Saint Seiya: Brave SoldiersTeszt

A Saint Seiya: Brave Soldiers tesztelését megelőzően volt egy olyan naív elgondolásunk, miszerint a Dimps csapata azt követően, hogy legyártott több tucat verekedős játékot, és részt vett az elmúlt generáció legmeghatározóbb alkotásainak fejlesztésében a műfajon belül, bizonyára nem nagyon tud komolyan mellényúlni a bunyós műfajon belül. Naív, mert hamar bebizonyosodott, hogy nem volt igazunk, a legújabb Saint Seiya játék ugyanis hiába tesz meg mindent a címben is szereplő manga / anime rajongóinak megragadása érdekében, játékként kifejezetten csalódást keltő munkának mondható.

Pedig az alapfelállás tényleg nem rossz: a Brave Soldiers a történet mindhárom fő fejezetét feldolgozza (Sanctuary, Poseidon, Hades), méghozzá egy rendkívül tartalmas sztori mód keretein belül, mintegy száz összecsapást (és ugyanennyi egyedi kihívást) kínálva. Hiába azonban az ígéretes potenciális játékidő, a nagyjából 45 karakter, a kismillió ruha-variáns, a megnyitható modellek, kártyák és zenék, valamint a harcosok bizonyos tulajdonságait erősítő Orbok, az új Saint Seiya lényegében semmit sem tesz meg annak érdekében, hogy az újoncok felvehessék a fonalat, unalmas állóképeken prezentálva a komolyabb alapozás nélküli cselekményt. Másrészt pedig ott van a bevezetőben már felvázolt probléma: a játék harcrendszere egész egyszerűen elmarad attól a színvonaltól, melyet egy reneszánszát élő műfaj esetében minimálisan elvárnánk.

A Brave Soldiers arénái teljesen szabad 3D-s mozgást kínálnak ugyan, ami ráadásul viszonylag jól harmonizál a jellemzően gyors mozgású karakterekkel, maga a harc azonban szinte semmilyen szinten nem épít az ebben rejlő lehetőségekre. Sőt, a csaták esetenként hajlamosak bohózatba illő kergetőzéssé fajulni, ami egyértelműen annak a számlájára írható fel, hogy a játékból hiányoznak azok a kellően precíz irányításbeli megoldások és technikák, melyek a zsánerben elvárhatóak lennének. Sőt, a technikák, mint olyanok úgy általánosságban is, a gyenge és erős támadások egymásba fűzésére építő szisztéma - tessék megkapaszkodni - nagyjából 5-6 féle kombót tud felmutatni karakterenként. Ehhez hozzájön még ugyan egy-egy fogás, illetve speciális támadás, de azt hiszem mindenki érzi, hogy ez így, ebben a formában bőségesen kimeríti a nevetségesség fogalmát. És akkor még nem beszéltünk a Cosmo Gauge-ról...

...arról a Cosmo Gauge-ról, amely elvileg színesebbé kellene hogy tegye a harcokat: ez a négy részre osztott csík minden beadott és bekapott ütés után töltődik, és egy-egy egységéért elsüthetünk egy speciális támadást, illetve háromért egy jóvál kockázatosabb, ám annál erősebb - és viszonylag látványos - csapást. Ez eddig rendben is van. Csak hogy ott van a harmadik opció is, a mágikus R1 gomb, mely az átgondolatlanság netovábbja, és elegáns mozdulattal heréli ki még ezt a bántóan primitív harcrendszert is, egyszersmind elintézve, hogy az esetleges kompetitív ábrándok is pillanatok alatt tovaszálljanak. Hogy mit csinál? Közvetlenül az ellenfél háta mögé teleportálja karakterünket. De nem akárhogy: bármikor, bármiféle időzítés igénye nélkül lenyomhatjuk, ha esetleg elkezdenénk beszedni néhány pofont, és máris megmenekültünk - mit megmenekültünk, nyerő pozícióba kerültünk! Mindez a Cosmo Gauge csík egyetlen egységébe kerül, melyet nagyjából öt másodpercbe kerül visszatölteni. Szerintetek?

Alapvetően nem lenne baj a Saint Seiya laikusok számára emészthetetlen - és a látvány szempontjából kifejezetten idejétmúlt - körítésével, ha mint verekedős játék egy ajánlható alkotásról beszélhetnénk. Sajnos azonban éppen ez a legnagyobb baja a Brave Soldiers-nek: napjaink anime-alapú bunyós kínálatához mérve képtelen közelébe kerülni az elmúlt évek Dragon Ball Z és Naruto játékai által mutatott szintnek. És akkor a stílus nagyjairól még említést sem tettünk...

A Saint Seiya: Brave Soldiers a manga / anime legnagyobb rajongói számára ideig-óráig nyújthat némi szórakozást, az igen hosszú sztori mód és a rengeteg megnyitható tartalom ugyanis tényleg bőségesen kiszolgálja őket - nem is beszélve a japán hangokról. A rendkívül gyenge harcrendszer azonban előbb-utóbb az ő gyomrukat is meg fogja feküdni, a játék legfontosabb eleme ugyanis képtelen elvinni a hátán a Dimps alkotását. Ha pedig csak szimplán a bunyó része érdekelne a játéknak... nos, akkor kifejezetten rossz helyen kutakodsz, kedves játékos cimbora.