Resident Evil: Revelations 2Teszt

Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a mögöttünk lévő néhány esztendő leginkább az útkeresésről szólt a Resident Evil franchise számára, a Capcom horrorsorozata ugyanis láthatóan nem nagyon tudta, mihez is kezdjen a napjaink videojátékos trendjei által bombázott friss impulzusok tucatjaival. Ennek ékes példája volt a hatodik rész, amely maga sem tudta, mi is szeretne lenni, és úgy tűnik, talán a Capcom is rájött arra, hogy érdemes lenne a gyökerek irányába megindulni, hiszen nem elég, hogy másodjára is megfuttatták az elmúlt évek leginkább túlélő-horror-jellegű Resident Evil epizódját, de most el is készítették neki a folytatást, hátat fordítva a 3DS hardveres és piaci korlátainak, rögtön az otthoni gépeket becélozva. Ez volna a Revelations 2.

Hogy mi még a Revelations 2? Egy olyan Resident Evil játék, amely tudja, mi is szeretne lenni valójában - és hát valljuk be, ezt a tulajdonságot sajnos hiába kerestük az elmúlt években. Olyannyira igaz ez, hogy amíg a Resident Evil 6 egy hihetetlenül high-concept, ugyanakkor megdöbbendően koncepciótlan alkotás volt, addig az aktuális alany éppen a másik véglete a spektrumnak: egy kifejezetten visszafogott, már-már szerény produktum, amely egyáltalán nem vállalja túl magát, ellenben becsülettel tartja magát a saját elképzeléseihez. Hogy mik volnának azok? Ne tessék semmi egetverőre vagy innovatívra gondolni: a Revelations 2 nem több egy, az akció-potmétert meglepően alacsonyra tekerő, erősen cselekmény- és karaktercentrikus túlélő-horrornál. Annak viszont kifejezetten jó.

Maga a felépítés nem újdonság, hiszen a Revelations, mint mellékág éppen ettől válik különálló entitássá. Ha valaki esetleg nem játszott volna az eredetivel: ezúttal is egy több szálon futó, epizodikus történetet göngyölítenek fel a szemünk láttára, magán a koncepción azonban több ponton is igazított a Capcom. Az első rész tucatnyi cliffhangere például hiába fokozta hatékonyan az izgalmakat, a szétszabdalt cselekmény miatt az atmoszféra és a játék egésze is túlságosan darabjaira szakadt. Ennek orvoslásaként a Revelations 2 mindössze négy epizódból áll - annyi csavarral, hogy mindegyik felvonás két-két részfejezetből tevődik össze, egyszerre két szálon futtatva az eseményeket. A végeredmény ismeretében joggal mondhatjuk, hogy a "kevesebb néha több" mondás ezúttal is bizonyította létjogosultságát: hiába a kevesebb epizód, a kevesebb történetszál és ezáltal a kevesebb karakter, a két Revelations játék közül mégis ez utóbbi működik jobban a felépítést és a történetmesélést illetően.

Ami a szereplőket illeti, a Revelations 2 tehát két szálon fut. Az egyikben a hosszú idő után visszatérő Claire, illetve a RE-újonc Moira Burton próbálnak megmenekülni egy isten háta mögötti orosz szigetről, miután a bioterrorizmus ellen harcoló TerraSave embereivel együtt elrabolják őket; a másikban pedig Moira apja, a játszható karakterként most debütáló Barry igyekszik felkutatni eltűnt lányát, kinek eközben egy gyanúsan fura és magányos kislányt, Nataliát is pesztrálnia kell. A történet tehát ezen két "csapat" között váltogat majd, a cselekményt pedig azt teszi igazán izgalmassá, hogy a két szál között 6 hónap az eltérés, így hiába fogunk többször is ismerős helyszíneken csatangolni Barry-ékkel, ez sokkal inkább tűnik majd a backtrack-szisztéma ügyes újragondolásának, mintsem olcsó újrahasznosításának.

