Augusztus II. (fizetős játékok)Mobil ajánló

Deep Under the Sky (iOS, Android)

A Deep Under the Sky egy érdekes történettel indít (méghozzá egy valós jelenséggel, a Vénusz sötét oldalának halvány derengésével), majd olyan látványosan felejti azt el, amire ritkán van példa. A játék szerint a derengést különös lények okozzák melyek közül a mi feladatunk lesz az egyiket irányítva... igazából tippem sincs, mit csinálni, mondjuk azt, hogy tojásokat elültetni. Az egészet pedig egy érdekes, „egygombos”, kicsit Angry Birds-szerű játékmenetbe oltották.

A DUtS szó szerint egygombos, még arra sincs lehetőségünk, hogy a lövedék irányát kiválaszthassuk. Nem fullad ez így gyorsan unalomba? Meglepő, de nem: bár a játék választja ki, hogy merre indítjuk útnak a... tojásunkat? Szóval a lövedéket és ő szabja meg, hogy milyen képessége(ke)t milyen sorrendben használhatunk, de ezek időzítése és a pályaelemekkel való kombinálása meglepően sok variációs lehetőséget kínál. És bár a pálya teljesítéséhez szükséges célok eltalálásához általában elég egy kevés trial & error folyamat, a bónusz célpontok begyűjtéséhez valóban kicsit a komfortzónán kívül kell gondolkodnunk. (Warhawk)

Back to Bed (iOS, Android)

Bevallom, ha egy játék M.C. Escher műveire emlékeztető képi világgal rendelkezik, azzal engem jó eséllyel már meg is győzött. Szerencsére a Back to Bed lényegesen több ennél, bár kétségkívül az Escher és Dali stílusának keveredéséből felépülő pályák a játék fő húzópontjai. A BtB főszereplője Bob, aki súlyosan narkolepsziás, szinte bármikor képes elaludni és álmában fura, veszélyes világokba kerülni - ahol pedig alvajáróként közlekedik (Inception rajongók már tapsikolnak). Mi Bob tudatalatti őrangyalát, Subobot irányítjuk, vele pedig közvetett módon Bobot tereljük majd a biztonságot nyújtó ágy felé.

A Back to Bed egy oldschool logikai játék: a szabályai egyszerűek, ezeket kihasználva kell a 30 pályán (és a megnyitható, nagyon király nightmare mód pályáin) Bobot keresztül terelgetni. A többes szám talán túlzás is a szabályoknál, igazából egy dolgot kell tudni: Bob addig megy előre míg bele nem ütközik valamibe, olyankor pedig jobbra fordul és megy tovább. Ebből sejthető, hogy legtöbbször különböző útakadályokat kell lepakolnunk és azzal irányítanunk alvó partnerünket, problémát leginkább a pályák egymásba forduló dimenzió jelentik - illetve az eléggé béna irányítás.

Igen, sajnos elég nehéz Subobot pontosan akkor és oda irányítani ahova és amikor szeretnénk, különösen ha valami van nála és azt akarjuk használni, de szerencsére ezt ellensúlyozza az, hogy nincs se időhatár a pályákon és büntetést se kapunk, ha Bob esetleg az ágya helyett a mélybe zuhanna. Ettől eltekintve egy, ha nem is túl egyedi, de igen kellemes koncepciót kapunk egy igencsak fura és látványos köntösbe öltöztetve. (Warhawk)

Modern Combat 5 (iOS, Android, WP)

Egy dolog egészen biztosan közös a mobil- és a konzolos piacban, military shooterre igen komoly kereslet van. A trendekre mindig figyelő Gameloft annak idején jól lovagolta meg a Modern Warfare sikerhullámát, így jött létre a Modern Combat sorozat. Aminek az ötödik része lélegzetelállítóan szép lett, ezt egészen biztosan nem vitatja el senki. Mint ahogy azt sem, hogy jelen pillanatban ez az egyik legsikeresebb multis cím a piacon. És azt sem, hogy rendkívül hangulatos lett a maga nemében.

