Mobil ajánló: Betárazás az ünnepekre

Mobil ajánló: Betárazás az ünnepekre

VegaNagy-Sz. Ferenc2014.12.22. 08:00

Crusaders Quest(iOS, Android)

Mostanra kis túlzással kb. minden negyedik mobiljáték arra a sémára épül, hogy gyűjts össze lényeket (általában kártya formájában), fejleszd és küldd őket egymás ellen csatába, ami általában teljesen automatikus. A Pokémon-séma totális lebutítása ez, ami a hangsúlyokat teljesen máshová helyezi, mint ahol valaha voltak. Annak idején jót röhögtek rajtam a munkatársak, amikor nap elején letettem magam mellé a telefont, és az játszott magában, merthogy interakciót általában maximum a fejlesztgetésben találni, abban se sokat. Azóta nagyrészt leszoktam erről a műfajról.

Namost itt van a Crusaders Quest, ami úgy istenigazából nem változtat sokat ezen a mintán, valahogy mégis mindent nagyon jól csinál, mert egyrészt kőkeményen rajta lehet ragadni, másrészt azt látom több hét után is, hogy a friends listára gyűjtött vadidegenek többsége is aktív maradt, tehát valami van benne.

Itt van kezdésnek a stílusos retro grafika, ami nyilván többeket fog idegesíteni, mint ahányan elégedettek lesznek vele, de ennek ellenére sokkal részletgazdagabb és stílusosabb, mint elsőre látszik. A csaták során egyfajta match-3 minijátékot kell játszani, ez tulajdonképpen azt hivatott megalapozni, hogy a három karakter milyen erősségű képességeket használ. Könnyed, nem rengeti meg a világot, de nélküle mégsem lehet nyerni, tehát asztalra tett telefonnal nem működik a játék :) Mivel az elemek folyamatosan érkeznek be oldalról, ezért néha még izgalmas is, hogy a kockázatos megoldást válasszuk (nem lövöm el a kettes kombót, mert úgyis jönni fog hamarosan egy harmadik ikon, ami nem egységnyivel, hanem nagyságrendekkel növeli a sebzést), vagy lőjük el a gyengébb képességeket, illetve az egyforma ikonok közé beékelődött más képességeket süssük-e el a minimális hatás kedvéért, hogy aztán létrejöhessen valami nagyszabású. De a hangsúly valójában itt is a fejlesztésen és a csapat összeállításán van, az egymásra épülő különböző karakterosztályok, a fegyverek és skillek már-már szerepjátékokra jellemző keretbe vannak helyezve, és igazából minden egy célból van ott, ahol, hogy tökéletesen kiszolgálja a fejlesztést.

Kicsit zavarban vagyok, mert még mindig nem tudom biztosan, hogy sok hasonló címmel ellentétben a Crusaders Quest miért működik jobban. Talán a kevésbé kapzsi monetizációs modellje vagy a stílusossága miatt, talán azért, mert történetet és beszélgetéseket is tettek be. De lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert semmit nem rontottak el benne igazán.

Scrolls(Android)

Az ok, amiért egy hetet késett az aktuális mobilos cikk, részben a Scrolls-ban keresendő - bele kellett rakni jó néhány órát, hogy érdemben tudjak róla írni. Ha van, aki nem hallott még erről a címről, annak néhány érdekesség kezdésnek. A Minecraft után ez a második Mojang játék, több mint három éven keresztül dolgoztak rajta. Tulajdonképpen már két és fél éve be lehetett szállni zárt tesztekbe, de az utolsó másfél évben nyílt bétázás folyt, elképesztően sokáig csiszolgatták a formulát, hogy működjön. Menet közben perelte őket a Bethesda, mert hát hogy az istenbe nevezheti valaki Scrolls-nak a játékát, ha egyszer létezik Elder Scrolls is. Sokan már abban sem hittek, hogy lesz ebből az egészből valami, aztán karácsony előtt mégis lett. Aki bétázott, az nyilván nem lepődött meg az eredményen, aki azonban nem, az lehet, hogy rá fog csodálkozni a végeredményre. Ez nem más, mint egy pakliépítős kártyajáték nagyon erőteljes taktikai elemekkel, és ha csak ennyit olvasunk, akkor tulajdonképpen már be is lőttük, mint a Magic és a Hearthstone versenytársát. De a Mojang és a hosszú fejlesztési idő azért azt súgja, hogy másról (is) van it szó, és valóban. A Scrolls egy kimondottan fura kártyajáték, ami igazából semmiben nem emlékeztet a fenti két címre. Egy hexás játéktéren játszódik, ahol mindkét félnek 15 mező áll rendelkezésére a lapok lepakolásához, amelyekkel meg kell semmisíteni az ellenfél oszlopait (és megvédeni a sajátokat). Kicsit úgy néz ki, mint a Heroes of Might and Magic csatatere, csak nem lehet direkt módon átmenni a túloldalra.

