TerrariaTeszt

Ha valaki a Terraria 2011-s megjelenésekor azt mondja nekem, hogy ez a fajta játék konzolokon is menő lenne, hát, minimum furán néztem volna rá. Viszont miután a szinte napra pontosan egy évvel később Xbox Live Arcadera megjelenő Minecraft változat sorra dönti meg a különböző rekordokat, kénytelen vagyok felülvizsgálni akkori véleményemet és valószínűleg hasonlóképp vélekedtek a Re-Logicnál is, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy végre Xbox 360 és PS3 tulajok is belekóstolhatnak a játékba.

De mi is az a Terraria és mi köze van a Mojang szupersikeres játékához? Nos, ha csak felületesen vizsgáljuk a két produktumot, akkor mondhatnánk azt is, hogy ez itt a kétdimenziós Minecraft. Az alapok hasonlóak: kapunk egy véletlenszerűen generált pályát, néhány alapvető eszközt, majd uccu neki, szabadon vagyunk eresztve. Azonban minél többet játszunk, minél jobban beleássuk magunkat a Terraria világába annál inkább rájöhetünk, hogy a bekezdés elején leírt definíció mennyire hibás.

Értelemszerűen a leglátványosabb különbség annak a bizonyos harmadik dimenziónak a hiánya. Hihetnénk, hogy ezzel valamennyire szűkülnek lehetőségeink is, azonban ez nem igaz, a Terraria még így is hatalmas világot és iszonyatos mennyiségű lehetőségeket ad. Bármi amit kivágunk, kitúrunk, kikaparunk, kiírtunk ad valamit, amiből elő lehet valami mást állítani - soha, egyszer se zavart, hogy kockavilág helyett pixelvilágba voltam zárva. Az már inkább, hogy maga az eszközök előállítása, a crafting egy nem túl intuitív, de cserébe rendkívül nehezen irányítható menüben zajlik. A Terrariaban legalább annyit fogunk menükben lépkedni, mint magában a világban. Hátizsákunk, térkép (ja igen, végre van térkép!), a crafting, társak, minden menükben és almenükben van, melyek böngészése néha igazi kínszenvedés volt. Ráadásul itt a világ nem áll le míg ezekben böngészünk - ezt sajnos kénytelen voltam a nehezebb úton megtanulni.

Játékmenetét tekintve a Terraria lényegesen közelebb áll a klasszikus értelemben vett játék fogalmához, mint a Minecraft. Bár lenyűgöző, fotelbe szögelő történetszálról és fordulatokról itt sem lehet beszélni, de legalább vannak NPC-k, sőt néhány főszörny is. Előbbiek akkor bukkannak fel, mikor valamilyen speciális kritériumnak megfelelünk (legyen elég pénzünk, szerezzünk robbanószert, stb) és csak akkor maradnak nálunk, ha építünk nekik egy házat. Oké, háznak mondjuk erős túlzás ezeket nevezni, legjobb esetben is szoba kilátással, de ez a kis Sims-utánérzés is épp elég ahhoz, hogy valamennyivel színesebbé tegye a bolyongásunkat. Ezek a karakterek ráadásul hathatósan tudják segíteni haladásunkat, felgyógyítanak, vásárolhatunk vagy akár el is adhatunk náluk.

Kellenek is a legjobb tárgyak, mert bár a nappali, illetve a kezdetben ránk törő éjszakai szörnyek relatíve könnyen két vállra fektethetőek az alap fegyverünkkel, minél messzebbre merészkedünk vagy mélyebbre ásunk annál keményebb ellenfelekbe ütközünk. Ezek közül is messze kiemelkednek a főellenségek, melyeket különösen jó tárgyakkal, kis szerencsével, de leginkább társakkal tudunk legyőzni. A Terrariaban lokálisan maximum négyen, online pedig nyolcan vághatunk neki a világnak és higgyetek nekem, itt tényleg fokozottan jobb és élvezhetőbb lesz a játék néhány ismerőssel - másképp pedig nem is játszhatunk online, a játék ugyanis nem enged idegenekhez csatlakozni.

A Terraria PC-s változata alapvetően egérre és billentyűzetre volt hangolva, így kellett egy új, kontrollerekre szabott irányítási sémát is rittyenteni hozzá, mely sajnos nem sikerült túl jól. Két “üzemmód” között váltogathatunk, egyiknél mi irányíthatjuk a “kurzort” egy fix körön belül, másik pedig megpróbálja valamennyire kitalálni, hogy mit szeretnénk, például egy fa mellett állva annak első blokkját jelöli ki, feltételezve, hogy ki szeretnénk azt vágni. Bevallom, én se tudtam volna jobb sémát kitalálni, de még így is nagyon zavaró tud lenni oda-vissza váltogatni, javítgatni a véletlen kiásott, kivágott, lerombolt dolgokat - váltogatni pedig kénytelen leszünk, mert harcolni az egyikben, építkezni a másikban kínszenvedés.

Az irányítást tehát szokni és elviselni kell, ezt és a rengeteg menüt leszámítva azonban egy nagyon jól összerakott portot kaptak a konzolos játékosok. Nem maradt ki belőle semmi (sőt, egy rakás új tárgyat, ellenfelet és egyéb nyalánkságokat raktak bele) és a recept tökéletesen működik a tévéképernyőn is. Csak aztán tessék figyelni az órára, mert az hajlamos turbó módra váltani ha egyszer az ember belefeledkezik a játékba.