[Teszt] Civilization: Beyond Earth

Civilization: Beyond Earth

LotharFuchs Róbert2014.10.29. 09:00

Az alapjáték és két kiegészítő lemez adatott meg arra, hogy a Földet tönkretegyük. A Beyond Earth olvasata szerint sikerült is, ezért most minden tehetősebb nemzet a saját Ádám és Éva 2.0-ját lövi ki az űrbe, hogy a szebb holnap reményében szétszórják magvaikat egy idegen bolygón. Az újrakezdés mikéntjeiről azonban a harapós faunának, valamint rivalizáló embertársainknak is meg lesz a maga elképzelése.

Röviden ez a Beyond Earth kiindulópontja. Aki ismeri Sid Meier munkáit, vagy épp a 4X műfajt, annak nem mondok újat, ha elárulom, ez nem egy légből kapott továbbgondolása a szériának: 99-ben az Alpha Centauri nagy sikert aratott az intergalaktikus kolonizáció ötletével. Nem véletlen tehát, hogy a Civilization sorozat nyomásán kívül az Alpha Centauri árnyéka is rávetül, amivel így talán a legnagyobb elvárásokkal várt Civ terhét sikerült a nyakába vennie.

Tartsuk be az expedíciók menetrendjét, és kezdjük a felszínen: szemmel láthatóan minden modernizálva lett, ami persze el is várható. Kékes-zöldes terep, otthonira távolról sem emlékeztető flórával, föld alatt tekergő óriás gilisztákkal (helló, Dune!) gyilkos miazma felhőkkel, falkákban járó, hegyes-savas lényekkel, új, egzotikus nyersanyagokkal. Egységeink és városaink a fejlődés során egyre inkább sci-fihez méltó kinézetet kapnak: eleinte mindenki budget szkafanderekben császkál, végére viszont választott affinitásunk tükrében hi-tech robotokkal, testes páncélban feszítő über kemény űrkatonákkal, vagy éppen környezetbarát öko-tankokkal pávázhatunk. A szkeptikusabb olvasóban talán felmerül a gyanú, hogy mindez csak a látszat, a motorháztető alatt pedig minden a régi, de ez nem igaz.

Az idegen lények összetettebbek a korábbi részek barbárjaival szemben: bár az alap beállításokkal túl félénkek (ezen lehet változtatni), szerves részei a bolygónak. Klasszikus emberként a hírhedt „támadni akart” jeligét ordítva kifüstölhetjük őket, de akár modern kori hippiként rájuk is lehet hangolódni, rácuppanni a bolygó szív csakrájára, hogy aztán kéz a kézben takarítsuk le a rossz útra tévelyedett emberi szemetet. Sőt, az, ahogyan hozzájuk viszonyulunk, még politikai aspektusból sem elhanyagolható. Vagyis tényezők, nem csak pusztulásra ítélt felkapaszkodók.

Mi az, ami még új? Orbitális rakéták, melyekkel átmenetileg bónuszokat adhatunk egységeinknek / épületeinknek. Vagy a tudomány. Szerkezetileg pókháló stílusra váltott, valamint ez az egyik fő forrása a már korábban említett affinitás pontjainknak. Három filozófiai vonalat járhatunk be velük, melyek nem feltétlenül zárják ki egymást, ahogy játékstílusunkat (ipari, katonai, kulturális, tudományos, pénzügyi) sem predesztinálja kötelezően, inkább csak egyedi vonásokat ad külsőre-belsőre egyaránt (ugyanakkor a nemzetiségünk ezeket jóformán semennyire sem befolyásolja). A harmónia (Harmony) magért beszél, a fennhatóság (Supremacy) robotokat és implantátumokat favorizáló életút, a tisztaság (Purity) pedig katonai téren jeleskedik.

A kulturális fa is átment némi változáson. Egyik legfőbb jellemzője, hogy bár négy különböző oszlopra osztottak, ezektől függetlenül egy vízszintes vagy függőleges irányvonal teljesítésével más-más bónuszokhoz juthatunk. Vagyis érdemes, és kell is kísérletezni, de ami talán még fontosabb, hogy adaptálódni kell a változásokhoz, miközben az előre eltervezett úton is megpróbálunk fennmaradni. És ez a kulcsszó: alkalmazkodás.

