[Teszt] Life is Strange

Life is Strange

WarhawkLusztig Zsolt2015.02.02. 12:02

Valahol számítani lehetett arra, hogy a Telltale nem sokáig pancsolhat az általa megtalált (feltalált?) piaci szegmens állóvízében, előbb-utóbb valaki más is megpróbálkozik megmártózni benne, de arra talán senki se gondolt, hogy ez a próbálkozás nem a pénz szagát mérföldekről megérző kiadók, hanem egy aprócska, az első játékán éppen túl lévő francia csapat irányából fog érkezni. Pedig ez történt, a Life is Strange le se tagadhatná, hogy mekkora hatással volt rá a Telltale utóbbi években méretesre nőtt katalógusa. Baj? Egyáltalán nem, ez a stílus azért még messze van attól, hogy egy-egy új megjelenésnél „Mikor fejezik már be?” képet vágjunk, ráadásul a Dontnod azért bőven hozzá tudott tenni annyit az alaprecepthez, hogy még véletlenül se kiálthassunk plagizálást.

Kezdjük azzal, hogy a fent említett kaliforniai stúdiótól eltérően ők nem egy már meglévő világból merítettek inspirációt, hanem létrehoztak egy sajátot. Jó, az, hogy „saját” picit talán túlzás, de szemben a Game of Thrones, Borderlands vagy a Walking Dead játékokkal itt legalább nem mások által megálmodott univerzumban kell tevékenykednünk. Ráadásul ez a világ minden eddiginél közelebb áll a valósághoz, hiszen bár maga a tevékenységünk színhelyéül szolgáló, Oregon állam tengerpartján porosodó Arcadia Bay a valóságban nem létezik, kinézete, lakosai és problémái alapján nyugodtan hihetnénk azt, hogy egy térképet felütve biztos megtalálnánk valahol ott a bal szélen. Egy átlagos városhoz pedig átlagos problémák társulnak. Nincsenek zombik, űrlények vagy királydrámák, csak… nos, szimpla drámák, olyanok, melyek egy hasonló kisvárosban és annak elit iskolájában felütik a fejüket: rivalizálás, megcsalás, a felnőtté válás vagy beilleszkedés problémája, olyan témák, melyek könnyen beleférnének egy tipikus tinikről szóló tévésorozatba. Ebbe a problémáival együtt is a maga módján idilli környezetbe csöppenünk bele Max, az öt év után hazatérő, lassan felnőtté érő tini személyében, aki egy sokkal szokatlanabb dologgal szembesül: egy unalmas óra folyamán jön rá, hogy képes az időt visszatekerni.

Ez a képesség az, mely alaposan meg tudja keverni a játékszabályokat és bevallom, egyelőre nem vagyok biztos benne, hogy jó vagy rossz irányba. Ezeknek az interaktív drámáknak a leglényegesebb eleme ugyanis a játékos döntése és ezen döntések utóélete, érje az utol az a játékost néhány epizóddal később, vagy a következő pillanatban. Előbbit értelemszerűen még nem látjuk, utóbbinak élét viszont valamennyire csorbítja az, hogy egy gombnyomásra képesek vagyunk visszautazni a legutóbbi történetbeli elágazáshoz és ott a másik irányt választani. E képességnek vannak persze korlátai (csak egy bizonyos pontig csévélhetünk vissza, nincs lehetőségünk a komplett játékot újrajátszani), de még ezzel együtt is bizonyos pillanatok valamennyire elvesztik az erejüket azzal, hogy látva az azonnal reakciót inkább visszakozunk és a másik lehetőséget választjuk. Ráadásul néhány, az időmanipulálós témáknál jellemzően felbukkanó kisebb-nagyobb történetvezetési paradoxonba is belefuthatunk, de ezeket az első résznél hajlamos vagyok jóhiszeműen elnézni, remélve, hogy később el fognak tűnni.

