[DLC] The Last of Us: Left Behind

The Last of Us: Left Behind

siklaraSimon Klára2014.02.24. 18:45

A The Last of Us játékmenetében ugyan nem szakadt el látványosan az Uncharted-szériától, témájában és hangulatában azonban tagadhatatlanul éles váltást jelentett. A Left Behind ugyanolyan filmszerű élmény a lepusztultságukban is állejtően szép helyszínekkel, jól megírt, spontánnak ható párbeszédekkel, és bejáratott játékmechanikájával, mint a leginkább ezen tulajdonságaiért dicsért alapjáték, ám viszonylagos rövidsége miatt mindez töményebben jelenik meg benne.

Csúnyán fogalmazva technikailag ugyanazt tudja, de mintha annak egy rövid összegzése lenne, amiben a készítők mindent bevetettek a lenyűgözésünk érdekében és még rá is tettek egy lapáttal. Minden apró részlet a helyén van, és a látszólag eseménytelen, vizuálisan azonban annál sokatmondóbb, inger-gazdag bámészkodós szakaszok is mintha mind azt harsognák: "Nézd, milyen hangulatos világot alkottunk, valld be, hogy szinte akarod a világvégét."

Tavaly megjelent egy négykötetes The Last of Us képregény a Dark Horse Comics kiadó gondozásában American Dreams alcímmel, amely elmesélte, hogyan teltek Ellie közel sem veszélytelen napjai a katonai iskolában és környékén, mielőtt összehozta a sors Joellel. Itt ismerhettük meg a legjobb barátnőjét, Rileyt, akivel - mint azt az alapjátékban elejtett utalásokból megtudtuk - azon a végzetes napon is épp együtt kereste a bajt egy elhagyatott bevásárlóközpontban, amikor egy fertőzött megharapta és meg kellett volna halnia. Az előzményül szolgáló képregényből merítő és részben ezt a napot bemutató Left Behind sztori-DLC-nek is ők ketten a főszereplői. Az időugrások miatt az átvezetőkben néha felbukkan Joel is, ugyanakkor ez most kimondottan magányos kaland, amelyben végig Elliet irányítjuk.

A játék figyelmeztet rá, hogy mivel a Left Behind hatalmas spoilereket tartalmaz, ezért csak a fő történet befejezése után (vagy a 8. fejezetet követően) ajánlott belevágni. A képregény ismerete nem szükséges hozzá, de aki olvasta, nyilván jobban megérti Riley motivációit, a két lány között elhangzó párbeszédek egy részét, vagy bizonyos visszautalásokat a képregény szereplőire és eseményeire. Kapcsolódási pontok egyébként a The Last of Us fő szálával is bőven akadnak, hiszen a Left Behind egy korábbi fehér foltot kitöltve tökéletesen illeszkedik annak cselekéményébe, egészen konkrétan az egyetemi campuson történtek és a téli fejezet között kiesett idő eseményeire hivatott fényt deríteni.

A két szálon és idősíkon futó történetvezetés érzelmeinket leginkább megmozgató megoldása, hogy párhuzamot von Riley és Joel, az Ellie életében két legfontosabb személy között. A lány mindkettejükért tűzbe menne, és amikor a magatehetetlen Joel élete múlik a helytállásán, akaratlanul is eszébe jut az a pár hónappal korábbi nap, amit egy az átmeneti menedékhelyükhöz hasonló bevásárlóközpontban töltött. A közelmúlt szép emlékei hangulatilag élesen elkülönülnek a könyörtelen jelentől, amelyet a készítők számos apró, vagy éppen nyilvánvaló eszközzel kívántak érzékeltetni. A jelenben az üldözőinek kiszolgáltatott, magára utalt Ellie a saját és Joel túléléséért küzd, a múltban viszont pár órára korához illően, átlagos kamaszlányként viselkedve látjuk önfeledten szórakozni az oldalán baktató legjobb barátnőjével.

Nehéz nem észrevenni a lelkiállapotot olyan egyételműen tükröző külső tényezőket, mint az időjárás; a jelenben rideg tél van, így minden fehér és szürke, az Ellie visszaemlékezéséből kibontakozó közelmúlt idilljét viszont a nyár élénk, meleg színei is megerősítik annak ellenére, hogy esős éjszaka van. Nyilván az sem véletlen, hogy a tragédiába torkolló éjjel utolsó perceit már a felkelő nap sugarai köszöntik, mintha Ellie egy megtévesztő álomból ébredne rá a szörnyű valóságra. Szintén jelentősége van, hogy éppen akkor emlékszik vissza a Rileyval töltött utolsó napra, amikor ismét a magára maradás veszélye fenyegeti, így az emlékeiből nem csak erőt merít, hanem egyben emlékezteti is magát arra, mit veszíthet. Le a kalappal a kaliforniai csapat történetírói előtt, így kell ezt csinálni.