A legnagyobb különbség bármi hasonló címhez képest a Scrolls sajátos ritmusa, ami több dolognak tudható be. Egyrészt minden kört azzal kell kezdeni, hogy döntünk, vagy feláldozunk egy kezünkben lévő kártyát egy max manáért (ami CSAK ettől nő), vagy két újabb lapért. Magyarul folyamatosan égetni kell a kezünkben lévő kártyákat, és szinte nincs olyan pillanat, amikor valamilyen erőforrásnak ne lennénk a hiányában. A másik érdekesség a lerakott kártyák cooldown-ja, azaz ha egy lap cselekedett, az utána bizonyos számú körig nem tud a lépegetésen kívül semmit sem csinálni, és mivel itt nincs olyan, hogy visszatámadás, könnyen lehet, hogy két gyengébb, de gyorsabb egységgel veszteségek nélkül leszedi az ellen az erős lényeket. Az biztos, hogy folyamatosan mozgásban kell tartani a játékteret, mert leállva már a közepes ellenfél is széttaktikáz minket (az emberi játékosok egészen biztosan). A finomságokat még lehetne sorolni, de legyen elég annyi, hogy ez nem a Blizzard által követett könnyed irányvonal, itt egy kicsit mélyebbre kell ásni.

Az utolsó szó, ami a Scrolls-szal kapcsolatban eszembe jutna, az a “kommersz” lenne, egyszerűen mindenben kerüli a könnyebb utat, sokat gondolkodtat, nem igazán pörgős, nehézkes a kezelőfelülete, mégis elképesztően élvezetes. Nekem egyetlen személyes gondom volt csak vele, de ez aztán tényleg szubjektív, én egyszerűen munkának éreztem a vele eltöltött időt, nem felhőtlen szórakozásnak. Napi szinten figyelve egyébként a felhasználók számának alakulását, egyelőre az látszik, hogy ebből aztán nem lesz második Minecraft, bár talán nem is ez volt a cél. Aki valaha kártyázott, az mindenképpen tegyen vele egy próbát, van ingyenes és fizetős változata is, nincs mit veszíteni, de aki a hosszú tutorialt kihagyja, az ne lepődjön meg, ha az arcába tenyerelnek. Szuper cucc, semmiképp sem mindenkinek ajánlva.Egyébként most, hogy megírtam a cikket, elementáris erővel tört rám, hogy ezzel mégiscsak tolni kéne, szóval lehet, hogy mégis maradok :)

Egyelőre Android és Windows exkluzív, iPad-en januártól érhető majd el.

Sneaky Sneaky (iOS)

Lopakodós játékot készíteni nem egyszerű dolog és ezt kitűnően példázza a Sneaky Sneaky: bár érdekes ötleteket dob bele a megszokott receptbe, de pont a kritikus részeknél bukik el. Az érdekes ötlet az, hogy a játék egyfajta hibrid, valós idejű és körökre osztott játékmenetet kever. A lényeg annyi, hogy amíg hősünk észrevétlen marad addig szabadon, valós időben mozoghatunk a négyzetrácsos, kicsit korai Zelda helyszínekre hajazó pályákon, azonban amint észrevesznek minket az idő megáll és átváltunk körökre osztott játékmenetre. Ha ez azért történt, mert éppen hátba támadtunk valakit, akkor mi léphetünk először, ha azért, mert észrevettek minket, akkor az ellenfél. Egyszerű, okos rendszer ez, határozottan jól használható lett.

