Gran Turismo 6Teszt

Sok versenyt megnyert már, és a számok is azt mutatták: az ő területén nem létezik nála jobb. Most azonban mégis úgy alakult, hogy újból versenybe kellett szállnia - ott és akkor, ahol és amikor talán már senki sem számított rá. Sebaj - gondolhatta. Így legalább rendbe rakhatja az elmúlt években kissé megcsorbult hírnevét. Nem kérdés ugyanis: ez a mostani győzelem többet érne bármelyik eddiginél.

Valótlan volt, ugyanakkor mégis döbbenetesen valóságos - éppen olyan, mint egy álom, mely az utolsó pillanatig igazinak tűnik. A fél életét autóban töltötte, így pontosan tudta, milyen érzés megragadni a kormánykereket - mint ahogy abban is biztos volt, hogy csupán érzékei próbálnak tréfát űzni vele. Ám miután ez várt most rá, nem érdekelte, inkább átadta magát a remélt élvezeteknek. A fordulatszámmérő mutatója megindult felfelé.

Ült már eleget szimulátorban, ez az érzés azonban különb volt bármelyiknél. Zsigereiben érezte a rázókövek barázdáit, az apró terhelésváltásokat minden egyes sebességváltásnál, és mesterien használta ki azt a néhány pillanatnyi túlkormányzottságot is, mellyel a csúcsponton hirtelen a tökéletesnél is tökéletesebbé válik a fejben megrajzolt ideális ív. Pedig csak 117 lóerő volt alatta - ennyit tudott az a Honda Jazz, melyben eme szürreális álom kezdetén találta magát -, mégis ez volt talán a legélvezetesebb 117 lóerő, amit valaha vezetett. Nem csoda, hogy ezek után többre vágyott: gyorsan átült egy SL 55 AMG-be. Hazai gyártmány. Számonkérő vigyorral kapcsolta le a műszerfalon világító ostoba elektronikákat. - Ezt hagyjuk meg a kezdőknek - gondolta magában.

Valaki egyszer azt mondta neki, hogy amíg nem kezded el feszegetni a határaidat, addig sosem fogod megtudni, mennyire vagy jó. A jól csengő sorok hamar életfilozófiává váltak, így nem csoda, hogy most sem finomkodta el az első kilométereket. És bár ez az egész továbbra is megkérdőjelezhetetlenül valótlan volt, mégis úgy érezte, mintha érzékei kiteljesedtek volna, és hirtelen olyan részleteket kezdett megízlelni, melyekről korábban legfeljebb csak tudat alatt sejtette, hogy léteznek. A klasszikusan ezüstre fényezett Mercedes-Benz hátsó kerekei vad táncot jártak minden egyes kigyorsításnál, minden egyes villámgyors fordulónál, ő azonban mégis bízott bennük: mindig pontosan tudta, mikor és mennyire kapaszkodnak a sikító abroncsok az ősz legszebb színeiben díszelgő versenypálya aszfaltjába. És ez valahol persze így is van rendjén, hiszen - mint mondtam - versenyző volt. Olyasfajta, aki annyira szerelmes volt a benzingőzbe, hogy még álmában sem tudott szabadulni az illatától. Ezzel a mostanival azonban valahogy képtelen volt betelni: egész egyszerűen sosem érezte még ennyire valóságosnak. Nem is akart felébredni belőle, inkább végigpróbált még fél tucat járgányt.

Azon a bizonyos határon időnként persze ő is túlment. Na nem azért, mert annyira ügyetlen volna: egész egyszerűen csak kíváncsi volt arra, hol is húzódik valójában. Néha ugyan nem értette, hogy az itt-ott veszélyesen magas kerékvetők miként képesek annyira megdobni egy-egy szélvészgyors lejtős szakaszon, hogy annak fejreállás legyen a vége, de legalább ez is kapaszkodót adott neki: ilyenkor mindig rájött, hogy ez tényleg csak álom, nem a valóság. Aztán kiült a boxutca falára, amíg ugyanis a csapat vadul kalapálta a horpadt karosszériát, addig neki volt ideje felfigyelni azokra a dolgokra, melyek korábban nem is léteztek számára. Pedig ott voltak azok, csak éppen a bukósisakból szemlélve, vagy éppen a győzelem mámorában úszva korábban nem tűntek fel neki. A komótosan hulló falevelek vagy éppen a kockás zászlót lengető sportbíró parányi életet varázsoltak ebbe a technika által uralt, steril miliőbe.

