Metro: ReduxTeszt

A Metro játékoknak mindig is volt egy megfoghatatlan aurájuk, ami miatt lehetetlen volt mellettük közömbösen elmenni. Az „oroszos faktor” már alapvetően képes bennünk egy képet kialakítani, legyen szó játékról, vagy mozifilmről … Talán a kifejezés negatív többletjelentése sem véletlen, hisz pont az adódó kulturális differencia adja ezen játékok egyik elsőszámú sajátosságát, ami a popcorn illathoz és cukroskólához szokott embernek első blikkre még furcsa is lehet.

Mind a 2033, mind pedig a Last Light magukon viselték a már emlegetett hatást, de a cikkíró véleménye szerint ők voltak talán az első olyan mainstream, azaz fősodorba szánt, magas produkciós értékekkel bíró, konzolokon is sikert arató játékok, amelyeken semmiképp sem lehetett a gagyiság jeleit felfedezni. A túlélésért folytatott keményvonalas FPS alapokat brutális atmoszférával, szerethető főhőssel és hiteles (!) univerzummal megtámogató Metro epizódok a mai napig elférnek (minden túlzás nélkül) az előző generáció emlékezetes belső nézetű játékai mellett a polcon, mondjuk egy Bioshock és egy Crysis között.

Arról nem is beszélve, hogy a 2033 a kor kisebb technológiai csodaként égett a memóriánkba, így nem véletlen, hogy a 4A Games 2014 nyarán is életképesnek, sőt az újgenerációs konzolok megjelenésével ismét aktuálisnak érzi a saját gyermekeit.

A klasszikus jeleneteket nem egyszer újrarendezték. Ilyen a 2033 feledhetetlen nyitánya is.

De persze nem csak ez a motivációja az újrakiadásnak. Mindkét Metro játék a mai napig helyt áll pusztán a szórakoztatást tekintve is, így külön öröm, hogy a Last Light technológiájának továbbfejlesztésével mind az első, mind pedig a második epizód jobb, okosabb, csinosabb lett.

Kezdjük a Metro 2033-al, amelynek Redux verziója nem csak a továbbfejlesztett látványban, hanem konkrét játékmenetet is befolyásoló elemekkel is bővült. A folytatás megörökölte a Last Light választható és DLC-kel érkező nehézségi opcióit („Rangerek előre!”); a kihívás finomhangolása tovább erősítheti a sztori „utazós-kirándulós” jellegét. A mára már kicsit esetlennek tűnő animációk újra lettek keverve, a karakterek nem mondjuk, hogy jobban, de másképp, modernebbül festenek, és az átvezetők is ráerősítenek a Bioshock-jellegű történetmesélés stílusára. Nem túlzás másodszor is Levine-ék tengeralatti eposzát emlegetni, ugyanis a Metro 2033 is tele van emlékezetes jelenetekkel, parádés helyszínekkel, amelyre évek múltán is emlegetni fogunk. A játék ilyesfajta húzóereje pedig csak fokozódott az újrarendezett, belső nézetből átélt animációkkal. A grafikai update nem feltétlenül lép rá az eredeti technológia fejére, inkább a bevilágítás átrendezésével, finomított effektek hozzáadásával és némileg dúsított környezettel egészíti ki az eredeti motor lehetőségeit. A GUI is frissült, ami tegyük hozzá - nagy előrelépés a korábbi cím szimpla interfészéhez képest.

A fényhatások ezúttal is ellopják a show-t. De a gazdagon berendezett díszletek is ütnek.

A Metro: Last Light talán kevesebb újítást kapott, mint az első epizód, de ez nem is csoda, hiszen rá építkeztek az 2033 újrakeverésénél is. Természetesen a grafikai elemek itt is finomodtak, a növényzet dúsabb, a fények-pocsolyák kicsit hangsúlyosabbak, és a filmszerű hatások is picikét erőteljesebbek, mint az elődben. A definitív változatokhoz természetesen az összes elérhető DLC is jár, így ha valaki pusztán egy dupla GOTY kiadást vár a Reduxtól, az sem fog csalódni. Sőt, az első epizód mesterei itt is hangolhatják "Survival" fokozatra a nehézséget, amely a 2033 hardkór megközelítését próbálja utánozni.