A probléma nem is itt keresendő. Inkább ott, hogy lopakodós stílus ellenére a játék lényegesen jobban pontozza azt, ha a pályákon mindenkit elteszünk láb alól mint azt, ha csendesen, elkerülve őket jutunk el a végére. Ez pedig azt is jelenti, hogy ha a maximális pontszámot (és a vele járó tapasztalati pontot) akarjuk elérni, akkor félretéve a pacifista berögződéseinket, jól megkonstruált vérengzésbe kell kezdenünk - öröm az ürömben, hogy ehhez legalább megfelelő eszközöket biztosítanak. És itt nem csak a fegyverekre gondolok (egyébként a már-már standard tőr / íj párost használhatjuk), hanem a pályák ügyesen vannak felépítve éppen megfelelő búvóhellyel és a stílustól megszokottan azt is látjuk, hogy az ellenfeleink éppen merre és meddig látnak el. De itt jön a következő gond, az, hogy ez a stílus és a fenti feladat gondosabb tervezést várna el, itt viszont van egy dolog, ami mindezt megakasztja: ellenfeleink teljesen véletlenszerűen mozognak. Oké, lehet azt mondani, hogy ez így szokott lenni a valóságban is, de azt el kell ismerni, hogy a stílushoz hozzátartozik, hogy megfigyeljük, felismerjük a mintákat és annak megfelelően rakjuk össze a tervünket - ez így, itt teljesen esélytelen. Helyette általában az történik, hogy bebújunk az egyik rejtekhelybe és ott várunk, míg egyszer véletlen arra téved valaki, akit eltehetünk láb alól. Oké, van olyan tárgy, ami oda tudja csalni a delikvenseket ahova akarjuk, de ezekből általában kevés van nálunk és természetesen mindenki inkább tartogatja őket, hogy hátha később jobban kell majd (nem fog). Illetve vannak a bátrak, akik mindent feltéve egy lapra nekiállnak asszasszint játszani és általában ez a jobban működő modell, ugyanis az ellenfelek viszonylag gyorsan felhagynak az üldözésünkkel, de még ha el is tennének láb alól, mindössze visszakerülünk az adott pálya elejére és veszítünk egy adag pontszorzót, semmi komoly retorzió nincs.

Természetesen ahogy újabb és újabb helyszínek nyílnak meg úgy egyre újabb ellenfelek és feladatok kerülnek velünk szembe, melyekhez újabb és újabb eszközöket kapunk, ehhez pedig még csak olyan sokat se kell játszani. A Sneaky Sneaky tipikusan a két-három órás kalandok közé tartozik, melyet legjobb esetben is csak egy nagyon kicsivel tol meg az, hogy a pályákon elért teljesítményünkért különböző medálokat kapunk, illetve elrejtett rubinokat szedhetünk össze rajtuk. A lopakodós játékok szerelmeseinek ettől függetlenül bátran ajánlom, mert hibái ellenére teljesen jól ki tudja elégíteni ez irányú éhségüket, méghozzá jó mobilos játékhoz méltóan pár perces adagokban. (Warhawk)

SimCity BuildIt (iOS, Android)

Ha az EA és a F2P kifejezések egy mondatba kerülnek, akkor... Várjunk csak, ez volt már, nem? De igen, ugyanis a legutóbbi mobilos játékadagban megtalálható Peggle után egy újabb EA freemium játék került be a tesztlaborba a SimCity mobilos kistestvérének képében. És természetesen újra freemium modellben adták ki, hiszen milyen dolog lenne ebben a szép új világban, ha előre kellene kifizetnünk valamit és nem menet közben pumpálnánk bele a pénzt? Viszont a helyzet az, hogy a BuildIt, legalábbis egyelőre (eme cikk írásának pillanatában a tizedik szint környékén vagyok) még nem igényel tényleges pénzbefektetést. Szó se róla, látom, hogy hol lehetne a prémium valutát költeni, de a játék nem kötelez rá, okosan, megfontoltan játszva bőven elég a kis Simeinktől beszedett adó is a város működtetéséhez.