Nehéz ugyanakkor nem észrevenni, hogy a bonyolultnak korántsem nevezhető CoD ehhez képest maga a hardcore pokol. A rendkívül rövid pályákkal nincsen gond (öt küldetés meg is eszi az akksi jelentős részét), annál inkább az irányítással. Hiába reszponzív, hiába tud mindent, amit mobilon tudni lehet, le kellett egyszerűsíteni mindent, hogy ez így lehessen, ezért az egyjátékos kampány sokkal inkább emlékeztet rail shooterre, mint valódira, gyakorlatilag fedezékről fedezékre haladva inkább csak a célzással van időnk foglalkozni, a mozgással nem. A nehézség is pontosan ehhez van belőve, olyan bénáskodásokat is megengednek, amit egy átlagos fps-ben még legkönnyebb fokozaton sem bocsátanának meg nekünk. És aztán beugrunk multiba, ahol természetesen egészen más a tempó, megfordulni sem lesz időnk, már le is szed valaki, aki valamilyen kontrolleres megoldással játszik.

A Modern Combat 5 azt adja, amit az ezerötszázas árért pontosan vár a vásárló: egy filmes megoldásokkal operáló, viszonylag könnyű akciójátékot, ami kategóriájában simán az egyik legjobb hordozható eszközökön. De még nagyon messze van attól, hogy akár csak az eredeti Modern Warfare szintjét elérje.

80 Days (iOS)

Jules Verne “80 nap alatt a föld körül” című regénye alapján készült ez a mobiladaptáció, ami rendkívül érdekes újraértelmezése az időgazdálkodós játékoknak. Ha valaki nem ismerné, a történet a XIX-il században játszódik, amikoris Phileas Fogg és inasa fogadásból megpróbálja körbeutazni a földet nyolcvan nap alatt, közben pedig mindenféle kalandokban vesznek részt.

A hangsúly a XIX-ik századon van: az utazás ekkor még gyakran körülményes és vadregényes volt, a nyolcvan nap valóban komoly vállalásnak számított. A játékban városról városra utazva menedzseljük a hősöket, versenyt futunk az idővel és próbálunk életben maradni. Szerencsére szó sincs bugyuta akciószekvenciákról, a 80 Days egy nagyon könnyen kezelhető, néhol talán túl is egyszerűsített menedzsment játék, ahol beszélgetünk, új útvonalakat keresünk, kiválasztjuk a következő állomást, vásárolunk és eladunk, valamint gondoskodunk önmagunkról. Próbáljuk a pénzügyi helyzetünket egyensúlyban tartani, ennek az egyik nagyszerű módja, ha például megveszünk egy árucikket valahol olcsón, és az utazásunk során értékesítjük valakinek, aki sokkal többet ad érte.

Nem dörömbölnek hangosan az erek a fülünkben, az adrenalin lomhán pumpálódik, mégis érdekes az utazás (ezúttal az “utazós játék” kifejezés végre helytálló), köszönhetően a korhű atmoszférának. Menedzselős címekből láttunk már ennél jobban sikerülteket, de olyat, amiben ennyire összefonódott a mechanika a történetmeséléssel, aligha. A maga módján mestermű, bármilyen egyszerű is.

Almightree: The Last Dreamer (iOS)

Ritka az olyan trailer, ami annyira precízen mutatja be egy játék esszenciáját, mint a fenti Almightree videó. Habár korábban még valamilyen Zelda-klónról szóltak a hírek, a végeredmény egy meseszép és hangulatos puzzle platformer lett.

Nézzük a puzzle részét. A világ gyakorlatilag kocka alakú elemekből épül fel, az irányított főhős pedig képes ezeket az egységnyi földdarabkákat bizonyos feltételek szerint újrarendezni. Felszed egyet innen, leteszi oda, lépcsőket és hidakat alakít ki, így jut el a pálya egyik pontjáról a másikra. Ami az ügyességi részeket illeti, nem arról van szó, hogy mindenhol veszély leselkedik ránk, sokkal inkább arról, hogy gondolkodni nem a végtelenségig lehet, a világ a szó szoros értelmében elkezd darabokra hullani a talpunk alatt, ha nem vagyunk elég gyorsak. Így nem is az ellenséges lények, sokkal inkább az idő jelent ránk igazi veszélyt, aki utálja, ha ilyen típusú nyomás van rajta egy alapvetően gondolkodós játékban, annak nem lesz az Almightree a barátja.

