Legend of Zelda: Phantom Hourglass - teszt

Nagypapi, nagypapi! Mesélj nekünk valami szépet!

Bah, szó sem lehet róla, nagyon késő van, régen aludnotok kéne már! Ha az a némbe...akarom mondani, a drága jó nagyanyátok megtudja, hogy megint éjszakába nyúlóan anekdotáztam nektek, akkor biztos kiveri a balhét. Az én koromban meg már jobb a békesség. Tudjátok, a vén ketyegőm bármikor beadhatja a kulcsot, és jobb szeretném, ha a borospincében nyelném be az utolsó zsetont, semmint, hogy a drága jó nagyanyátok ideggyilkos rikácsolása imádkozza be a vérrögöt az artériámba.

Mi az az artéria, Nagypapi?

Hát az egy olyan valami, ami túl szűk nekem ahhoz, hogy ott legyek az első igazi kocsmatúrátokon - a fene essen belé! De most nem ez a fontos, a lényeg, hogy késő van, sipirc az ágyba!

Nagypapi, kérünk szépen, csak egy rövidke mesét! Ígérjük, hogy nem tudja meg senki!

Áhh, najó, legyen! Meggyőztetek, mint mindig.

Jaj, de jó! És mit fogsz mesélni nekünk, Nagypapi?

Hümm, hát ma jókedvemben találtatok, úgyhogy egy nem mindennapi történetet fogtok hallani, egy igazi Legendát. De mielőtt belekezdenék, legyetek szívesek, hozzátok be a konyhából azt a fél üveg konyakot, amit a szemeteszsák mögé rejtettem. Tudjátok, egy ilyen öreg trottynak már kell egy kis serkentő, hogy a lelkéből felszakadhassanak a helyes szavak...

Nos, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mese. A Mese egy fiúról és egy hercegnőről szólt, akiknek sorsa örökre összefonódott. Az ifjú kalandor, Link végzete szívének mérhetetlen bátorságában rejlett - ez hajtotta előre tűzön-vízen át, ez acélozta meg kardját tartó karját, ez adott hitet neki, mikor gondolatait a kétségbeesés gonosz erői kötötték gúzsba. Célja mindig csak egy volt: megmenteni a bajba jutott hercegnőt, Zeldát, kinek szabadságától a világ jövője függött. Ez a Mese olyan különleges, olyan szívszakasztón gyönyörű lett, hogy képes volt minden embert megérinteni, s ki egyszer ízlelte csodáit, az sosem feledte el azokat. Nem telt el sok idő, s a Meséből Legenda kerekedett.

Miért lett belőle Legenda, Nagypapi?

Hogy miért? Mert mágiával bír. Mert képes arra, hogy a hétköznapok szürke vásznára a ti gyermeki létetek elevenségét idéző, játékos színeket varázsoljon. Ezekre a színekre szükségünk van, égető szükségünk, sajnos azonban idővel elhalványulnak tudatunkban, megfakulnak emlékeinkben. De ki sohasem kopnak! Soha, mert milliók lelkének hívószava új és új Történetmondókat hív életre, akik mindig újraköltik a Legendát, és egyre mélyebbre ültetik a Mesét pszichénkbe.

Nagypapi, te sírsz?

Öö, nem, nem, dehogy, csak egy elsuhanó emlék léket ütött a szememen. Néha előfordul, ne izguljatok, semmi bajom. Na szóval, én most a Legendának olyan alakját fogom szavakba önteni, melyet egy utazgató Történetmondótól, a Kétarcú Vándortól hallottam. Az ő meséjének a címe: A Fantom Homokóra.

A Fantom Homokóra kicsit más, mint az eddig megismert Mesék, hiszen a Kétarcú Vándor a történet fonalát ott veszi fel, ahol egy másik Történetmondó, név szerint Játékos Kockafej eldobta azt a Széltámasztó című epizódban. Hősünk, - ki már egyszer teljesítette küldetését, és megküzdött a Gonosszal - nem sokáig élvezhette a jól megérdemelt pihenést. Éppen a nyughatatlan Tetrával és kalózcsapatával indultak új kalandok után a végtelen tengeren, mikor hirtelen megjelent a Szellemhajó. A kísérteties járműt áthatolhatatlanul sűrű köd kísérte, mely szinte azonnal körülölelte az eltökélt kalózok bárkáját, és baljósan eltakarta a látóhatárt szemük elől. Hősünk és társai szívére nyomasztó félelem telepedett. Megpróbálták visszatartani a vakmerő Tetrát, azonban a harcos lelkű hercegnő kalandvágyát nem lehetett letörni: hiába minden figyelmeztetés, ő mégis átugrott a halál szagát hordozó hajó fedélzetére! Link már nem látta, csak hallotta Tetrát - a lány kétségbeesett segélykiáltása velőtrázóan visszhangzott az éterben. A Szellemhajó egyre csak távolodott, zöldruhás Bajnokunk pedig nekifeszült és ugrott. Az idő lelassult, teste vánszorogva siklott a két hajó közti térben...de keze végül csak a levegőt markolta meg. De azt azért jó erősen. Alakját ezután elnyelték a háborgó tenger hullámai.

