék, pontosabban annak prototípusa még 2013-ban készült el egy Ludum Dare alkalmából, mely egy hétvége alatt lezajló játékfejlesztő verseny, a nevező csapatok 48 órányi időt és egy, a közösség által választott témát kapnak (ebben az esetben a "csak egy van" volt ez) és ebből kell a legtöbbet kihozniuk. A prototípus pedig olyan jól működött, hogy a háromfős csapat úgy döntött, hogy teljes értékű játékká fejleszti: megnégyszerezték a benne lévő szörnyek mennyiségét, a kinézetét a leginkább funkcionálisnak nevezhető változatról kellemes pixelartra (igen, pixelart, buuu-buuu!) cserélték, valamint hozzácsaptak egy igen hangulatos zenei csomagot is. A játék alapja viszont abszolút változatlan maradt, mely a végterméket egyszerre teszi egészen nehézzé és különlegessé és - sajnos - eléggé üressé.

Mert miről is szól a Titan Souls? Adva van másfél tucat szörnyeteg szépen elszórva egy méretes pályán, melyeket szépen egyesével le kell terítenünk. Ehhez kapunk egy darab nyilat (a hozzá tartozó íjjal, természetesen), mely annyiban különlegesebb társainál, hogy kilövése után vissza tudjuk hívni (és visszafelé is tud sebezni). Ennyi. Tizennyolc szörny nem tűnik túl soknak, viszont azt is tudni kell, hogy elég egyszer lelőniük, lecsapniuk, megmérgezniük és hősünk azonnal halálát leli - viszont ez igaz a másik oldalról is, elég egy jó, pontos lövés és a szörny máris kileheli a lelkét. Mármint szó szerint.

Ez pedig minden egyes csatát egyszerre tesz nagyon-nagyon nehézzé és nagyon-nagyon érdekessé. A titánok gyorsak, pontosak és kíméletlenek, viszont mindegyiküknek van egy előbb-utóbb betanulható támadási sémája, melyet felfedezve majd kihasználva egy jó adag ügyességgel és egy kis szerencsével elereszthetjük a halálos lövést. Igen, előtte (nagy optimizmussal) tizenhuszonsokszor fognak felgyújtani, eltaposni, megenni, megmérgezni, és így tovább, de az az egy lövés, mikor szó szerint egy pillanatra megáll az idő, az éppen ezért egészen extatikus élmény lesz, minden egyes alkalommal.

Dióhéjban

## Mi ez?

Prototípusból teljes értékű játékká avanzsált ötlet, melyben egy lövéssel leterítheted a szörnyeket, de te is csak az első csapásig élsz.

## Mire hasonlít?

[Dark Souls](http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=851&article), [Super Meat Boy](http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=612&article)

## Mire jelent meg?

PC, PlayStation 4 (tesztelt), PS Vita

## Mennyibe kerül?

[15 Euro](http://www.gog.com/game/titan_souls) / [4590 Ft](https://store.playstation.com/#!/en-hu/games/titan-souls/cid=EP3643-CUSA01699_00-TITANSEUCROSSBUY)

A probléma az, hogy a Titan Souls nem is igazán tud mást nyújtani, mint másfél tucatnyi idegeskedést egy-egy „Na végre!” pillanatban kicsúcsosodva, mely önmagában nem rossz, de valljuk be, mostanában elég kevés. A játéknak például nincs története, nem tudjuk, hogy kit alakítunk és ő miért megy házról-házra, hogy egy nyílvesszővel felébressze az egyébként addig békésen szundító titánokat. Emiatt pedig viszonylag gyorsan elfogy a motiváció is, azért játszunk, hogy befejezzük a játékot, az húz előre, hogy lássuk a következő szörnyet, a következő feladványt. És igazából ez a legnagyobb gondom a játékkal: a nap végén másfél tucat, egymással abszolút nem kapcsolatban álló feladványt kell megoldanunk, az egyes szörnyek annyira különböznek egymástól, hogy nem lehet azt mondani, hogy az egyiknél szerzett tapasztalat a másiknál bármiféle előnyt biztosítana. Emiatt nehézségi ívről se lehet beszélni, a képességeinktől függően az első szörny is lehet pont akkora kihívás, mint az utolsó. És ha ez nem lenne elég: a játék lényegében egyszer biztosít csak meglepetést. Tény, az igazán mazochisták nekifuthatnak többször is (van benne extra nehéz mód, van olyan melyben nem tudunk futni és gurulni és olyan is, ahol csak egy életet kapunk), de ugyanaz a 18 ellenfél marad ugyanott, akiket ugyanúgy kell legyőznünk.

Mindez azonban kétségkívül kellemes formába van csomagolva. A pixelart kinézet az eltérő nézőpont ellenére valamiért engem a Fezre emlékeztetett (ami nem rossz dolog!), részletes, finom tájakat és profin kidolgozott szörnyeket kapunk, hozzá pedig egy igazán kellemes és változatos zenei aláfestést. Olyan világ ez, melyben az ember szívesen kalandozna, melynek szívesen fedezné fel a titkait - kár, hogy erre a két-három-négy órás játék alatt nem volt lehetőségem.

A Titan Souls jó példa arra, hogy ami egy rövid prototípusban működik, az teljes játékként nem biztos, hogy megállja a helyét. Ne értsetek félre: amit a játék nyújtani tud az nagyon is jó, a probléma inkább abban van, hogy ez a recept akkor működött volna igazán jól, ha nem csak méretében, de mélységében is növekedett volna. De nem tette, így sajnos most egy olyan játékot kaptunk, mely inkább a nevében és nem a hangulatában lett „Souls-játék”.