A rejtvények tulajdonképpen korrektek egy ideig, de nagyjából a vége felé már érezhető, hogy az egyszerű mechanika önismétlései kevesek lennének ahhoz, hogy egy teljes játékot kitöltsenek. A művészi rendezés, a csodás hangok és a pillanatok alatt magába szippantó világ azonban kellően erősek ahhoz, hogy legalább a végéig felülkerekedjünk a gyengeségeken, de alapvetően ezzel ki is hozták a maximumot ebből az ötletből.

Motorsport Manager (iOS)

Képzelj el egy olyan autóversenyzős játékot, ahol az égvilágon mindent te csinálsz, kivéve magát az autóversenyzést. Na ez a Motorsport Manager. Aggódni persze nem kell, mindenre, de szinte tényleg mindenre hatást tudunk gyakorolni, ami befolyásolja egy-egy verseny kimenetelét.

Egy teljes istállót irányítunk, beleértve a pénzügyeket, a rendelkezésünkre álló emberi erőforrásokat, a technológiai fejlesztéseket, és úgy általában bármit, amivel két verseny között fejlődést lehet elérni. Természetesen a pénzügyi egyensúly a legfontosabb, mindenben nyilván nem lehetünk a legjobbak, ki kell kísérletezni, hogy milyen költések alkotják a legjobb kombinációt. És aztán jönnek a versenyek. Itt ízléses felülnézeti képen láthatjuk az állást, ahogy korongok üldözik egymást a pályákon, és közben megpróbálhatjuk mikromenedzselni a csapatot. Fontos szerepet kapnak a gumik és a kerékcserék, és persze a megfelelő stratégia kiválasztása. Aztán jön random úr, és mindent felborít, de ennyi kell is az izgalmakhoz. A versenyekből jó esetben pénzhez jutunk, kielégítjük a szponzorok igényeit, és beindul egy olyan körforgás, aminek következtében egyre jobbak és jobbak leszünk, ráadásul befigyel a “csak még egy kört” jelenség is - nagyon nehéz abbahagyni a Motorsport Managert. A legnagyobb erénye az, hogy tökéletes egyensúlyt talált a hardcore és a könnyed menedzserjátékok között, se nem kevés, se nem sok. Ritka, hogy valaki ennyire beletalál.

Dragon Quest IV (iOS, Android)

Nem látom sok értelmét, hogy egy majd 25 éves játék mechanikájáról részletesebben írjak, annál fontosabb információ az, hogy miként valósították meg a portolást mobil eszközökre. A Square aranyáron mért, de alapvetően tisztességes átiratokkal árasztotta el az elmúlt években a piacot, és jó két hónappal a nevezetes nyolcadik rész után a nem kevésbé legendás negyedik is megjelent. Az alapját a DS verzió képezi, ami a PS1-es alapján készült, ami pedig egy viszonylag alapos újraértelmezése volt az SNES-esnek. Érdekesség, hogy ezúttal is az állított képernyőt választották, akárcsak a nyolcadik résznél, ami úgy néz ki, hogy a játéktéren teljes képernyőben pompázik a világ, a harcok alatt ugyanakkor beugrik minden középre, utat engedve alul és fölül az információknak és az interface-nek. A grafikáról meg fognak oszlani a vélemények, a környezet 3D, a karakterek eggyel kevesebb dimenziót kaptak, szerintem nagyon stílusos és szép a színvilág, de retro-fanatikusok lehet, hogy az eredeti kifacsarását fogják látni benne.

Az irányítás egy kézzel is tökéletesen megy, csak ráböksz, ahova menni akarsz (illetve arra a parancsra, amit ki akarsz adni), és már haladsz is tovább.

Minden idők egyik legjobb japán szerepjátéka megfelelő módon lett mobil eszközökre ültetve. A 15 eurós ár nyilván ebben a mezőnyben nevetséges összeg, ha azonban a tuti negyven órás játékidőt és a minőséget vesszük alapul, nem is olyan sok.

