Kirby and the Rainbow PaintbrushTeszt

Kirby hagyományosan egy igen jelentős cheat kóddal vág neki kalandjainak: tetszőleges ideig képes a levegőbe emelkedni. Ezáltal a nevével fémjelzett játékok kivétel nélkül súlytalanok platformerként, és a HAL Laboratory inkább az ellenfelek formájában lenyelhető számos szuperképességből facsar kihívást és mélységet a kis gömböc újabb és újabb kiruccanásaihoz. Ezt a hagyományt állította fejre a DS-es Canvas Curse, amikor elvette Kirby összes megszokott tulajdonságát kettő kivételével - maradt rózsaszín és, ami még fontosabb, gömbölyű -. majd a korábban szinte gondolatot nem érdemlő A és B pont közti vonalra helyezte a hangsúlyt. A formula pedig van olyan jó, hogy még a nagyképernyőt is be merjék áldozni a fejlesztők az érintőképernyős mellékszál Wii U-s folytatásában.

Ez a bátor húzás be is jön a HAL-nek, de elég jelentős áldozatot árán. A Kirby and the Rainbow Paintbrusht ugyanis szép nagy tévén és jó hangrendszeren illene átélni, nem a viszonylag alacsony felbontású GamePaden és annak vékonyan prüntyögő hangszóróin. A gyurmaalapú vizuális dizájnt méltatlan volna technológiai szempontból elemezni, annyira eredeti módon fogja össze és emeli eddigi legmagasabb szintjére Kirby ezerszínű világát. A Nintendónak sosem volt kenyere a realizmus, itt azonban mégis a valóság sajátos imitációja jelenik meg: Szinte érezni az élethűen megmunkált digitális gyurma illatát, bizonyos tárgyak pedig a claymation animációs technika jellegzetes darabosságával mozognak. Ha pedig kibámészkodtuk magunkat, érdemes a fülünkkel is odafigyelni, ugyanis az első ütemtől az utolsóig olyan minőségű zenék kísérik az eseményeket, amelyek egy Zelda alatt is bőven elférnének.

De mindezt már a trailerek óta sejtettük. A valódi jó hír az, hogy a játék felér a körítéshez. A nagyon kevés mechanika egy pillanat alatt megtanulható, de még a második végigjátszás és a 48 kihívásgyűjtemény végén is észre fogjuk venni, hogy kézügyességünk és útvonaltervezői képességünk folyamatosan fejlődik. A játék teret ad saját stílusunk felfedezéséhez és finomításához. A képernyőn található összes ellenfelet és gyűjtögetnivalót egyetlen megfontolt tollvonással akarod letudni? Vagy inkább Kirby tehetetlenségét kihasználó apró rámpákat gyártanál, több lehetőséget hagyva magadnak, hogy gyorsabban reagálj a terep változásaira és az új veszélyforrásokra? Mindkét megközelítés egyaránt célravezető, nekünk csak el kell döntenünk, melyiket találjuk szórakoztatóbbnak.

Ha karakterünkkel már csak mozogni is élvezet, akkor máris félúton járunk egy jó platformer felé, a HAL pedig az út hátralevő részében sem nyúl mellé. Helyette egy kellően magas pontban kicsúcsosodó nehézségi görbét rajzol, melyet soha rutinba nem forduló gyurmapályákkal pakol körbe, tele okosan eldugott, galériában megcsodálható figurákat és zenéket rejtő ládákkal a maximalisták legnagyobb örömére. Akárhányszor azt hisszük, hogy túljártunk a pályatervezők eszén, és a nyilvánvaló útról letérve lassan már lemászunk a pályáról, mindig a szándékosság nyomaira bukkanunk egy-egy cselesen elhelyezett ajándék formájában.

A nagyjából 9 órás kaland soha nem fogy ki új ötletekből. Mi történik a vízbe dobott Kirby-vel? Hát lebeg, a feje tetejére állítva az addig megszokott fizikát. Hogyan kell rail shootert csinálni az érintésalapú platformerből? Kirby változzon tankká, és kapjon nevetségesen brutális tűzerőt. A legkellemesebb meglepetést azonban a viszonylag gyakran felbukkanó puzzle elemek okozzák, amelyek során az általunk rajzolt szivárványvonal nem csak Kirby-vel érintkezik, hanem vízzel, homokkal, ólomgolyókkal és sínekkel is. Nem a világ legkomplexebb fejtörőit kell elképzelni, de az egyébként roppant jópofa ötleteket egészen új szintre emeli az érintőképernyő által lehetővé tett közvetlen és szabad interakció (a vízesésvagdosást nem lehet megunni).

A Kirby and the Rainbow Paintbrush mégis jó eséllyel el fog sikkadni a Wii U kínálatában. Ennek lehet örülni is, hiszen egyfelől azt jelenti, hogy van annyi minőségi és/vagy egyedi játék a platformon, hogy e nem túl hivalkodó kisebb cím ne kerüljön fel a Wii U-t temető cikkeket kötelezően követő toplistákra. Ugyanakkor nagy igazságtalanság is lesz (már ha tényleg így alakul), ugyanis a második érintés-alapú Kirby játék egy minden elemében bravúros teljesítmény, amit nyugodtan tekinthetünk a sorozat eddigi csúcspontjának.