Never Alone (Kisima Inŋitchuŋa)Teszt

A legtöbben a kikapcsolódás, vagy a kihívás kedvéért játszunk, ezért szokatlan lehet egy olyan játék gondolata, amely aranyos szereplőkön és elbűvölő vizuális stíluson túl olyan tudás átadását ígéri, amely segít megtalálni a helyünket a világban. A Never Alone főszereplője egy iñupiat lány, Nuna, aki a családjával él egy faluban, míg egy nap szűnni nem akaró vihar támad, ami miatt nem lehet vadászni, ezért a falusiak az éhhalál szélére sodródnak. A lány elindul, hogy segítséget keressen, de nem jut messzire, a rá támadó jegesmedvétől azonban megmenti egy váratlanul felbukkanó sarki róka. A rókával elválaszthatatlan barátok lesznek, és közösen felkerekednek, hogy megkeressék a lány faluját fenyegető könyörtelen vihar forrását. Útjuk során sok különleges figurával találkoznak, és közös erővel számos akadályt leküzdenek. Az egyszerűen induló, végig fordulatos történet a háromezer éve Alaszkában élő iñupiat nép szájhagyomány útján fennmaradt történeteiből és hiedelemvilágából táplálkozik. Népes közösségük máig ápolja a hagyományokat és őseihez hasonló vadászó-gyűjtögető életmódot folytat, a játék egyes fejezeteinek teljesítésével pedig sorra nyílnak meg az őket bemutató pár perces videók, amelyek összefűzéséből egy alapos dokumentumfilm áll össze.

Amerika eszkimó tagokkal elsőként büszkélkedő fejlesztőcsapata, az Upper One Games egy alaszkai iñupiat közösség tagjaival szoros együttműködésben készítette el a Never Alone-t. Az a cél vezérelte őket, hogy megőrizzék, illetve minél több emberrel megismertessék gazdag kultúrájukat, hiszen mit sem ér a szájhagyomány útján több generáción átörökített bölcsesség, ha nincs kinek tovább adni. A modern világ felgyorsult életvitele és a kommunikáció módjának gyökeres megváltozása nem kedvez a történetmesélőknek, ezért napjainkban Amerika őslakos népeinek egyre nehezebb dolguk van, ha saját szokásaik szerint, hagyományaikat ápolva szeretnének élni. Egy Alaszka őshonos népeit támogató nonprofit szervezet, a Cook Inlet Tribal Council (C.I.T.C.) az oktató jellegű játékokat kiadó E-Line Media kiadóval összefogva példátlan lépésre szánta el magát. Kitalálták, hogy a videójáték lehet az a modern médium, amelyen keresztül nem csak saját kultúrájuktól egyre inkább eltávolodó iñupiat fiatalokat lehet megszólítani, hanem bárkit. Bár nem fűztek sok reményt a sikerhez, úgy gondolták, a törzs tanulságos történeteiben felmerülő univerzális jellegű témák a világon bárhol élő ember számára befogadhatóak.

A Never Alone mint játék egy sarkvidéken játszódó platformer, amelyben egy kislányt és hűséges társát, a sarki rókát irányítunk felváltva nyolc fejezeten keresztül. Egyjátékos módban bármikor válthatunk közöttük, de a helyi drop-in co-op lehetővé teszi, hogy egy második kontrollert beüzemelve bármikor bekapcsolódjon még egy játékos. Bár a hó és jég borította kietlen sarkvidéken az élet folyamatos küzdelem, a rövid pályákon megmutatkozik számos arca és valamennyi szépsége. Nuna és a róka hóviharral, és fagyos puszták heves széllökéseivel dacolva haladnak előre, jégbarlangokban és a föld alatti aprónépek járataiban keresnek menedéket, úszó jégtáblákon utaznak, szédítő magasságokban rozoga hidakon kelnek át, vagy csupasz fák ágain kapaszkodnak fel. Útjukat a jeges szél süvítése, a fagyos tenger hullámainak moraja, vagy az éjszakai égen táncoló, először ártalmatlannak tűnő északi fény kíséri, miközben hol éhes jegesmedve, hol egy falvakat elpusztító gonosz férfi haragja elől menekülnek. Utazásuk során bármilyen magukra utaltnak is tűnnek, valójában sosincsenek igazán egyedül, hiszen az Iñupiat nép totemisztikus vallásának megfelelően különböző állatok alakjában megjelenő segítő szellemek vigyázzák útjukat.