Bár még mindig nem zombik, hanem „gombaemberek” vadásznak az emberiség utolsó túlélőire, talán sosem volt ennyire erősen érezhető a hasonlóság a poszt-apokaliptikus témájú filmekkel és sorozatokkal. A The Walking Dead egyik újabb epizódjában van egy jelenet, amiben az Ellievel nagyjából egyidős Carl vágyakozva néz egy Xboxra, amivel soha nem fog már játszani. Ugyanez a nosztalgikus hangulat és a régi világ utáni vágyódás hatja át a Left Behind összes olyan szakaszát, amelyben a két barátnő ráérősen bóklászik a plázában gazdátlanul heverő árukat, vagy éppen a tönkrement játékgépeket kerülgetve. Ezek a jelenetek leginkább a felfedezés öröméről, opcionális párbeszédekről és minijátékokról szólnak, amelyek egyrészt rámutatnak, mennyi apró örömöt rejt még egy ilyen kietlen, lepusztult világ is, másrészt érzelmileg megalapozzák a jóval felfokozottabb tempójú végkifejletet.

Nagyon hatásos módja a sejtetésnek, ahogy mindkét szál nagyon nyugodtan, ráérősen indul és fokozatosan pörög fel. Az ember nagyjából tudja, mire számíthat, épp ezért hiába altatják el a gyanakvását pár szívmelengető jelenet erejéig, végig feszülten várja, mikor vesznek hirtelen fordulatot az események és omlik össze kártyavárként az átmeneti nyugalom. Ami azt az ominózus BFF jelenetet illeti, amin az internet népe annyira kiborult, valójában annyira nem vészes és valamelyest még magyarázható is a sajátos körülményekkel, de kétségkívül vicces egybeesés, hogy annyi év után Ellen Page épp a DLC megjelenésének másnapján döntött úgy, hogy coming outol.

A történetről nem kívánok az eddig leírtaknál többet elárulni, de mivel a helyszín végig két bevásárlóközpont és annak kihalt üzletei, viccesebb észjárásúak nyugodtan képzelhetik azt, hogy Ellie amolyan poszt-apokalipitikus plázacica, aki önvédelemből tömeggyilkol a fogyasztói társadalom romjain. Elnyűhetetlen kése matt abszurd módon amúgy is „erősebb”, mint a kétajtós szekrény alkatú Joel, akivel nehezebb fokozaton alaposan meggondoltuk, mielőtt valakibe belevágtuk az ollóból és szigszalagból nagy nehezen összetákolt shivet. Az olyan korábbi módszerek, mint a lopakodás, vagy a téglahajigálás továbbra is kifizetődőek, és normal fokozaton akad annyi felvehető kacat, hogy a fináléban szadista hajlamainknak engedve a nagyot pukkanó játékszereket is bevethethetjük.

Mivel a játék az utolsó szakaszban már-már indokolatlanul sok ellenfelet zúdít Ellie nyakába, legnehezebb fokozaton is eltarthat egy darabig befejezni. A zsinórban háromszor egymás után ellőtt „hirtelen felbukkan a semmiből egy csomó fosztogató és fertőzött” ugyan kissé bosszantó időhúzás, pláne mivel ennyi ellenfelet egy rakáson az alapjátékban se sűrűn láttunk, de mivel egymást is ölik, a jól kialakított terep pedig a legkülönbözőbb taktikák kivitelezését teszi lehetővé, végső soron irtó élvezetes. Egy ponton rákényszerít a játék a szemtől szembe harcra, de eddigre már úgyis elragadnak annyira az érzelmek, hogy üvöltve fogod hajigálni a molotovot a rosszfiúk arcába anélkül, hogy a pazarlás következményein kellene rágódnál.

Sunyi módon a teszt végére hagytam az egyben végső értékelésként is felfogható lényeget: a kissé borsos áron mért DLC-k esetében mindig kardinális kérdés az ár-érték arány, és a legtöbb itt szokott elvérezni, a Left Behind azonban minden egyes ráköltött forintot megér. Tartalmas, változatos, és párját ritkítóan részletgazdag, a hosszúsága viszont eléggé egyénfüggő, mert ha valaki hozzám hasonlóan minden sarkot és fűszálat megvizsgál, vagy felolvastat Ellievel egy rahedli rossz viccet, annak akár három és fél órára is nyúlhat, a sietősebbek viszont szűk két óra alatt a végére érhetnek. Maximalistáknak jelenthet még némi hosszabbítást az összes beszédes nevű trophy megszerzése, bár a legtöbbet nem különösebben nehéz megnyitni.

Nagyon jó érzés volt egy rövid időre visszatérni a The Last of Us még mindig döbbenetesen szép és hangulatos világába, mert amellett, hogy minden benne van, amiért az eredeti játékot szerettük, nagyszerűen ki is egészíti azt. A Left Behind sokat hozzáad a történethez, de még inkább Ellie karakteréhez, akit egy merőben új, eddig rejtett oldaláról ismerhetünk meg. Minden tekintetben rendkívül letisztult és átgondolt, így egyedüli hibájaként csak az hozható fel ellene, hogy kétszer ennyi sem lett volna elég belőle.

THE LAST OF US: LEFT BEHIND
PLATFORM PS3 (tesztelt)
KIADÓ SIE FEJLESZTŐ Naughty Dog
MEGJELENÉS 2014. február 14. ÁR ~4.000 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

11 órája
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

20 órája
4

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

Heti megjelenések

2024.04.08.
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==