Nagypapi, miért kezd vörösödni az arcod?

Hát izé, csak nyílnak rajta a borvirágok. Ha majd ti is eleget öntözitek őket, nektek is ilyen szép piros lesz a pofitok.

Szóval, ott hagytuk abba, hogy héroszunk a tenger habjai közt vergődött. Az oxigénhiány miatt elvesztette eszméletét, de hamarosan egy homokos tengerparton ébredt fel. Feje iszonytatóan fájt. Egy álom szilánkjai kínozták elméjét. Egy látomás fészkelte be magát agyába, melyben Tetra az ő nevét kiáltotta...Ugyanakkor egy másik hangot is hallott, egy valódit, valami közelebbit. Kinyitotta sós víz marta szemét, és egy furcsa lebegő szárnyas fénypamacsot vett észre. A különös entitásról kiderült, hogy egy amnéziában szenvedő tündér, aki a pálmafák alatt lebegve talált rá a hajótörött Hősünkre. Link megosztotta bánata okát az újdonsült barátjával, és együtt elindultak a tündér Nagyapjának házához tanácsot kérni.

Ennél a pontnál meg kell jegyeznem, Gyerekek, hogy a Kétarcú Vándornak igen egyedi mesélési stílusa van, amely erősen különbözik attól, amit eddig megszokhattunk. A hagyományos Történetmondók közvetlenül mozgatják a Mese főszereplőjét, azonban a Fantom Homokóra cselekményét csakis egy különleges varázspálcika, egy úgynevezett Stylus segítségével ismerhetjük meg. A Legenda eme részében Link minden egyes mozdulatát a mágikus botocskával hajtja végre. Eme történetvezetési metódus rendkívül kényelmes és kézre álló, s Hősünk hamar azon kapja majd magát, hogy játszi könnyedséggel fut a terepen, kardozik a szörnyekkel és ugrál az akadályok útvesztőjében - mindezt úgy, hogy a Stylus-szal a megfelelő mintákat írja le.

Tehát, kicsit még mindig kába Hősünk az új irányítást begyakorolva eljutott a fénygombóc Nagyapjához. Az öreget különös atmoszféra vette körül, valami időtlen bölcsesség áradt szavaiból. Útmutatását követve Link és a tündér felvették a túrabakancsot, és nekivágtak, hogy megkeressék a titokzatos Szellemhajót, amely már jó ideje tartotta rettegésben a tengeri népeket. Hosszú útjuk első állomásán, az Óceán Király Templomában megmentették a pénzéhes kincsvadászt, Linebeck-et. Ez a talpig úriember hagyta, hogy Hősünk egyedül merészkedjen le a veszélyek garmadájától hemzsegő labirintusba, és a pompázó arannyal teli ládikók víziójától elkábulva megengedte neki azt is, hogy használhassa hajóját. Link és hű társa, a tündér Ceila így szálltak vízre, és szépen lassan felfedezték a környező szigetvilág számtalan csodáját.

Nagypapi, Link olyan ügyes volt, hogy értett a hajózáshoz is?

Mielőtt választ adnék az egyébként teljesen jogos kérdésedre, kérlek Pistike, hozd be azt a kettes vodkát, amit a gabonapelyhes dobozba tettem. Khm, teljesen kiszáradt a torkom...

