A “mi lett volna ha?” szcenáriók általában érdekes történetekhez vezetnek. Mi lett volna, ha a németek el sem kezdik a második világháborút, inkább orosz barátaink invázióznak keményen? Red Alert lett volna - láttuk, játszottunk vele. A World in Conflict alapkonfliktusa, és műfaja is hasonló (valósidejű stratégia), elképzelt, alternatív történelmi környezetben, de az RTS zsáner több megszokott elemét lecserélő, újszerű megvalósításban. Jó ez nekünk?
A Nagy Orosz Medve
Persze, hogy jó, pláne úgy, hogy maga a sztori sem a Red Alert újrája. A World in Conflict 1989-ben játszódik: a valós történelmi tényeket meghazudtolva a Szovjetunió itt nem omlik magába (és szakad darabokra), hanem feltápászkodik, és a Nagy Orosz Medve még egyszer, talán utoljára harap egy nagyot. Európa nyugati felét szovjet tankok tapossák, és Amerikának is csak pár hónapot kell várnia a hívatlan vendégekre: a trükkös oroszok partra szállnak Seattle-ben, itt is kezdetét veszi az invázió.
A sztori valószínűtlen, de a World in Conflict-nak jól áll - mert jól adják elő. A hasonszőrű háborús stratégiákban hozzászokhattunk, hogy a Magasságos Legfelsőbb Parancsnok szerepébe bújunk, és onnan vezényeljük a hadműveletet. A WiC személyesebbre veszi a figurát, emberléptékű hősökkel dolgozik, és a missziókat átvezető animációkban sem generálisok üvöltöznek egymással, a történetvezetés inkább a személyes konfliktusokra, sikerekre és veszteségekre koncentrál. A World in Conflict az USA inváziójával indít, de szerencsére nem ragad le az amerikai partokon, csatázhatunk Európában, sőt, a kies orosz mezőkön is. A dolog működik, így annak ellenére, hogy bőven adagolják benne a háborús kliséket, a WiC sztorija kifejezetten jó, az elvárásokat kielégítő történet, minőségi körítéssel - az animációk kellően filmszerűek, és az (angol) szinkronra sem lehet rossz szavunk (a narrátor maga Alec Baldwin). A játék hazai verziója korrektül lett átültetve, magyar szinkron nincs, teljes menü / szöveg fordítás és feliratozás viszont van. Ha már a magyar verziónál tartunk: nagy meglepetésünkre a dobozban ott lapul egy bónusz DVD is - tíz napos (multi) próbaváltozat, havernak / öcsinek / apunak / bárkinek ajándékozható.
Csak csata
Oké, a sztori rendben van, de egy RTS-t ez maximum megdob, a valósidejű stratégiák műfaját nem a csavaros történetvezetés miatt szeretjük - hanem a csaták miatt. A WiC rendszere egy elegáns mozdulattal kihajítja az ablakon a zsánerben megszokott erőforrás-gyűjtögetést és bázisépítést, és kizárólag a konfliktusra, az összecsapásokra koncentrál. Az egységeket nem gyártod, hanem utánpótlás formájában hajítják a nyakadba (a térkép meghatározott pontjain). Minden egység pénzbe kerül, meghatározott összeggel indítasz, aztán folyamatosan (lassan, de biztosan) kapsz még. Az utánpótlás behívása nagyjából folyamatos, soha nem alakulnak igazán szorult “jajj, elfogytak az egységeim, pénzem meg nincs” szituációk. Az gyilkolóeszközök választéka bőséges, gyalogság többféle felszereltséggel, páncélosok a csapatszállítóktól a harckocsikig, javítómasinák és légvédelmi ütegek, plusz a levegőben legénykedő helikopterek eltérő fegyverzettel és céllal - az egységek közti egyensúly korrekt, és a jó öreg “kő - papír - olló” felállást használja. Mindenkinek megvan a maga ellenfele, nincsenek ultimatív, győzhetetlen egységek, a WiC a kevert, sokszínű seregek ügyes alkalmazását díjazza. A taktikai mélységhez nagyban hozzájárul, hogy (szinte) minden egység rendelkezik másodlagos képességekkel is (támadó / védekező), ezek okos, és megfelelő alkalmazásával nagyban megkönnyíthetjük a saját, és erősen megnehezíthetjük az ellenfeleink életét.
A csatákban bevethető arzenál másik felét a taktikai jellegű támogatás jelenti. A “támogatás” esetünkben nem kezelendő másrendű- és rangú lehetőségként, brutális, az összecsapás kimenetelét nagyban befolyásoló (gyakran el is döntő) segítségről van szó ugyanis. Tüzérségi támogatás többfél ízben és mértékben, bombázás a célzott csapásoktól kezdve a páncélosokon végigsöprő rakétatűzön át a napalmig és a (igen, igen!) taktikai nukleáris csapásig. Ezek az eszközök sem állnak korlátlanul rendelkezésedre - taktikai pontokkal gazdálkodsz, pontok pedig az ellenség vad gyilkolászásáért, és az előre meghatározott (elsődleges- és mellék) objektívák teljesítéséért járnak. A World in Conflict single player kampánya összesen tizennégy missziót vonultat fel - így, leírva talán kevésnek tűnik, pedig nem az, egy misszió sok (gyakran hat-hét) fő-feladatot állít a játékos elé, és beszór melléjük jó pár bónusz-objektívát is.
Nagyon nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért!