Micromon (iOS)

Következzék két tény.

1. A Pokémon játékokból milliókat adnak el.

2. Pokémon játékok sosem lesznek mobil eszközökre.

Mi következik ebből? Csinálni kell egy olyan klónt, ami mobil eszközökre jelenik meg, és milliók fizetnek érte. A Micromon pontosan ebben a szellemiségben készült és közben pofátlanul másolja a nagytestvért.

Nagyjából száz lényt gyűjthetünk össze és fejleszthetünk magasabb szintre, hogy aztán kitépjék az ellenfelek szívét. A történet gyakorlatilag szintén a Pokémon koppintása lett, ám ahogy egyre jobban kibontakozik, úgy válik nyilvánvalóvá, hogy nem tudnak a készítők mit kezdeni vele. Sebaj, a mechanika jól működik, és tulajdonképpen szinte minden a helyén van: a fejlesztés élvezetes, a harcok jók, a képességek talán még az “eredetinél” is jobban működnek, és van egy nagy előnye is, sokkal jobban néz ki, mint az.

Aki nem fér hozzá DS-hez vagy 3DS-hez, az gyorsan próbálja ki, az egy eurós ár gyakorlatilag semmi, és a játékon belüli vásárlások egyáltalán nincsenek erőszakkal lenyomva a torkunkon. Aki azonban játszott már Pokémonnal, az kihagyhatja, szinte mindenben egy kicsit rosszabb azoknál.

Phoenix Wright: Ace Attorney - Dual Destinies (iOS)

Klári írt tavaly a Dual Destinies-ről hosszabban, és nyolc ponttal jutalmazta az elmúlt tíz év egyik legjobb kalandjáték-sorozatának ötödik darabját. Mit tud a 3DS játék portja?

Az elődökkel ellentétben már csak fektetett képernyőn játszható, cserébe azonban végre tényleg HD-hatást kelt még a nagyobb méretű kijelzőkön is, a látvány így jelentősen javult a korábbi epizódokhoz képest. Ez a rész ugyanis már nem kézzel rajzolt, hanem három dimenziós, de úgy, hogy közben teljesen megtartotta az elődök sármos megjelenését.

Az első fejezet ingyenes, a többiért fizetni kell, összességében nem is keveset, de ismét csak elő kell jönnöm a játékidővel (30 óra) és a minőséggel, amik együtt mindent agyonvernek a műfajon belül. Egy dolog azonban furcsa lehet az iOS verzióban, pontosabban a Capcom üzleti filozófiájában: hiányzik ugyanis a negyedik rész, amihez több ponton is illeszkedik a történet. Talán egyszer megjelenik az Apollo Justice is (van ezek után értelme?), talán nem, de ettől függetlenül ez az egyik legjobb kalandjáték, ami idén megjelent mobilra.

Appointment with F.E.A.R. (iOS, Android)

Ez meg a másik. Már ha kalandjátékként tekintünk rá, nem pedig lapozgatós “könyvként”. A Tinman Games több éve jelenteti meg a jobb-rosszabb játékait, utóbbiakból jóval kevesebbet szerencsére, de sokáig ők voltak azok, akik nagyon konzervatívan közelítették meg a műfaji kereteket, tulajdonképpen egy az egyben a nyolcvanas évek végi eszközökkel garantálták a nyolcvanas évek végi élményt.

De a Sorcery-k és a Lone Wolfok korában ez már kevés. Az Appointment with F.E.A.R. éppen ezért ellép egy másik irányba, és lapozgatós könyv helyett lapozgatós képregényt kínál, ami ugyebár elég komoly különbség, ugyanis MINDENT rajzok színesítenek, a kockák interaktív elrendezése pedig már rá is pakol az élményre.