A nap szép lassan nyugovóra tért, és eltűnt a hegyek mögött, helyét pedig fényes csillagok milliói vették át az égbolton. Bármennyire is szép volt azonban, sokáig ezen már nem tudott mélázni: a versenygép - az aznap legtöbbet nyúzott Evo VI-os Lancer - végre indulásra készen állt. A völgyet ellepő csípős hidegben óvatosan próbálgatta a frissen felhúzott gumiszettet: tapasztalt pilótaként pontosan tisztában volt vele, hogy éjszaka teljesen más tapadási viszonyok várnak rá. És bár időnként óvatossága ellenére is sikeresen elmelegítette egyik-másik kerekét - érezte is rögtön az így elhajigált tizedmásodperceket -, az esetek többségében így is mesésen fűzte fel a reflektorfényben vöröslő raligépet a kerékvetők utolsó centijeire. Ekkor már tudta, hogy hol a határ, és azt is, hogy miként közelítheti meg azt a legjobban - szorgalmasan csipkedte a századokat köridejéből.

A hajnalban felkelő nap mindent narancsra festő fénye még az éjszaka csodás látványán is túltett. Sőt: a boxból álmosan kiguruló autók is mintha szebb arcukat mutatták volna, mint az előző nap. Az a csúnyán leharcolt kék RUF BTR például olyan volt szerinte, mintha teljesen kicserélték volna - nem csoda, hogy a tulaj büszkén állt be vele reggel a csillogó-villogó pár éves modellek közé. És bár mind az 1200 résztvevőt - sosem voltak még ennyien - nyilvánvalóan nem látta, valahogy az volt az érzése, hogy a mai napra mindenki csinosodott egy kicsit az öregecske modellek közül. Néhányan persze mindig vannak, akik nem törődnek a kínos rozsdafoltokkal, de ezúttal mintha kevesebb lett volna belőlük. Aztán ki tudja: lehet, hogy ez csak egy ilyen nap volt - valahogy a fénysugarak is gyönyörűbben csillantak meg az aszfalton, mint máskor.

A nyüzsgő kezdőket és a barackfák illatát maga mögött hagyva új kihívások után nézett, és bár kényelmesen, villámgyorsan át tudta pörgetni a versenynaptárat, csalódottan konstatálta, hogy hiába a fantázia szüleménye az egész - ekkor már nem is nagyon érdekelte, hova került valójában -, valahogy mégis rövidebbnek tűnt ez a szezon annál, mint amihez fénykorában hozzászokott, és a hat, valamint huszonnégy órás megbízhatósági versenyeket is hiába kereste. Elmerengett a tíz évvel ezelőtti dicső időkön, majd a kerítés mögötti gyakorlópályára pillantva fejét rázva vette tudomásul az ottani történéseket - az ő idejében még nem osztogatták ilyen bőkezűen a pipákat a vizsgabiztosok.

Szerencsére volt mi vigasztalja: úti célok tucatjai vártak rá - köztük olyan legendás pályák, melyek kapcsán legfeljebb csak remélte korábban, hogy valaha még versenyezhet rajtuk újból. Fura, de a síparadicsomot idéző Matterhorn, vagy éppen a brit autósport Mekkája, Silverstone látványától valamiért különös, rossz érzések kerítették hatalmába, Spa-Francorchamps, a Nordschleife, Monza, vagy éppen Suzuka azonban melegséggel töltötték el a szívét - mindegyikhez fűződött egy-két különleges emléke. Végül, úgy döntött, az Ardennek erdeiben gyarapítja tovább élményeit - nem tudta, mennyi ideje van még hátra.

A verőfényes napsütés és a fényszórók táncával díszített éjszaka után most maszatos, szürke égbolt várt rá, gondosan jelezvén, hogy ezúttal jó eséllyel szükség lesz az esernyőkre is. Na nem mintha ez meglepte volna: az évek során megtanulta, hogy csúnyán pórul jár az, aki hasonló kellékek nélkül érkezik Spába. A délelőtti edzés kezdetére megérkező zápor minden esetre nem szegte kedvét: esőmenőként mindenképpen próbára akarta tenni tudását. Szükség is volt rá: padlógázon átszáguldani az Eau Rouge-on ilyen időben embert próbáló feladat, de elég egy hirtelen kormánymozdulat, egy agresszív féktáv vagy egy túlbuzgó kigyorsítás is ahhoz, hogy az autó hátulja életre keljen. Az elemek elleni harc szerencsére azonban nem csak kihívás, hanem élvezet is volt: ilyen körülmények között is éppúgy eggyé tudott válni autójával, mint bármikor máskor.