Na de milyen módon is lehet itt várost építeni? Nos, lényegesen egyszerűbben, mint a nagytesóban. A BuildIt nagyjából úgy viszonyul a klasszikus SimCity-hez, mint mondjuk a CivRev a jó öreg Civilizationhöz. Sokkal egyszerűbb, sokkal pörgősebb és sokkal-sokkal áramvonalasabb, de ezek ellenére is marad benne annyi a sorozat esszenciájából, hogy nem nevezhetjük csak egy újabb időmenedzsment játéknak. Példának okáért nincs lehetőségünk zónázni, előre elkészített kis kockákban pakolhatjuk le a lakossági zónákat, kereskedelmi és ipari pedig egyáltalán nem érhető el megszokott formájában. Létezik azonban mindkettő, csak nem zónaként, hanem különböző üzletek, gyárak formájában, melyek a különböző szinteken nyílnak meg és lényegesen jobban belenyúlhatunk működésükbe, nekünk kell meghatározni, hogy miket gyártsanak, mivel ezeket felhasználva tudjuk fejleszteni a Simek házait. Ez azt is sejteti, hogy a legutóbbi SimCity-hez hasonlóan itt sem feltétlen a terjeszkedés, inkább a fejlesztés a lakosság növelésének módja, a kezdetben apró, kertes házakat viszonylag gyorsan hatalmas felhőkarcolókká növelhetjük. Megmaradtak azonban (még ha egyszerűbb formában is) a különböző, a város működését elősegítő épületek: erőművek, rendfenntartás, tűzoltók, iskolák, parkok, ahogy nyílnak az újabb szintek úgy lesz egyre több elérhető belőlük. És természetesen kelleni is fognak, hiszen a városlakók azonnal a költözés mellett döntenek, ha valamelyik szolgáltatást nem tudják elérni, ez pedig egy újabb indok a területre kisebb és inkább sűrűbb város mellett. Természetesen a játékba bekerült a szokásos "hívd meg a haverokat" multiplayer, újra a nagytesó által bemutatott szisztéma egyszerűsített változata található meg. Kereskedhetünk az ismerősökkel, ellátogathatunk hozzájuk, vagy akár elkezdhetünk árukat felpakolnia globális piacra is. Nem kötelező, de ügyesen játszva egész jó pénzforrás lehet.

Ami mellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni az a játék kinézete. Viszonylag ritkán írunk mobilos játékok grafikájáról, de itt meg kell említeni, mert valami egészen bámulatos ahogy a BuildIt kinéz, kis túlzással gond nélkül odarakható a tavalyi SimCity mellé. Oké, nyilván látszanak a trükkök (a forgalom például inkább csak dizájnelem, néha feltűnően sok a hasonló épület), de akkor is: vannak azok a pillanatok, mikor az ember ledöbben, hogy ilyen látványt egy néhány centis masina kitol magából és növekvő városunkat körbejárva, figyelve ahogy napnyugta után kigyúlnak a lámpák pontosan ilyen pillanatokat garantál.

Úgy egy hét után optimistán állok a játékhoz. Lehet, hogy nemsokára megtalálom az eldugott fizetőkaput (remélem nem), de egyelőre azt mondom, hogy a SimCity BuildIt a sorozat tökéletes mobilos spinoffja lett. Ingyenes, szóval ha van megfelelő eszközöd és kedveled a sorozatot, akkor nem tudok mást mondani, mint hogy mindenképp érdemes egy kört tenni vele. És felvenni ismerősnek, kedves polgármester-társak, természetesen. (Warhawk)

@youtube @youtube

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

19 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==