Mercury Meltdown Revolution - teszt

Mercury Meltdown Revolution - teszt

WarhawkLusztig Zsolt2007.08.17. 21:30

Minden bizonnyal az egyik legnagyobb kihívás az lesz a Wii számára, hogy olyan játékok készüljenek rá, melyek ki tudják használni az irányítóban rejlő lehetőségeket, hiszen minden megfordult már a Nintendo konzolján, autóversenytől FPS-ig, azonban a mostani felhozatal többségénél lehet érezni, hogy a fejlesztők nem voltak felkészülve arra, hogy játékukat egyszer nem két kar és hat-nyolc gomb segítségével fogják játszani. Ami nekünk kell, az az olyan játék, melynél érezzük, hogy a WiiMote erre született, olyan, ahol a mozgásérzékelés nem a játék nehézségét fogja növelni, hanem az élvezeti faktorát, olyan, mely ezek mellett még ötletes, élvezetes is marad. Röviden olyan, mint a Mercury Meltdown Revolution.

Az MMR alapvetően egy hihetetlenül egyszerű, mondhatni többször ellőtt ötletre épül. Adott egy higanygolyó, amit el kell terelni a célba egy javában lineáris pályán. Super MonkeyBall, valaki? Marble Madness, valaki? Na ugye. Ami azonban a játékot élesen elválasztja elődeitől és egyben a stílus egy magasabb evolúciós lépcsőjére emeli, az a főszereplő, a golyó, mely mint említettem, színtiszta higanyból van. Mit jelent ez emberi nyelven? Azt, hogy itt igazából nem is egy golyóról van szó, inkább egy nagyra nőtt higanycseppről, mely nem gurul, hanem... úgy mozog, ahogy a higany szokott. Itt azonban nem is maga a mozgás a lényeg, hanem a golyó (maradjunk ennél a megnevezésnél egyenlőre) abbeli képessége, miszerint képes több részre szakadni. Ez a tulajdonság már önmagában is érdekes lehetőségek egész sorát nyújtja, azonban a készítők további ötleteket nyomtak a játékba.

Van például a paint shop, mely átfesti golyónkat egy adott színre. Piros, kék, zöld, a három alapszín, ezek segítségével, illetve az általuk átfestett golyónkkal (höhö, milyen jó poénokat lövögethetnék el erről egy közepes pornómagazinban...) színzáras ajtókon mehetünk át, szintén színektől függő kapcsolókat kapcsolhatunk be, sőt, van, hogy a célba is csak egy adott színű golyóval érhetünk. A vicces rész ott következik, mikor egy adott ajtó mondjuk csak sárgán enged át. Sárga? Azt nem említettem előbb! Persze, mert ezt a színt két másikból (konkrétan a zöldből és pirosból) keverhetjük ki, azonban nem úgy, hogy egymás után átmegyünk az adott paint shopon. Nem, a titok a golyó szétszakításában van, így az egyik felét zöldre, másikat pirosra festhetjük, majd újra összeolvasztva őket kijön a várt szín. Természetesen a szétszakadás után mindkét golyódarabot kell irányítanunk, már ez is kihívás, később azonban lesz, mikor akár három kis higanyadag lesz a pálya különböző sarkában.

Nem elég? Akkor tessék figyelni, bonyolítunk a dolgon. Eltérően a két fentebb felsorolt elődtől itt nem feltétlen kell az egész golyót behoznunk a célba a győzelemhez. Későbbi pályákon azonban megjelenik a higanyszint mérő, mely megadja, mennyi anyagnak kell a pályán maradnia ahhoz, hogy sikeresen befejezhessünk egy pályát. Ha ez nem lenne elég, vannak olyan gombok is, melyekhez kell egy bizonyos tömeg (értsd: higanymennyiség), egyébként nem működnek, és akkor még nem is beszéltem a pályákon feltűnő egyéb érdekességekről! Ezen finomságok egy része a talajt alakítja át (csúszós lesz, vagy éppen ragadós, esetleg mozgólépcsőhöz hasonlóan mozog egy irányba), másik részük golyónkat, illetve annak halmazállapotát alakítja át (lehűti - keményebb, lassabb lesz, nehezebben szakad, felmelegíti - lágyabb, gyorsabb lesz, egy kis ráhatástól is szétesik kisebb részekre, keményíti - egy szétbonthatatlan fémgolyót csinál belőle), illetve vannak olyanok, melyek a gravitációval játszanak, magukhoz vonzzák golyónkat, vagy épp ellenkezőleg, eltaszítják maguktól. Végül pedig vannak a pályán fellelhető különböző lények, ezek egy része barátságos, másik részük ellenséges, a tutorial pályákon bemutatják őket.

