Augusztus I. (f2p és epizodikus játékok)Mobil ajánló

Mivel kezelhetetlen számú mobilos játék jelenik meg havonta, ezért kétfelé bontottuk a legutóbbi időszak termését. Most kerülnek terítékre a free-to-play és az epizodikus címek, a második részben pedig a fizetős alkalmazásokról írunk majd - igen, lesznek közöttük portok is.

Pirate Bash (iOS, Android)

Ez a hónap nem volt a legerősebb f2p játékokban, így még szembetűnőbb, hogy a Pirate Bash mennyire jól sikerült. Pedig az alapötlet nem annyira egyedi, gyakorlatilag a Worms és az Angry Birds összeházasításából született, karikaturisztikus kalózokkal előadva.

A legénység különböző képességekkel és támadásokkal bíró csapattagokból áll össze, akik a hajó típusának megfelelő helyről próbálják az ellenséges kalózokat kigolyózni. A harc körökre osztott, a terep pedig igen jól alakítható ér rombolható, akár a tereptárgyakat is felhasználhatjuk arra, hogy az ellenfeleket ledöntsük a lábukról.

Nyilván többekben felvetődhet, hogy a CastleStorm sokkal komplexebben dolgozta ki ezt az ötletet, ami igaz is, ugyanakkor a Pirate Bash villámgyors menetei és jól eltalált fejlesztései még a sokadik menetben is szolgálnak meglepetésekkel. Két nagyon kellemes dolog teszi igazán jóvá a Pirate Bash-t. Az egyik, hogy a támadástípusok valóban különböznek egymástól, nagyjából a kései Angry Birds-ök változatossága jelenik meg, néha komoly, néha vicces köntösben. A másik, hogy kimondottan sokáig nemhogy költeni nem kell, de igazából még grindolni sem, okos multizással elég jól karban lehet tartani a csapatot, láthatólag nem az volt a cél, hogy egy óra után pénznyelővé váljon a játék. Nyilván eljön az a pont, ahol a kevésbé erős felszerelés már gátja lesz a továbbhaladásnak, esetleg nagyon kellenek azok a hajók, amikre trükkösen is fel tudjuk pakolni az embereinket, de sokáig hagynak minket szórakozni.

Crazy Taxi: City Rush

Nem vagyok biztos benne, hogy az új, mobilos Crazy Taxi nem csak egy kísérlet-e. Egy kísérlet annak kiderítésére, hogy mennyi F2P játékokban megismert akadályt lehet a játékosok elé gördíteni ahhoz, hogy egy alapvetően egész jól eltalált játékot is sikítva töröljenek az eszközükről.

Mert a City Rush, bármily meglepő is, igazából teljesen jó játék lett. A fejlesztők sikeresen nyerték ki az eredeti Crazy Taxi esszenciát és ültették azt mobilokon is irányítható formába. Elsöpörték az otromba virtuális karokat és gombokat, helyébe olyan érintésen és suhintáson alapuló irányítást raktak össze, mellyel kényelmesen és pontosan lehet az őrült taxinkat terelgetni a forgalomban. Hozzácsaptak egy rakás zúzós zenét (még ha nem is az eredetieket), látványos grafikát, kellemes feladatokat. És eddig tartottak a jó hírek.

Mert mellette minden idők egyik legszörnyűbb lehúzós rendszerét sikerült beleerőltetni. Sorolom: minden pálya után egy reklám videót kapunk. Nem akarod ezredszer is a Tehénterelgetés 2014 reklámját nézni? Akkor virítsd a lóvét! A taxink négy egységnyi üzemanyaggal rendelkezik, egységenként negyed órányi visszatöltési idővel. Elfogyott és még akarsz játszani? Megoldható, itt a számla. Akarsz új autókat venni, menőbb kiegészítőket és extrákat? Egy részükhöz össze lehet a pénzt grindelni (négy futamos adagokban, ugyebár), másikakat csak valós pénzért összeszedhető valutáért lehet megvásárolni. És ha megvásárolod se kapod meg azonnal, várni kell míg kiszállítják. Persze ezt fel lehet gyorsítani - kitaláltad, pénzzel.

Szörnyű, komolyan szörnyű és leginkább azért, mert ha az előző bekezdést kivághatnánk, akkor a City Rush könnyedén ott lehetne a hónap legjobbjai között. Így? Azt javaslom, hogy szavazzunk a tárcánkkal, küldjünk üzenetet a SEGAnak, hogy nem vagyunk fejőstehenek és inkább le se töltsük ezt a játékot. (Warhawk)

Swing Copters (iOS, Android)

A Swing Copters az a cím, ami valószínűleg soha nem szerepelne ebben az összeállításban, ha a szerzője nem az a vietnámi Dong Nguyen lenne, aki korábban a Flappy Birds-szel bombát robbantott. Nos a történelem ezúttal csak félig ismételte önmagát, mert bár egy nap alatt megint tucatnyi klónt gyártottak (értelemszerűen Androidra), ezúttal az igazi bombasikert beárnyékolta egy plágiumgyanú és egy szerencsétlen frissítés. Előbbit hagyjuk, a Swing Copters mechanikája annyira egyszerű, hogy csoda lenne, ha senkinek sem jutott volna eszébe korábban (gondolhatjátok, ha egy nap alatt le lehet egy az egyben klónozni).

