Bioshock - teszt

Bioshock - teszt

GhzSzabó Ákos2007.08.24. 18:00

A 20. század nem szólt másról, mint az emberiség önpusztításáról. Eszmék jöttek és mentek: hol hittek bennük, hol tűzzel vassal elfojtották. Mindig volt egy-két ember, aki istent akart játszani, és saját kicsinyes érdekeit rejtette egy-egy jól kitalált eszme mögé. A két világháború sem szólt másról, mint a fals önérdekről. Csakhogy ennél az "álistenek" közötti játszmánál véresebb, pusztítóbb és kegyetlenebb dolog nem történt még kicsiny bolygónkon. Az utánuk kialakult kétpólusú világ, ahogy a meghatározásban is benne van, két részre osztotta a földet. Egyik oldalon a kapitalizmus, másik oldalon a szocializmus zászlaját lobogtatták. Kellett az embereknek a hit, hogy van értelme újrakezdeni, hogy van még remény egy békés társadalom kialakítására. De mi van olyankor, ha valakinek egyik eszme sem nyeri el a tetszését, elég makacs, konok és hatalmas ember ahhoz, hogy ne akarjon beilleszkedni egyik társadalomba sem? A megoldás egyszerű: épít egy saját világot az egyetlen olyan helyen ezen a bolygón, amit még nem "fertőztek" meg az általa olyannyira gyűlölt eszmék, az óceán alján.

Kevés embernek adatik az meg, hogy létrehozhassa élete álmát. Andrew Ryan közülük való. Megteremtette Rapture-t, a víz alatti várost, annak reményében, hogy ez a hely lesz az igazi menedék mindenki számára, aki menekülni akar a való világ viszontagságai elől. Természetesen ilyesmi csak a mesében van. Minden társadalomnak megvan a saját rákfenéje, amit ha nem kezelnek időben, olyan mélyen berágja magát, hogy nincsen előle menekvés. Rapture esetében nem a pénz, vagy az anyagi javak jelentették a probléma forrását, hanem egy genetikai kísérletek sorával kifejlesztett "szer", az ADAM. Hosszú évek munkájával hozták létre, ami megváltoztatta az élőlények genetikai felépítését, és olyan képességekkel ruházta fel őket, amik ezidáig elképzelhetetlennek tűntek. Azonban - ahogy az már lenni szokott - ez az "isteni adomány" lett a vesztük, mivel az emberek nem bírtak felülkerekedni az önzésükön és a mohóságukon, mindenki magának akarta a legjobb képességeket, bármi áron. Elkezdődött a harc, ami elpusztította a várost, és genetikai szörnyekké tette a lakóit. A Bioshock-ban ebbe a világba csöppenünk bele főhősünkkel, szó szerint.

Az óceánba csapódó gépből nem volt menekvés, szinte senki számára. A lassan süllyedő gép látványától megbabonázva, elindulunk az egyetlen közelben lévő szárazföld felé, ami egy sejtelmesen ködbe vesző világítótorony a semmi közepén. Megtalálva a mélybe vezető utat, elénk tárul Ryan életműve, olyan elemi erővel, hogy az egyszeri játékos teljesen letaglózva próbálja felfogni az elképesztő látványt. Egy ’50-es évekbeli amerikai nagyváros terül el az óceán fenekén, amit a házakat és háztömböket összekötő üveghidak látványa tesz teljesen eklektikus élménnyé. A fantasztikus látványvilágot csak fokozza a belső tereken való kalandozásunk. Már csak nyomokban fedezhető fel az a pompa és csillogás, ami a várost jellemezte. Romok mindenütt, törmelékes, tönkrement szobák, terek között vezet az utunk. Mindenütt emlékek, rothadó vagy elszenesedett hullák. Alig működő gépek, omladozó falak, berepedezett alagutak. Újfent rájöhetünk, hogy milyen hatalmas a természet, könyörtelenül foglalja vissza a tőle erővel elszedett területeket. Valami olyan elképesztően nyomasztó hangulat keríti az embert a hatalmába, amitől nincsen menekvés egészen a záró képsorokig, vagy talán még utána sem.

