[Teszt] Leisure Suit Larry: Reloaded

Leisure Suit Larry: Reloaded

VegaNagy-Sz. Ferenc2013.07.14. 11:00

Teljesen bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy be kell-e mutatni Larry Laffert a szélesebb olvasóközönségnek. Az egy dolog, hogy ikonikus figurája a kalandjátékok aranykorának, de az utolsó valamire való Leisure Suit Larry rész óta több mint tizenöt év telt el, könnyen lehet tehát, hogy sokan még nem is hallottak róla. Pedig érdemes ismerni az Al Lowe által 1987-ben alkotott karaktert, a 40-hez közelítő lúzer szoftverárus rendre pikáns kalandokba keveredik annak köszönhetően, hogy nem ért a nők nyelvén, mégsem csügged a pofonok után sem, hogy megtalálja az igaz szerelmet - vagy annak testi formáját.

A Sierra legszebb napjaiban öt folytatást megérő kalandjáték (senkit ne zavarjon meg az, hogy hét rész van, egyet poénból kihagytak) nyílt szexualitásával, megnyerő figuráival és sajátos humorával nagy rajongótábort tudhatott magáénak egykor. Aztán a Sierra és Lowe is eltűntek a süllyesztőben, a minijátékokat tartalmazó új részek pedig annak rendje és módja szerint meg is kapták a maguk harminc százalékos értékeléseit, beszennyezve ezzel a teljes sorozatot. Jó másfél évvel ezelőtt fordult a kocka, ekkor jelentették be az első rész remake-jét, amit tavaly áprilisban egy kövér hatszázötvenezer dolláros Kickstarter kampány és Al Lowe nevének garanciája tett újfent érdekessé. Azért is volt fura, hogy remake-elni akarnak, mert egyrészt az első rész eleve egy másik játék (a 81-es szöveges Softporn Adventure) alapján készült el, ráadásul 91-ben már egyszer kapott egy VGA grafikás - egyébként akkoriban igen tetszetős - ráncfelvarrást. Sebaj, Lowe megígérte, hogy nem csak a HD grafika lesz az újdonság, hanem érkezik egy teljesen új hölgy is (minden részben szokott lenni belőlük kb. öt, azonban szegény Larry általában csak egynél ér el igazi sikereket), valamint kicseréli azokat a rosszabbul sikerült rejtvényeket, amelyek őt magát negyed évszázada kísértik.

Ilyen előzmények után a Larry: Reloadeddel kapcsolatban az volt a fő kérdés, hogy története, feladványai és sajátos ritmusa mennyire felel meg a kor követelményeinek, illetve hogy ezeket mennyire igazítják hozzá a mai elvárásokhoz. Mert hagyjuk most a kalandjátékok szokásos siratását: köszönik szépen, ha alacsony eladásokkal is, de nagyon jól elvannak. Van olyan fejlesztő, aki a mai napig a Lucasarts iskolát klónozza, mások a végtelenségig egyszerűsítik a formulát, az überkazuár vonalat a hidden object játékok képviselik, akinek pedig AAA-s költségvetése van, az Heavy Raint csinál. Egy dolog közös ezek mindegyikében, hibátlanul igazodnak napjaink trendjeihez, és a kezelhetőség, valamint a kényelmi funkciók tekintetében nem firkálják össze a felhasználók élményeit. Angolul ezt az “accessibility” szó írja le jól, magyar megfelelője nem nagyon van, azért írom körbe ilyen fura virágnyelven. Nos a Larry Reloaded meg sem próbál “accessible” lenni. A legutoljára talán az eredeti Sam&Max-ben működő jobb-klikkes rotálódó ikonsor olyan lassú és körülményes, hogy helyette inkább a felső sávból manuálisan választunk a féltucatnyi parancs közül. Ez nem lenne akkora gond, de az ikonok fele csak a poén kedvéért van bent, ezt persze csak a végén tudjuk meg, amikor rájövünk, hogy van, amit egyszer sem használtunk az egész játék alatt. A ritmust azonban azok a teljesen felesleges, és egyébként következetlenül alkalmazott tárgyhasználatok teszik a leginkább tönkre, amelyekre ugyanazokon a helyeken tucatnyi alkalommal vagyunk rákényszerítve. A kulccsal nyíló ajtót nem csak az első alkalommal kell ezen a módon kinyitnunk, hanem ahányszor kijöttünk rajta. Lefty bárjában a papírra írt jelszót annyiszor kell beadnunk a kisablakon, ahányszor be akarunk menni a zárt szobába. A következetlenség az az egészben, hogy ebben a szobában is egy továbbjutást gátló feladvány vár minket, amit viszont elég csak egyszer megoldani.