Ezúttal a horizntális haladást vertikáls váltja, egy propelleres muksóval kell minél magasabbra jutni. A csavar annyi, hogy a figura az első érintésre jobbra halad, a másodikra balra, a játékos feladata pedig annyi, hogy lemenjen alfába, és megtalálja azt a ritmust, amivel át lehet jutni az akadályok között.

A megjelenés napján nagyjából tíz perc kellett ahhoz, hogy az ember akár csak egy pontot is elérjen, ezért egy nappal később alapos könnyítésen esett át a Swing Copters. Azóta átkozzák is az igazán hc arcok, rengetegen el is fordultak tőle ezek után. Jópofa ügyességi cucc, de egyértelműen nagyobb a füstje, mint a lángja - akik eddig Flappy Birdsben licitáltak egymásra az újabb csúcsokkal, azok nem biztos, hogy ezért váltani fognak.

WWE Supercard (iOS, Android)

Coming out következik: kb. hatvan órát játszottam a WWE Supercarddal. Na nem azért, mert annyira jó, hanem mert idén huszonöt éve nézek pankrációt, és hiánypótló volt ez a cucc. És persze nem utolsó sorban azért, mert az öt percre az asztalon felejtett tabletről a kisfiam néhány másodperc alatt vásárolt egy 7200 forintos csomagot, amiből gyakorlatilag egy legendary lap jött össze, semmi más érdemleges. Hát lehet ezek után abbahagyni? :)

Gyűjtögetős és fejlesztgetős kártyajátékból van millió, igazából ez sem lenne jobb bármelyiknél, ha valakit nem érdekel mélyebben a téma. A hangsúly alapvetően a fejlesztésen van, az összecsapások során az előre kiválasztott öt kártyánkkal kell három ütközetet megvívni. Az ugyanakkor csak menet közben derül ki, hogy milyen statisztikákban mérik össze az erejüket a felek, és kik vehetnek részt - hölgy értelemszerűen csak hölggyel küzdhet meg, tag teamben pedig két kártyát is kell választanunk, amik jó, ha kombóznak egymással. Nagyon egyszerű a rendszer, egy adag szerencse is kell hozzá, és hosszú távon ez nyilván monotonná teszi. Van viszont itt is egy jó hír, tulajdonképpen felesleges költeni, hiszen mindig a velünk azonos erősségű játékosokkal fogunk megküzdeni (csak pvp van), és általában az nyer, aki ugyanazt a paklit háromezer összecsapásból rakta össze, nem pedig az, aki harmincból.

A WWE Supercard óriási siker, több milliós letöltésnél tart, hamarosan jönnek majd új kártyák is. A hozzám hasonló hülyéknek letehetetlen.

Godus

Szerencsétlen Molyneux-t már megint szanaszéjjel szedték mind a kritikusok, mind a játékosok. Pedig ezúttal visszatért ahhoz a műfajhoz, amiben a legjobb volt mindig is, az istenszimulátorhoz.

A Godus nem rossz, a Godus egyszerűen csak nem elég jó. Free to play játékként pont azt képes nyújtani, amit előtte sokan mások: kicsit foglalkozunk a “birodalmunkkal”, a benne élőkkel, termesztünk és fejlesztünk, és várunk. Nagyon sokat várunk. Gyurmázzuk a terepet, kisebb minijátékokkal töltjük az időt, ránézünk a népünkre, hogy változott-e valami, majd várunk. Vagy fizetünk.

A Godus szép, hangulatos és az irányítása is rendben van. Egyszerűen csak Molyneux nem mozog otthonosan ezen a piacon. Az elmúlt évek során kijött háromszáznegyvenhét birodalomépítős játék, és bár ez nyilván nem csak az építésre és a fejlődésre koncentrál, egyszerűen le vannak már fektetve a free to play szabályok, kialakultak a szokások, és szegény Godus próbál megfelelni ezeknek, de pont nem ezt várjuk tőle. Hanem azt, hogy legyen annyira újszerű, abbahagyhatatlan és addiktív, mint a Populous volt annak idején, de pont ennek a három elvárásnak nem képes eleget tenni.

