A mai napot sem ússzuk meg következő generációs híresztelések nélkül ezúttal azonban nem az új Xbox vagy PlayStation masina az alany, hanem a Wii U, annak is a neve.
A Computer and Videogames stábja egy, a Nintendohoz közeli forrástól úgy értesült, hogy a konzolgyártó igen komolyan, a japán és az amerikai vezetőség legfelsőbb szintjein fontolgatja a Wii U nevének megváltoztatását.
Hogy miért tennék ezt? Több okból is: egyrészt a Nintendo 3DS esetében sem ment éppen gördülékenyen a megkülönböztetés a Nintendo DS-től, másrészt az ominózus E3-as leleplezés is totálisan csődöt mondott, hiszen részben a névnek volt köszönhető a konferenciát követő fejvakarás, hogy akkor ez most egy új konzol lesz-e vajon, csak csupán egy kiegészítő a Wii-hez.
Realitása tehát mindenképpen van a dolognak, ám bárhogy is dönt a Nintendo, a júniusi E3-ig jó eséllyel nem fogunk tőlük hallani semmi hivatalosat a témában.
A névváltoztatás egyébként nem áll távol a kiotóiaktól: az aktuális generáció hajnalán is már jelen lévő játékosok emlékezhetnek arra, hogy a Wii eredetileg Revolution névre hallgatott.