A körítés szuperhősös, szerencsére nem valami hulladék franchise-ból, hanem saját maguk által megalkotott, és a célnak tökéletesen meg is felel. Mi is ez a cél? Szabad döntésekkel befolyásolni a képregény alakulását. A rengeteg elágazás, magas újrajátszhatóság és nagy csomó harc ad értelmet az egésznek, és bár a történet néhol picit üres, az összhatás pazar. És öröm látni, hogy mindenki elkezdte feszegetni a műfaj korlátait, és ha ilyen ütemben haladnak, akkor könnyen rá tudnak verni előbb-utóbb a Walking Dead féle kamu döntéshozós játékokra is. Az, hogy itt már kimondottan keveset kell olvasni, egy lépés a tömegek megnyerése felé.

Bioshock (iOS)

A Bioshock első része hét év késéssel megjelent iPad-re, ez pedig tekinthető a mobil eszközök diadalának, de akár egy félresikerült próbálkozásnak is. Attól függ, hogy valaki mennyire akarja védeni a kedvenc kis eszközét. Egy dolog biztos, az átirat készítői mindent, de tényleg mindent elkövettek, hogy autentikus portot hozzanak össze, és ne sérüljön az eredeti. A másik tény azonban az, hogy ez csak egy közepes élmény eléréséhez volt elég. A játékra magára nem érdemes sok szót vesztegetni: rendben van, amennyire csak lehet. Ugyanazok a pályák, ellenfelek és a történet sem lett megvágva. A hangulat kiváló, mondjuk ezekkel a helyszínekkel ezt nehéz lett volna elrontani. Két probléma van csupán. Az egyik a grafikát érinti. Egyszerűen rondák a textúrák, koszos hatást kelt minden, de nem jó értelemben vett koszról van szó. Nincs egyben a színvilág, nem az igazi a kontraszt, és nem beállítás kérdése, hogy jobban nézzen ki. A másik probléma nagyobb, természetesen az irányításról van szó. Mivel semmilyen korábbi fícsörről nem voltak hajlandók lemondani, így belezsúfoltak mindent egy olyan interface-re, amin már a mozgás sem a legkönnyebb. Fegyverek és képességek között úgy kell váltogatni, hogy az ikonját addig váltogatjuk, amíg a nekünk megfelelőt meg nem találjuk. A gyógyítás a bal felső sarokban van, futás közben elérni szinte lehetetlen. A gombok elég sok mindent kitakarnak, és nem lehet őket dinamikusan rendezni. És sorolhatnánk, egyik szemünk sír, a másik nevet: a Bioshock alapból bitang jó, de ebben a formában teljesen indokolatlan beszereznie bárkinek, aki annak idején játszott vele, semmi újat nem fog kapni.

The Nightmare Cooperative (iOS)

Kezd egy kicsit sok lenni mostanában az olyan típusú roguelike cím, amiben egy négyzetekre osztott, random generált tömlöcökben (hihi), négy irányba mozogva kell minél mélyebbre jutni, miközben kincset gyűjtünk és szörnyetegeket győzünk le.

A Nightmare Cooperative-re ugyanúgy ráillik ez az egyszerűsített leírás, mint sok társára, és természetesen neki is van valami saját csavarja, amivel feldobja a kifulladóban lévő ötleteket. Itt nem egy kupacban mozgunk a csapatunkkal, hanem mindenki különböző pontokon helyezkedik el, és minden mozgás parancsnál elindul mindenki egyszerre a megfelelő irányba. Igen ám, de ha valakinek akadály van az útjában, akkor az kénytelen megállni, mint ahogy a különböző ellenfelek is útban lesznek. Kinek egy csapda, kinek egy láda jut, ügyeskedni kell, hogy összehangoljuk a mozgásokat.

Alapból nem lenne nehéz a labirintus, de minél több ládát nyitunk ki, annál több ellenfél ugrik a nyakunkba, így az egész egyfajta taktikázásba torkollik - ha nincs pénz, nem tudunk fejlődni, ha van, akkor viszont nem biztos, hogy túlélünk. Akik szeretik az igazi kihívásokat, azok ne is menjenek tovább, itt osztják ebben a hónapban a legtöbbet belőle.

Stílusos, egyedi grafika, érdekes (bár más műfajokban sokat használt - elég ha csak a szintén most vizsgált Pac-Man Friends-re gondolunk) mechanika és idővel kissé monotonná váló játékmenet jellemzi ezt az érdekes címet viselő játékot.