Pac-Man Friends (iOS, Android)

Habár az Apple Store-ban elkérnek néhány eurót a Pac-Man Friends-ért, Androidon ingyen hozzá lehet jutni, ezért is került az ingyenes címek közé. Egyébként normális esetben ott is lenne a helye, ugyanis az életek száma az idővel arányosan töltődik, ha pedig valaki nem elég ügyes, simán három perc alatt elveszíti az összeset, és várhat órákat, hiába fizetett…

De hagyjuk az undorító fizetős rendszert, maga a játék igen jó. Minden pálya egy-egy feladvány, ami egy, a megszokottnál lényegesen kisebb labirintus-szeletben játszódik. Az irányításra választható a készülék döntése is, ami bár nehezebbé teszi a dolgunkat, hangulatilag nagyon illik a játékhoz, így mindenkinek ajánlom a kipróbálását.

A játék során egyre több társ csatlakozik hozzánk - rájuk utal a cím -, ezek mindegyike különböző képességekkel rendelkezik, van, aki át tud menni az ellenfeleken, más megvilágítja a pálya sötét szakaszait. Az igazi móka azonban abból adódik, hogy az összes csapattagot egyben irányítjuk, tehát ha jobbra megyünk, akkor mindenki addig halad az adott irányba, amíg falba nem ütközik. Ki kell használni a beugrókat és az akadályokat, hogy mindenkit össze tudjunk terelni, és ügyesen keresztüljussunk a nehezebb szakaszokon. Egyszerre igényel skilleket és gondolkodást a játék, igazán kár az elhibázott üzleti modellért, amit mögé tettek.

Joe Dever's Lone Wolf Act 3 (iOS, Android)

Idősebbek még őrizhetnek kellemes emlékeket a Száguldó harcos címet viselő lapozgatós könyvről, ami 1991-92 tájékán jelent meg hazánkban. Ezt egy Joe Dever nevű úr követte el, van azonban neki egy sokkal hosszabb sorozata is, a Lone Wolf, ami a harmincadik epizódnál tart, és várhatók további folytatások.

A Lone Wolf világa alapján végre megvalósulhat az, amire oly régen vágytak sokan, mobil eszközökön új, interaktív szintre léphetnek a lapozgatós könyvek. Ezzel próbálkozott a Sorcery! is, a LW azonban más utat választott. A történet viszonylag hagyományosan bontakozik ki a döntéseink következtében, az összecsapások ugyanakkor 3D-ben pompáznak. Tulajdonképpen simán nevezhetjük szerepjátéknak a sorozatot, a sok leírásnak és párbeszédnek köszönhetően a karakter személyisége és döntései is komoly szerepet játszanak, az öltöztetés, a fejlesztés és a harcok pedig a szokványos lapozgatós könyveknél sokkal komolyabban vannak kidolgozva. Ettől függetlenül a csata nem biztos, hogy mindenkinek feküdni fog (gyakran _nagyon_nehéz), de annyira jól néz ki, hogy még a rossz játékegyensúlyt is majdnem képes feledtetni.

A Lone Wolf sorozat öt részesre van tervezve, ebből a harmadik jelent meg iOS-re, az Androidos verzióra még várni kell bizonytalan ideig. Részenként nagyjából nyolc órát bele lehet tenni, úgyhogy mindegyik megállja önállóan is a helyét.

Jacob Jones and the Bigfoot Mystery: Episode 2 (iOS, Android)

A Professor Layton játékok gigantikus sikere után elmaradt a klónok özöne, nagyon kevesen tudták ugyanis eltalálni a jó rejtvények, az érdekes karakterek és a színvonalas történet egyensúlyát. A méltatlanul elfeledett Puzzle Agentnek ez időnként sikerült, és most a Jacob Jones is gyakorlatilag ezzel próbálkozik meg. Felemás sikerrel.

Kezdjünk a pozitív oldallal: a rejtvények nagy része igen jó. Van több olyan, amit még egy játékban sem láttam ellőve, ami tényleg komoly fegyvertény, mert az elmúlt évtizedekben ugyanazt a húsz rejtvényt rajzolta át szinte mindenki. Nem nehezek, mégis gondolkodtatók, megoldható mind, mégis érdekes.

A legfőbb negatívum a hangulat: értem én, hogy az art direction miatt szándékosan ilyen elnagyolt a vizuális világ (ráadásul Unreal engine-nel…), de a nagyfejű karakterek nem biztos, hogy bárkinek is hamar a kedvencei lesznek, a szegény kisfiú találkozása a Bigfoottal pedig csak néha vicces - pedig a poénoknak kéne az egészet vinnie a hátán. Azt gondolná az ember, hogy jó puzzlékat kitalálni nehezebb, mint vonzó hátteret teremteni, de itt a példa, hogy nem.

A második rész ebben a hónapban jelent meg iOS-re, az Androidos verzióra még várni kell. Aki befektet, az nagyjából három órával számoljon epizódonként, hacsak nagyon el nem akad.