Grim Fandango RemasteredTeszt

Az ember önkénytelenül is maga alá nyáladzik, amikor hírt kap arról, hogy a videojátékok egyik legkiválóbb kultuszcíme újrakiadás formájában jelenik meg. Ráadásul a felújítást nem csak a pécések, hanem a konzolosok is megkapják, ahol tudjuk - a klasszikus kalandjáték nem éppen mindennapi madár. Tim Schafer remekét egyszer már a szívünkbe zártuk, de vajon mit tud 2015-ben a Grim Fandango?

Épp a minap, a Life is Strange végigjátszása után agyaltam el azon, hogy a kalandjátékok mennyire a felszínen tudtak maradni. Bár a point and click stílus kissé háttérbe szorult, a modern, epizódokra osztott interaktív meséket manapság is falják a népek. Épp ezért érdekes a Grim Fandangót 2015-ben elővenni, hiszen a Lucasarts egyik legemlékezetesebb kalandja már 1998-ban is valahol félúton volt a modern stílus és a klasszikusok régies megoldásai között.

Tim Schaferéknek talán azért sikerült ekkora alapművet alkotni a GF-el, mert a játék egy léptékkel grandiózusabb sztorit mesélt el, mint azt akkoriban megszoktuk (négy évre húzódik el a program cselekménye). Ráadásul az art-deco halálvilággal olyan szinten beletenyereltek a tutiba, hogy a mai napig ritkán látni ennyire stílusos művészeti designt. A Grim Fandango karakterei totál egyediek és imádnivalóak, a szájukba adott dumákba bele volt sűrítve mindaz a fekete humor és szatíra, amit a Lucasartsnál a kezdetektől fogva mesteri szinten űztek. Az sem titok, hogy akkoriban a kombinált 2D/3D látvány is képes volt előre mutatni. (Mintha csak a Resident Evil megoldásait kölcsönözték volna egy kalandjátékhoz a készítők.)

A 2015-ös remake amúgy túl sokat nem tesz hozzá az eredeti formátumhoz. Sőt, fogalmazzunk úgy, a körítést leginkább a szolgáltatások tekintetében rázza gatyába, egyébként pedig szinte ugyanazt a játékot kapjuk most is, mint tizenhét éve.

Az első és legfontosabb észrevétel, hogy a játék látványvilágát tekintve kapott egy új bevilágítási rendszert, és néhány textúrát is kicseréltek a karaktereken. Túl nagy dologra nem kell gondolni, de amint visszaváltunk a régi, eredeti grafikára (mert, hogy ilyet is lehet), feltűnik, hogy a finomítások nélkül ma már igencsak durva éle lenne a látványnak. Mondjuk a hátterekre és az átvezető videókra is ráfért volna egy nagyfelbontású renderelés, de az is lehet, hogy csak a Resident Evil után vagyunk túlságosan elkényeztetve.

A játék konzolos verzióinak (PS4, PSV) óriási érdeme, hogy a cross-buy lehetőségen túl, felhőn keresztüli mentést is lehet csinálni a platformok között. A cross-save nagyon nagy poén, pláne hogy a tévé előtt és a buszon is ugyanolyan jópofa dolog Manny Calaverát terelgetni a halál földjén. Az irányítást hasonlóképp revitalizálták, mint a Resinél. Van tank vezérlés (tudjátok, amikor be is kell forgatni a hősünket a megfelelelő irányba), de akad a tarsolyban kameranézethez vonatkoztatott, új irányítási séma is. Külön öröm, hogy a Vita változat esetében nem maradt ki a tapizós irányítás, ami valahol visszaköti a játékot (és magát a játékost is) a point and click fénykorába. Ez a lehetőség azonban inkább jópofa adalék, mintsem sorsdöntő újítás.

Megszólalnak a fejlesztők!

A készítők egy (talán nem is olyan) aprócska meglepetést pakoltak a csomaghoz: kiváló készítői kommentár kíséri a játékot, amely gombnyomásra löki a sztorikat játékfejlesztésről, Schaferék akkori lelkivilágáról, és megannyi más ökörségről, ami a srácoknak eszükbe jutott. Az ötlet közelebb hozza a játékost a programhoz és a készítőkhöz, ráadásul a régi motorosoknak is tartogat kazalnyi meglepetést. Nagy piros pont jár ezért!

Furcsa így belegondolni, hogy a Grim Fandango ilyen idős már. A kor porleple talán nem csak a körítésre, de a „belbecs” bizonyos részeire is rátelepedett. Bár a dialógusokat jó pörgősen le lehet tolni (ez nagyon hiányzott néhány duma-orientált kalandjátékból régen), az ide-oda szaladgálós „próba-cseresznye” részek, a Petrified Forest és néhány erősen agykukac-jellegű feladvány mutatja, hogy a kilencvenes években még vastagon más volt a játékosok tűrőképessége. (Hajjajjaj, pedig a Fandango már eleve „hígult” a régi klasszikusokhoz képest… - a szerk.)

*Ezen apróságokat leszámítva viszont a rég nem pipált stílus, a hangulat és a frenetikus párbeszédek olyan szinten képesek megkábítani az embert, hogy a szerelem pillanatok alatt újra fellángol. A Grim Fandango Remastered leginkább azon régi motorosoknak szól, akiknek annak idején sokat (mit sokat, egy világot) jelentettek a hasonló élmények. Ha ebbe a táborba tartozol, akkor muszáj ismét kosaradba tenni (immár virtuálisan) ezt a kultuszcímet, mert eleve tudod, hogy mit várhatsz. A csoda 2015-ben is működik.

A mai fiatalság számára viszont valószínű egy fokkal nehezebb lesz az ismerkedés. Éppen azért, mert a játék valahol félúton tanyázik a kőkemény retro és a modern kalandjátékok között. Bár ki tudja, lehet éppen ez lesz a program egyik fő erénye - nosztalgikus mivoltában is.*