A kezelőfelületről már a Civilization V megjelenésekor is csak jókat írtam, és azóta sem változott. Felhasználóbarát, ergonomikus, jól áttekinthető. Sci-fi lévén letisztult, minimalista dizájnnal beoltott. Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani, ugye. Fontos lépéseket képtelenség kihagyni, ha céltudatosak vagyunk, gyorsan tudjuk forgatni az idő kerekét. A ritmust mondjuk néha teljesen feleslegesen megtöri némi súlytalan diplomáciai rizsa (pl. egy szomszédunk ötödszörre fejezi ki nemtetszését, amiért idegen lényeket használunk céltáblának).

Az összkép viszont autentikus, az atmoszféra magával ragadó, amit a meglepően jó zenei aláfestésnek is köszönhet, többek között. Megmaradt a Civilization híres addiktivitása is, szinte képtelenség megálljt parancsolni két kör között. Rengeteg feladattal, questtel halmoz el játék közben, ha már magában az építkezés és gyarapodás nem kötne le eléggé. Az újak számára készített tanácsadói rendszer baráti újakkal és veteránokkal egyaránt, maga a játék a démonizált stratégia műfaj sok példányával ellentétben nagyon is könnyen tanulható, de persze korántsem könnyű (legalábbis közepes fokozat felett).

De persze hibáktól a Beyond Earth sem mentes. Régi vád a Civilization V-tel szemben, hogy a diplomácia gyakorlati értéke a nulla felé konvergál. Ez sajnos most sincs másképp. Sokszor komolytalan ajánlatokkal állnak elő, magukat ismétlik, és úgy általában az AI könnyen kiismerhető. Mindig van egy militáns, ellenséges lélek, akire oda kell figyelni, de ő sem mozgatja okosan az egységeit, inkább puszta mennyiséggel próbál gőzhenger módjára áttiporni másokon. Az együttműködés, vagy éppen szövetség gyakorlati haszna nálam kimerült abban, hogy nem kellett ellenségként számolnom az illetővel, közös megmozdulásokat nem tudtam megszervezni.

Balansz terén sem tökéletes, bár ez természetes. Jelenleg a kereskedés és a katonai életfilozófia tűnik a legkifizetődőbbnek, a kulturális vonal egyértelmű hátrányban van minden mással szemben. Ezek azonban javítható hibák, sokat nem kívánok erről lamentálni. És akkor ott vannak a modok is, a Steam Workshop-ban már most akad pár érdekes alkotás.

Az ítélet szóban elég egyértelmű, számban már nem. A Beyond Earth nagyszerű, sőt, kiemelkedő tagja a Civilization V családjának. Ha szereted a sci-fit és a sorozatot, akkor ez bizony egy kilences, mert izgalmas, hangulatos, és egy merőben más világot civilizálhatsz. Ha viszont egy olyan veterán vagy, aki (kissé igazságtalanul) az Alpha Centauri-hoz, vagy épp a két kiegészítővel megtoldott ötödik részhez akarja hasonlítani, akkor a kevesebb lehetőség, a jelenlegi töltelék diplomácia, és az olykor bénázó AI miatt talán hetet se adnál rá. Én azt mondom, ami a játék alapelve is: a környezeti tényezők ideálisak, a jövő számtalan lehetőséget rejt a fejlődésre, ami pedig az emberi természetből fakadóan úgysem fog megállni. Vagyis végül csak rajtad áll, hogy hogyan éled meg a Firaxis-féle emberiség történetének második fejezetét.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eladó a Gearbox, leépít a Sega - ez történt csütörtökön

Továbbá: Nine Sols, Predator: Hunting Grounds, Don't Nod, Visions of Mana, The Triple-i Initiative, Witcher 4.

5 órája
4

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

1 napja
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

1 napja
8

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

2 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

2 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

3 napja
9

Heti megjelenések

4 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

4 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

5 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

6 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

7 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

7 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

8 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

8 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

8 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

9 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

9 napja
3

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==