A World in Conflict egyik nagy vonzerejét az akció folyamatossága jelenti. A szusszanásnyi idő ritka, mint a fehér holló, a játék fokozatosan, de rendületlenül dobálja a nyakadba az újabb kihívásokat - gyakran időkorlátot szabva egy-egy feladat teljesítésére. Mivel nincs se gyártás, se építkezés, kizárólag a harcra kell koncentrálnod. Nagy szerepet kap az időzítés, a gyorsaság, a helyzet gyors felmérése, és a reflexek is. Igen, a reflexek - a World in Conflict a külső szemlélő számára helyenként inkább tűnik sokszereplős akciójátéknak, mint komoly stratégiának. Ez első benyomás persze (itt is) csalóka, a játék határozott taktikai mélységeket és kihívásokat kínál. Fontos, hogy kihasználd a terep nyújtotta előnyöket, fontos, hogy a megfelelő egységeket küld harcba, fontos, hogy élj a másodlagos képességekkel, és fontos, hogy folyamatosan használd a taktikai segítségeket. Különben szétszednek. Illetve: általában szétszednek, a WiC néha valóban enged a csábításnak, és lányos zavarában néhány percre átfordul árkád-jellegű akcióba, reflektorfénybe engedve a játék kétségtelenül leglátványosabb és vizuális szempontból legerőteljesebb elemét - a nagypályás rombolást.
Ünnep a szemnek
A World in Conflict nem aprózza el: RTS fronton simán szépségdíjas, de nagy általánosságban sem kell szégyenkeznie. A képek a látvány viszonylag kis hányadát adják vissza, a WiC mozgásban az igazi. Egyrészt nem spórol semmivel, a pályák tisztességesen tele vannak pakolva épületekkel és tereptárgyakkal, másrészt pedig ad a minőségre is - azaz nem homályos textúra-szósszal lelocsolt dobozokat bámulunk, hanem tisztességesen kidolgozott egységeket és környezetet. Teszi mindezt úgy, hogy a csaták igazi, kaotikus látvány- és rombolás orgiák. Mivel mi mindig csak a sereg egy részét parancsnokoljuk, folyamatosan zajlik körülöttünk az élet. Teljes háztömbök semmisülnek meg, jobbra elhúz néhány helikopter, az oroszok ágyúzzák a tengerpartot, az előrenyomuló páncélosok rakétatüzet kapnak az arcukba, a dombok mögül begördül az utánpótlás, a sarki benzinkút egy nagy robbanás kíséretében lényegül át por és törmelékfelhővé... oké, ennyi talán elég is, szép, masszív, megindító összecsapásokat lehet szemrevételezni, és kipróbálni. A taktikai segítségek fókuszált bevetése (tüzérség és bombázás, nagyobb területre) pedig óda a romboláshoz, a gyermekkori homokvár döntögetés modern, high-tech megfelelője.
A kiemelkedő látványvilágnak természetesen ára van - ha mindent az abszolút maximumon akarsz élvezni, nem árt emberesebb (az utóbbi fél évben játékcélra vásárolt) vas a World in Conflict popsija alá. Ha ez megvan, futtathatod DX10 alatt igény szerint, de a DX9-es kártyák tulajdonosainak sem kell fellógatniuk magukat a padláson - a két verzió közti különbség ugyan érezhető (a DX10-es látványosabb fény / árnyék rendszerrel dolgozik), de nem számottevő. A játék ugyanakkor jól skálázható, rövid próbálkozás után korrekt látvány / teljesítmény balansz található meg a manapság már abszolút középkategóriásnak számító gépeken is. Jó tanács: a textúrák felbontása maradjon high-on, ha egy mód van rá - nagyot dob a játék összképén, sokkal nagyobbat, mint árnyékok, vagy az effektek magas beállításai.
Multi örömök
...mert a multi tényleg öröm. És egyedi. Tizenhatan lehet nyomni egyszerre (LAN vagy online), különféle szerepkörökben. Mivel a single porcióban sem komplett sereget parancsnokolsz, itt sem bíznak rád ilyen feladatot. A lényeg: a csapatjáték. Fegyvernemeket (légi, páncélos, gyalogság, támogató) vagy egység csoportokat fogsz irányítani, és nagyon össze kell dolgoznod a többiekkel. Kicsit olyan, mint egy karakter / osztály / kaszt központú multis akciójáték rendszere - ki kell ismerned a választott “karaktert”, meg kell tanulnod a lehetőségeket, az alkalmazható finomabb taktikákat. Ha kedved szottyan, bármikor beugorhatsz egy már javában zajló csatába, de az igazi az, ha haverokkal játszol. Utóbbi esetben ugyanis a World in Conflict multiplayere az utóbbi idők egyik legjobb online szórakozásává növi ki magát. Kapsz beépített VoIP támogatást is (magyarul: lehet dumálni a többiekkel), egy összeszokott, kellően koordinált banda csodákra képes. A multi tartalmilag is nyújt újdonságot: a single szekcióban csak az amerikai / NATO csapatokkal nyomulhatsz, itt az oroszokat is terelgetheted, értelemszerűen.
Ég a világ
A Massive végre megcsinálta: a “nem építkezünk, csak csatázunk” ösvényt nem most kezdték el járni (megtették már a Ground Control sorozattal is), de láthatóan most értek a naposabb szakaszára - a World in Conflict minden tekintetben kiforrott koncepció, remek prezentációval és multival párosítva. Nem über-hárdkór stratégia, gyakran kacsingat a hagyományosan inkább az akciójátékok által kínált izgalmak és megoldások felé, de csak ritkán borul az egyensúly a taktika és az akciózós zúzás között. Keményebb nehézségi beállítások mellett kellő kihívást kínál a veteránoknak, könnyebbre véve pedig ideális belépő a műfajt kevésbé ismerőknek. Egyszerűbben, a cikkeket az utolsó mondattal kezdőknek: szép, jó, és meg vagyunk vele elégedve.