A "sokat megélt főhős" + "esetlen támogató karakter" felállás nem csak azt biztosítja, hogy az ötödik rész óta több ízben is látott kooperatív felállás némileg megváltozzon (köszönhető annak, hogy ezúttal nem egyenrangú a két partner), hanem abban is közrejátszik, hogy a Revelations 2 az elmúlt évek talán legkevésbé akciódús Resident Evil játéka lett. Ez persze nyilván a koncepció része is (ha esetleg mégsem, akkor a Capcom ösztönösen alkotott jót, amire szintén nem mostanában volt példa, így ennek is örülhetnénk), de mint azt említettem, a Revelations 2 viszonylag sokat törődik a karaktereivel és az őket összekötő cselekménnyel - miközben a háttértörténetet is építgeti a jól ismert jegyzetekkel -, ami kifejezetten jól áll neki. Már csak azért is, mert páciensünk szerencsére nem szenved a Modern Videojátékok Tipikus Szindrómájában, vagyis nem rendeli a játékmenetet más elemek alá.

Ha levesszük az epizodikus körítést, akkor rájövünk, hogy a Revelations 2 valójában egy meglehetősen konzervatív alkotás: nem csak azért, mert nem próbál feleslegesen grandiózusnak látszani, hanem mert - ahogy arra már utaltam - meglepően kevés akcióval dolgozik. Ez olyan szempontból nem baj, hogy a videojátékos set-piece-ek koronázatlan királya, a Resident Evil 4 egyre inkább utolérhetetlen örök klasszikusnak tűnik a műfajon belül, így nem árt, ha egy friss képviselő megpróbál a lehető leginkább különbözni tőle. Másrészt a Revelations 2 így nyugodt szívvel mondhatja magáról, hogy még az utolsó fejezetben sem szégyen számára, ha lassan csoszogó zombikat hajít be elénk ellenfelek gyanánt - mert hogy erre is akad példa.

Hamis illúzióink persze ne legyenek: ez még mindig nem a klasszikus, előző évezredbeli Resident Evil. Az viszont kétségtelen, hogy a felfedezés és a kutakodás előtérbe helyezése, valamint az akció idézőjeles minimalizálása nem éppen az az irány, amit mostanában megszokhattunk. Idézőjeles, mert fegyvereink azért továbbra sem dísznek vannak - olyannyira, hogy az előző részhez hasonlóan itt is tuningolhatjuk őket. A munícióval azonban óvatosan kell gazdálkodni, így mindenképpen érdemes átkutatni Moirával és Nataliával a szobák sötét sarkait, ők ugyanis olyan tárgyakat is képesek megpillantani, melyeket Claire és Barry nem.

Kevésbé szétszabdalt cselekmény, visszafogottan akciódús játékmenet - ha csak ezt nézzük, akkor minden adott egy igazi csemegéhez a műfaj rajongói számára. Ami miatt azonban mégsem vagyok maradéktalanul elégedett a Revelations 2-vel, az az, hogy bár alapvetően egy jó játék, gyakorlatban sokszor nem igazán tud mit kezdeni túlélő-horror, mint formula második "felével". Az első Revelations egyik fő hibája az volt, hogy hiába építette kiválóan az atmoszférát, rendre kénytelen volt idejekorán lerombolni azt. A Revelations 2 esetében ezzel szemben ideálisak a körülmények egy tartósan hátborzongató élmény számára, ám a kissé jellegtelen, és talán nem a legjobb érzékkel összeválogatott helyszínek miatt gyakran akkor sem tud igazi túlélő-horror légkört kialakítani, amikor amúgy meglenne rá a lehetősége. A várt és remélt feszült pillanatok helyett nem egyszer kénytelenek leszünk beérni 5-10 perces üresjáratokkal - a szívbetegeket leszámítva márpedig aligha preferálják sokan ez utóbbit.

