Saints Row: Gat out of HellTeszt

Ahogy Warhawk kolléga fogalmazott annak idején, a Saints Row IV a videojátékok Csupasz Pisztolyaként rázta meg a mostanában elhanyagolt „viccjáték” skatulyát, az abból kipotyogó játékélmény pedig sokakkal megszerettette az erős középmezőnyből felfelé kapaszkodó, nyitott világú sorozatot. Aki pedig azt hiszi, hogy a „Gat out of Hell” Gat meneküléséről szól, az máris nagyot téved, hiszen a cím nem Gat vesszőfutására utal, hanem mintegy felütésként, zseniálisan riffel Meat Loaf nagysikerű rock-opuszára. A játék során elénk táruló látvány pedig mintha csak tényleg egy metálzenekar borítójából elevenedne meg. Láttunk már ilyet természetesen a Brutal Legend idejében, így extra elvárásokkal ültünk neki annak a kiegnek, amely mind a viccfaktort, mind pedig a pokol mítoszában rejlő lehetőségeket igyekszik kimaxolni… Legalábbis a reklámszöveg szerint.

Sztori szempontjából roppant egyszerű a felállás: az SRIV történései után járunk, az elnököt pedig társasjátékozás közben beszippantja a pokol kapuja. Rövid tanácskozás után a szülinapos Kinzie és a mentőakciót magára vállaló Gat megy az elnök után, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szétrúgják a Sátán seggét. Mi áll azonban az elrablás hátterében? A bukott angyal egyetlen leánykája épp korban van, így a pokol főura decens férjet keres a Disney-hercegnőnek épp nem nevezhető hölgyeménynek. Erre a célra pedig kiválóan alkalmasnak ígérkezik a Saints Row IV főhőse…

Az alapfelállás elég patront biztosítana egy jóféle pokol-turnénak, a sztori azonban egy beteljesületlen ígéretként görög végig a játékidőn. Az egy szem musical jelenetet leszámítva végig úgy érezzük, hogy ebből a mókából JÓVAL többet kihozhattak volna a Volition kreatívjai. Hiába hívják be Vlad Tepest, Shakespeare-t, vagy magát Feketeszakállt a szövetségeseinknek, mind a poénokkal és mind a cselekményvezetéssel csak a felszínt kapargatják a forgatókönyvírók.

Maga a játékmenet amúgy abszolút nem rossz, sőt kifejezetten érdekes újításokkal dobták fel a készítők a szokásos, őrült Saints Row jelleget. Gat és Kinzie között váltogatva hentelhetjük végig az alvilág helyszíneit, amelyek nyomokban emlékeztetnek Steelport jellegzetesebb lokációira, de alapvetően új helyszínként égnek majd bele az emlékezetünkbe. Lucifer elhagyott glóriáját viszonylag hamar magukhoz kaparintják hőseink, amelynek köszönhetően visszatérnek a négyes epizódból ismert szuperképességek, természetesen megújult formában.

Ezek közül a repülés jelenti a legmarkánsabb újítást (amelyet általában lehetetlenség elrontani egy videojátékban), és tényleg: a Gat out of Hell helyszínein is irgalmatlanul nagy móka tud lenni a szárnyalás. A Crackdown jellegű lo-grav ugraburából bármikor válthatunk siklórepülésbe, hősünk fejlesztésével pedig további szárnycsapásokkal, valamint a berepülésünk ívével szabályozhatjuk a repülési sebességet. Egy idő után így feleslegessé válnak az autók, csak szökkenünk egyet, és máris a város másik felében találjuk magunkat. Kár, hogy a fejlesztők pont a legjobb mókát piszkálják meg a sztori egyharmadánál. Az ördög seregei ugyanis légvédelmi tornyokat szerelnek fel a város több pontján, így mire kellően táposak lesznek a szárnyaink, a zavartalan manőverezés és lélekgömb-gyűjtés mókája idővel átvált szívatós rakétakerülgetésbe.

Sajnos a Gat out of Hell másik markánsabb problémája, hogy a kampányban alig találni klasszikus sztoriküldetést - minden szövetségesünk mellékküldetésekkel próbálja meg a játékidőt kihúzni. Ezek ugyan még akkor sem rosszak, ha az alapok már ismerősek máshonnét (vagy korábbi epizódokból), de mire a játék vége felé kolbászolunk, már elegünk lesz az önismétlő típusfeladatokból. Az olcsón megoldott kampányról a készítők is tudnak (az egyik átvezető konkrétan ebből a gyengeségből növeszt tréfarépát), de mentségükre legyen mondva, hogy az új helyszínben (a későbbiekben kifejtett gyengeségek ellenére is) van némi muníció. Másrészről pedig kellően jól ütemezett a játékos jutalmazása - Gat nagyon gyorsan fejlődik - így a sorozat rajongóinak pikk-pakk elillan majd a három-négyórás kampány a kilencedik bugyorban.

