Iron Sky: InvasionTeszt

„Nem lehet bonyolultabb, mint a Wing Commander!” - mondja James Washington, az Iron Sky albínósítóval belőtt főhőse, amikor beül a holdról érkező nácik űrhajójába. Az egészen tűrhető geek-moziból készült játék koncepciójára is igaz lehet az egysoros beszólás. A Topware kiadó megbízásából dolgozó lengyel Reality Pump-ék egy űrhajós lövöldét faragtak a harsány inváziós paródiából, ami végül azért másabb lett, mint a tizensokéves Chris Roberts játékok - de végeredményben bőven a korabeli szuperprodukciók szintje alá vannak lőve azok a bizonyos rakéták.

Pedig az alapkoncepció nem is volna rossz. Az „invázió” itt ugyanis nem csak hangzatos alcím, hanem játékmechanikai elem. A holdról érkező megszálló osztagokat ugyanis minden küldetés során real-time követhetjük az űrtérképen. Miközben pedig az objektívákkal vesződünk, arra is figyelnünk kell, hogy a lassan hömpölygő hold-náci osztagok ne érjék el a Földet. Az árkád űrhajós lövöldéknél egy sóhajnyival bonyolultabb a hajónk menedzselése is, révén az energiát meg kell osztani a pajzs, a fegyverek és a meghajtók között, így a harcok során két oldalról is figyelnünk kell a taktikázásra. A csatatérben felvehető lőszeres szállítmányok és roncs-darabok is bolyonganak - mely utóbbit a bázisokon tudjuk fizetőeszközzé alakítani. A léből aztán fejleszthetjük (kissé lassú tempóban) a különböző hajókat, melyeket a film végi űrcsatából emeltek a játék felhozatalába. Apropó, vannak mellékküldetések, melyekkel a szövetséges- (vagy épp az amcsikkal kevésbé jó viszonyban lévő) államokat segíthetjük ki, természetesen értékes fizetőeszközért cserébe. Ennyi? Nagyjából ennyit tud felsorakoztatni az Iron Sky, a kötelező masszív csatahajók elleni lövöldözések, ezerszer látott űrjátékos objektívákon, és a humoron felül.

Szerencsére a vicc-faktor követi a film stílusát és igen sokat dob a hangulaton. A kilencvenes évek játékaira jellemző módon, mini filmecskék formájában kommunikálnak velünk a feletteseink, akik borzalmas színészi alakításban (figyelem, ez is a vicc része) adják tudtukra, hogy miként akarják a háborút megnyeretni velünk. Persze nem csak ez, hanem a szintén szatirikus stílust képviselő látványtervek, és a filmből átvett Laibach remixek is fokozzák az atmoszférát. A nemzetközi űrállomásnál szóló jenki himnusz-átdolgozás például olyan hangulatba hozza a játékost, ami aztán bő 1-2 óráig lendületben is tartja, a program nyilvánvaló gyengeség-listájának ellenére is. Ezek a problémák aztán sajnos egyik pillanatról a másikra lenyomják a kezdeti lelkesedésünket.

Sajnos az Iron Sky nagyon hiányosan táblázza ki a játékos számára a következő feladatok megoldásának sorrendjét, sok esetben tapasztalati úton kell rájönni arra, hogy mi hogyan is működik, ugyanis a segéd-feliratok mellett sem feltétlenül fogjuk tudni, mit is vár tőlünk a játék. Persze mindenre rá lehet idővel jönni, de az invázió általi szorításban kevésbé szeret a játékos kísérletezni - az újrakezdett küldetések mellett pedig kútba vetett időnek tűnhetnek a próbálkozással eltöltött szenvedés miatt. Persze lehetne ezt okosan csinálni, de a játékos jutalmazása sem az igazi, a küldetések pedig nélkülözik az igazán nagy fordulatokat, epikus jeleneteket, vagy úgy általában a kellő változatosságot. A motiváció tehát hamar elapad, az esetleges fejlődésbeli- és egyéb balansz gondok tovább fokozzák a frusztrációt.

IRON SKY - a mozifilm

A furcsa koprodukcióban és rész-közönségfinanszirozással készült, alapvetően finn kreatívokat megmozgató sci-fi paródia nem rest mókát űzni a klasszikus inváziós filmekből, a náci birodalomból és úgy alapvetően a társadalom jelenlegi formájából sem. A tipikusan „európai” stílusú CG jelenetekkel teletűzdelt mozifilm egy percig sem veszi magát komolyan, ellenben harsányan szórakoztat, és egyes pillanatokban el is gondolkodtat. Bár a kritikusok nem fogadták meleg szívvel, a rajongók és a geek-kultúra befogadta a darabot, amelyet mi is csak ajánlani tudunk, egy kellemes, szellemi energiákat nem feltétlenül igénylő nyáresti elfoglaltságnak. Természetesen csak abban az esetben váltsunk jegyet a házimozira, ha egy filmhez le tudunk úgy ülni, hogy nem vesszük véresen komolyan a látottakat.

Bár az ötletek és a forrásból merített alapanyagok nem éppen nevezhetőek hitványnak (Julia Dietze például továbbra is kifejezetten hübsch), a megvalósítás során eléggé középszerű darab sült ki az Iron Sky játékfeldolgozásából, amely sem tartalmával, sem egyéb vonatkozásaiban nem feltétlenül ér fel a dobozos játékok minőségéhez. Értsd - lehet, hogy egy kicsit enyhébben viszonyultunk volna mi is az Invasionhöz, ha letölthető formában érkezik - a hiányosságait viszont természetesen ez sem tudta volna teljes mértékben feledtetni. A feltehetően csekély számban lévő Iron Sky rajongók számára egynéhány ezer forintot megérhet a buli, de a többieknek csak egy közepesnél picit halványabb űrlövölde képe körvonalazódik majd az Invasion nyüstölése után.