Megérkezésünk után rögtön egy Atlas nevű figura siet a segítségünkre, hogy valahogyan túléljük ezt az utazást. Felkapva az első utunkba kerülő fegyvert, nevezetesen egy csavarkulcsot, rögtön lehetőségünk is lesz kipróbálni azt a ránk rontó mutáns hordákon. Ha sikeresen vettük az akadályt, megkapjuk első ADAM koktélunkat, aminek segítségével elég impressziv elektromos kisüléseket okozhatunk a ránk támadónkban. De ez még csak a kezdet. A játék során a készítők ígérete szerint több, mint 70 képességet szerezhetünk meg. Ez így ebben a formában igaz is, meg nem is, ugyanis a képességeinket 4 fő csoportra osztották. Vannak a Plasmidok, ezek az úgymond aktív képességeink, mint az elektromos sokkolás, a tűzgyújtás, fagyasztás és még jó pár képesség, amit nem árulok el, fedezze csak fel mindenki saját magának. Ezek a képességek fogyasztanak EVE-t, ami az életerőnk alatti kék csíkot jelöli, ezt szépen után kell majd töltenünk ugyanúgy, mint az életesszenciánkat. Ezután következnek a passzív képességek, amik megnövelik a fizikai erőnket, plusz sérülést adnak a csavarkulccsal történő sebzéshez, ellenállóbbá tesznek a jeges, tüzes, elektromos sérülésekkel szemben, megnövelik az életerő és EVE-töltő injekciók hatását, könnyebbé teszik a kamerák, töltő automaták, védelmi fegyverek és széfek meghackelését. Igen, jól olvastátok, a játék egyik meghatározó része a hackelés. Ez pedig nem más mint egy ősi játék a Pipe Mania / Pipe Dream újragondolása - tudjátok, amikor el kellett juttatni a vizet A pontból B pontba, méghozzá úgy, hogy a csöveket megfelelően kellet forgatni, így egyengetve a víz útját. Na itt is erről van szó, azzal a kis csavarral, pontosabban a csavargatás hiányával, mivel itt ki kell cserélgetni az elemeket ahelyett, hogy forgatnánk. Ezen mini játék elsajátítása nagyon megkönnyíti az életünket a játék során. Ha meghackelünk egy automatát, akkor nem csak olcsóbban juthatunk hozzá a termékekhez, hanem nagyobb lesz a választék is. Egy biztonsági kamerát ha kiiktatunk, akkor igaz, hogy nem jelent többé veszélyt ránk nézve, de sajnos az ellenfeleink is biztonságban érezhetik magukat tőle. Ellenben ha meghackelünk egy kamerát, akkor az már a mi szolgálatunkban fog állni és amint egy szörny a látómezejébe kerül rögtön ráküldi a kis repülő gépágyúit, akik aranyosan vinnyognak a levegőben, viszont rendkívül bosszantóak, ha mi vagyunk a célpont. Még szerencse, hogy ők is megbuherálhatóak...