Na igen, Bajnokunk bár bátorság terén verhetetlen volt, de egy igazi hajó kormányzásának mesterségét nem tanulta ki soha. Éppen ezért a gőzüzemű ladikunk irányítását Linebeck, a tapasztalt tengerész vállalta át, Hősünknek pedig az volt a feladata, hogy térképén a Stylus-szal megrajzolja a kívánt útvonalat. A mozgásba lendült hajót Link bármikor megállíthatta, ugrathatott vele, valamint az ágyú félelmetes tűzerejével pusztíthatta a támadó kalózhajókat és egyéb ellenséges érzelmű vízi szörnyeket. A bárkát tetszés szerint át is alakíthatta Mercay városka kikötőjében, saját ízlésére szabva a járművet. De ez még nem minden, hiszen Ágyú Szigeten egy olyan berendezést is vásárolt, amellyel képes volt a tenger fenekén rejlő kincsek kihalászására is. Innentől kezdve bármikor dönthetett úgy, hogy a főkalandot megunva, pihenésképpen kincsvadászósdit játszik.

A bejárható tengeri világ négy nagyobb részre volt felosztva, és Héroszunk csak a megfelelő térkép birtokában juthatott el az új területekre. Igen ám, de eme útmutató papírdarabokat csakis egy helyen lehetett megszerezni, az Óceán Király Templomában. Linknek ezért bizonyos időközönként vissza kellett térnie a szent Templomba, hogy újonnan megszerzett képességei birtokában egyre mélyebbre és mélyebbre hatoljon a félelmetes útvesztőben. Csakhogy a Templomon sötét átok ült: ki belépett kapuján, annak lelkét elszívta a gonosz mágia. Egyetlen eszköz volt csupán, mi védelmet nyújthatott, a Fantom Homokóra. Amíg az Élet Homokja le nem pergett, addig Link biztonságban volt, azonban ahogy mind beljebb merészkedett a sötét labirintusba, az idő úgy vált egyre sürgetőbb tényezővé számára. A legutolsó útját már csak minden ügyességét és fürgeségét bevetve, minden idegszálát megfeszítve, minden szellemi erejét felhasználva tudta megtenni. Sikerén az egész szigetvilág sorsa múlott...

Gyerekek, most be kell fejeznem a történetet. A némbe...izé, nagyanyátok mindjárt hazaér, és szavaim amúgy is csak halvány másai annak, mint amit a Kétarcú Vándor elmondhat nektek. Ez a Történetmondó a Legenda feltámasztásakor ugyanis mindent beleadott, amit csak tudott. Képességei természetesen jócskán elmaradnak Játékos Kockafejétől, de higgyétek el nekem, hogy Meséje így is csodaszép. Az általa megidézett kép egy lelket melengető, lélegző, 3D-s világot ábrázol, amelyet bebarangolni maga a színtiszta élvezet és felüdülés. Mint mindig, Hősünknek most is logikai feladványok végtelen sorát kell megoldania, azonban a már megismert puzzle-szisztémát jelentősen feldobja a Stylus-os irányítás, és a más egyéb, csak a Kétarcú Vándorra jellemző sajátosságok. A rejtvények megfejtéséhez Linknek a legmerészebb kreativitását is elő kell hívnia, hiszen a kulcsot gyakran olyan dolgok jelentik, amelyek annyira kézenfekvőek, hogy első blikkre nem is gondolna rájuk az ember. A dungeon-ökben megtestesülő kihívásokat Bajnokunk sosem unja meg, ugyanis azok egytől egyig logikusan felépítettek, és leküzdésük hamisítatlan sikerélménnyel ajándékozza meg őt minden alkalommal. Ráadásul, ha mégis elfáradna a sok igénybevételtől, akkor is könnyen felfrissítheti magát: a tengeren való hajózás, a szigetek felfedezése és az ötletes minijátékok mind-mind alkalmasak arra, hogy a fáradt elméjét újra formába pofozza velük. Sőt, ha egyszer sikerül neki teljesen felgöngyölítenie a Mese szálát, akkor meghívhatja barátait is egy kis többjátékos mókára, melyben egy Pac-Man szerű pályán üldözhetik egymást. No, és azok a muzsikák, melyek a Kétarcú Vándor torkából előbújnak! A simogató dallamok napokig beköltöznek az agyunk zugaiba - én még most is el tudom fütyülni őket. Figyeljetek csak!

Jaj, nee, Nagypapi, tudod, hogy hamisan fütyülsz!

Áh, igazatok van, mint mindig, ti kis lurkók. Na, de most aztán tényleg sipirc az ágyba! És mielőtt elaludnátok, ígérjétek meg nekem, hogy holnap felkeresitek a Kétarcú Vándort, és meghallgatjátok a Meséjét!

Persze, Nagypapi, persze! Már alig várjuk!

Jó éjszakát ördögfiókák!