Az említett dolgok talán nem tűnnek akkora problémáknak, de megtörik a ritmust, lelohasztják a kedvet. Mert mit is csinálunk egy kalandjátékban? Ezerszer elmegyünk minden egyes helyszínre, hogy megnézzük, nem hagytunk-e ott valamit, esetleg ha szereztünk valami új tárgyat, akkor azt végigpróbáljuk mindenen, ami csak létezik. Na most ha ebben az egyébként felülről ránk erőltetett próbálgatásban nem biztosítják számunkra a könnyed átjárást a területek között, akkor az ember inkább nyom egy Alt+F4-et. És ez még mind semmi, megmaradt a taxizás is, ami már negyed évszázada is határeset volt. Arról van szó, hogy mivel a bejárható terület nagyon kicsi - összesen öt helyszínről van szó -, ezért ezek között taxival tudunk közlekedni, ami viszont pénzbe kerül. Sokba. Az induló tőkénkből négyszer tudunk utazni, de a lányoknak is fizetnünk kell majd a kalandok során több száz dollárt. Ezért hogy legyen elég zsetonunk, félkarú rablókkal és black jack automatákkal próbáljuk egyensúlyban tartani magunkat. És ennek így megint csak nincs semmi értelme, ha ugyanis elúszik a pénz, akkor majdhogynem megrekedtünk a játékban (nem teljesen, mert az egyik hajléktalan adhat utánpótlást az utcán), de igazából csak mentéssel és visszatöltéssel tudjuk fenntartani magunkat, ami semmi játékélményt nem ad, ráadásul elvisz egy csomó időt feleslegesen. Az azonnali meghalásokat kiirtották (egy teljesen wtf-jelenetben Frankenstein újjáéleszti Larryt, ha meghal), ezeket vajon miért nem sikerült a mai elvárások szerint helyrepofozni?

De akkor biztos legalább az új lány sztorija jó, ugye? Hááát, ez sokaknál kiverte a biztosítékot, ugyanis például jó alaposan meg kell kínozni egy-két állatot ahhoz, hogy elkészíthessük azt a parfümöt, amit kér tőlünk. Összesen egy darab új helyszínt sikerült rajzolni ehhez a fél órás szálhoz, és bevallom, az esetleges etikai problémákon kívül is komoly hiányérzetem volt, akárcsak az újraírt rejtvényeknél. Nyilván nem emlékszem már mindenre az eredetiből, de alapvetően végig úgy éreztem, hogy kevés helyen nyúltak bele a történésekbe, ahol pedig mégis, ott nem osztott-szorzott a dolog.

Persze néhány jó dolgot is el lehet mondani erről a furcsa remake-ről, például a kézzel rajzolt grafika jó választásnak bizonyult, olyan hangulata van, mintha a hetedik rész stílusát összekeverték volna az első rész háttérvilágával (és tényleg). Szép, letisztult, de igazából a mai 2D-s kalandjátékokkal csak hangulatilag képes felvenni a versenyt a vizualitás terén. Ami viszont fantasztikusan jól sikerült, az a narráció. Ezen az első perctől érződik, hogy sokat dolgozott Lowe, gyakorlatilag minden létező történést kommentál egy “mesélő”, és nem a megszokott négyszavas mondattal, hanem hosszú másodpercenként keresztül ecseteli azt, hogy mi miért nem működik. Ez már csak azért is fontos, mert ebben a játékban semmi nem különbözteti meg a használható tárgyakat a díszítőelemektől, még ha föléjük visszük a kurzort, akkor sem ír ki semmit, tehát ha valahol, akkor itt tényleg mindenre rá kell nyomni legalább egyszer, cserébe mindenről kapunk is valami sztorit. Ezek között persze van egy-két erőltetett, de alapvetően hozza a korábbi humort, helyenként még rá is tesz egy lapáttal. Ezeken kívül én jót mulattam azon a helyszínen is, ami egy képernyő erejéig a hidden object játékokat idézte meg, csak éppenséggel a hatalmas káosztól egyértelműen leválasztva voltak a megtalálandó tárgyak, így utalva arra, hogy itt azért más nehézségi szintről van szó. Nagyon sok a kikacsintás, a narrátor gyakran tesz megjegyzéseket a zsánerre, legyen szó a jelenlegi vagy múltbéli állapotáról.

Még napokkal a végigjátszás után sem nagyon tudom hova tenni ezt a feldolgozást, 650 ezer dollárért egyrészt nagyon olcsónak érzem a megoldások jelentős részét (pláne, hogy fent van Steamen, Gogon, meg mindenhol máshol, tehát erre még bőven rájönnek majd a bevételek), mintha nem tudták volna eldönteni, hogy át akarják-e skinezni az eredetit, vagy valami értéket is hozzá akarnak tenni, így megrekedtek félúton. Kicsit érződik, hogy Al Lowe már nem lélegzik együtt az iparággal, láthatólag nem érzi szükségét annak, hogy lényeges dolgokon is változtasson (persze az is kérdéses, hogy mekkora volt az ő szerepe, a tényleges fejlesztést ugyanis egy különálló cég végezte, amelyhez neki semmi köze nincs). Sokkal több értelmét láttam volna egy nyolcadik rész elkészítésének, de azon nyilván nagyságrendekkel többet kellett volna dolgozni, nem csak újrarajzolni az öt helyszínt és az ugyanennyi lányt.

Azoknak, és csakis azoknak, akik újra akarják élni húsz év elteltével is a Larry sorozat nyitó epizódját, megérhet hat-hét pontot ez a tizenöt eurós játék, de aki most találkozik vele először, annál nehezen tudom elképzelni, hogy a jól eltalált karakterek és a kiváló humor elegendőnek bizonyul az óriási hibák és hiányosságok feledtetéséhez. A Larry első része nagyszerű nyitása volt egy sorozatnak, de 2013-ban egyszerűen nem szabadott volna már hozzányúlni.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

9 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

21 órája
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==