Ezeket a képességeket folyamatosan megszerezhetjük utunk során elrejtett szobák eldugott sarkaiban, keményebb ellenfelek hulláiból felszedegetve, vagy egyszerűen megvehetjük őket speciális automatákból. No persze nem pénzért, annyira azért nem egyszerű a rapture-i élet. Itt jönnek a képbe a Bioshock védjegyévé vált Big Daddy-k! Egész pontosan a védelmük alatt álló Little Sister-ek. Ők azok a cuki kislányok, akik egy durva nagy injekciós tűvel rohangásznak a pályákon ide-oda, és szépen kiszedik a halottakból az ADAM anyagot. Alapvetően nem is lenne nehéz levadászni a kicsikéket, ha nem tartana mindegyikükkel egy Big Daddy (továbbiakban BD). Minden szinten meghatározott számú Little Sister van, akiket nagyon javallott begyűjteni. Begyűjteni? Hát, valami olyasmi. Miután likvidáltuk a velük tartó BD-t, választhatunk két opció közül, hogy hogyan nyerjük ki az ADAM-ot a kicsi lányokból. Van egy durvább verzió, aminek talán a legjobb megfelelője ékes anyanyelvünk szavai közül a kiszipolyozás. Ilyenkor mindent kiszedünk a kiscsajból az utolsó cseppig, aminek következtében örök álomra is szenderül. A másik megoldás a finomabb verzió, amikor pont annyit szedünk ki belőlük, hogy mi is jól járjunk, de a kislány is felszabaduljon. Bizony ám, felszabaduljon, mivel nem gonoszak ám ők alapból, és nem jósszántukból cserélték le a macit az injekciós tűre, hanem a bennük lévő ADAM segítségével a csúnya főgonosz bácsi manipulálja kicsiny elméjüket. Mondanom sem kell, hogy ha jó fiút játszunk, meglesz érte a jutalmunk. Aki pedig egy ártatlan kislányt a puszta kezével képes megölni, az jobb, ha mélyen magába néz.

Nem beszéltünk még a másik fontos dologról, névlegesen arról, hogy ez mégis csak egy FPS, ehhez méltóan pedig szép kis fegyverarzenál dukál hozzá. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, kis pisztolytól a gránátvetőn át egészen a ... nem, ezt nem árulom el, ez legyen inkább meglepi. Ahogy az már lenni szokott, szépen sorban szerezzük meg a fegyvereket, és ha kiválasztottunk egyet, még azt is meghatározhatjuk, hogy milyen tölténnyel írtsuk az ellent. Minden fegyverhez három tölténytípus választható, ami a hagyományos arzenálnál kimerül egy sima, egy antipersonal és egy páncéltörő lövegnél. Természetesen mint a plasmidoknál, itt is váltogatni kell közöttük, mivel a hatásfok érdekében nem mindegy, hogy kit mivel lövünk! Minden szinten elvan rejtve egy vagy két automata, amikkel upgradelhetjük valamelyik fegyverünket. Lehet erősebbet lőni, több töltényt beletenni a tárba, növelni a hatótávolságát, és egyéb nyalánkságokat előhozni. A játék felénél feltűnt, hogy egyre több "haszontalan" kacatot szedek össze innen onnan: zsinórt, üres töltényhüvelyt, fecskendőket és hasonló kütyüket, amiket nem igazán tudtam mire vélni. Egészen addig amíg nem találkoztam az első "barkács" automatával. Itt ugyanis kérem szépen a már begyűjtött cuccokból gyárthatunk magunknak töltényeket, automata hackelő szerszámot, valamint életerő és EVE növelő kajákat. Apropó ellenfelek. Erre sem lehet panaszunk, bár tény, hogy nem túl nagy az arzenál, van gépfegyveres, csavarkulcsos, molotov koktélos, elektromos csavarkulcsos, falon mászkáló gépfegyveres, és a kedvenceim a houdini-k! Egyfolytában kiabálnak, veszekednek, ha nem vesznek észre minket akkor egymást irtják, teljesen örültek, és pont annyira életveszélyesek is!

A tökéletes körítéshez egy tökéletes harcrendszer dukál. A Bioshock-ban erre sem lehet panaszunk. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a túlélés kulcsa a megfelelő arányú plasmid- és fegyverhasználat. Ennek a legalapabb módja az, amikor lesokkolunk valakit a távolban, majd gyorsan odarohanva egy jól irányzott ütéssel szétloccsantjuk az agyát a csavarkulccsal. Ha ez valami oknál fogva nem sikerül és az ellen szívósabbnak találtatik nálunk, nincsen semmi gond, mivel elhalálozásunk után a pályán fellelhető vitachamberek egyikében éledünk újjá fél csíknyi életerővel, ami pont elég ahhoz, hogy elevickéljünk az első automatáig. Ezen kívül a szörny bácsi életereje, akivel a halálunk előtt küzdöttünk nem töltődik vissza, így a mi szempontunkból onnan folytatódik a harc, ahol abbahagytuk! Itt az jutott eszembe, amit az egyik lipcsei podcast-ben tárgyaltak Liquidék, névlegesen, hogy itt sem lehet effektíve meghalni. Hogy ez mennyire jó vagy rossz tulajdonsága a játéknak ,azt mindenki döntse el saját maga. Szerintem egy kicsit megkönnyíti a játékmenetet.