És nem csak puszta jószívűségből vagyok ennyire elnéző, hanem azért, mert a játék többi része nagyon jól működik. Az iskolát és a várost nagyon hihető (bár néha talán picit eltúlzott) karakterek népesítik be, Maxnek és régi barátnőjének Chloenak az újra egymásra találása pontosan úgy szikrázik a feszültségtől, ahogy azt egy ilyen esetben elvárnánk, a magát megcsaltnak hitt barátnő pontosan olyan hisztit csap le, amilyet ilyen esetben elképzelünk. A Life is Strange legnagyobb erénye, hogy a félig-meddig misztikus téma ellenére is képes a földön maradni és olyan történetet, szereplőket és eseményeket bemutatni, melyek egyszerre különlegesek (vagy legalábbis játékokban ritkán látottak) és az esetek többségében tökéletesen hihetőek. Az egészet pedig csak megkoronázza az igazán profi szinkronmunka és a témához, valamint a környezethez kitűnően illő indie folk zene. Ez a kitűnő művészeti rendezés könnyedén elviszi a hátán a játékot, még akkor is, mikor technikai oldalról azért belefutunk néhány kellemetlenségbe, kezdve egy-két, az előző generációból itt ragadt karaktermodelltől egészen az Unreal motorra jellemző "az orrunk előtt épül fel a helyszín" hibáig.

Meglepő módon ez a kicsit szokatlan téma, illetve a nagyon-nagyon hihető szereplők és helyzetek előrántottak egy olyan problémát, melyre nem igazán számítottam: fura ilyet írni, de többször határozottan zavart, mikor a játék megpróbált játék lenni. Oké, oké, vissza lehet venni a hüledezésből, elmagyarázom! Azzal, hogy a misztikus vonaltól eltekintve mind a karakterek, helyszínek és maga a környezet is nagyon-nagyon hétköznapinak tűnik a tipikus videojátékos feladatok egész egyszerűen kisebb-nagyobb mértékben megtörik az immerziót. Mondok egy példát: valószínűleg a ZombiHent 3-ban fel se tűnik, hogy hősünk két lenyakazás között feltúr minden útba ejthető szekrényt és fiókot. Hozzátartozik a játékhoz, nem? Ott lehet, de itt, mikor egyik iskolatárs mellett kellett annak táskáját átkutatnom kénytelen-kelletlen az jutott az eszembe, hogy ha tényleg ezt tenném, akkor nem hogy szóba nem állna velem a táska tulajdonosa, de valószínűleg még jól el is kergetne. Nyilván embere válogatja, hogy kit mennyire zavarnak az ilyen apró bukkanók, én többször éreztem azt, hogy el tudtam volna viselni, ha a játék nem próbál annyira játék is lenni. Azt viszont be kell vallanom, hogy bármennyire is voltak zavaróak ezek a momentumok, a kis listámon nem tudtam egyértelműen a negatívumok oszlopába felírni őket, hiszen jobban belegondolva csak azért tudtak ezek kicsit kirántani a játékból, mert a többi része nagyon komolyan képes volt berántani. Ezt pedig mindenképp értékelni kell.

Szóval az első epizód alapján a Life is Strange egy igazán érdekes sorozatnak tűnik, mely megpróbálja keverni a döntésalapú történetvezetést a Gone Home „hétköznapi dráma” sztorijával, megfűszerezve azt egy jó adag misztikummal és titokzatossággal. Ez az epizód, ahogy az lenni szokott, leginkább arra szolgál, hogy bemutassa a karaktereket, a problémákat és ha az idő engedi, akkor elhintsen egy-két morzsát a szokásos Háttérben Húzódó Titokról, ezeket a feladatokat pedig kitűnően oldotta meg a Dontnod. Megvannak a játéknak a maga gyermekbetegségei, de ezeket kinőve úgy érzem, idén először kihívóra találhat a Telltale a saját súlycsoportjában.

[7 / 10]

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

12 órája
16

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

1 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
21

Heti megjelenések

1 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

6 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

6 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==