Az összehasonlítás és a teszt nem lehetne teljes a verzióbeli különbségek ecsetelése nélkül. A forgalmazó volt olyan kedves, hogy mind a pécés, mind pedig a nextgen Playstation-ös verziókat górcső alá vehessük, a tesztelés java pedig azzal telt el, hogy vadul váltogattunk a prevgen konzolos, a Steam listában régóta ott tanyázó pécés változatok és az új lehetőségek között.

Kezdjük a PC változatok elemzésével, amelyekről általánosságban elmondhatók, hogy eszméletlenül profin lettek optimalizálva, ami nem feltétlen azt jelenti, hogy minden effektust az égig kapcsolva is jól fut a játék, hanem azt, hogy még egy közepesebb gépen is lehet találni jól kinéző beállítást, sebes képfrissítés mellé. Tisztességes, de általánosan közepesnek tekinthető mobil GPU-val felszerelt laptopon még a „Very High” beállítás sem reménytelen (moderált 720p felbontással és tesszeláció nélkül természetesen), 25-30 FPS közé belőve. De egy asztali gépen, közép-felső kategóriás GPU-val garantált az 1080p/60 élmény. A teljesítmény egyik fontos kulcsa a tesszeláció, amely talán az optimalizálás kulcsa lehet, hisz egyszerűen nem ad annyit az élményhez, amennyire meg tudja fogni a játékot. Ahhoz, hogy teljes pompában, AA-val és bekapcsolt tesszelációval karöltve fusson a játék már csúcsgép kell - de nyilván muszáj valamit hagyni azoknak a fanatikusoknak is, akik szeretnék maguknak igazolni a high-end GPU vásárlását.

Poszt-apokalipszis - újgenerációs köntösben.

A Playstation 4-es változat bekapcsolása után az első döbbenet akkor érkezik, amikor az ember a kép tisztaságát kezdi vizslatni, a második szájtátást pedig a konstans 60 FPS fogja kiváltani belőlünk. Ha régebben csak a hetedik generációs konzolos verziókat láttuk, akkor a Metro egy új oldalát fogja megmutatni nekünk, amely egy kis ízelítőt ad abból, hogy a bika PC-vel rendelkező játékosok az utóbbi pár évben milyen élményekkel gazdagodhattak. Ha viszont előbb látjuk a számítógépes portokat, akkor lehet, hogy kisebb csalódásban lesz részünk, mert az effektparádé egy része, valamint gyanúnk szerint a textúrák felbontása kissé vissza lett fogva a nextgen vasakon is.

Mókás tény általánosítása: minél folyamatosabb a képfrissítés, annál kevésbé érződik a filmszerűséget szavatoló motion-blur effektus. Amíg pécén hasonló képfrissítés mellett is látható a mozihatás, addig a PS4 átirat (valószínűleg visszább is fogott) elmosása alig adja vissza a Path engine által szolgáltatott, gusztusosan működő blurt. De ezek csak apróságok, hiszen a tartalmi és látványban történő bővülések hiánytalanul részét képezik a nextgen konzolos verzióknak is. Röviden összefoglalva: a nextgen gépek tulajdonosai számára is csábító csomag lehet a Redux. Az XOne és PS4 verzió között pedig csak minimális felbontásbeli különbség van a PS4 javára.

Köszi srácok, de a "kék metró szükséges felújítása" alatt nem a Path Engine továbbfejlesztését értettük...

A Metro Redux nem csak azok számára lehet érdekes, akik még soha nem találkoztak a két Metro epizóddal. Ha mégis ez a helyzet, akkor természetesen minél előbb érdemes a pótlási listára felírni az ukránok remekművét. Ne tévesszen meg a látszólagos „keleti-faktor”, hiszen jóféle, izgalmas FPS játékokról beszélünk, amelyek sztori, látvány és játékmenet tekintetében is tudnak újat mutatni. Ha viszont már egyszer túl vagy mindkét epizódon, akkor már csak a frissített 2033 élmény miatt is nekiszaladhatsz újra Artyom kalandjainak. Szerintünk a pécés változat viseli a koronát, de tős-gyökeres konzolosként a nextgen verziókra is csak elégedetten bólogathatsz. Ha lenne "ajánlott" feliratú pecsétünk, akkor most tintás lenne a monitorod.