Borderlands: The Pre-Sequel!Teszt

Ismerős és mégis más. Így lehetne a lehető legrövidebben összefoglalni az idei Borderlands részt. A 2K Australia-nál szinte mesteri pontossággal mérték ki, hogy mik azok az elemek, amiket nyugodt szívvel felhasználhatnak, illetve hogy hol kell módosítani ahhoz, hogy ne ragasszák rá a játékukra a "nagyra nőtt DLC" jelzőt .

A Pre-Sequel! a divatos spin-off vonalat lovagolja meg, ám ahelyett, hogy csak felületesen kapcsolódna a felhasznált univerzumhoz, masszívan beleépül, és a kánon szerves részévé válik. Teszi mindezt úgy, hogy még a kronológiai-játékmeneti ellentétet is sikeresen feloldja.

A Borderlands játékok sok mindenben remekeltek, egy valami azonban mindig is hiányként tűnt fel a renoméjukon. Ez pedig a valódi és mély narratíva. Az általunk megformált karakter többnyire a szótlan hős skatulyát erősítette, valamint a többi NPC sem használta többre szókincsét, minthogy éppen aktuális feladattal lásson el minket. Ezt a jeget a második rész DLC-i kezdték el megtörni, a Pre-Sequel! pedig porrá zúzta. A történet ez esetben egy flashback, így mindenki, köztük a Vault Hunterek is aktívabb szerepet vállalnak az események tolmácsolásában. Erre pedig szükség is van, hiszek a jóval gyakoribb párbeszédek, beszólások és megjegyzések igyekeznek szinten tartani a némileg visszafogottabb humort. Ráadásul a dialógusoknak hála most már az egyes szereplők jellemét is könnyebb megismernünk.

Ha az új Call of Duty jelmondata az, hogy a hatalom mindent megváltoztat, akkor a Pre-Sequel! az oxigénről mondhatná el ugyanezt. Az Elpis nevű pandorai holdon töltött idő alatt ez fogja a játék alfáját és omegáját alkotni. Egyrészt a vákuumos környezetben folyamatosan figyelnünk kell tüdőnk éltető levegőellátására, másrészt az ezért felelős Oz kitek megannyi további felhasználási formával rendelkeznek. Alkalmazhatjuk őket jetpackként, gyorsabban feléleszthetjük társainkat, illetve módosíthatjuk velük az új területre ható támadásunkat, a butt-slamet is.

Nem létezhet Borderlands játék méretes fegyverarzenál nélkül, ezért a tricsilliárd golyószóró most sem maradhat el. A fegyvergyártók specifikációi a Borderlands 2-ből köszönnek vissza, így az ott megismert alapok változatlanok maradnak. Újdonságként megjelenik egy új elementál alfaj, a cryo, mely elképesztő hatékonysággal teszi jégre ellenfeleinket, hogy aztán egy jól irányzott ütéssel szilánkokra törjük őket. Másik friss belépőként debütálnak a lézerfegyverek, melyek az egyszerű sugárnyalábok mellett leginkább elementálsebzéssel párosulnak. Végezetül pedig meg kell említeni a véletlenszerűen előfordulható luneshine képességet. Ezt bármilyen típusú flintánál megtalálhatjuk és mindig valami apró bónuszt adnak.

Dacára az újításoknak, a teljes lefedettség továbbra is várat magára, vagyis nem minden gyártó készít minden típusú fegyvert. Ezúttal sem fogunk Jakobs rakétavetővel, Maliwan vagy Tediore gépfegyverrel, esetleg Dahl shotgunnal találkozni.

A biztos bázisként szolgáló Concordia több kisebb újítással felszerelkezve áll rendelkezésünkre, amik megkönnyítik a dolgunkat. Ilyen a Shift állomás, mellyel az aranykulcsokhoz tartozó kódok bepötyögéséhez már nem kell kilépkednünk a főmenübe. Bájos bártulajdonosunk. Moxxi is visszatér, ezúttal azonban kevesebb melóval és több segítséggel lát el bennünket. A nála kapható tíz Moxxtail mindegyike valamilyen passzív bónuszt ad átmenetileg. Leghasznosabb szerkezet minden kétséget kizáróan a Grinder lesz, amivel a kevésbé értékes lootból hozhatunk össze használható eszközöket. A korábbi rész ásványi anyaga, az Eridium ezúttal holdkővel (Moonstone) kerül helyettesítésre, a többféle felhasználási módja miatt pedig jóval könnyebben fogunk hozzájutni, mint tettük azt a lila kristályokkal korábban.

A játékmenet alapját képező action skill és skillfa párost nagyjából érintetlenül hagyták, a végbement változtatások pedig örömteli fogadtatásban részesülhetnek. Speciális támadásunkat már a harmadik szint elérésével aktiválhatjuk, a fejlesztési rendszer apró átalakításának köszönhetően pedig már két ágon is elérhetjük a végső képességet.

Eddig javarészt az érem pozitív oldalát néztük - térjünk át a negatívumokra is, ezekből is akad egy-kettő. Az első és minden bizonnyal legszembeötlőbb, az ismét egysíkú környezet. Az első rész steril és egyforma tájai után a második Borderlands változatos látképpel szolgált, Elpis-en azonban újra az ismétlődés köszön vissza. Ironikus módon a Hyperion űrállomása, a Helios lesz az, ami a legsokszínűbb lokációkkal fog szolgálni.

Nem mehetünk el továbbá szó nélkül a széria gyerekbetegségei mellett, amiket sajnos a harmadik részre sem sikerült kinőni. Ide sorolhatjuk a folyamatos pop-uppolást (autosave és online kapcsolat mellett még gyakoribb), a küldetéseket megakasztó bugokat, valamint a tereptárgyakba beakadó vagy azokon akadálytalanul áthaladó ellenfeleket. A dolog jelen esetben sokkal gyakoribb, hála a jetpacket előszeretettel használó ellenségnek.

Ami viszont továbbra is konstans maradt, az a játékból áradó hihetetlen humoradag, még ha a poénmennyiség meg is csappant egy kicsit. A tonnányi easter egg, geg, utalás és fricska minden bizonnyal senkit sem hagy érzéketlenül. Ráadásul az igazi élvezet csak a második (True Vault Hunter Mode) végigjátszásnál kezdődik, itt ugyanis csavarnak egyet a már ismerős történetvezetésen egy olyan mesélőpáros lép a színre, akik után szem nem marad szárazon.

A Borderlands: The Pre-Sequel! egy tökéletes példa arra, hogyan lehet egy sikeres sorozat alapjait tiszteletben tartani, mégis kellő alázattal állni hozzá ahhoz, hogy a végeredmény egy jó játék legyen. Azonban hiába az új fejlesztőgárda és a kisebb-nagyobb változtatások, a játékmenetet befolyásoló hibák jelentős része továbbra is jelen van, ezt pedig egy esetlegesen kurrens generációra érkező folytatásból már igazán ideje lenne kigyomlálni. Aki azonban vevő egy kiadós szórakozásra akár egyedül, akár a haverokkal és kész felfedezni a Pre-Sequel! rengeteg rejtett lehetőségét, azt Elpis csökkentett gravitációja garantáltan magával rántja.

nesh