Nincs vége, a következő oldalon folytatjuk!

Hogy miért csak a sorozat rajongóinak ajánljuk a programot? Azért mert a messziről jött játékos nagy valószínűséggel csalódni fog Gat-ék pokoljárásában. A várt és elvárt humor bár körüllengi a program atmoszféráját, azért közel sincsenek akkora poénok, amelyek kiemelkedővé, vagy akár csak az SRIV szintjének megfelelővé avanzsálnák a kiegészítőt. Akik a pokol vicces paródiájára kíváncsiak, azokat is el kell, hogy szomorítsuk. Van három-négy nagy sutka, amelyekre jól építkezik a játék, de a már emlegetett Brutal Legend sok-sok kategóriával többet hoz ki a vicces univerzumépítés lehetőségeiből.

Ráadásul a játék prezentációja is vastagon hagy kívánnivalót maga után. A grafika PS4-en is csak nagy pohár szódával csúszik le az ember torkán, mivel minden elem elnagyolt, a textúrák, modellek és effektusok közelébe sincsenek a jelenlegi generáció nívójának. Egyedül az átvezetőkben néz ki valahogy a program, ahol a figurákra pakolt motion blur némi filmszerűséget kölcsönöz a cuccnak. Mindamellett a képfrissítésben sincs előrelépés a Re-Elected újgenerációs megoldásaihoz képest.

Ha van még egy pont, ahol az expanzió csúnyán elvérzik, akkor az az audió szekció. Az egy szem musical jelenet láthatóan elvitte a hallható dolgokra fordított produkciós költségek javát, mivel nincsenek rádiók, hiányoznak a hangulatfokozó háttérzenék, ráadásul az általános hangeffektek is lehangolóak. Ha elindul Gat ellen a démoni hajtóvadászat, akkor megszólalnak a háttérben a mélyre hangolt kürtök, a pokol morajlik, zúg, búg, a járókelők nyögnek, a játékost pedig fél perc alatt a padlóra küldi a nyomasztó háttérzaj. Szomorú, hogy ez senkinek nem tűnt fel a bétatesztek során.

Re-Elected - a következő generációnak!

A PS4 és Xbox One tulajdonosok számára is elérhetővé válik az eredeti játék (természetesen az összes főbb DLC-vel) a Re-Elected verziónak köszönhetően, amely egy remek, ténylegesen vicces és tartalmas programmal bővíti a nyolcadik generáció könyvtárát. Aki konzolon küldi a mókát és nem találkozott még a Saints Row negyedik epizódjával, az keresve sem találhat erre jobb alkalmat.

Nos, a PC tulajok viszont már korábbi akciók keretében fillérekért hozzájuthattak a négyes SR-hez, és nextgen verzió ide, avagy oda, továbbra is a PC változat a király. A PS4-en és XONE-on is megtekintett újrakiadás grafikailag alig tud többet a prevgen konzolos változatoknál. Oké… Lehet, hogy a felbontás jobb, kicsit szebbek a fényeffektusok, ám egyes helyeken a 30 FPS-t sem tudja tartani a program, nem hogy a hatvanat. A v-sync bekapcsolásával csak fokozódik a helyzet. Ráadásul a PC verzió mellett talán a textúrák is mintha kicsit fakóbbak lennének. A hasonszőrű Sleeping Dogs és GTA újrakiadások mellett a Saints Row IV: Re-Elected technológiailag legfeljebb egy elégségest érdemel. Még szerencse, hogy az alapjáték van annyira zseniális, hogy a Gat-tel és a DLC-kkel összecsomagolva így is ajánlható legyen a konzolos, SRIV-szűz közönségnek…

• Furcsa egy jószág ez a Gat out of Hell, mivel van annyira szórakoztató, és akad benne annyi ötlet, amennyinek köszönhetően az ember szívesen végig is tolja, ha már leült elé. Sajnos az ördög azonban a részletekben lakozik (Ez a játékban is szó szerint elhangzik… a szerk.), és ebben nem tud a kiegészítő sem a főjátékhoz, sem a hasonszőrű pályatársakhoz felnőni.

Kár érte, de legalább így mindenki látja, hogy a harmadik és negyedik epizód után kezdenek a fejlesztők is kifutni a munícióból. Itt az idő, hogy a szentek új generációja is tiszteletét tegye a nagyérdemű előtt, és a Volition megmutassa, hogy ennél azért többre is képes!*