Különös időket élünk.
Hamarosan (nekünk, "bantu" európaiaknak majd valamikor március környékén) befejeződik a generációváltás, és ismét három új masina közül kell választanunk(?) - de ez az írás nem azon célból született, hogy megpróbáljon eligazítani bárkit is. Hisz a legtöbb ember kristálytiszta elképzelésekkel rendelkezik, megingathatatlan hite pedig segíti abban, hogy csak a kedvencére érkező örökbecsű klasszikusokkal foglalkozzon: hisz jönnek, nem?
Érkezik az a rengeteg kiváló alkotás, kapunk egy új platformer Mario-t, ismét egy új világot fedezhetünk fel Linkként. Nem kell féltenünk Master Chief-et sem, kinek napfényt sosem látott bőre a harmadik Halo-ban talán közelebbi kapcsolatba kerül az éltető energiával. Nagymellű barátnőink is érkeznek, most nem fogják vissza magukat, és a röplabdán kívül talán más sportban is megmutatják - nos, "tehetségüket". Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a több tucatnyi elképesztően cool karakterről sem, akik alig várják hogy a hármas számú Sony gépen is bebüntessenek- ahogy tették ezt eddig is.
Különleges helyzetben vannak azok, akik újoncként próbálnának meg eligazodni ebben a megszámlálhatatlanul sok pólusú gamer világban - és a lelkes játékosok mögé bátran felsorakoznak azon "tesztelők", "hírezők" - vagy csak egyszerűen "újságírók" is, kik legtöbbször már meg sem próbálnak az objektivitás vékony fátyla mögé rejtőzni. Nem, ők már döntöttek, felsőbbrendűnek kikáltott véleményeiket adják el nekünk napról napra, hónapról hónapra.
Őket azonban könnyű leszerelni. Milyen játék az a Killzone? Óh, hát az, ami megeszi reggelire a HALO2-t. Csodálatos - ha valaki nem ismeri a másodjára elhangzott címet, akkor talán arról is kérdez. Jah, hogy a HALO2???? Nos, az a cucc egész egyszerűen mindennek odaver, nincs is nála nagyobb klasszikus. Óh, kezd már világossá válni, már csak az lenne a kérdés, hogy mi is az a "minden"? Sőt, menjünk tovább: mitől lesz valami "klasszikus"? A megszeppent recenzens legfeljebb legyinteni tud erre a kérdésünkre, hozzá nem értőnek titulálva minket, és az említett címek mielőbbi kipróbálására sürgetné a kérdezőt.
Ezzel nincs semmi gond, tájékozatlan emberek minden szubkultúrában előfordulnak: érdekesebb a probléma azonban, ha feltesszük a kérdést: miért nem veszik komolyan a videójátékot, mint művészeti ágat? Talán pontosan azért, mert nem viselkedünk úgy, mintha művészettel foglalkoznánk. Az úgynevezett tesztelők nem tesznek mást, mint sok-sok különálló, általuk ismert létezést hasonlítanak egymáshoz: képtelenek kilépni ebből a bűvkörből, és ezáltal teszik teljesen elfogadhatatlanná "tesztüket" bármiféle tudatlan számára. Nevekkel dobálózni, poligonszámokkal érvelni, felbontások, neadjisten KÁBELEK közti különbségeken vitatkozni - nem tartozhat a bemutatáshoz. Mégis, ott van - ott van, és nagyobb szerepe van mint bármi másnak az adott írásban. Játsszunk kicsit a matematika nyelvén, és nevezzük el X-nek a játékot. Az egyetlen közös pont, ami Y tesztelő és Z olvasó között található, az egyértelműen az "X". Nem tudni, hogy Z mivel játszott ezelőtt, hány éve hardcore tagja a gamer közösségnek - így bármiféle egyéb produktummal való összehasonlítás felesleges. Persze ez elsőre lehetetlen feladatnak tűnik, ám mikor a cikkíró olyan teszteket olvas, ahol az egész írás nem szól másról, mint hogy hogy teljesít a teszt alanya a stílusban elérhető többi játékhoz képest, a helyzetet csak siralmasnak képes látni.
Persze nem ez az egyetlen cél, amit kitűzhetünk magunk elé, hogy szélesebb közönséget mozgassunk meg írásainkkal. Említést kell tennünk arról, hogy legtöbben a szubjektivitást mint egy mindent engedélyező, bármilyen érvet elsöprő eszközt használják fel írásaikban - ez pedig megengedhetetlen. Felesleges filozófiai mélységekbe ereszkedni azt taglalva, hogy az objektivitás elérhetetlen dolog - a cél nem ennek az abszolút szélsőségnek az elérése. A legtöbb játék elmondhatja magáról, hogy valamiféle kategóriába sorolható - akciójáték, szerepjáték, szimulátor, stratégia, bármi. Amint egy ilyen szó felhozható, mint a játék stílusa, máris rengeteg olyan tényezőt figyelembe vehetünk, melyek alapján megitélhetjük játékunkat. Egy offline szerepjáték például akkor igazán emlékezetes, ha csavaros, izgalmas történettel rendelkezik, és olyan momentumokkal látja el a játékost, melyre az évek múltán is emlékezni fog. Egy szimulátor akkor látja el jól a feladatát, ha a wannabe-autóversenyzőnk nap mint nap visszatér hozzá, és úgy érzi, mintha tényleg egy valós járgányt bütykölne, fejlesztgetne - versenyeken elért eredményei pedig szinte már valósnak hatnak számára - hisz a szabályok és a környezet majdhogynem egyezik azzal, amit a valóságban is megszokhattunk.
A harmadik legfontosabb tényező pedig az értékelés feleslegessé tétele. Az a pontszám az írás alján nem jelent, nem jelenthet semmit. Gyakorlatilag felesleges: történeti megfontolásból azonban az elmúlt években nem volt senki, aki megpróbálkozott volna azzal, hogy azt a pontszámot teljesen hanyagolja. Itt világosan és egyértelműen meghúzható a határ a szennylapok bemutatásai és a valós kritikák között - a célközönség azonban nyilvánvalóan nem szűkíthető a végletekig azzal a húzással, hogy minden "átlagos" olvasót elrettentünk a megfogható értékek teljes hiányával. A Gamer365 hasonlóképp cselekedett: a tesztjeink végén nincs bonyolult értékelődoboz, több kacifántos százalék - egy szám, egy segítség ahhoz, hogy ne kelljen mindig órákat eltöltenünk a hasonszőrű játékok közötti összehasonlításánál.
Ez tehát az újságírók dolga, a mi dolgunk. De Ti, kedves olvasók is rengeteget tehettek annak érdekében, hogy még elfogadottabb szubkultúrához tartozhassatok. A közösséget legjobban azok az egyének rombolják, akik platformpreferenciáik szerint válogatják a játékaikat, és nem vica versa - ergo Kis Jancsi ps2 tulaj meg sem tekinti a barátjának Xbox-án, neadjisten Dreamcestjén futó Shenmue II-jét: mindezt csupán azért, mert az említett darab gépére nem elérhető. Még roszabb ámokfutó, aki játékszámokat, eladási adatokat és számítási teljesítményeket hoz fel érvként az egyre elfajuló fórumvitákban: néha nem is saját, hanem “ellenfele” gépének ócsárlása révén. A konzolgépek mellett egyetlen érv létezik: a jó játék.