Délután aztán eljött az ideje, hogy éles versenyben is megmutassa tudását, és bár tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, a pályán mintha egy pillanat alatt szertefoszlott volna minden. A mezőny végéről felzárkózva, féktávról féktávra falta fel vetélytársait, azonban minden egyes manőver kész életveszély volt: a többiek úgy húzták rá a kormányt minden egyes alkalommal, mintha tudomást sem vettek volna róla. Jól emlékezett persze a versenyzők eme korcs fajtájára - ki nem állhatta őket karrierje során -, de meglepte, hogy a versenyirányítás ezúttal mintha kevésbé lépett volna fel ellenük - nem úgy, mint amikor legutóbb szembetalálkozott velük. Szerencséjére sikerült néhány karcolással megúsznia, és nem sokkal a versenytáv felét követően az első helyet is átvette az addigi legfőbb, de nyers tempóban így is egyértelműen gyengébb riválisától. Ekkor azonban fura dolog történt, az élre állva ugyanis hiába sikerült még tovább fokozni a tempót, az említett versenytárs valamiért alig akart leszakadni. Mintha hirtelen megtáltosodott volna. És bár kétség kívül élvezte az izgalmasnak bizonyuló utolsó köröket - a célban egy másodperc sem volt az első és a második között -, az egész mégis olyan volt, mintha valamiféle külső tényezőkkel próbálnák befolyásolni az erőviszonyokat a több történés érdekében. - Különös. Bár ha belegondolok, a Forma-1-gyel is ez történt - gondolta. Hamar túltette magát rajta, de igazán sosem hagyta nyugodni a dolog.

Végül két hetet töltött el ebben a fura világban. Fura, mert nem olyan volt, mint egy álom. Annál valamivel több. Valami megfoghatóbb, valami felsőbbrendűbb - olyasvalami, amiben nem csak minden eddigi álma, hanem lényegében az egész élete benne volt. Sőt, még annál is több: az autógyártás múltja, jelene és jövője. Egy olyan élmény, amely számára a Hold sem elérhetetlen, és amely az autók iránti mérhetetlen szeretet szülötte. Egy tisztelgés legendás pályák, az autósport nagyjai és még sok minden más előtt, egy óda, melyet a többiek csak egyszerűen Gran Turismónak neveztek.

Valótlan volt, ugyanakkor mégis döbbenetesen valóságos - éppen olyan, mint egy álom, mely az utolsó pillanatig igazinak tűnik. A végén hirtelen minden lepörgött előtte: az, ahogyan fénykorában tökéletesnek hitték, és az, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy valójában ő sem az. Ő persze ezt régóta tudta, de csak most jött rá, hogy nem az illúzió számít. Hanem az, hogy amíg nem kezded el feszegetni a határaidat, addig sosem fogod megtudni, mennyire vagy jó. Ezért van az, hogy a legjobbak sosem tökéletesek - így tudnak folyamatosan egyre jobbá és jobbá válni, felvillantva önmaguk - és a többiek - számára a következő lépcsőfokot. Ő most ismét megtette - ott és akkor, ahol és amikor talán már senki sem számított rá.

Michael Schumacher végül 13 nappal balesetét követően, január 11-én ébredt fel a mesterséges kómából. Hét világbajnoki cím és 91 elsőség után ez volt élete legnagyobb győzelme.

A Gran Turismo 6 nem tökéletes: az ellenfelek mesterséges intelligenciáját és kezelését illetően továbbra is képtelen felnőni önmagához, a karrier pedig változatossága és élvezetes mellékvágányai ellenére továbbra sem képes megközelíteni azt, amit annak idején a negyedik rész kínált - sem mennyiségben, sem pedig a kihívás tekintetében. A Polyphony Digital azonban a játékmenet terén vitathatatlanul a következő szintre lépett: konzolos autóverseny-szimulátor sosem kínált még ennyire kiemelkedő, aprólékos, sokrétű és élethű vezetési élményt, melyet nem csak a brutális autófelhozatalon visz keresztül, újabb és újabb élmények egész sorát tartogatva az autósport múltjából, jelenéből és jövőjéből, hanem egy olyan pályafelhozatalon is, melyről a műfajban általában csak álmodozni szokás.

@youtube