Térjünk rá a Biohock egyik legnagyobb erényére, ami többek között kiemeli a játékot a tucat FPS-ek közül. A változatosság! Ránk van bízva, hogyan játszunk. Végig lehet menni úgy egy szörnyekkel teli szobán, hogy egyetlen egyet sem lövünk vagy, hogy egyetlen egyszer sem plasmidozunk. Ki lehet és néhány esetben nagyon javallott a terep adottságainak kihasználása. Mondok pár példát. Van egy olyan képességünk, amivel hipnotizálhatjuk a Big Daddy-ket. Hogy ez mért is jó nekünk? Konkrétan azért, mert kapunk magunk mellé egy brutálisan erős és szívós személyi testőrt, aki bárkit könyörtelenül likvidál, ha az az életünkre tör. Szépen végigvihetjük magunkkal az adott pálya összes szobáján, hogy végezze el helyettünk a piszkos munkát. Vagy a már kitárgyalt módón meghackeljük a biztonsági kamerákat, és egy másik képességünknek köszönhetően megjelöljük a mutánsokat vagy akár egy Little Sistert örző Big Daddyt. Így a pálya összes biztonsági robotja őt fogja üldözni egészen addig, amíg el nem pusztul, vagy le nem jár a riasztási idő. Viszont akkor meg ott van nekünk egy nagyon legyengült BD, akit gyerekjáték kinyírni. Felgyújthatunk kiömlött olajtócsákat, a telepatikus képességeinkkel minden tárgyat hozzávághatunk az ellenséghez, egymásra uszíthatjuk őket, majd szépen levadászhatjuk a utolsó egyedet. Soroljam még? Elképesztő lehetőségek tárháza terül elénk az egész játék során, és csak ránk van bízva, hogyan használjuk ki őket!

Nem hiszem, hogy van élő ember, aki a látványba, ezen belül is a grafikai megvalósításba bele tudna kötni. Nyílván vannak néhol textúrázási hibák, találkoztam pár apró bug-gal, de egészében egy olyan szinten tökéletes látványvilágot kapunk, ami feledteti velünk ezeket a tényleg apró hibákat. A Bioshock-kal kizárólag este, vagy sötétben szabad játszani, méghozzá egy minőségi fülessel, vagy 5.1-es hangrendszerrel. Elképesztően iszonyatosan nagyon megaistencsászárságok az effektek. Az örült sikolyok, az élő lélegző város nyikorgásai, sziszegései, a Little Sisterek vérfagyasztó kacajai, a Big Daddyk léptei, amiktől megremeg a föld, a szuszogásuk, amitől mi remegünk meg, a gépek kattogása, recsegése, az ósdi leamortizált hangszórókból áradó ’50-es évekbeli zene. Mind így együtt egy olyan eklektikus élményt adnak, amiket szavakkal lehetetlen visszaadni. Ezt kérem látni és hallani kell! Annyi de annyi mindent tudnék még írni a játékról, de nem teszem, mert ezt mindenkinek saját magának kell átélnie. Mindegy, hogy milyen géped van, mindegy, hogy milyen játékstílusokat szeretsz vagy kedvelsz, a Bioshock-ot látnod kell! Na megyek is vissza Rapture-be, mert valahol a sötétben meg kell mentenem egy kislányt...

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

7 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

19 órája
6

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

23 órája

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

8 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==