Aki hosszú játékidőre és komoly kihívásra vágyik, az csalódni fog, a 3-4 óra alatt befejezhető Never Alone ugyanis erősen történetközpontú, így platformerként meglehetősen könnyed, mondhatni kazuár élmény, és a nehezebb részeket is leginkább csak kisebb bugok nehezítik meg. A szintén páros kaland Brothershez hasonlóan Nuna és nem éppen hétköznapi rókája eltérő képességeinek használata köré épül a legtöbb akadály, illetve fejtörő. A lány tud kötelet és létrát mászni, nehéz tárgyakat mozgatni és eldobható vadászfegyverét, a bolát használni, míg a róka falakon képes felfutni, szűk réseken fér át, nagyobbat ugrik, és nem utolsó sorban ő kommunikál a párost segítő szellemekkel. Vannak sima időre ugrálós ügyességi, illetve menekülős szakaszok is, ezeknél pedig gyakran rájön az ember, hogy a kicsit suta, néha öngyilkosságot elkövető AI-ra hagyatkozás helyett érdemes a nem általunk irányított karakter terelgetését egy másik játékosra bízni. A kétfős élmény azért is egész más, mert - megint csak a Brothershez hasonlóan - a történet egyik központi témája a két főszereplő közötti, valamint a törzshöz fűződő szoros kötelék.

A Never Alone minden egyszerűségében is csupa olyan értéket közvetít, ami az iñupiat nép életszemléletét leginkább jellemzi, ezek közül a legfontosabb az összetartás és a közösség tagjai iránti felelősségtudat, az osztozkodás, valamint a természet tisztelete. Eleinte kicsit fárasztó a sok videó, de ezek jelentik a Never Alone világába életet lehelő hátteret, ráadásul rengeteg érdekességet hallhatunk egy olyan népről, amelynek a játék elindításáig jó eséllyel a létezéséről sem tudtunk. Az iñupiat közösségek nap mint nap egy olyan környezetben boldogulnak, ahol az emberek nagy része az életben maradást sem tudja elképzelni. Tisztelik és az emberrel egyenrangúnak tartják az állatokat, akik bármikor emberalakot ölthetnek, hiszen nekik köszönhetik a napról napra asztalukra kerülő táplálékot. Hideget kizáró öltözékük rénszarvasbőrből készül, eszközeik javát is állatok csontjaiból készítik, és tökéletes összhangban élnek a természettel, amelynek hitük szerint ugyanúgy lelke és saját akarata van, mint nekünk embereknek. Ha valaki figyelmesen végignézi ezeket a kis betekintő videókat, még azt is megtudhatja, mit jelent a főszereplő lány magyarul kicsit vicces neve, vagy hogy miért veszélyes a játékban életre kelő északi fény.

Aki hozzám hasonlóan kedveli a telet és a fagyos tájakat, el lesz ragadtatva a Never Alone látványvilágától, de nem a nextgen szintű álleejtős grafika, hanem az elképesztően atmoszférikus művészeti megvalósítás miatt. A fehér, kék, szürke és fekete megannyi árnyalatával játszó, visszafogottan pasztelles színpaletta látványos összjátéka a fény-árnyék ellentétekkel, valamint a DoF és az időjárás-effektek látványába beleborzongunk, mert csak úgy ontják magukból a hideget. A háttérben sejtelmesen elmosódó körvonalú jéghegyek és az előtérben néha felbukkanó titokzatos figurák térbeliséggel töltik meg az egy síkban futkosó két főszereplő környezetét, emellett pedig tovább fokozzák a szinte meseszerűnek tűnő sarkvidék varázsát. Minderre rátesznek még egy lapáttal a csendes zenét kiegészítő állathangok, amik annyira természetesnek és magától értetődőnek hatnak, hogy nekem csak két óra játék után esett le, hogy a háttérben valahol fókákat hallok. A narrátor szerepét egy nagy tiszteletben álló idős történetmesélő látja el, aki anyanyelvén szólal meg a pályák, és az iñupiat képzőművészek csontfaragványait idéző átvezető animációk alatt is.

A Never Alone kettős funkciója miatt két kihívásnak kénytelen megfelelni: miközben azért jött létre, hogy egy veszélyeztetett kultúra egyre halványuló történeteit megőrizze a modern ember számára is befogadható formában, játékként sem bukhat meg. Szerencsére mindkét módon megállja a helyét, de elsősorban azok fogják élvezni, akik játék közben szívesen elmerülnek egy távoli nép egészen különleges folklórjában. Ha sikeres lesz, akár új trendet is indíthat.