A fentiekből érezhető, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a pályákon - van belőlük olyan 150 - azonban érdemes minél jobban erőlködni a sikeres, gyors befejezésért. Bár olyan időlimit nincs egyes pályákon, melyekből kifutva game over lenne, azonban a puszta célba érés nem elég, ha mindent meg akarunk nyitni. Először is figyelnünk kell arra, hogy az összes higany megmaradjon gömbünkben a célnál. Másodszor, figyelni kell, hogy a megadott időn belül érjünk be, ráadásul úgy, hogy a pályán fellelhető összes bónuszt összeszedjük, ha pedig ez nem elég, akkor megéri minél több ponttal is végezni - mely, ha az előzőeket sikerrel teljesítjük nagyjából össze is jön. Minél több higanyt tartunk meg, annál több pálya, speckó cucc nyílik meg, a bónuszok összeszedése pedig többjátékos, party játékokat tesz elérhetővé. Ezek között van néhány nagyon aranyos, érdekes módon nekem a spártai egyszerűségű Race, verseny játékmód jött be leginkább. Nem mondom, hogy kivált egy tipikusan többjátékos mókára készült játékot, de érdemes megmutatni haveri körben.

Sőt, nem feltétlen csak a többjátékos mód miatt lehet jó kisebb összejöveteleken, hanem azért is, mert gyakorlatilag szinte bárki tud vele pillanatok alatt sikereket elérni! Ebben pedig nagy szerepe van a nagyon jól belőtt irányításnak. Mint az sejthető, a WiiMote mozgásérzékelését használja ki, méghozzá úgy, hogy a pálca döntésével tudjuk gyakorlatilag magát a pályát dönteni, így irányítva a golyót. Az 1-2 gombok a zoomolást segítik, a D-pad pedig 90 fokkal tekeri el a kamerát. Szerencsére az alapállapot mellett van egy pici holtzóna, mely nagy segítség abban, hogy ne induljon el azonnal a golyó valamely irányba, ha nem teljesen egyenesen tartjuk a pálcát. Megmondom őszintén, jobb irányítást nem is tudnék elképzelni ilyen játékhoz, kényelmes, könnyen tanulható és tényleg lehet gyors sikereket elérni.

Ami egyébként PSP tulaj ismerősök szerint egy nagy pozitívum, ugyanis a hordozható előd igen kemény nehézséggel rendelkezett. Itt csöppet lágyítottak a pályák keménységén, ha nem hajtunk a teljes tökéletességre, akkor a 150 helyszín szinte mindegyike viszonylag kevés próbálkozásból teljesíthető. A pályák egyébként rendkívül változatosak, van, ahol többféle továbbjutási lehetőségből választhatunk, másiknál centizni kell a vékony platformokon, máshol pusztán az idő és mondjuk a több részre szakadt gömbünk az ellenfél.

Grafikailag a MMR teljesen rendben van, változatos, vibráló színvilág, kicsit rajzfilmszerű felépítés vastag fekete élek használatával. Nincs benne semmi világrengető, de egy hasonló ügyességi / logikai játékhoz nem is kell több, az már elterelné a játékos figyelmét a feladatról. Nagyon tetszett a higanygolyó mozgása, tényleg érezni azt, hogy egy folyékony halmazállapotú cuccot terelgetünk. Zeneileg, illetve hanghatásokban sincs túl sok kivetnivaló, nem emeli feljebb a lécet, de tökéletes aláfestést ad próbálkozásainknak.

Lehet negatívumot találni a MMR-ben? Nem igazán. Teli van viszont rengeteg olyan apró ötlettel, finomsággal, mely még a két pálya közti menüt is barátságossá, élvezetessé teszi. Tény, hogy soha nem lesz belőle system-seller, viszont ha van egy Wiid, és szeretnél egy olyan játékot rá, mely a híres-hírhedt irányítást nem mint szükséges rosszat, hanem mint egy kiváló lehetőséget használ fel, esetleg még a hasonló ügyességi játékokat is kedveled, akkor nem kell tovább keresni. A Mercury Meltdown Revolution biztos hosszú órákra le fog kötni.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

2 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

14 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

18 órája
1

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
5

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==