Az imént taglaltak miatt részben csalódás volt számomra a Revelations 2, a remek felépítés miatt ugyanis minden adott volt ahhoz, hogy egy izgalmas és hiánypótló túlélő-horror szülessen, ehhez azonban szükség lett volna néhány frissebb, egyedibb ötletre is. Hiába nem lehet panaszunk ugyanis magára a játékmenetre, a jól működő mechanika önmagában kevés, ha nincs mivel felöltöztetni. Van azonban három dolog, ami miatt végül mégis úgy érzem, bátran tudom ajánlani a Revelations 2-t a műfaj rajongóinak.

Az egyik a hossza, hiába ugyanis az epizodikus, digitális piacra szánt felépítés, a játék kifejezetten hosszú - a 10 órás határt könnyedén átlépi, amiben ráadásul az elhalálozások miatti újrakezdések, valamint a lemezes verzió mellé járó két extra epizód (melyekről a spoilerezés elkerülése miatt most inkább nem mesélnék) nincsenek is benne. Kifejezetten tetszett emellett a játék "érett" felfogása is, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy ambícióit tekintve tényleg egy földhözragadt alkotásról van szó, hanem abban is, hogy bátran idézi fel korábbi önmagát. És itt most nem a Spencer-kúria sokadszori föllangyításáról beszélek, mert lassan ez is egy kötelező elemmé válik a franchise számára, sokkal inkább arról, hogy mer önirónikus lenni, viccet csinálva az első Resident Evil klasszikus szövegeiből, vagy éppen a totálisan logikátlan tárgyhasználatokból és fejtörőkből.

MENNYI AZ ANNYI?

A Resident Evil: Revelations 2 eredetileg digitálisan, epizodikus formában jelent meg - az egyes felvonások 5.99 euróért vásárolhatók meg. Az utolsó részt követően megkaptuk a komplett kiadást is, immáron lemezes formában is (digitális ár: 24.99 euró), mely a 4 epizódon túl két extra felvonást, és némi extra Raid mód-tartalmat is magában foglal.

A harmadik dolog, ami óriási dícséretet érdemel a Raid mód. Lassan megszokottá válik, hogy a Resident Evil címek extra játékmódjai idővel külön kis jelenséggé növik ki magukat (lásd még: Mercenaries), az alaposan kibővített Raid - melyben különálló pályákon kell legyőznünk az előttünk tornyosuló ellenfelek hadát - pedig mostanra már nyugodt szívvel nevezhető játéknak a játékban, a karakter- és felszerelés-testreszabási és -fejlesztési lehetőségek tárháza ugyanis a második részre olyan szinten kibővült, hogy még egyedül is beleinvesztálhatjuk akár órák tucatjait is a játékmódba - hát még akkor, ha kooperatív felállásban gondolkodunk. Ez utóbbira jelenleg sajnos még csak osztott képernyőn van lehetőség, ám ha hihetünk a Capcom ígéretének, akkor hamarosan az online módot is belefrissítik a játékba.

A Resident Evil: Revelations 2 láthatóan nem igyekszik megváltani a világot, ez a hozzáállás azonban jól áll neki - akárcsak az epizodikus felépítés, amely ezúttal már nem csak a több szálon futó történet izgalmait szolgálja, de a játékmenet és a hangulat számára is kellő teret enged, kijavítva ezzel az első rész egyik fő hibáját. Mindezek tükrében egyértelműen kihagyott ziccer, hogy a helyszínek és az atmoszféra tekintetében a Revelations 2 már nem nyújt semmi különlegeset, hiába ugyanis a megszokottnál kevesebb akció, a horror terén ezt nem nagyon sikerült ellensúlyozni. A legújabb Resident Evil mellékszál azonban így is egy élvezetes darab lett, amely mindamellett, hogy a karakterek szempontjából határozottan friss élmény, még rendkívül tartalmasra is sikeredett a "digitális árazás" ellenére. De vajon mit hoz majd az "igazi" folytatás?

Platformok: PS4, PS3, Xbox One, Xbox 360 (tesztelt), PC